Szombaton együtt ünnepelte az ország jégkorong-válogatottunk szenzációs bravúrját. Krakkóban hajnalig tartott a buli, mivel a helyszínen mintegy 4-5000 ezer magyar szurkoló biztatta Kógeréket. Érdekes módon pár nappal a lengyelországi világverseny után már senki sem az erőnlétről, taktikáról, edzői húzásokról, gólokról, asszisztokról és a jövő évi, Oroszországban rendezendő „A-csoportos” jégkorong-világbajnokságról értekezik, hanem a Krakkóban megjelent szurkolókról. Pontosabban elsősorban a futball-szurkolókról. Már megint. Az interneten tombol a düh pro és kontra. Alapvetően semmi sem változott, ugyanazokat a köröket futjuk évek, évtizedek óta. Zsigerből előadott, részinformációkon alapuló ítéletek, amelyre kapásból jönnek a tucatválaszok. Végül pedig mindig ugyanoda jutunk. Pontosabban nem jutunk sehová.

Ám a korábbiakhoz képest mégis találtunk egy új elemet: eddig még soha nem akarták ilyen erőteljesen divatszurkolóknak beállítani a foci-hívőket. És az sem lehet véletlen, hogy a politikusok is egész pályás letámadásba mentek át. Az ő aktivitásuk soha nem véletlen.

Röviden még egyszer a szombati eseményekről: az utolsó percekben valaki görögtüzet gyújtott, amiért a biztonságiak kivezették és mintegy 200 ezer forintnyi büntetést kell fizetnie. A Telesport beszámolt arról is, hogy a bemelegítés alatt petárda robbant a csarnokban és a rendezők szektorok kiürítésével fenyegetőztek. A lengyel rendőrök azon a szombaton öt szurkolót állítottak elő. A fekete pólós futballszurkolók és a piros mezes korong-fanok egymástól meglehetősen elkülönülten ácsorogtak, néha külön is szurkoltak. Különösebb feszültség a fentieken kívül nem volt tapasztalható, a petárda robbanását követte egy helytelenítő „hülye vagy!” rigmus. Egyébként mindenki másként emlékszik a fentiekre, de az biztos, hogy kevés volt az átjárás a két csoportosulás között. A korongos törzsszurkolók idegenként néztek a szervezetten érkező, más dalokat éneklő, egyszerűen másként kinéző magyarokra és cseppet sem bánnák, ha többet nem kéne egymás mellett állniuk.

Ugyanakkor a labdarúgó-válogatottra „szakosodott” Carpathian Brigade amellett, hogy már hónapok óta szervezte a túrát (nem igaz, hogy sebtiben’ indultak meg Krakkó felé), nem törekedett vezető szerepre, a szurkolás vezetését alapvetően rábízta a törzsközönségre.

A Parlamentben hétfőn már Soltész Miklós  annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a futballstadionokhoz hasonlóan a jégcsarnokokból is szorítsák ki a  szélsőjobbosokat (sic!). A pápai fideszes polgármester egyszerűen hulladéknak nevezte a drukkerek egy jól behatárolható csoportját. Érdemes beleolvasni a kommentárokba, nagyjából visszaadja a két sarkos álláspontot. 

És ezzel egy időben különféle sport-fórumokon is tömegével jelentek meg pár hozzászólásos nickek, akiknek meglehetősen zavaros nézeteiből csak az hámozható ki, hogy gyűlölik az ultrákat – illetve újra le lehetett futni a szokásos köröket a szurkolói kártyákról.

A két álláspont és célcsoport nagyjából így jellemezhető (persze szigorúan sarkosan):

Azok akik a futballszurkolókat távol akarják tartani mindenféle sporteseményektől: vannak köztük jégkorongért-rajongók, de többségük alapvetően sporteseményeket nem látogató. Főként a szokásos kliséket puffogtatják. „Az ultrák verekednek, törnek-zúznak, zsidóznak, cigányoznak, mindent összehugyoznak”. Bezzeg Nyugaton, ahol már megoldották, stb. A szurkolói kártyát pedig azért nem váltják ki ezek az embernek sem nevezhető akárkik, mert duzzognak, gyűlölik a saját csapatukat, pedig ha szeretnék, akkor mennének, mert senki sem tiltja meg nekik, hogy meccsre járjanak. De jobb, ha nem jönnek, mert így végre a gyereket is ki lehet vinni, bár ők magyar bajnokikra akkor sem járnának, mert a magyar foci szar.

Azok, akik szerint ultrák nélkül nincs hangulat és ne korlátozzák őket a szabadságukban: egy kis piró belefér, amúgy sem történt semmi lényeges, csak szokás szerint felfújt ezt-azt a hazug média. A családok miattuk egészen biztosan járnának meccsre, sőt, imádják az általuk teremtett atmoszférát, de a túlbiztosítás miatt maradnak otthon.

Köztes véleményt valahogy senki sem szeret megfogalmazni. Nem mondom, hogy minden esetben igaz az, hogy „az igazság valahol félúton van”, de azért ne gondoljuk már, hogy az élet ennyire fekete és fehér...

Pro

Ezerszer leírtuk, hogy mi a baj a kártyával és hogy miért nem járnak sem a családok, sem az ultrák már focimeccsre Magyarországon. Ezt már a Fradi nézőszáma sem tudja kozmetikázni.

Ebben az írásban gyűjtöttünk össze mindent. De tényleg mindent.

A kártya már az utolsó utáni csepp volt. És az ott felsoroltakra egészen biztosan nem az a helyes válasz, hogy egy buggyant tulajdonos megreguláztatja a maradék pár tucat meccsrejárót a biztonsági szolgálattal. 

Van még valami, amiről nem beszéltünk: nevezetesen az egész intézkedéscsomag nem várt módon bolygatta meg a szurkolói szubkultúrát. Újpesten és Kispesten például a mérsékeltebb irányzatok szorultak vissza ami egyértelműen ártott az igenis formálódó szurkolói önkontrollnak.

Tetszik-nem tetszik: az ultrák nélkül nincs valódi hangulat. És az ultra nem bűnöző attól, mert ultra. Továbbra is fenntartom, hogy a legtöbb, fociszurkolók által nem látogatott sporteseményen nincs valódi „meccshangulat”.

Kézilabdán egészen biztosan nincs. Sem Veszprémben, sem Szegeden. Például ezért nincs. És hagyjuk a „persze, mert neked az jelenti a hangulatot, ha zsidózni, cigányozni lehet...” alaptézist, mert én aztán soha nem a zsidózásról, huhogásról voltam híres. És a „biztosan soha nem voltál még kézimeccsen” sem nyert.

Előszeretettel idézték a fenti viták kapcsán az alábbi, rendkívül felületes és pongyolán megfogalmazott cikket.  Ennek ugye az lett volna a tanúlsága, hogy kézire és hokira többen járnak, mint focira. Pedig nem. Az igazság az, hogy a fehérvári Volán meccseit leszámítva pár száz néző jár ki a mindössze nyolccsapatos MOL-Liga meccseire és a bajnok Miskolci Jegesmedvék is jó esetben 1000 nézőt érdekelt. Pedig az igen kiváló Paddy and the Rats még indulót is írt nekik. A nyolc csapatból egy szlovákiai, kettő pedig romániai, csak hogy teljes legyen a kép. Magyarán ha az összes korong-hívő ott lett volna Krakkóban, akkor sincs meg az 5000 magyar szurkoló.

Kontra

 Ellenben a jégkorong speciális közeg, ahol a törzsközönség önmagában is tud jó hangulatot kerekíteni. A dalok ugyan nekem kissé egysíkúak, de a kézilabdára specializálódott rajongók bőven tanulhatnának tőlük. Ennyit számít, hogy valaki tényleg szurkolni és énekelni akar és nem gázdudával tülkölni, vagy harminc dobot püfölni.

Bár szerintem ezt még lehet fokozni az éneklésre és tapsra mindig kapható futball-szurkolókkal, alapvetően működőképes a dolog önmagában is.

Azért van, aki szerint ez nem feltétlenül volt mindig így, és az ára a belterjesség lett. Olvasói véleményt közlünk (Total): "Úgy általában az a nagy helyzet, hogy a jégkorong szurkolás mélyrepülése úgy 15-20 éve kezdődött és jutott el a mostani állapotig a tapsolórudas, bennfenteskedő, arcfestett nyárspolgárok álextázisáig ahol a komfortos, fedett jégcsarnokok lelátóin Gazda Alberttől a pápai polgármesterig terjedő széles skálán sokfajta ember megtalálható.
A törést a fővárosi klubok háttérbe szorulása a vidéken megépült fedett hokipályák megjelenése jelentette. Amint a szabadabb szellemű budapesti csapatok egymás elleni több ezres mérkőzései helyét a provinciális vidéki kiscsapatok néhány száz fős lelátói kaptak vezető szerepet úgy tűnt el a vérbő, valódi meccshangulat és vette át a helyét a tévéből megtanult közhelyek másolása, valamint a néhány fős baráti társaságok belterjes hagyományaira épülő kevésbé látványos "szurkolás". Igaz ez egyébként más sportágakra pl. a vízilabdára is. Sajnos a teltházas BS-ben rendezett, igazi élményt nyújtó Fradi-Dózsák ideje lejárt. De, hogy benneteket se hagyjalak ki, soha nem lesz már olyan, hogy a kosárdöntőről kiszoruló Honvéd szurkolók egyszerűen betörik a sportcsarnok üvegajtajait mint a 80-as években.
Nekem személy szerint hiányzik az élmény, de mint az általad leírt példák is bizonyítják vannak olyanok akik törvényt hoznának ellene mert el sem tudják képzelni a mondjuk a Fradi BEK mérkőzése miatt, a hetvenes években Fradistákkal agyontömött lelátójú nyitott Kisstadiont."

Azt is kár lenne elvitatni, hogy a Miskolci Jegesmedvéket lelkesítő B-közép sokkalta békésebb, mint a diósgyőri keménymag. Ugyanez igaz a fehérvári Alba Volán – Videoton összehasonlítás kapcsán.

Egy világversenyen én divatszurkoló lennék. Kispesten nincs hokicsapat. A Fradinak és az Újpestnek nyilván nem fogok szurkolni. A Volánt szoktam követni a tévén keresztül, és ennyi. Nem feltétlenül érzem magaménak a fehérvári csapatot – miért is érezném? Tehát meg tudom érteni az idegenkedést az „egymeccses” hangoskodók megjelenése miatt.

(A kontra-kontrája: ez a jelenség azért leginkább a stadionok népét sújtja, úgyhogy akár velük szemben is lehetne megértőbb az ember. Végül is a jégkorong válogatott tétmeccset csak a világbajnokságokon játszik, a többi torna erre készíti fel a nemzeti csapatot. Mégis mikor menjen korongra szurkolni az ember, ha egyszer az öt MOL Ligában szereplő magyarországi csapat közül egyik sem az övé?)

A görögtűz és a füst jól mutat a stadionban. Csarnokban értelmetlen, főleg, ha nők és gyerekek is vannak a sportrendezvényen. A petárdát és a hanggránátot még a stadionból sem tudom hiányolni. Ezt már a múlt héten kifejtettem.  A gyerekek félnek tőle és szerintem a hangulathoz sem ad hozzá semmilyen pluszt. A „buzi MLSZ” szimplán felesleges egy jégkorong-mérkőzésre.

Hogy mi lenne a megoldás? Azt egészen biztosan nem szabad hagyni, hogy a lelátó politikai csatározások színhelye legyen – mondjuk a Nagy Kormányzó Párt és a Tudjukmelyik Kihívó között. Ezt a szurkolóknak kell megoldaniuk egymás között.

Beszélgetni kéne. Ha már egyszer van képviselete mind a Carpathian Brigade (CB)-nak, mind úgy általában a futballszurkolóknak, akkor akár velük. És nem, nem a politikusoknak, hanem a „piros mezeseket” képviselőknek. Nem az interneten üzengetni, hanem leülni beszélgetni. Biztos vagyok benne, hogy a CB és a többi „jégcsarnokon kívülről érkező” célja sem más, mint győzelembe hajszolni a krakkói hősöket, tehát a célkitűzés ugyanaz. Abban is biztos vagyok, hogy megvan a kompromisszumkészség is részükről, mert senkinek sem érdeke az egymás közötti feszültség.

Elsősorban nyilván a futballszurkolóknak kell alkalmazkodniuk, ám valahol abszurdnak tartanám azt is, csak az jelenhessen meg jövőre Moszkvában, aki fel tud mutatni egy EBEL/MOL Liga bérletet – ugyanis vannak ilyen elképzelések is.

De ez csak egy ötlet, én csak egy divatszurkoló vagyok. Tőlem mehet egymás anyázása is a fórumokon.

Ajánljuk szíves figyelmükbe blogunk állandó szerzőjének regényét! Városok, stadionok, kocsmák. Magyar futballregény, labdarúgásunk legsötétebb évtizedéről. Kapható a Líra és Lant könyvesboltjaiban, a Fókusz könyváruházakban és az Auchanban. Látogasson el a könyv hivatalos Facebook oldalára is!