Úja itt a Betta, tippeljenek jól, hamarosan táblázat!

Úja itt a Betta, tippeljenek jól, hamarosan táblázat!

A legjobb négy közé jutásért küzdhettünk meg a norvégok ellen az U18 világbajnokságon. Szünnap nélkül, rögtön a nyolcaddöntők másnapján kellett játszani, de csoportelsőként volt annyi helyzeti előnyünk, hogy néhány órával többet pihenhettünk.
Na, ebből nem sokat láttunk viszont a meccsen. Pásztor Noémi például rögtön az első három percben elkövetett két olyan hibát, ami tőle teljesen szokatlan, és alighanem a fáradtság számlájára kell írnunk. Majd utána szépen sorra dőltek ki a játékosaink, miközben a norvégokon kb. azt láttuk, hogy le bírnának játszani még egy meccset.

Fotó: world2016.sk
A Pozsonyban zajló U18 világbajnokságon a legjobb nyolc közé jutásért az A csoport negyedik helyezettje, Angola ellen léptek pályára lányaink. Új helyszínre, az Ondrej Nepela jégcsarnokba kerültünk. A távolság csekély, alig száz méterre található egymástól a világbajnokság két helyszíne, viszont a Slovan jégkorongcsapatának hatalmas arénája erősen túlméretezettnek tűnt egy ilyen rendezvényhez - még úgy is, hogy a szurkolók számára csak kb. a lelátó egytizedét nyitották meg.

Amint azt előző cikkünkben már kielemeztük, a magyar válogatottnak az utolsó, Brazília elleni csoportmeccsen egy hétgólos vereség is elegendő lett volna a csoportgyőzelem (és ezáltal egy könnyebb ág) eléréséhez. A mérkőzésen úgy tűnt, ezt a játékosok is tudják, és nagyjából ennek megfelelő motivációval játszotta le az amúgyis egyre fáradó kezdősor a mérkőzést. 
Fotó: Ricsováry Takács László
Az NB I. új idényének rajtja alkalmából gondoltuk, érdemes megnéznünk a hazai első osztály összesített tabelláját. De nem a "szokványos" módon, egyszerűen csak összeadva a helyezéseket vagy a pontszámokat, ennél sokkal kifinomultabb módszert választottunk. Dobpergés...
Reciprokot fogunk számolni!
Ezekben a hetekben zajlik a női kézilabdázók U18 világbajnoksága Pozsonyban. A magyar válogatott is részt vesz, lányaink a B jelű csoportban vitézkednek.
A világbajnokságok lebonyolítása jelentősen eltér az EB-ktől. Míg az Európa-bajnokságokon az első és a második csoportkörben is minden meccsnek tétje van, addig egy VB-n egyfelől a csoportmeccsek során nem olyan nagyon fontos minden meccset megnyerni (sőt - erről majd egy későbbi cikkben), másfelől a csoportmeccsek egy része a jobb európai csapatok számára könnyed ujjgyakorlat.

Fotó: Ricsováry Takács László
Lement az első forduló, volt pár vaskos meglepetés, ami abból is látszik, hogy tippelő versenyünkben nem Betta lett az utolsó! Az első viszont Tököm Állat lett toronymagasan, valamit nagyon megérzett. Hajtás után tippek, táblázatok, Betta. Baromi nehéz a tippsor ám! 
Alig több, mint egy óra múlva - ráadásul egyszerre mindjárt két mérkőzéssel - kezdetét veszi az OTP Bank Liga 2016/17-es kiírása. Az Újpest-Honvéd párosítás – elsősorban az életkor függvényében - többekben még akár kisebb-nagyobb nosztalgiát is képes ébreszteni, de a Mezőkövesd-Gyirmót összecsapás esetében azért enyhén szólva is szoknunk kell, hogy első osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzésről beszélünk. Már ha ehhez hozzá lehet szokni egyáltalán…

Ennél azért remélhetőleg többen lesznek...
Nem ígérünk mást csak vért, könnyt és szenvedést. Vagyis nem ígérjük, hogy hamarosan meg lesz az előző, meg az azelőtti Betta eredménye. Nem ígérjük, hogy nem lesznek csúszások. Nem ígérjük, hogy mindig lesz táblázat. De igyekszünk! Csapjunk bele, Betta tútháuzandsixtín-szeventín! Yeah!

Ahogy az EB küzdelmei a végéhez érkeznek ma, úgy záródik le a mi kis zenei Európa-körképünk is. Huszonnégy ország vágott neki a zenei megmérettetésnek, és bár a győztes kiléte egy pillanatig nem volt kérdéses, mégis izgalmas küzdelemnek lehettünk tanúi.

Kalandozó, azaz nyugati megtorló hadjáratokat vezető őseink óta nem járt annyi magyar Nyugaton, mint manapság, igaz a derék lovak helyett gépjárművek szolgálják az inváziót.
Hosszas szervezés, létszámbeli lemorzsolódás után végül ketten vágtunk neki a régóta várt útnak, ami életünk túrájának bizonyult. Munkahelyi és családi kötelezettségek következtében az Ausztria és az Izland elleni meccseket terveztük, több sajnos nem fért bele.
