Negyven percen át egy egészen jó mérkőzést játszottunk az aktuális Európa-bajnok ellen. Ennek a nagyszerűen hangzó hírnek az élét az rontja el kissé, hogy amikor ez a negyven perc elkezdődött, akár lényegében már mindegy volt. 

Az első húsz percben tragikusan, mélyen a tudásszintje alatt játszott a magyar válogatott a kézilabda-világbajnokság ma esti meccsén, és ezalatt olyan hátrányt szedett össze, amit már a második félidő szenzációs teljesítményével sem sikerült kiegyenlíteni. 

Dánia kétségkívül a világ egyik legjobb csapata. De egy olyan csapat, amely a legutóbbi világversenyen, a londoni olimpián, konkrétan jobb helyen végzett, mint ők (mi a negyedik, ők a hatodik helyezést érték el), nem teheti meg, hogy rettegve, az esélytelenség nyomasztó érzésével lép pályára ellenük! (Meg úgy általában a magyar válogatott persze senki ellen sem). Ennek a feltételnek ma nem sikerült megfelelni. 

Azt írtuk korábban, hogy a férfi kézilabdában az a csapat nyer, amelyik többet mozog védekezésben. Van azonban egy kettes számú szabály is, amelyről akkor (aktualitás hiányában) nem tettünk említést: az a csapat nyer, amelyik elhiszi, hogy nyerni tud. És ezek ma nem mi voltunk. Szakmailag tán nagyon nem is érdemes elemezni a mérkőzést, mert ez már a kezdő sípszó előtt eldőlt. 

Nagy László (Fotó: MTI, Kovács Anikó)

Niklas Landin, a dán kapus, az első 12 kapuralövésünkből 9-et kivédett (ekkor 9-3 volt az állás, 19. perc). Tessék elhinni, kedves olvasók, ilyen kapusteljesítmény ebben a játékban nem létezik, csak akkor, ha azok a lövések helyezetlenek, erőtlenek, a lövő maga sem hiszi el, hogy ebből gólt lehet elérni. Mindez teljesen világossá válik, ha megnézzük, hogy a hátralévő 41 percben 9/30 volt a dán kapus statisztikája, ez 30%, átlag alatti teljesítmény (a látszólag hiányzó két magyar gólt a másik kapus, Jannick Green kapta). Ha az elején egy kicsit nagyobb önbizalommal játszunk, ha a 12 lövésből nem 9, hanem csak 7 lövést véd ki Landin... 

Persze a sportban értelmezhetetlen, hogy mi lett volna, ha...

13-5 volt a dánok javára a 23. percben, nyolcgólos hátrányból a férfi mezőnyben nem sokan állnak fel. Nekünk majdnem sikerült, és ha kicsit barátságosabban fúj a szlovén Krstić, Ljubič játékvezető-páros, talán meg is lett volna. Nem szeretnénk az összes játékvezetői ítéletet bemutatni, és módunk sincs rá, de például Dánia az utolsó percben, egygólos hátrányban, 53 másodpercig támadhatott kapuralövési lehetőség nékül, ami a szabálykönyv szerint nem megengedett - ettől persze még az utolsó dán gól egy védekezési és egy kapushiba gyümölcse. 

Csoda lett volna, ha felállunk 13-5-ről. Kevés hiányzott hozzá. De, minden ellenkező előjelzéssel szemben, magunknak tettük olyanná a helyzetet, hogy csodára legyen szükség. Nem hittünk a győzelemben. Nem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat. 

Lékai Máté (Fotó: MTI, Kovács Anikó)

Ezzel a magyar válogatott számára befejeződött a világbajnokság, a mostani kiírásban nem játszunk helyosztó mérkőzéseket. Három vereséget szenvedtünk, mindhárom legyőzőnk ott van már az elődöntőben, és minden valószínűség szerint ők viszik el a három dobogós helyet. Az egyiküktől kikaptunk két góllal. Az eredményt látva  szégyenkezésre nincs okunk. Sajnos láttuk a mérkőzést is.