A kézilabda egyszerű játék. 14 ember dobál egy labdát 60 percig, és a végén a németek jutnak tovább. Gary Lineker elhíresült mondásának parafrázisát alkalmazza a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF), legalábbis ami a világbajnokságokra való kijutás lehetőségeit illeti.

Jakob Vestergaard itt még nem a szabad kártya miatt méltatlankodott (Fotó: DPA)

A döntés

Németország válogatottja a 2015-ös férfi és női világbajnokság selejtezőin is nehéz ellenfelet kapott, és mindkét selejtezőt el is veszítette. Ennek ellenére a férfiak ott voltak a VB-n, és az IHF június 22-i döntése alapján a nők is ott lesznek. A férficsapat történetéről az előző mondatban hivatkozott cikkben bővebben is írtunk. A nőknél annyival egyszerűbb volt a helyzet, hogy az IHF eleve fenntartott két szabad kártyát, amelyeket Németország és Szerbia csapatai kaptak meg, így ez a két együttes annak ellenére vehet részt a világbajnokságon, hogy a selejtezőket elveszítették.

Azaz kevesebb, mint egy év különbséggel Németország válogatottja két VB-re is kijutott úgy, hogy igazából egyikre sem jutott ki, ami legalábbis kérdésessé teszi az egész rendszer komolyságát. Egyben felháborító is mindazok szemszögéből, akik szintén elbukták a selejtezőt, de nem kerültek a kedvezményezettek közé.

Várható volt. A német szövetség vezetői ügyesebbek, mint a játékosok.

Meglepődött bárki is? A pénz beszél.

Úgy látszik, pénzért is lehet VB-részvételt venni. Gratulálhatunk a csapatnak a sikeres kijutáshoz?

Ezek a megjegyzések ráadásul nem valamelyik pórul járt országból származnak, német szurkolók első reakciói voltak ezek a szabad kártyáról szóló hír hallatán. Persze a felvetések alapgondolata, miszerint nincs a döntésben meglepetés, uralja a német kézilabdás közvéleményt: már az Oroszország elleni vesztes selejtező utáni értékelések is mind megemlítették, hogy nincs semmi baj, majd a szabad kártyával kijutnak. Mindazok, akik keményen megküzdöttek a részvételért, még inkább joggal érezhetik átverve magukat. Nem is beszélve azokról, akik, Németországhoz hasonlóan, alulmaradtak a küzdelemben, de, a németekkel ellentétben, csak tévéből nézik majd a világbajnokságot.

A selejtező

Tekintsük át röviden, mi is történt a selejtezőkön. Illetve, hogy megértsük a történetet, a tavalyi EB-re kell visszatekintenünk. Ott a német válogatott mélyen a várakozások alatt szerepelt, és a 10. helyet szerezte meg. A német szövetség (DHB) vezetői áttekintették a szereplést, és úgy ítélték meg, hogy a rossz eredmények mögött elsősorban a szövetségi kapitány, a dán Heine Jensen hibái állnak, ezért Jensent egyből az EB után menesztették (érdekes egyébként, hogy a német férfi és női válogatott élén is külföldi szakvezető áll, a férfiak edzője az izlandi Dagur Sigurdson). Követve és elemezve a keret összeállítását és a válogatott mérkőzéseit, egyet kell értenünk a szövetség értékelésével, a döntés azonban mégsem feltétlenül tűnik bölcsnek.

A németek ugyanis a VB-selejtezőre a még náluk is gyengébben szereplő, egyetlen mérkőzést sem nyerő (egyetlen pontját Magyarország ellen szerző) orosz válogattat kapták ellenfélként. Az első blikkre is látszott, hogy ez nem lesz sima párharc, és (akkor még a szabad kártya lehetőségére senki nem gondolt) az is, hogy egy esetleges vereséggel elúszik a VB, elúszik az olimpia (ahová a VB-n elért helyezés kvalifikál). Ennek terhét egyetlen német edző sem kívánta vállalni Jensen leváltása után. Már-már szappanoperába illő módon keresett meg a DHB újabb és újabb szakembereket, akik mind köszönettel elhárították a lehetőséget, ki a megszokott módon, családi okokra hivatkozva, ki nyíltabban elutasítva a kinevezésből fakadó kockázatot.

Végül nagy nehezen Dániából sikerült szövetségi kapitányt találni, Jakob Vestergaard személyében. Vestergaard nem tud németül, nem ismeri a játékosokat, soha életében nem látott egyetlen bajnokit sem, szóval nem tűnik éppen ideális jelöltnek, de hát az ideális jelöltek nem vállalták, így végül őrá esett a "választás". Vestergaard-nak három hónap, mindössze egyetlen, néhány napos közös felkészülés, és két edzőmérkőzés állt a rendelkezésére, hogy kialakítsa csapatát. Itt most nem kezdenénk bővebb elemzésekbe (így is jó hosszú lesz a cikk, tessék csak figyelni), elég annyi hogy a végén összesítésben 49-46-ra elveszített selejtező után több elemző is úgy ítélte meg, a párharcra jól felkészülő Jevgenyij Trefilov, orosz kapitány, jobban ismerte a német válogatottat, mint annak edzője, Vestergaard. A dán szakember több kérdésben is rosszul döntött, és a hasonló játékerőt képviselő csapatok csatáját a kapitány hibái az ellenfél javára döntötték el.

A pályán az oroszok (pirosban) uralkodtak (Fotó: DPA)

A háttér

De, egyáltalán, visszautalva az első fejezet utolsó gondolatához, voltak, akik kemény küzdelem árán harcolták ki a kijutást? Magyarország válogatottja például laza csuklógyakorlatként foghatta fel az összesítésben harminc góllal megnyert, Ausztria elleni párharcot. És ha ezt a részét kezdjük el kicsit kapirgálni, hamar oda jutunk, hogy a döntés módja botrányos, a végeredmény már valamivel kevésbé.

A világbajnokságok mezőnye 24 csapatból áll. Ebből hagyományosan 1 hely a rendezőé, ezen felül Európa 10, Amerika 4 helyet kap, a maradék 9 helyen osztoznak a többiek, mi most az imént kiemelt két kontinensre koncentrálnánk. A kiírás alapján a címvédő automatikusan résztvevő, sőt, hozhat magával még egy embert a kontinensének szerez egy plusz kvótát. Eddig a világbajnokságok történetében a férfiaknál sosem, a nőknél pedig mindössze egyszer (1995-ben, amikor Dél-Korea éppen a mieinket verte a döntőben) került Európán kívülre az arany, így mindenki úgy kezelte, ez a hely igazából Európának jár. Csakhogy 2013-ban a brazilok jutottak fel a trónra, elvileg saját magukon kívül így 5 amerikai csapat számára kvótát szerezve.

Itt mindenki leblokkolt. 2013-ban a Brazílián kívül másik három amerikai csapat a 24-ből rendre a 19., 21., és 23. helyen végzett, azaz nem szerepeltek túl dicsőségesen. A szakértők szerint Argentína válogatottja elképzelhető, hogy nem esne ki a magyar másodosztályból, Dominika és Paraguay viszont már a magyar harmadik vonal, az NB II szintjét képviseli. A gondolat, hogy az idei VB-re még kettő, náluk is gyengébb csapat is kijuthat, elég ijesztően hangzott, így az IHF végül ezt a két kvótát elvette a földrésztől, és szabadon hagyta. Az amerikai kontinensről így a címvédőn kívül Kuba, Argentína és Puerto Rico vehet részt a decemberi VB-n.

Európából a rendező Dánia és a hivatalban lévő Európa-bajnok Norvégia csapata selejtezőn kívül vehet részt, a másik kilenc európai helyre pedig selejtezőket írtak ki. A leggyengébbeknek előselejtezniük is kellett, a kialakuló 18-as mezőnyt pedig az EB-szereplés alapján osztották két kalapra. Mit jelent ez?

- Mivel egy páros mérkőzésen dől el a továbbjutás, egy rosszul sikerült felkészülés, egy elrontott párharc, vagy akár egyetlen elrontott mérkőzés (ha az ott összeszedett hátrány túl nagy) dönthet.

- Mivel a kalapok beosztását nem többévi eredményesség, hanem az EB két hetében, akár mindössze három meccsen elért eredmény alakítja ki, egy rossz formaidőzítés, ötnapnyi rossz teljesítmény alapján bárki az alsó kalapban találhatja magát, jelentősen megnehezítve a kijutási esélyeit.

Ha ehhez hozzáadjuk, hogy Európában a 9 helyre hozzávetőleg 11-12 komoly csapat jut, akkor a mezőny alapos ismerete nélkül is világos lesz, hogy kialakul kettő vagy három olyan páros, amelyikből igazából bárki kijuthatna, és 6-7 olyan, ahol előre tudható, ki fog nyerni, a vesztest pedig igazából nem sajnálja senki. A sorsolás ismeretében az is világossá vált, hogy a német-orosz, a román-szerb és esetleg a svéd-horvát párharc tartozik az első kategóriába, a többi selejtezőt pedig le kell ugyan játszani, de minek. Az eredmények ezt vissza is igazolták, az oroszok százhúsz perc alapján 3, a románok 2 góllal nyertek, a többi selejtező csak akkor vált valamelyest szorossá, ha a már biztosan továbbjutó csapat kiengedett, és felküldte a cseréket, vagy a cserék cseréit a pályára.

Figyelembe véve, hogy a többi földrész ki nem jutott csapatainak játékereje minden vitán felül jelentősen elmarad a legjobb európai kiesőktől, sőt, több amerikai, afrikai és ázsiai résztvevő is nyilvánvalóan gyengébb náluk, tulajdonképpen előre elkönyvelhettük, hogy a német-orosz és a román-szerb párharcok veszteseihez fog kerülni a két szabad kártya - ténylegesen így is lett. Esetleg, talán, ha ezek közül valamelyik váratlanul sima lett volna, és mondjuk a svéd-horvát meg szoros, vagy valamelyik simának tűnő párharcban az abszolút esélyes elbukik, akkor elképzelhető lett volna egy ilyen változás, bármi más gyakorlatilag kizárható volt.

Persze teljesen értelmes felvetés, hogy, ha egyszer ez így van, akkor minek lejátszani egyáltalán az európai selejtezőket: akik nem teljesen esélytelenül vágtak neki, azok mind ott lesznek a VB-n. Ráadásul már megint a németek jártak jól. Németország "szerencséje" a férfi VB után persze nagyon rossz képet ad a dolognak (a szerbek szabad kártyája senkit nem zavar tulajdonképpen), de, ha nagyon őszinték akarunk lenni, és félretesszük az érzelmeinket, akkor be kell látnunk, a szabad kártyák odaítélésével az IHF valójában kiegyenlítette a selejtező-rendszer igazságtalanságát.

Mindenesetre a jövőt illetően felvetnénk, hogy esetleg alakítsanak ki egy arányos, igazságos selejtezőt. Akkor az optikája is sokkal jobb lenne a dolognak. Most van rá (a következő férfi selejtezők meghirdetéséig) kb. fél évük.