Válogatott okosságok

Aludtam rá egyet, megnéztem az összefoglalót, elolvastam a reakciókat. Szóval nyugodtan billentyűzetet tudok ragadni, garantáltan nem az indulat fog beszélni belőlem. Igaz, kivételesen egy olyan Ferencváros – Honvéd párosításon voltam, ami után inkább Endre Úr mesteri „home-made” vodka-koktélja és a Fradi-sör fűtött belülről, mintsem az indulat, vagy a fiatalos hév. Pedig minden adott lett volna, de...

Félreértés ne essék, jól éreztem magam. Jó volt a hangulat és annak ellenére sem dühögtem, hogy a jó kispesti kezdés után a Ferencváros megérdemelten fordított. No de menjünk sorjában...

foto: 1909foto.hu

Az asszony lemondóan legyintett, amikor megtudta, hogy mikorra tűzte műsorra az Emnégy a fővárosi derbit. Fél kilences meccskezdés, tehát gyülekező fél hétkor, indulás hétkor. Otthonról indulás legkésőbb ötkor, mert ilyenkor van lehetőség a beszélgetésre, pacsizásra, egyebekre. Utána úgyis szétszakad a társaság a buszokra való felpréselődéskor.

Irány a KöKi, hogy onnan csoportosan átszállítsanak minket a Groupama Arénába. Végül is a távolság megvan jó négy metrómegállónyi is, teljesen logikus a buszos utaztatás. Ez valami új őrület. Régen - két évtizeden át - miért volt jó a metró? Lelövöm a poént: hazafelé is kellett metróznom, de erről majd később.

Egyébiránt már az első, teszt-buszoztatás sem volt maradéktalanul sikeres. Hogy a szurkolóknak nem tetszett, az egy dolog. Az régen sem érdekelt senkit. Örüljön a parasztja, hogy egyáltalán beengedik a meccsre, nincs különutas utazás és trockista elhajlás. Busz van, slussz-passz! Akkor a Határ útról sikerült a Soroksári út érintésével megközelíteni az Albert-stadiont. A fiatalok kedvéért: 2012-ben még így hívták az oroszlánbarlangot, vagy ha úgy tetszik, Sasfészket. Érdekesség, hogy a szurkolók mellett a biztonsági szolgálat is ellenérzéseit fejezte ki a buszoztatással kapcsolatban, de nem lett különösebb foganatja. A buszoztatási őrület azóta még nagyobb lendületet kapott. Ebben a bejegyzésben olvasható, hogy milyen útvonalon sikerült megközelíteni a KubiGrupit. 

2004-ben még vidám családi program volt a metrózás

Többek között ezért is döntött úgy az idén újra szurkoló Ultras Kispest (nevezhetjük Tábornak, Kanyarnak is), hogy 15 perces „ülősztrájkkal” (nem szurkolással) tiltakozik a hagyományosan lassú utaztatás, beléptetés, mindenféle kényelmetlen és megalázó procedúra miatt. De volt még egy ok.

„Vétkesek közt cinkos, aki néma!” – írta Babits a Jónás könyvében. Ezúttal a némaság és a cinkosság nem jártak kéz a kézben – alant olvasható, hogy miért nem.

„A szurkolói csoportok közös közleménye:

 A mérkőzés 15 perces néma ülő "tüntetéssel" kezdődik, okai az alábbiak:

Szeretnénk nemtetszésünket kifejezni a mérkőzésre való bejutást körülvevő felesleges és hátráltató procedúrákra és feltételekre amik sok szurkolótársunkat tart vissza a személyes jelenléttől.

Illetve szurkolóként, klubszínektől függetlenül, amellett sem mehetünk el szó nélkül amit a Ferencváros vezetése művel saját szurkolótábora ellehetetlenítése és lecserélése érdekében.

Egy ilyen fővárosi derbinek két szurkolótáborról kéne szólnia, hiszen csak így van értelme és így érdemelte ki hosszú évek során a "rangadó" jelzőt.

SZURKOLÓK NÉLKÜL A FUTBALL HALOTT!

Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy tartsa be a 15 percet mérkőzés alakulásától függetlenül.

15 perc elteltével felállunk és mindenki megmutathatja mi a különbség szurkolótábor és néző között!”

Magáról a mérkőzésről nem szeretnék írni, ezt megtették már időben mások. Sokat nem is tudok hozzáfűzni, szép összefoglalót írt a Csakblog. 

Ugyanakkor a körítésről még ejtenék pár szót. A beléptetést egész gyorsan sikerült lezavarni, itt kapnak a hazai rendezők egy pirospontot. A sörkiadás... nos az már lényegesen lassabban ment. Mentségükre legyen mondva, hogy ennyi vendégszurkoló még nem nagyon járt a Groupamában, sokan éppen ezért is voltak kíváncsiak a Hal(l)hatatlanok és az Északi Kanyar hangpárbajára.

2004 - Basildon

2015 (1909foto.hu)

A 15 percet sikerült megtartani az erdemény alakulásától függetlenül – a vezetést ugyanis a kispestiek szerezték meg. Nyilván volt gólöröm, de ennyi és nem több. A kapu mögötti szánalmas létszámú hazai tábortól természetesen elhangzott egy „nincsen hangotok, parasztok!”, amire gúnyos taps volt a válasz a vendégoldalról. Mondom, ez még a nem szurkoló időszak volt.

Az első negyedóre elteltével pedig megdördült a kiváló akusztikájú Groupama Aréna. Rögtön egy „felelgetőssel” kezdtünk, ami egyfelől azért is jó, mert tényleg „dörren”. Valamint a negyedik sorából mindig kiderül, hogy mit gondolunk az ellen táboráról. Általában a hagyomány szerint ilyenkor jön a „szurkolói  - pozőrök / elfutnak / nincsenek / parasztok / színészek stb.”.

Szurkolói statiszták! Szurkolói statiszták! – ismételte meg az előénekes a nyomaték kedvéért kétszer is. Igen, talán ez jellemezte leginkább a Ferencváros műtáborát. Statiszták.

A vendégszurkolók szép létszámban kísérték el a csapatukat a szomszéd kerületbe és az első félidőt folyamatosan és változatosan végigszurkolták. Futballmeccs-hangulat volt. Korzós, idős, gyerek és szurkoló is kivette a részét a szurkolásból. Igazi közösségteremtő este volt ez!

„Ha nincs balhé, akkor a szeku majd csinál...” – jegyezte meg mellettem valaki az első félidő derekán. Valóban, két külön biztonsági szolgálat is felvonult a szektorunk alján, teljesen feleslegesen. Semmi sem indokolta az erődemonstrációt. Talán valakinek ennyire fájt, hogy megalázzák műszurkolóikat? Ha valamire, akkor a szurkolás megakasztására tökéletes volt a fellépésük. Utána a show ment tovább, de eszembe juttatta, hogy miért nem vonzott egy ideje már annyira a stadion világa úgy, mint korábban.

A két hazai gól sem hozta meg a zöld-fehérek szurkolói kedvét. Kár, pedig az oldallelátón egész szép létszámban ücsörögtek a hazai hívek. Ennek megfelelően a második félidő némileg leült mind a pályán, mind a lelátón. Mintha a két csapat tökéletesen elégedett lett volna a 2-1-el. Ettől függetlenül azért még szépen szólt a vendégtábor, megvolt a meccsvégi vastaps is.

A vereség valahogy senkit sem idegesített. Legfeljebb az első negyedóra után reménykedtünk a győzelemben, utána helyreállt a világ rendje.

A VIP-ből pantomimező bohócok láttán sem volt az az érzésünk, hogy „de pofánverném!”. A szemben összecuccoló hallhatatlan békőzép gondolatára is legfeljebb egy szánakozó mosoly kívánkozott az arcunkra. Hol van már a szenvedély?

2004

 2015

Hogy hazafelé a buszok a kiindulási pont (KöKi) helyett a Határ útra vittek, azon már nem is akadtam fent. Így viszont remek alkalmunk volt egy megállót együtt metrózni a  fradistákkal. Volt idő, amikor azért nem feltétlenül szívesen metróztam volna egy szem kispesti cimborámmal egy Fradi-Kispest után. Nos, az utazóközönséget elnézve bátran tudom ajánlani ezt az utazási módot a következő párosításra is. Oda-vissza. Hogy úgy mondjam, „nem para”. Nagyon nem. Ezúton is elnézést kérek attól az Úrtól, aki annyira megijedt a kispestiek jelenlététől (egy büdös szót sem szólt hozzá senki), hogy a metróvezetőhöz menekült. A KöKin már eléggé keveredtek a színek és a sálak, de ott sem tapasztaltam erőszakos cselekményeket.

És ez így van rendjén. Megjegyzendő, hogy ez az elmúlt években már természetes volt, vagyis a sálban hazafelé ballagókat nem szokás vegzálni.

Viszont az a hangulat igenis hiányzott, amit régen a Fradi-tábor meccsről-meccsre megteremtett. Talán akkor jobban bosszantott volna az eredmény alakulása. De biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb visszatérnek a kapu mögé és végül ők fognak diadalmaskodni, ha elég türelmesek és okosak. Nem tehetek róla, de kimondhatatlanul irritált az a látvány, amit a pálya túloldalán láttam szombat este. Hogy velük mi lesz, ha visszatér a tábor? Ez nem az én dolgom. Nálunk azért tegnap is volt a meccsen olyan szurkolótársunk aki tavaly és idén is ott volt a Fradi-pályán. Volt, aki visszavárta a saját táborát és volt aki nem.

A 15 perces sztrájk róluk, fradistákról is szólt. Vajon milyen lett volna a két tábor egymáshoz való viszonya, ha bent vannak azok, akikkel a kispestiek szolidaritást vállaltak?

Biztosan ment volna egymás „zrikálása”, hiszen soha nem szívlelték egymást túlzottan. No de ez így megy a művelt Nyugaton is, attól meg nem fogok a szívemhez kapni, ha netalántán megtalálja egyik játékosunkat, vagy a táborunkat a hazai kórus. Ugyanakkor a kétségtelenül létező utálat mellett mindig is létezett egyfajta kölcsönös tisztelet is, ami a figyelemfelkeltő akcióval feltehetőleg még erősödött is.

Tehát igen, jó volt hosszú idő után meccsre menni. De alapjaiban nem változott itt semmi. A zavaró tényezők és személyek ugyanúgy köztünk vannak. Csupán mi öregszünk és a futballunk, meg az azt körülvevő közeg nem akar javulni. A Kispest idén sem fog csodát tenni, a Fradit majd beárazzák júliusban. Ellenben hétfőn eldől, érdemes-e olcsó franciaországi repjegyeket nézegetni. Ha igen, akkor sem fog megváltozni semmi. De esküszöm, ugyanúgy fogok örülni neki, mintha nem így lenne.