A labdarúgás egészen kiskorom óta az életem része. Már oviban elkezdtem focizni, az európai városok nevét a Sztár Sportból tanultam meg, általános iskolásként is folyton pörgettem a Nemzeti Sportot, hétvégente nem ritkán néztem meg 8-10-12 meccset a tévében. Később dolgoztam játékvezetőként, edzőként, és sportvezetőként is. Imádtam a magyar futballt. Most mégis eldöntöttem: totálisan bojkottálni fogom az egészet. Nem megyek ki válogatott vagy klubcsapatok meccseire, de még csak a tévéből sem fogom megnézni, egészen addig, amíg nem lesz újra politikus- és bundamentes a magyar futball.

Mert erre már nem vagyok kíváncsi. Nem vagyok kíváncsi arra, hogy a miniszterelnök szülőfalujában lévő mesterséges csapat X-lábú játékosai mocskolják be a válogatott mezt, nyilvánvalóan (és mondjuk ki azt, ami nyilvánvaló) felsőbb utasításra. Nem vagyok hajlandó eltűrni azt, hogy miután a postások és buszvezetők ellen történetének legsúlyosabb vereségét szenvedi a válogatott, nem hullnak fejek a porba. Nincs már kedvem nézni tovább, hogy a magyar klubcsapatok égni és/vagy bundázni járnak ki Európába. Elegem van, hogy ezek a túlfizetett lófütty futballisták, egy-egy nagyon ritka, és szerencsés kivételt leszámítva, csak szégyent hoznak az országra, mióta csak élek.

25 éven át volt életem egyik nagyon fontos szegmense a magyar labdarúgás. Időnként biztos, hogy hiányozni fog, pláne a lelátók hangulata, a szurkolás. Ugyanakkor, ha szurkolni szeretnék, eljárhatok vízilabda, kosárlabda vagy bármilyen egyéb sporteseményre. Ha pedig focit akarok nézni, akkor ott vannak a top ligák, a Bajnokok Ligája, amit bár kevésbé érezhetek magaménak, de legalább a színvonal jóval a hazai felett van. Fura lesz, hosszú-hosszú idő után, hogy nem veszek jegyet a következő VB-selejtezőkre, fura lesz, hogy a mérkőzés ideje alatt valami teljesen mást fogok még csinálni. De hiszem, hogy a mostani elkényelmesedett uram-bátyám rendszert, ezt az egész állóvíznek nevezett posványt, ami ma a magyar labdarágás, csak akkor lehet jó irányba terelni, ha minél többen fognak úgy gondolkodni, mint én. Ha a szánalmasan alacsony NB I-es nézőszámok tovább csökkenek. Ha a televíziós nézettség drasztikusan elkezd zuhanni. Ha egy válogatott meccsen ürességtől kong majd a Groupama.

Tudom, hogy senki vagyok ahhoz, hogy bárkit is bojkottra szólítsak, így nem is teszem. Csupán gondolatindítónak szántam ezt a cikket. Járjunk ki hűségesen, és hagyjuk, hogy minden egyes pillanatban eltapossanak, ránk kulázzanak, ki röhögjenek minket, vagy egyszer végre mondjuk ki, hogy elég, és nem kérünk a politikával átszőtt, kétes ügyektől hemzsegő, minőségtelen, elvtelen magyar labdarúgásból?