Válogatott okosságok

Küzdősport szempontból 2016 végének egyik pozitív szenzációja Mirko „Cro Cop” Filipovic végső győzelme volt a Rizin gálán. A veterán harcos aztán szűk egy héttel a diadalt követően bejelentette visszavonulását. Bár ez korántsem az első alkalom a drámai fordulatokban bővelkedő karriert maga mögött tudó horvát bajnok életében, hogy a nyugdíjba vonulást válassza, de talán most elhihetjük neki: végleg szögre akasztja a szuszpenzort.

Bloodsport, avagy a jugoszláv kezdetek

Mirko 1974-ben látta meg a napvilágot a jugoszláviai Vinkovciban, hogy aztán rendes horvát munkáscsaládban cseperedve váljon elkötelezett sportolóvá. Kezdetben atletizált - 100, 200 és 400 méteres távokra specializálta magát -, de már igen korán a küzdősportok felé fordult a figyelme: 7 éves korában taekwondo edzésre kezdett járni. Nagy fordulópont volt életében a Jean-Claude Van Damme által jegyzett Véres játék c. film, aminek megtekintése után már kizárólag harcművészetekre koncentrált, és édesapja bokszfelszerelését használva látott neki az edzésnek a családi garázsban. Az apa támogatta fiát, edzősúlyokkal, valamint saját készítésű bokszzsákkal látta el a lelkes gyermeket. Mirko a házi gyakorlatok – például ökle keményítése céljából falra függesztett újságkötegek püfölése – mellett karatézni is járt.

Mirko példaképével, Jean-Claude Van Damme-mal egy horvát lőtéren

Háború, rendőrség és K-1

Édesapja 1994-ben elhunyt, az akkor 19 éves Mirko pedig beállt a délszláv háború hajráját vívó horvát hadseregbe. A fiú tehetségét felismerő katonaság egy zágrábi bokszklubba vezényelte. Az egyenruhás életet megkedvelő Filipovic a háború után csatlakozott a rendőrséghez, és ezzel egyidőben nekilátott profi kickbox karrierjének. Első meccsén rögtön egy másik későbbi legenda, a már akkor is figyelemre méltó K-1 múlttal rendelkező Jerome Le Banner várt rá, akit némi meglepetésre egyhangú pontozással le is győzött a K-1 yokohamai nagydíján. Hogy ne kényelmesedjen el, másodikra a sportág többször koronázott királya, a – többek között – muay-thay és kickbox világbajnok Ernesto Hoost jutott ellenfélnek, aki túl soknak bizonyult a feltörekvő horvát bunyósnak. Innen azonban nem volt visszaút, és Mirko összesen 31 mérkőzésén 23 győzelmet és 8 vereséget „termelve” nemesedett a professzionális kickbox legendájává. Pályafutása alatt olyan skalpokat gyűjtött be, mint Peter Aerts, Glaube Feitosa, Remy Bonjasky, Rey Sefo, Mark Hunt, vagy épp a küzdelmet akkor még véresen komolyan vevő, csúcsformában lévő óriás, Bob Sapp. A világ pedig gyorsan megtanulta jelmondatát: jobb láb kórház, bal láb temető.

A K-1 VB-cím felé igyekvő Remy Bonjasky is meghajolt a nagyobb erő előtt

Terrorelhárítás és mma

Mirko időközben a terrorelhárításnál kezdett dolgozni, beceneve pedig a korábban használt Tigrisről Cro Copra, azaz horvát zsarura változott. A K-1-es bérezéssel elégedetlen, és amúgy is új kihívásokat kereső Filipovic az ezredforduló környékén az mma-vel kezdett kacérkodni. 2001-es debütáló mérkőzésén megint nem felhozó szintű ellenféllel küzdött: a távol-kelet egyik legjobbját, Kazuyuki Fujitát állította meg egy arcra szállított rettenetes erejű térdessel. A Japánban évek alatt kiharcolt népszerűségének köszönhetően szívesen fogadták a Pride szervezetnél, ami akkor az egyik kiemelkedő platformja volt a kevert harcművészeteknek. Hamarosan olyan kiváló bunyósokkal küzdhetett meg, mint Kazushi Sakuraba, Heath Herring, Igor Vovchanchyn, vagy a „Baltás Gyilkos” becenévre hallgató, brazil Wanderlei Silva, akivel azóta is tiszta szívből fakadó, őszinte gyűlöletet ápolnak egymás iránt. Cro Cop az új sportot már nem tudta másodállásban végezni, így leszerelt a rendőrségtől, már csak azért is, hogy erősen hiányos földharc tudását pótolja. Bár a harc ezen szegmensében sosem jutott el klasszis szintre, a sok edzésnek és az olyan edzőpartnereknek köszönhetően, mint Fabricio Werdum vagy Dean Lister, el tudta sajátítani annyira az alapokat, hogy a földön sem jött zavarba.

Pride és Nagy Nog

Cro Cop fő vadászterülete ettől még persze az állóharc maradt. A horvát klasszis sosem volt virtuóz harcos, viszonylag szűk repertoárját azonban félelmetes erejével és méreteit meghazudtoló gyorsasággal pótolta. Kedvelt fegyvere a bal egyenes, bal láb kombináció, aminek végeredménye nem egyszer fejrúgásos KO volt. Gyakorta készítette elő a végső csapást azzal, hogy többször is előkészítés után testre rúgott, majd végül a fejet vette célba az ösztönösen a testet védő kéz fölött. Szívesen használt más kéz-láb kombinációkat, oldallépéses kontrái pedig élményszámba mentek, bár komoly veszélyt is rejtettek magukban. Küzdelmei mindig látványosak voltak, így gyorsan emelkedett a ranglétrán, és 2003 vége felé már Fedor Emelianenko-t, a Pride akkori világbajnokát, és talán minden idők legnagyszerűbb mma sportolóját célozta meg. Fedornak azonban szerződéshosszabbítási problémái voltak, ezért a Pride Antonio Rodrigo Nogeirát (Nagy Nog) küldte a Filipovic ellen. A brazil bunyós szintén a korszak legnagyobb alakjainak egyike volt, korábbi világbajnok, zseniális földharcos, elnyűhetetlen, kiüthetetlen brazil jiu-jitsus. Mérkőzésük kíméletlenre sikeredett, mindketten kisebb-nagyobb csonttörésekkel, repedésekkel hagyták el a ringet. Az első menetben Mirko dominált, rengeteg ütéssel, rúgással zúzta, rombolta a rutinos brazilt, aki azonban mindent túlélt, és csak az alkalomra várt, hogy földharcbeli fölényét kamaztostassa. A horvát szépen kivédekezte ezeket a helyzeteket is, eldöntenie azonban nem sikerült a meccset. A második menet már Nogueira szája íze szerint alakult, és ezúttal sikerült is végigvinnie egy karfeszítést, aminek következtében Cro Cop feladta a meccset, a brazil pedig készülhetett a Fedor elleni visszavágóra.

Mark Hunt, "a szuper szamoai" óriás ritkán padlózik - aligha ekkor lettek jóbarátok.

Fedor

Mirkót nem törte meg a vereség, és – amellett, hogy politikai pályára lépett, majd parlamenti képviselő is lett – újra elkezdte felépíteni magát, és bár még belefutott egy váratlan pofonba Kevin Randleman ellen, másfél év alatt kilenc győzelemmel jelezte, hogy újra kész a bajnoki címért harcba szállni. A legyőzött ellenfelek között olyan nagymenők voltak, mint Josh Barnett, Mark Coleman, vagy épp Fedor testvére Alexander Emelianenko. Végül 2005 augusztusában létrejött a várva várt harc: Mirko Filipovic összecsapott a korábban Nogueirát újra legyőző orosz világbajnokkal. Sokan a profi mma történelmének egyik, ha nem a legnagyobb ütközetének tartják a mérkőzést, amit egyhangú pontozással a címvédő nyert meg. Egyik versenyző sem tudott igazán dominálni, de Fedor annak ellenére inkább kontrollálta a meccset, hogy ő kapta a nagyobb ütéseket - végén addig sosem látott módon megviselt arccal fogadta a gratulációkat.

Fedor Emelianenko arca nem éppen könnyed, délutáni teazsúrról árulkodik

Út a csúcsra

Cro Cop ezután sem pihent, abban az évben még újra megverte Barnettet, majd nem jutott dűlőre nagy cimborájával, Mark Hunttal, akitől egy erősen döntetlen szagú mérkőzésen kapott ki megosztott pontozással. Nagyon motiváltan érkezett ezután a 2006-os Pride Grand Prix-re, ami gyakorlatilag a nyílt súlyú bajnokot hivatott megkoronázni – egyben kihívót küldeni Fedor ellen a nehézsúlyú címért, az orosz ugyanis kézsérülés miatt nem tudott elindulni a versengésben. A helyére Cro Cop régi „barátja”, Wanderlei Silva ugrott be. Mirko az Ikuhisa Minowa elleni könnyed győzelem után az olimpiai és világbajnok cselgáncsozó Hideiko Yoshidát rúgta ki mezőnyből, és jutott az elődöntőbe, ahol a Fujitát elpusztító Silva várt rá. Korábbi, döntetlenre végződött meccsük után a horvát ezúttal nem kegyelmezett ellenlábasának, végig dominálva egy, a védjegyévé vált fejrúgással végezte ki a Baltás Gyilkost. A döntőben a „kis” Emelianenkót, Huntot és Nogueirát búcsúztató Josh Barnett következett, aki nem igazán tudott mit kezdeni Filipovic erőfölényével, bár végül egy szerencsétlen szembenyúlás pecsételte meg a sorsát. Cro Cop ezzel végre elérte régi célját: a világ legjobb küzdősportolójának mondhatta magát. Ezután viszont az események némiképp váratlan fordulatot vettek.

UFC – út a pokolba

Mirko egy térdsérülése miatti műtét következtében nem tudott kiállni Fedor ellen a nehézsúlyú címért, 2007-ben pedig a UFC-t birtokló Zuffa LLC konszern megvette a csőd felé száguldó Pride-ot, és azzal a lendülettel el is süllyesztette a rivális küzdelemsorozatot. A versenyzők – így Filipovic is – átkerültek a UFC-hez, a ring helyett ezentúl a ketrecben folyt a harc. Cro Cop első ellenfele a középszerű Eddie Sanchez volt, és KO-győzelme ellenére is látszott, hogy valami nincs rendben. Aztán jött az igazi fekete leves. Következő ellenfelei, Gabriel Gonzaga és Cheick Kongo sem tartoztak a súlycsoport elitjébe, mégis könnyedén jutottak túl a metamorfózison átesett horváton. Mirko ott is hagyta egy időre a UFC-t, bár némi távol-keleti kalandozás (Hong Man Choi és Tatsuya Mizuno legyőzése, és egy Alistair Overeem elleni, nemes szerven rúgás miatt nem befejezett bunyó lett az eredmény) visszatért, sok sikert már nem könyvelhetett el. Bár – ezen a szinten – gyengébb ellenfelek ellen (pl. Pat Barry, Anthony Perosh) még képes volt a győzelemre, de az új elittel már nem tudta felvenni a harcot. Hamarjában legyőzte őt Junior dos Santos, Frank Mir, Brendan Schaub és Roy Nelson is, ráadásul mindegyik idő előtt fejezte be a mérkőzést. Később kiderült, hogy Mirko többször is sérülten állt ki a ketrecbe, műtött térde miatt folyamatosak voltak a fájdalmai, ráadásul a kőkemény harcok miatt többször eltört orra egyre komolyabb légzési nehézségeket okozott neki. Még ez sem magyarázza azonban a stílusában, technikájában történt visszaesést, ami alapvetően esélytelenné tette a legmagasabb szinten helytállásra. A kombinációk mellett az elkötelezett győzni akarás is mintha eltűntek volna a horvát fegyvertárából: egy teljesen egydimenziós harcost láthattunk nyögve-nyelős mérkőzéseken. Cro Cop elhagyta a UFC-t, egyben az amerikai kontinenst, és ebben az időben kezdett először komolyan foglalkozni a visszavonulással. Ráadásul második nem UFC mérkőzésén megint kikapott, ezúttal Alekszej Olejnyiktől. Ekkor - különösen a Nelson elleni meccs után nyilvánosságra került videó hatására, amin Cro Cop idegből rángó izmokkal álldogál - gyakorlatilag mindenki véglegesen leírta Filipovicot, mindenki csak a visszavonulásáról beszélt vele kapcsolatban. Mindenki, kivéve Mirkót, aki nem így akarta befejezni pályafutását.

Jó pillanatok azért még a ketrecben is akadtak

Újra kickbox

2012-ben, 9 év után Cro Cop visszatért a kickboxhoz, és egy hatmeccses győzelmi sorozat után  (többek között Ray Sefo-t, Ismael Londtot legyűrve) elhódította a K-1 World Grand Prix bajnoki címét, ezzel ő lett a második olyan harcos, aki mind mma-ben, mind profi kickboxban komoly szervezet bajnokának mondhatta magát. Teljesítménye azért nem volt annyira meggyőző (a Jarrell Miller elleni - a pontozók szerint megnyert - meccset konkrétan elvesztette), mint ahogy ellenfelei sem tűntek olyan kaliberűnek, mint az első K-1-es időszakban. A bajnoki címet egy Bonjasky-val vívott visszavágó követte, amit többségi pontozással elveszített. 2014 júniusában pedig egy Miller elleni győzelemmel búcsúzott a profi kickboxtól.

Újjászületés

2014-ben két meccsen is legyűrte a veterán Satoshi Ishii-t, majd némiképp váratlanul kapott még egy lehetőséget a UFC-től 2015-ben, mégpedig a korábban Cro Copot fejrúgással legyőző Gabriel Gonzaga ellen. A bosszú fényesre sikerült, bár a régi sebességet és technikát nem szerezte vissza, okos és kemény harccal, valamint egy új fegyverrel, brutális könyökütésekkel kiütötte ellenfelét. A UFC-s folytatás ennek ellenére nem jött össze, ugyanis Filipovic nem sokkal később pozitív doppingmintát produkált, és bár később a következő minta negatív lett, addigra Mirko bevallotta, hogy vállsérülésére növekedési hormont szedett, így kétéves eltiltást kapott a szervezettől. Cro Cop még az ítélet előtt bejelentette visszavonulását. Nemsokára azonban a Pride poraiból új szervezet, a Rizin elkezdte begyűjteni a fő sodorvonalból kikerült, vagy oda még el nem jutott sportolókat. Mirko is csatlakozott, és a 2016-os Rizin World Grand Prix-t meggyőző győzelemmel indított a nem túl acélos, koreai Hyun Man Myung ellen, így helyett kapott az év végi döntő tornán. Ott két nap alatt kellett három meccset vívnia annak, aki meg akarta szerezni a szervezet világbajnoki címét.

Ha erre már nem is számíthattunk, azért voltak bíztató jelek

Rizin, az utolsó (?) bajnoki cím

Az első meccs a 42 éves Cro Cop számára a címvédő King Mo-t (becsületes nevén Muhammed Lawal) tartogatta, aki ugyan félnehézsúlyú, viszont top formában és hét évvel fiatalabban várta az összecsapást. Mo ki is használta előnyét, frissebben mozgott, veszélyesebbnek látszott ellenfelénél, aki a második menetre már úgy jött ki, hogy kapkodta a levegőt. Az amerikai azonban alighanem elbízta magát, és előkészítés nélkül próbálta földre vinni Mirkót, aminek következtében bekapott pár erőteljes ütést, földre rogyott, majd a horvát le is zárta a mérkőzést. Az elődöntőben az egykori észt szumós, Baruto 180 kilója dacára sem tűnt annyira veszedelmesnek, és valóban, az első komoly térdestől feladta mérkőzést. Jöhetett a döntő, a kiváló erőben lévő birkózó világbajnok, Amir Aliakbari ellen. Az addig veretlen iráni rettenetesen erősnek tűnt, de korábbi meccsein a kötött fogású technikákon kívül nem nagyon mutatott semmit, ami viszont önmgában kevésnek tűnt – sem komoly fojtása, feszítése, sem igazán erős ütése nem volt. A döntőben ráadásul mintha a kelleténél kicsit jobban tisztelte volna a horvát legendát, aki még az első menetben a már említett kontrával kiütötte Aliakbarit, és elnyerte a bajnoki címet.

Baruto hatalmas testtömege ellenére sem jelentett komoly akadályt

Viszlát, Mirko!

Szűk egy hét elteltével azonban újfent bejelentette a visszavonulását, alighanem most véglegesen, bár egy esetleges búcsúmeccset még belengetett, de szót ejtett folyamatos fájdalmairól, és szinte teljesen tönkrement térdéről. Valószínűleg már nem nagyon fogjuk szorítóban vagy ketrecben látni Mirkót, aki elég megosztó személyiség lett a sportág rajongói között. Elsősorban Amerikában sokan csak a UFC-s teljesítménye alapján ítélik meg, ami meglehetősen felszínes gondolkodásra vall, nem véletlen, hogy mások viszont minden idők egyik legjobb nehézsúlyújaként tartják számon. Sokatmondó, hogy a UFC jelenlegi nehézsúlyú világbajnoka, Stipe Miocic is őt tartja első számú példaképének.