Válogatott okosságok

A legtöbb sportághoz hasonlóan az utánpótlás-versenyek elsődleges jelentősége kézilabdában is a saját csapatunk állapotának felmérése, hogy láthassuk, hol tartunk, milyen munkát végeztünk, mire számíthatunk egy-egy évfolyam, korosztály játékosaitól hosszú távon.

Ez persze nem mindig jön be. Nagy szerepük lehet a válogatási alapelveknek, főként az elején: 17 éves lányok közül például még világszinten is kevesen tudnak felugrásból átlőni, és a következő években nem feltétlenül azok fogják ezt a tudományt a legjobban elsajátítani, akik az U17 válogatottba bekerültek. Az 1992-es korosztály magyar válogatottja szinte teljesen kicserélődött az U17 és az U20 között, nemutolsósorban pont amiatt, mert akik 17 évesen jók voltak, azok egy jelentős része megrekedt a fejlődésben, mások beelőzték őket (és, hogy emezek tényleg jók lettek, arra bizonyíték a tavalyi U20-as VB-bronz is). Az U17-ben sok esetben jók lehetnek nem nagyon tehetséges, de a többieknél korábban érő típusú játékosok, akiknek ez az előnye aztán a későbbi években elveszik. Ezért a legfiatalabb korosztály eredményeit mindig óvatosan kell kezelni, aztán az évek előrehaladtával adnak egyre pontosabb képet az utánpótlásról a világversenyek (ugyanez a fiúknál is igaz, csak kettővel magasabb évszámokkal).

Női válogatottak

Az idei magyar női U17 egy speciális terhet is hordozott magán: egyetlen szezon alatt négy különböző edzője volt a válogatottnak - ez felnőttek között sem a biztos siker záloga, ilyen fiatal játékosoknál pedig végképp nem szerencsés. Ez vissza is köszönt az Európa-bajnokságon: a csapatjáték szinte teljes hiányát láthatták az érdeklődők. Ezen kívül még szerencsénk sem volt, a két későbbi döntőssel (Oroszország és Svédország) kerültünk össze a csoportkörben. Velük mi sem bírtunk el, és ezzel el is dőlt, hogy a legjobb nyolc közé a csapatunk nem tud bekerülni.

Ezután is maradt azonban még tét: a jövő nyári U18-as VB-re Európában ugyanis nem rendeznek selejtezőket, hanem a mostani EB legjobb 11. helyezettje jut ki a világbajnokságra. Négy mérkőzés várt tehát ránk az EB alsóházában, és a feladat, hogy 11., vagy annál jobb helyezést érjünk el.

A magyar női U17-es válogatott (Fotó: http://eurohandballpoland2013.pl)

A csapat játéka az EB alatt szinte meccsről meccsre lett jobb (ahogy a nyáron kinevezett Papp György is egyre jobban megismerte a játékosok képességeit), két sima győzelem és egy idegtépő, hosszabbításos meccs mellé az is belefért, hogy egyszer kikapjunk a németektől - hogy aztán másodszor is találkozva fölényesen verjük őket, és végül az alsóházból elérhető legjobb, 9. helyezést szerezzük meg.

Ezek az eredmények azt mutatták meg, hogy a játékosok egyéni képességei az életkorukhoz képest nagyrészt rendben vannak, az erőnlétük és a mentális állapotuk is kitűnő. Annak meg, hogy milyen bonyodalmak zajlottak a válogatott körül, a jövő szempontjából semmi jelentősége sincs (akkor sem, ha most néhány, jobb eredményre számító szülő most legszívesebben feloszlatná az egész kézilabda-szövetséget).

A női U19-ről már írtunk korábban, ők ezüstérmesek lettek a junior EB-n (Szemerey Zsófi és Szekerczés Luca pedig bekerült az AllStarba), ami bizakodásra adhat alapot a korosztály játékosainak jövőjére nézve.

Férfi válogatottak

A fiúknál kevésbé vidám a helyzet. Már jópár éve nem volt semmi komoly eredményünk az utánpótlásban, és ez a tendencia az idén is folytatódott. Az U21 Gyurka János vezetésével lett 12. az idei VB-n. Az U19-től sokat vártunk, egyrészt úgy tűnt, ebben a korosztályban végre van valami remény, másrészt a világbajnokságot Magyarországon rendezték.

Sajnos úgy tűnt, a telt ház (Budaörsön ezerkétszáz, Érden közel kétezer néző), a szurkolástól zengő nézőtér inkább bénítólag hatott a fiúkra, akik leginkább a magyarországi korosztályos bajnokságok ötven nézőjéhez vannak szokva (és annak nagy része is az ő hozzátartozóik). Ezen kívül az is kijött, hogy egyénileg is el vagyunk maradva a nemzetközi élvonaltól, főként a játék sebességét illetően - kézilabdában pedig a gyorsaság a játék alapja. Pár évük talán még van a fiúknak, hogy ezt behozzák.

A magyar férfi U19-es válogatott (Fotó: MKSZ)

Mindenesetre négy meccset játszottunk európai csapatok ellen, és ezekből egyet sem sikerült megnyerni, plusz ezen felül még Brazíliától is kikaptunk, azaz csak az igazi outsidereknél bizonyultunk jobbnak. Ez egy 10. helyezéshez volt elég. És, sajnos, ellentétben a lány ificsapattal, itt az látszott, hogy a felkészítés jól sikerült, a csapatjáték jól működött. Bár Kovács Péter edző a meccsek közben időnként leblokkolt, de ennél a csapatnál nem azt láttuk, hogy egyénileg jók lennénk, csak nem állt össze a csapat, hanem, hogy néha több is kijött a csapatból, mint amit az egyéni képességek megalapoznának. És felírhattuk a noteszbe két-három játékos nevét, hogy őbelőlük talán lesz valami. Aligha elegendő a most harminc körül, és afelett járó korosztály pótlására. 

A női mezőnyben az idei versenyek alapján is bizakodhatunk a jövőt illetően, a férfi válogatott kapcsán viszont, úgy tűnik, cudar időkre kell felkészülnünk - és mindenképpen változtatni kell az utánpótlás-képzésen. De erről majd legközelebb.