Válogatott okosságok

1956. december 14-én született Bodonyi Béla, a Budapesti Honvéd egykori válogatott csatára.

A magyar válogatott, miután behúzta a három kötelezőt (igaz, ebből a Tunézia ellenit csak kínnal, keservvel), a két igazán éles mérkőzésen már nem tudott pontot szerezni.

A végjátékban dőlt el, mert alig néhány másodperccel a vége előtt hibáztunk el egy hétméterest, és, ha az bemegy, akkor döntetlen; de mégsem a végjáték volt az igazán döntő. Már csak azért sem, mert a tegnapi négygólos vereség után (és feltételezve, hogy a románok az esti meccsen verik a cseheket) a győzelmünk esetén három 8-8 pontos csapat lett volna, és az egymás elleni eredménnyel a harmadik helyre szorultunk volna akkor is, ha nyerünk, legfeljebb négy góllal. Így a helyezés tekintetében az egygólos vereség, és az ugyanilyen különbségű győzelem közt nem volt különbség. Az pedig már elég hamar eldőlt, hogy nem tudunk öt góllal nyerni. A két francia játékvezető már az első félidőben egyértelműen a tudtunkra adta, hogy ők bármit el fognak engedni a német védőknek, ha ezen múlik. Miközben nálunk sorra fújták be a jogos kiállításokat, addig a német oldalon nagyjából minden másodikat elengedtek.

Egy, csak egy leány (Fotó: Lendvai Róbert)

A naponta megjelenő sportnyomtatvány internetes kiadása szerint ugyan Bölöni László volt az MLSZ első számú jelöltje az Egervári Sándor által három évig eredménytelenül melegített, majd aztán végre-valahára üresen hagyott székbe, azonban a Marosvásárhelyen született, többek között BEK-győzelemmel és 108-szoros román válogatottsággal büszkélkedő 60 éves szakember ezúttal sem volt hajlandó a nevét adni ehhez a színjátékhoz. Ahogyan olvashattuk, „a pénzkérdésig el sem jutottak a tárgyalások során. Az általa elképzelt intézkedések sok érdeket sérthettek volna, nyolc év alatt látja megvalósíthatónak a felemelkedést.” Az avatott és értő szemek és fülek, valamint a gondolkodásra képes agyak ebből azt a következtetést voltak kénytelenek levonni, hogy a magyar labdarúgás minden bizonnyal további hosszú évtizedekre ragadt bele a korrupció, a nagyképűség, a belterjesség és a dilettantizmus förtelmesen mély emésztőgödrébe.

Jól látom, hogy mi folyik itt???

A mérkőzésről több okból sem szeretnénk részletes értékelést írni.

Ellenben úgy éreztük, szeretnénk képeket is feltenni mindazokról, akikkel meg voltunk elégedve:

Ezúton is elnézést kérünk azoktól a szurkolóktól, akik kiutaztak a mérkőzésre, de technikai okokból nem fértek rá az MTI fenti és Lendvai Róbert lenti fényképére.

Egyetlen észrevétel még. A magyar válogatott a VB-n lejátszott három teljes mérkőzést, és a negyedik meccsből 46 perc 52 másodpercet úgy, hogy Hajdu János szövetségi kapitány nem kért időt (erre mérkőzésenként három alkalommal volna lehetősége). Aztán 14-15-ös román vezetésnél úgy érezte, eljött az idő. Ezt követően a magyar csapat játéka végképp összeomlott: 16-16-ig még kitartott a korábbi lendület, majd egymás után hat támadást rontottunk el, és ezzel elveszítettük a mérkőzést.

Kedves János, értjük a korábbi meccseket, és szeretnénk javasolni, hogy, ha egy mód van rá, a hátralévő mérkőzéseken se kérj időt!

Ajánlhatunk könyvet Karácsonyra? Városok, stadionok kocsmák. Igazi magyar futballregény, a magyar labdarúgás egy igen sötét évtizedéről - számtalan olyan örömről, bánatról, amit csak egy magyar szurkoló ismerhet és élhet át. Kapható többek között Miskolcon az Auchanban, a és a Pátriában (Fókusz könyváruház). Budapesten a Fókusz Könyvesboltban, az Újbuda Könyváruházban, a Pécsett a Fókusz Könyvesboltban, Győrben a Líra Könyváruházban (Intersparban), Szegeden a Fókusz Könyváruházban, Egerben a Tescoban, és a Magvető Könyvesboltban, Debrecenben a Líra Könyváruházban és a Mods Storeban. Ezen felül országszerte a Líra és Lant könyvesboltjaiban.

Több sportban bevett szokás, hogy speciális ágyúból kilőtt labdákkal gyakorolnak. Ezzel az újítással próbálkoztak szlovén sportbarátaink is. Az első lövést még könnyedén hárítja a kapus, a második ágyúlövés már jóval erősebbre sikeredett...

1955. december 12-én született Szentes Lázár, a Rába ETO egykori válogatott csatára.

Minden tiszteletem az ausztrál kézilabdázóké. Döntő többségük Ausztráliában él, dolgozik valahol egy munkahelyen, a fiatalok esetleg iskolába járnak. És munka meg iskola után hetente egyszer-kétszer lemennek edzeni, a saját pénzükből kifizetik a terembérletet, megveszik a felszerelést.

És minden hónapban félreraknak kis pénzt, hogy legyen pénzük decemberre egy belgrádi repülőjegyre. Akinek nem jön össze, az lemaradhat a VB-ről. Ahogy az is kimarad, aki esetleg nem kap szabadságot erre a két hétre.

Fotó: Lendvai Róbert

Gibsonpapa, diósgyőri vendégszerzőnk szombaton gondolt egyet és többedmagával megcélozta az MTK-katlant. Tette mindezt azzal a nem titkolt céllal, hogy kiszurkolja a Diósgyőri VTK sikerét ezen a kissé hidegre sikerült tavaszi zárófordulón. Nem is sejtette, hogy meggondolatlanságával mekkora zavart fog okozni a nézőkre egyáltalán nem számító hazai jegyeladók és rendezők köreiben. Utolsó fillérjeit sörre és meccsbelépőre szánta, így se virágcsokrot, se bonbont nem kaptak a pénztáros nénik. Ő meg jegyet nem kapott. A meghűlésen többé-kevésbé már túltette magát, de még három nap távlatából is úgy gondolja, hogy itt valami nagyon nem volt rendben.

Már a harmadik napon nem csupán látszik, de kifejezetten fájó, hogy mennyire híg a világbajnokság mezőnye. Ezt a játékot a női mezőnyben Európán kívül nem sok országban űzik komoly szinten, a nemzetközi szövetség (IHF) mégis mindent megtesz, hogy sok csapat kerülhessen a VB-re más kontinensekről is (a hátteret jobban ismerők szerint a női kézilabda olimpiai szereplése forog kockán, ha a sportág ennyire Európára szűkül le, akkor könnyebben kerülhet ki az ötkarikás játékok műsorából).

A várakozások alapján a magyar válogatott ma délutáni mérkőzésének is a simán, nagy különbséggel eldőlő meccsek (pl. Montenegró - Kongó 35-9, Lengyelország - Paraguay 40-6) közé kellett volna tartoznia. Na jó, ha harminc gólt nem is, de tízet mindenképpen közé kellett volna pakolni. Nem így lett.

Ő kapura lő. Mi állunk és nézzük. (Fotó: Lendvai Róbert)

Ezúttal (is) egy kuriózummal jelentkezünk a futball-retró és az ismeretterjesztés keretében. Egy új, terveink szerint háromrészes, sorozatot indítunk, a címből könnyű lesz kitalálni, mi az aktuális témánk. Szeretnénk olyan dinasztiákat bemutatni, ahol apáról fiúra (s ha lehet, már a nagypapáról apára) szállt a futball szeretete, a tudás. Vagyis ahol a családban, a fiú ágon többen is ismert, elismert vagy kevésbé ismert labdarúgók voltak vagy lettek. Vagy lesznek. A téma önmagában érdekes, nem párrészes blogszösszenetért, hanem könyvért kiált, sokszor, lehetőleg nevenként. Természetesen a mi tudásunk is véges, ezért nem szerepelhet itt mindenki. Teljességre amúgy is lehetetlen lenne törekednünk, de azért próbáltunk az egészen közismerten triviálistól a már-már szinte gyöngyszem ritkaságig elmenni.

Miután a sorrend elkészítésében nem volt különösebb koncepciónk (De, volt. Számtalan ötlet, lehetőség merült fel, hogyan építsük tematikailag a gondolatmenetet. Vegyük külön a dinasztikus rekordokat? Vegyük külön az elképesztően kézenfekvő - Albert, Mészöly, Bozsik - párhuzamokat? Vegyük külön azokat, akikről tényleg csak egy-egy mondatot lehetne írni? Vegyük külön az elképesztően ismeretlen ritkaságokat? - a szerkesztő megjegyzése), ezért ábécésorrendben ismerkedhetünk meg egykori és jelenlegi labdarúgókkal, akik apai ágról vitték tovább a vérvonalat.