Új sorozatunkban a női labdarúgást vesszük nagyító alá, elsősorban magyar szempontból. Szeretnénk megnézni, hogy mennyire fejlődőképes Magyarországon a foci női szakága, mekkora a tömegbázisa, milyen a bajnokság színvonala és természetesen jó szokásunk szerint igyekszünk a zsebekben is turkálni, pénz után kutatva. Jobb helyeken az áttekintést az alapoknál kezdik –mondjuk az utánpótlásnál- ám mi szeretnénk a lényegre térni, és női labdarúgó válogatottunkkal kezdeni az ismerkedést.

Bár elsősorban szeretnénk a hazai környezetre koncentrálni, óhatatlanul szükséges egy kis nemzetközi kitekintővel kezdeni. Mennyire népszerű a női labdarúgás a világban? Egyre népszerűbb, de kizártnak tartom, hogy valaha akár csak meg is közelítse a férfiak játékát akár sebességben, akár népszerűségben.  Ám még mindig vonzhat bizonyos országokban tízezreket a stadionokba és nevelhet ki sztárokat, példaképeket. Ráadásul már most négy kontinensről kerül ki a –nem túl sok csapatot számláló- élmezőny.

Magyar U-17-es női válogatott

Azért a kétségtelenül gyors ütemű fejlődés ellenére is óriási a lemaradás a női röplabdához, kosárlabdához és kézilabdához képest. Leginkább a női jégkoronggal tudnék párhuzamot vonni, de abban biztos vagyok, hogy már csak a szükséges létesítmények és felszerelés miatt is sokkal nagyobb potenciál van a női labdarúgásban. Hiszen mint tudjuk, csak egy labda kell hozzá... A FIFA ezen dokumentuma szerint már most 29 millió (!!!)nő kergeti a labdát világszerte valamilyen szinten szervezett keretek között. A fiatal játékosoknak már 12%-a leány. 1971-ben mindössze három női labdarúgó-válogatott létezett, most ez a szám 129. Ráadásul a FIFA nem csak a rasszimus ellen küzd (kisebb-nagyobb sikerrel), hanem a nők hátrányos megkülönböztetése ellen is (kisebb-nagyobb sikerrel). Így kényszerítettek több vonakodó muszlim országot arra, hogy indítsanak női csapatokat különböző sorozatokban.

 Iráni női focicsapat a Jordánia elleni vereség után

Hol van ezektől a számoktól akár még a kétségtelenül népszerű kosárlabda is? Miért mondom mégis, hogy még mindig nagy a lemaradás?

Miért nem mennek inkább kézilabdázni?

Már hogyne lenne nagy, amikor az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) 1921 és 1971 között kitiltotta a női játékosokat azokról a pályákról, amelyeken férfiak is futballoztak? A sportág szülőhazájában! És pont ott indult el a fejlődés, ahol a „soccer” mindig is sokad rangú sport lesz egészen addig, amíg a mexikói népesség aránya át nem lép egy kritikus határt. Igen, az Egyesült Államokról van szó. De a fejlődés még mindig igen lassú volt a hetvenes és a kilencvenes évek között.

Az alcímben szereplő kérdést egy öregúr tette fel fejcsóválva egy laza dálutáni kocsmázás közben, miközben a Eurosport női labdarúgó világversenyt közvetített valamikor a kétezres évek elején. Míg kézilabdában nőknek 1957-ben rendezték az első kispályás világbajnokságot (Magyarország ezüstérmes!), kosárlabdában 1953-ban, röplabdában 1952-ben, addig labdarúgásban 1991-ig kellett várni arra, hogy FIFA által rendezett világbajnokságon a nők is pályára léphessenek. Sokatmondó adat, hogy a hat eddig megrendezett világbajnokságból kettőt Kína, kettőt pedig az Egyesült Államok rendezett. Svédország és Németország a két „kakukktojás”, a következő házigazda a női labdarúgásban ugyancsak erős Kanada lesz. A sportág megkérdőjelezhetetlen királynői az amerikaiak, akik eddig valamennyi tornán dobogóra állhattak! Ha ők a királynők, akkor a hercegnők a skandinávok –bár itt a norvégok és a svédek közös erővel szállították az egy aranyat, két ezüstöt és két bronzot.

Dél Amerikát a brazilok képviselték (kétszer álhattak dobogóra, 1999-ben és 2007-ben), míg Ázsiából eleinte Kína volt a sikeresebb (1995-ben negyedik hely, 1999-ben büntetőkkel elveszített döntő), 2011-ben Japán nagy meglepetésre mindenkit megelőzve megszerezte a sportág első ázsiai aranyérmét. Az 1999-es döntőt Pasadenában 90 ezer (!!!) néző előtt játszották le, a 2011-est pedig Németországban közel 50 ezer néző látta a helyszínen.

A színvonal mégis rettenetes volt az első évtizedben. Ezt akkor is nyugodt szívvel állítom, ha valaki megbántódik rajta. 2011-ben pedig egy magyar szempontból is kínos bírói tévedés (0:50-nél) tette sokak szemében komolytalanná a női labdarúgást, pedig ekkorra már kimondottan látványos, jó iramú mérkőzéseket láthatott a közönség. De valami így is hiányzott. Míg női kézilabdában meg sem lehet számolni az ütközéseket, test a test elleni küzdelmet, addig a labdarúgó hölgyek ettől nagyon sokáig távol tartották magukat. A levegőben is látványosan gyengébben teljesítettek, mint férfi sporttársaik, a kapusok pedig azóta is úgy állnak a vonalon, mint az ötvenes évek férfi cerberusai –vetődés helyett gyakran futásnak indulnak a kapufák felé. Volt kapusként főleg utóbbit volt nagyon fájdalmas nézni.

Óceániától Brazíliáig

De nem akarok igazságtalan lenni, mert alig másfél évtized alatt ez egy nézhető, dinamikusan fejlődő sportággá nőtte ki magát. Bár Európa ebből a szempontból igencsak kettészakadt, mivel Skandináviában (beleértve Izlandot és Finnországot), Németországban, a Benelux-államokban, újabban Franciaországban, Angliában és Írországban, valamint némi meglepetésre Törökországban magas az igazolt női labdarúgók száma a népességszámhoz viszonyítva, valamint számszerűen is. Ezzel ellentétben a mediterrán országok, Kelet-Európa (kivétel Oroszország) és a Balkán majdhogynem fehér foltnak számítanak. Ugyanez a helyzet Dél-Amerikában. Brazília mindig éremesélyes a VB-n, de Argentína a világranglistán pont a magyar csapat előtt áll egy helyezéssel.

A világranglistát böngészve a ritkán találunk korrelációt a férfi és a női csapat erőssége között ugyanazon országban –nálunk egyébként pont nincs lényegi eltérés. A férfiak játékerejéből kiindulva nem meglepő Németország (2), Brazília (4), vagy Franciaország (5) jó helyezése, de USA (1), Japán (3), Kanada (7), Ausztrália és Észak Korea (mindkettő holtversenyben a 9. helyen áll), vagy Izland mindenképpen erősebb a női vonalon.   Számomra érdekes, hogy Óceániában is igen népszerű a női labdarúgás –az első százban nyolc csapatuk is megtalálható (Ausztrália nélkül).

 Új Kaledónia –Amerikai Szamoa OFC bajnokság

Természetesen amíg a kilencvenes években megindult a világszintű fejlesztése a női labdarúgásnak, nálunk inkább a visszafejlődés volt tapasztalható a biztató kezdetek ellenére. Vagy még inkább egy helyben álltunk és a világ elszaladt mellettünk. Miért pont ez lett volna kivétel Magyarországon?

Magyar menyecskék a pályán

Nálunk ugyanis már 1971-ben játszottak nagypályás bajnokságot és 1985-ben avatták az első női NB1 bajnokát –a bajnokságról a sorozat későbbi részében lesz szó, akkor a női labdarúgásban dolgozó szakemberekkel is beszélünk majd.

Visszatérve a válogatottra: 1985-ben, első nemzetközi megmérettetésén 1-0-ra vertük az NSZK-t. 1990-ben már 4-0-ra vertek minket EB-selejtezőn. Vagy nézzük Ausztriát! 1987-ben kétszer is megütköztünk velük, 5-1 és 6-0 arányban győztünk. Az utolsó, 2-0-ás győzelmünket 1997-ben arattuk a sógornők ellen, azóta két döntetlen mellé egy 0-3 és egy 3-5 társul. Ebből a 0-3 VB-selejtező.

Az eredménysorból kitűnik, hogy a környező országokkal  –Lengyelország, Szlovénia, Románia, Horvátország, Szlovákia, leszámítva az osztrákokat és a tavaly minket 4-0-ra elverő ukránokat- többnyire háromesélyes meccseket játszunk.

Ezzel ellentétben a norvégoknak pl. hat meccsen egyszer lőttünk gólt, még 1990-ben, eddigi utolsó EB-mérkőzésünkön. Akkor 2-1-re kaptunk ki, 1993-ban már nyolc-nullra. De a franciáknak hat meccsen, a hollandoknak négy meccsen sem tudtunk betalálni, ők viszont rúgtak bőven. Az angolok 2005-ben 13-0 arányban gázoltak le minket.  

Bár a nyolcvanas években, a László Kórház-Femina-Renova hármasra épülő válogatott lényegesen erősebbnek számított, mint manapság, a labdarúgó hölgyek mégis csak az 1991-es Európa-bajnokságra kvalifikálták magukat, amikor már a fent említett módon elvéreztünk Norvégia ellen a negyeddöntőben. 11 európa-bajnoki tornából egy kvalifikáció, hat világbajnokságból nulla, az 1996-tól megrendezett olimpiai női labdarúgó tornán pedig ötből nulla a kvalifikációs arányunk. Sebaj, aki az uraknak szurkol, az ezen nem fog fennakadni.

Lányaink/asszonyaink jelen pillanatban a 37. pozíciót birtokolják. 2011-ben a 27. helyen, 1996-ban pedig a 87. helyen álltunk –ott most Tahiti táborozik éppen. Volt szövetségi kapitányok közül gondolom senkinek sem kell bemutatnunk Telek Andrást, vagy Kiss Lászlót. Jelenleg az a Vágó Attila irányítja a szakmai munkát, aki 2007 és 2010 között már kommandírozta a válogatottat (10-7-10 az akkori mérleg). Lányát, Vágó Fannit 2012-ben az MLSZ az év női játékosává választotta. Vágó Attila segítője a válogatottnál Hódi Mihály.

Pádár Anita, a legenda

Idei első mérkőzéseit a csapat a portugáliai Algarve Kupán játszotta le, ahol tegnap Mexikóval találkozott. Nyolcadikán Portugáliával, majd jövő hétfőn (11-én) Wales válogatottjával csap össze még a csoportjában. A négyes első két helyezettje jut tovább. Erre egyébként még Vágó Attila szerint is nekünk van a legkevesebb esélyünk, de nem tartja reménytelennek a továbbjutást.

A tornán egyébként Japán, Németország és az Amerikai Egyesült Államok is képviselteti magát, így a torna későbbi szakaszában akár velük is összemérhetik tudásukat Vágó Mester leányai. Több mérkőzést is közvetít a Eurosport 1 és 2.

A keret különlegessége –mármint annak, aki nem követi figyelemmel a női labdarúgást- hogy Tóth I. Alexandra az izlandi Throttur Reykjavíkból (egészen pontosan a Knattspyrnufélagið Þróttur Reykjavikból) kapott behívót. Az izlandi csapatnak egyébként amerikai légiósai is vannak, a szigetország bajnoksága pedig a kilencedik legerősebb Európában. A legerősebb pedig a német pontvadászat, amelyből több játékosunk (Tóth Gabriella, Szuh Erika és Szarvas Alexandra) is behívót kapott. Tálosi Szabina pedig Ausztriában futballozik. A mi bajnokságunk elviekben –ha jól vettem ki a táblázatból- a 19. legerősebb Európában.

A csapat válogatottsági csúcstartója a torna előtt 99-szeres válogatott Pádár Anita. Eddig 32 gólt szerzett címeres mezben.

És eljött március hatodikán, tehát tegnap a Mexikó elleni mérkőzés, amelyen az alábbi összeállításban léptünk pályára -azért valahol jellemző, hogy órákig kerestem összeállítást, vagy valamilyen tudósítást. 

Szőcs Réka - Gál Tímea, Szeitl Szilvia, Tóth II Alexandra (Tóth I Alexandra, 64.), Demeter Réka - Csiszár Henrietta (Szabó Boglárka, 68.), Smuczer Angéla (Szuh Erika, 46.), Pádár Anita (Jakabfi Zsanett, 49.) - Tóth Gabriella (Sipos Lilla, 46.), Vágó Fanni, Kaján Zsanett (Szarvas Alexandra, 78.)

1-0 arányban elveszítettük a mérkőzést. Szoros meccs volt, alakulhatott volna másként is, de a minimális különbség azt mutatja, hogy koránt sem lefutott a hátralévő két mérkőzésünk. Mexikó gólját például az a Cuellar szerezte, aki az amerikai Kansas Cityben profiskodik.

De a vereség mellett van okunk örülni is: Pádár Anita százszoros magyar válogatott lett! Függetlenül a női labdarúgás honi ismertségétől és elismertségétől: egy százszoros válogatott labdarúgó és tizennégyszeres gólkirály minimum a legenda kategória. Idén szerény 29 gólt lőtt, így két góllal elmaradva Vágó Fannitól a második helyen áll a góllövőlistán...

Pádár Anita (infokarcag.hu) 

A folytatásban megszemléljük az első és másodosztályú női bajnokságot, a létesítményhelyzetet és igyekszünk szóba elegyedni női labdarúgásban dolgozó szakemberekkel. Talán még azt is megállapítjuk, hogy némi késéssel nálunk is beindult valami