Válogatott okosságok

Hát újra eljött az idő! Szeretett Honvédunk kissé kacifántos úton-módon, de kiharcolta az EL-indulás jogát. Verhető ellenfél, egzotikus helyszín: nosza, kerekedjünk fel! Értelmetlenül eltöltött órák a határon, forró szerb "vendégszeretet", ezer szobor, valóban vendégszerető macedónok és egy borzalmas mérkőzés. Összességében, utóbbi ellenére is mégis 10 pontból 8 és felet adnék. Még 37 évesen is imádom ezt az érzést, bár a buszozás műfaja már végképp nem nekem való. De kezdjük az elején... Valamennyi fotó: Kimmel Zsolt

Party on

- Ricsmond, lesz erről valami? Alig írsz mostanában - állapítja meg Viktor a Corleone Sportpub előtt. Innen indul a két nagybusz a mérkőzést megelőző nap délutánján. Viktornak igazsága van és kétnapos, autóbuszos túra után ritkán van késztetésem az írásra, így nem sok jóval kecsegtetem. Gyűlik a nép, a tervezett hat helyett persze hétkor indulunk, de ez még nem fenyegette a kora reggeli érkezést. Kicsit irigyeltem azokat, akik már ott vártak ránk Szkopjéban, mert vagy lecsaptak az olcsó repjegyekre, vagy volt annyi szabadságuk, hogy belefért még egy-két nap plusz. Ellenben a buszozásnak vannak előnyei is, például a remek társaság, a nagy beszélgetések és közös élmények.

Honvédek, gépjárműre!

M. ül mellém, ami a buli szempontjából remek előjel - legalábbis a magyar határig. Kérdés, hogy onnan a kisinyovi, vagy az újvidéki módi lesz-e a folytatás. A biztonság kedvéért bekeverem a rozé fröccsöt, M. éktelen csörömpöléssel elhelyezi a söreit és a whiskyjét és elkezdjük felénekelni a magyar rétegzenei himnuszokat a busz meglehetősen mérsékelt örömére - a HétköznaPICSAlódások és az Egészséges Fejbőr jelenti a zenei paletta két végpontját, nekünk aztán oly (oi!) mindegy.

Valami készül

Mintegy este tízre érjük el a szerb határt, két óra alatt jutunk át. Hol a másik busz? Fél óra várakozás. Nem jönnek, valakinek valamelyik iratával probléma volt, tovább nő a menetidő. Bevárjuk őket később.

Szerb vendégszeretet

Mit lehet tenni, verjünk fenekére azoknak a szerb dénároknak, amiket egészen a balul sikerült újvidéki túra óta őrizgetek! Ott ugye esélyt sem adtak a szerb rendőrök, hogy elköltsük. "Padtársam" hat sört vételez, folytatódik a nótázás, a hangulat a tetőfokára hág. Politikai természetű, teljesen értelmetlen vitánkat kiáltás foszlatja szét. 

- Görögtüzek!

- Hol?

- Előttünk!

- De hol?

 Tényleg. Felüljáró? Vagy még az úton? Aki erre fogékony, az riadókészültségbe helyezi magát az ajtóknál. A sofőr eleinte kissé lassít, majd ahogy a fénypontok eltűnnek az útról, gázt ad. Ekkor az autópálya mente borul fényárba.

- Állj meg!

- Dehogy álljon!

A busznak körülbelül negyven utasa van, ebből két lány és két 10 éven aluli gyerek. Mindez egy pár pillanat alatt zajlik le. A busz, ahogy elsuhan a tüzek mellett, egy pillanatra látjuk csak a sötétben több tucat ember körvonalait. Mennyien lehettek? Kimmel Úr nyugodtan dokumentál. Pár perc múlva visszanézzük felvételeit. A homályos emberi körvonalak mellett embernagyságú dorongok (gerendák?) látszanak és legalább nyolcvan ember, plusz akiket nem látunk a sötét miatt. Meglepő, de nem dobálták szét a buszt, egyetlen karó kivételével (az ablakot célozták, 10 cm-el alatta találta el a buszt), a bátortalan blokádon úgy suhanunk át, mint kés a vajon. Jelentéktelen a kár. Az egész fura. Jól megszervezett akció (kár lenne tagadni), már a határtól követhettek, jó eséllyel a szerb vámosoktól jött az infó, hogy hol járunk. Azt is tudták vajon, hogy csak egy busz jön éppen akkor arra? Valószínűleg igen.

Hamar előkerül a rendőrség is egy pihenőnél, onnantól kezdve felvezetést kapunk, de egyúttal le is lassulunk. Azért nyitva tartjuk a szemünket, hátha valamelyik pihenőnél felbukkannak ismeretlen jóakaróink. De nyomuk vész, többet nem látjuk őket. Aludni nem sokat alszunk már, lassan ránk virrad.

Szkopje belülről

A szerb rendőrség és határőrség mindent elkövetett, hogy ne érjünk hamar Macedóniába. Reggel nyolc is elmúlik, mire elhagyhatjuk Szerbiát, a macedón oldalon kapunk segítséget az ügyintézéshez, immáron két busz gördül át a legszegényebb volt jugoszláv köztársaságba. A fővárost 16 órányi buszozás után, délelőtt 11-re érjük el.

Felhők között kanyarog az út a szerb-macedón határnál

Ellenben a macedón rendőrök tényleg felvezetnek és visznek minket kereszteződésen, piros lámpán át a városközpontba. Leparkolunk a Vardar folyó mellett, ott tíz rohamrendőr vár minket - tízféle, kissé szedett-vedett egyenruhában. 

- Íris páb... hír! Go, go, davaj! - adja ki az utasítást egyikük. Innentől kezdve a macedón karhatalom visszavonult a háttérbe, alig mutatkoztak, nem is korlátoztak a szabad mozgásban.

Pár lépés után elénk tárul a szkopjei Váci utca. Nem rossz! Kiülős éttermek mindenhol és ígéretes illatok terjengenek a levegőben. Készséggel megmutatják, hol érdemes valutát váltani és indul a sörözős, barátkozós városnézés. A gyülekezőhelyként megjelölt St. Patrick Irish Pubban már ekkor több tucat kispesti iszogatott. Lenche (tényleg ez volt a beceneve), azaz Elena főnökasszony, a tűzről pattant, csinos háromgyerekes anyuka pedig csúcsra járatta fiatal alkalmazottjait. Az árak a földön járnak. Tudtuk, hogy valószínűleg a létező legdrágább helyen iszunk, de egy korsó Skopsko mintegy 650 forint. Gyuszival pár lépéssel arrébb fej nagyságú hamburgert ettünk, 600 forintért - sültkrumplival gazdagon megrakva.

Gyülekező, sétálóutca

- Mi a WiFi kódja, báttya?

A személyzet szó nélkül elveszi a telefont és beírja a kódot. Rohannak, mert sok a szomjas torok, pörög a macedón GDP.

Szkopje belvárosa szép, bár kissé díszletszerű. Szobrok ezrei, lovas szobrok százai. Néha egy-egy koldus, vagy kóbor eb tűnik fel, máskülönben nagy a nyugalom. A helyiek, ha meg is nyilvánultak, azt mindig barátságosan tették. Közben a Rabotnicski egyik embere felbukkant a pubban és jegyeket hozott eladásra. Megjegyzendő, a 20 eurós jegyár azért pofátlanság, pláne megismerve a stadiont - erről majd később. Nyakunkba vettük várost. Láttunk szobrokat, a híres bazárt, soproni barátommal, Csabival felcaplatunk a várba - gyönyörű a kilátás, bár maga a vár gazos és elhanyagolt, de legalább ingyenes. A város még mindig szép, de az árak a központtól távolodva érezhetően zuhantak, főleg ott, ahol a szláv beszédet albán váltja fel. Angolul legalább gagyog minden árus, többen kifejezetten jól beszélnek idegen nyelven.

A II. Fülöp Stadion a várból

Híd a Vardar felett szoborerdővel

- Magyarok vagytok? Valahogy az arcotok alapján magyarnak nézlek titeket. Szeretem a magyarokat, szép az országotok - köszönt ránk egy öregúr. Meglepetésünkre nem akart eladni semmit, csak tényleg kedvel minket. Visszatértünk a pubhoz, ahol tömeggé duzzadt a kispesti szurkolói had. Bömböl a Gala a hangszórókból és száz torokból harsog, hogy "Want more and mooooore, people just want moooooore.... Eppel a gólkirály, UUUUH!"

XIX a házban, mindenki rázza...

Az úri közönség táncol széken, asztalon, néha a személyzet is bekapcsolódik. Lenche is, bár néha fegyelmez, például egy füstbomba láttán. Arra azért ügyelt, hogy ne ölje meg a bulit. Lassan ideje indulni!

Szkopje-külső

A mérkőzés nem a modern és amúgy óriási II. Fülöp Stadionban lett megrendezve, hanem egy külvárosi, bár modern kis edzőközpontban.

- Öt kilométer. Szerintem ti nem akartok gyalogolni - állapítja meg Lenche - Figyeljetek ide, kétszáz dínárnál ne fizessetek többet! Megértettétek? Kétszáz dínár! (1200 forint).

- Fejenként?

- Dehogy! Autónként!

Egy rohamrendőr is utánunk kiabált:

- Two and half euro. No more! Maximum!

Megrohamozzuk a taxi drosztot, ami pontosan ott volt, ahol leszálltunk a buszokról - utóbbiak már a stadionnál parkoltak. A taxik elfogynak, Csabival egy közeli plázánál fogunk egy szabad taxit. Vezetőjének fogalma sincs, hol van a Petar Milosevski edzőközpont, buzgó telefonálásba kezd - mások is jártak így. Skopje nem égett meccslázban. De végül kap egy fülest, 200 dínárért átvisz a város másik végébe. Megelőztünk egy szamár húzta kordét, amin a pásztói brigád énekelt vígan. Megadták a módját az utazásnak!

M.-ék eközben megunták a dugóban való ácsorgást és kiszálltak taxijukból, hogy aztán leintsenek egy járdán (!!!) kopott piros Ladát vezető öregurat. Vele sikerült kikerülni a dugót. Hiába, Szkopje jó kis hely, de néha emlékeztet minket, hogy bizony mélyen a Balkánon vagyunk.

Ellenben a külvárosi lakótelep, amelynek árnyékában meghúzódik az amúgy modern, hárompályás edzőközpont, bárhol megállná a helyét. Modern házak, tiszta parkok, nyugalom. A társasházak aljában meghúzódó kis ABC-k olcsók - a "stadionban" nincs büfé, már erősen tűz a nap, halogatjuk a belépést, inkább a házak árnyékában söröztünk csendesen.

A lakótelep

A sporttelep - ez már tényleg a városhatár

Bent rekkenő a hőség, tűz a Nap. A kezdő sípszóra körülbelül 250 kispesti gyűlik össze a vendégszektorban, nagyjából hasonló a létszám a hazai oldalon. Szervezett szurkolásnak nyoma sincs náluk. Macedón rohamrendőrök árnyékba húzódnak, kitúrva az addig ott hűsölő magyarokat. Jobb híján kiállunk a Napra és szurkolni kezdünk - nem is rosszul, úgy hiszem.

A stadion? Háááát...beszéljenek helyettem a képek. Aprót persze elkobozzák már belépésnél. A büfé egy asztalka, szirupos, rettenetesen édes szörp, víz, szotyi a felhozatal, meg valami csokis croissant. 

Büfé...

"Mosdó"...

Szurkolás

Nem titok, hogy a tábor nem kifejezetten elégedett a klubvezetés munkásságával. Röviden azzal, hogy a csapat lassan a komplett bajnokcsapatát eladta, vagy elengedte, a befolyt összegeket pedig nem fordította a távozók pótlására, hanem csak ismeretlen, vagy ingyen igazolható, máshová nem kellő játékosokat igazolt. A meccsen nem mellékesen pont az új igazolások mondtak teljes csődöt. 

- Vedd meg a Fradit, Hemingway! - zúg a kórus. De azért van szurkolás is - még a macedón edző is elismerte és megköszönte nekünk a lelkes és sportszerű biztatást. A meccsről nem mondanék semmit, a nagyszerű Csakblog ebben a műfajban sokkal jobb nálam. Kutyaütő ellenfél, kutyaütő, szervezetlen, ötlettelen Kispest. Nagy Geri szép gólt rúg, de megérdemelten kapunk ki. Ki ellen akarunk továbbjutni, ha nem a Rabotnicski ellen? - bár a visszavágó nem lefutott, de inkább a szoros eredmény és az ellenfél ügyetlensége miatt. De mondom, még így is megérdemelten vertek minket. Pedig még a következő ellenfél sem lenne verhetetlen (luxemburgi-azeri párharc győztese). Hogyan akarunk így UEFA-koefficienseket gyűjtögetni, később kiemelt pozíciót szerezni?

A folytatás? Semmi extra. Megtapsoltuk a csapatot némi kritikát megfogalmazva, később megtapsoltuk a Rabotnicskit is, amit ők meglepődve, de hálásan vettek tudomásul. Irány a lakótelep, a kisboltok, chill, üldögélés az szkopjei alkonyatban.

A hazaút teljesen eseménytelenül telt, a javát amúgy is végigaludta a társaság. Visszafelé négy órával előbb letudtuk a 800 kilométeres távot, pedig pont a magyar határ előtt dekkoltunk két órát. Megérte elmenni? A meccs nagy csalódás volt, de a túrát kár lett volna kihagyni. A macedónokat megkedveltem, barátságos, közvetlen, nyugodt népek. Szkopjére és környékére is érdemes rászánni két-három napot.

Mi lesz a visszavágón? Nincsenek illúzióim. Szeretném látni a csapatomat végre hazai EL-meccsen, ezért reménykedek a továbbjutásban. Mi egyebet tehetnék?