És már itt is van a nyolcadik forduló, vagyis a négy elődöntő! Ne rágódjanak, ne tépelődjenek, tippeljenek bátran, tippeljenek Bettával!

És már itt is van a nyolcadik forduló, vagyis a négy elődöntő! Ne rágódjanak, ne tépelődjenek, tippeljenek bátran, tippeljenek Bettával!

Hétfőn délután a Szent István-bazilika altemplomában örök nyugalomra helyezték Grosics Gyulát, az Aranycsapat tagját, minden idők egyik legnagyszerűbb kapusát. A közszolgálati televíziók a legendás Fekete Párduc sportolói és emberi nagyságának megfelelő terjedelemben számoltak be az eseményekről. A Duna Televízió egyenes adásban közvetítette a szertartást, majd bő egy órán keresztül korábbi műsorok és interjúrészletek felhasználásával folytatta a megemlékezést, végül pedig az esti órákban „Értük szólt a himnusz” címmel egy portréfilmet is bemutatott Grosics Gyuláról. Szép és méltó megemlékezéseket láthattunk volna tehát, amennyiben „csak” ennyi történik. A Magyar Királyi Televízió 1-es kanálisa azonban gondoskodott arról, hogy a nagyszerű sportoló elvesztése felett érzett szomorúságunkon túl az értetlenség és a düh is tovább keseríthesse a szánk ízét, miután szűk hatvan perces „megemlékezésükkel” szinte mindent sikerült lerombolniuk, amit a testvércsatorna felépített.
Nem mindenki látszik egyformán megrendültnek (Fotó: MLSZ)
Nohát vége a csoportköröknek, most jön a java. Elbúcsúztunk szépen a három legerősebb bajnokság válogatottjától, nagyot harapott az élet beléjük. Sebaj! Mivel a csoportmeccseknek vége ideje volt összesíteni az eddig összes tipp eredményt, ha hiszik ha nem az mind megvan! Az utolsó három fordulót sorrendben Migu, losik, illetve Migu és divaoni01 holtversenyben nyerte. Elnézést, javítani kellett, a hatodik fordulót Tamás D nyerte. Gratulálunk! Hajtás után táblázat-orgia, eredmények, tippek, csajok, tippeljenek jól a nyolc nyolcaddöntő meccseire. Sok sikert!
Nagyon úgy tűnik, hogy különjáratokat kell indítani Brazíliából az öreg kontinensre, hullanak a nagy focinemzetek, mint a szúnyogok fognak a hétvégi gyérítés után a Balaton környékén. De mi megyünk tovább, ha így, hát így.
Bár még a brazíliai világbajnokság fele sem ment le, már most úgy tűnik, valami nagyon komolynak kell történnie a hátralévő mérkőzéseken, hogy ez a VB ne a játékvezetői tévedések sorozatáról legyen emlékezetes.

Ez nem les. A partjelző szerint mégis az.
Amikor a nyitómeccsen egy teljesen komolytalan tizenegyest ítélt meg a japán Nisimura játékvezető a brazilok javára, forrni kezdtek az indulatok: már megint tolják a házigazdákat, botrány. Aztán sorra jött a többi hiba. Rögtön másnap két szabályos gólt vettek el Mexikótól, mindkettőt les címén - egyik sem volt les.
Pörög a világbajnokság ezerrel, alig győzzük követni bejegyzésekkel és excel táblákkal. Betta közben gazdagabb lett mint egy olajsejk, annyira jönnek neki a meccsek. Tippelőink is keményen állják a sarat, jó pár betli, szép telitalálatok, csak így tovább! Még mindenki nyerhet, mindenki lehet utolsó is, tippeljenek jól! Hajtás után tippjeink, táblázatok, itt az "ötödik" forduló.

Hohó, megyünk tovább! Jessica annyira elálmosodott a sok tippeléstől, hogy majdnem lemaradt a következő meccsekről. Pedig ezen a vébén ez továbbra sem javallott. Tegnap például Anglia látta kárát az uruk feltámadásának, részemről nem is értem hogyan fogdhattam angol győzelmre, mikor ezek a jó munkásemberek minden áldott világversenyen leszerepelnek mostanában, miért pont most lett volna másképpen. Jó meccs volt, reméljük a többi sem lesz rosszabb. Nehogy azzal jöjjön valaki, hogy a japán-görög nulla-nulla nézhetetlen volt, mert azt egyértelműen ezért rakták erre az időpontra, ilyenkor rendes emberek már rég elaludtak a távirányítót szorongatva.
Szóval, tippre fel, jönnek lassan a csoportkörök utolsó meccsei, már nem babra megy majd a játék!

Ezúttal egy közel negyven évvel ezelőtti történetet szeretnénk bemutatni Olvasóinknak, hátha van valaki, aki nem ismeri még Luciano Re Cecconi, az SS Lazio és az olasz labdarúgó válogatott egykori középpályásának és értelmetlen halálának történetét.

Na, ez is elkövetkezett, a szerkesztő úr ráunt Bettára. Persze ez nem igaz, valahol önfeledten nézi a meccseket, megérdemelt pihenő részeként.

Szerkesztőbizottságunk több tagja szerint holnap a világ egyik legjobb zenekara ad koncertet a Budapest Parkban - 13 év után. Ez önmagában még nem lenne elegendő ok egy bejegyzésre, de ahhoz képest, hogy a zenekar relatíve kevésbé ismert (azért így is több százezres a rajongótábora), mégis rengeteg sportághoz köthetőek az általuk megírt dalok - vagy éppen az általuk feldolgozottak. Labdarúgás, baseball, a Nitro Circus, NHL és persze a box. Hirtelenjében nem is tudok hasonlóan széles repertoárt mondani bármely más bandával kapcsolatban, pedig a Dropkicknak még véletlenül sem ez a fő "profilja". Tisztelegjünk hát a bostoni kelta-punk-rock nagyjai előtt!
