Válogatott okosságok

A német ifjúsági (U19) kézilabda-bajnokságban sokkal kevesebb mérkőzést játszanak, mint magyar megfelelőjében: a szezon folyamán mindössze kilenc mérkőzésen kell a csapatoknak pályára lépniük, és erre jön rá a négyes döntő (összeasonlításul: Magyarországon 26 meccs és a négyes döntő szerepel a naptárban). Ezért is, olyan játékos, aki csak az ifibajnokságban játszik, nemigen van, a 16-19 éves kézilabdás lányok szinte mindegyike szerepel valamilyen felnőtt bajnokságban is - döntő többségük természetesen alacsonyabb osztályokban. 

Az utóbbi években az ifiben jól szereplő (négyszer egymás után döntőbe jutó, abból kétszer a bajnoki címet is megszerző) Bayer Leverkusen is indított egy II. csapatot a 3. liga nyugati csoportjában. Ebben a csoportban több első osztályú klub II. csapata is szerepel: Dortmund, Oldenburg, Blomberg-Lippe. 

A karácsony előtti utolsó fordulóban a junior tündérek (Juniorelfen, az elnevezés eredetéről lásd egy korábbi írásunkat) az 1. FC Köln otthonában léptek pályára. A Rajna-vidéken egyszerűen csak "FC"-nek nevezett klubnak is van kézilabda-szakosztálya, ők a 3. ligában szerepelnek, természetesen kizárólag amatőr sportolókkal. A keretben van korábban első osztályban játszó, már levezető, de a leverkuseni ifiből az idén kiöregedő játékos is. 

Köln és Leverkusen egyaránt a Rajna mentén, egymás közvetlen szomszédságában fekszenek. Köln mintegy hatszor nagyobb, de az észak-rajna-vesztfáliai iparvidék eleve kevésbé centralizált, mint más környezetben egy-egy nagyváros és környéke, és hát a világ egyik legnagyobb vegyipari cégének otthont adó Leverkusent amúgy se feltétlenül neveznénk Köln elővárosának. A női kézilabdához képest lényegesen nagyobb érdeklődést kiváltó labdarúgócsapatok egymás elleni összecsapásait a szomszédság okán rajnai derbynek (Rheinisches Derby) is nevezik, bár az idén erre nem kerül sor, hiszen az FC kiesett az 1. Bundesligából. 

Néztem, hol kerül sor a mérkőzésre, egy iskola, Köln déli részén, Raderthalgürtel. A címet könnyen megtalálom, az iskola a főút felől alig látszik (az esti sötétségben egyáltalán nem), de a parkolójába jelzőlámpával lehet bekanyarodni, szóval sima ügy. Eddig jók vagyunk, de hol a bejárat? Megkerültem egyszer az egész épületet (nem kis létesítmény), de nem találtam. Mivel az egész épület sötét volt, még egyszer leellenőriztem, valóban itt és valóban ma este lesz-e a mérkőzés. Még egy kicsit keresgéltem, míg egyszer megláttam pár embert, akikről úgy sejtettem, a meccsre jönnek, és, némileg lemaradva, követtem őket. Hát, a bejárat egy kiszögellés mögött található, aki nem tudja, hol van, keresheti napokig, nem fogja észrevenni. De ekkor se voltunk sokkal előrébb: az ajtó ugyanis zárva volt. Mint kiderült, az iskolások védelme érdekében a bejárati ajtó csak belülről nyitható. Ilyenkor, a meccsre érkezőknek ki szokták támasztani, alighanem egy figyelmetlen szurkoló rúghatta ki a kitámasztást. Némi dörömbölés után jön valaki, és kinyitja. 

Belépve egyrészt tovább fokozódik a döbbenet, másrészt rájövök, miért is nem láttam a kivilágított épületrészt: egyből az ajtó után egy lépcső, ahol a "Sportcsarnok" felirat melletti nyíl egyértelműen mutatja, hogy bizony lefelé kell menni. Másfél emeletnyit kell lefelé lépcsőzni a pénztárhoz és a büféhez, onnét még néhány lépcső lefelé a nézőtér teteje, a pálya pedig mintegy másfél méterrel a lelátó első sora alatt helyezkedik el. Az iskola pincéjében járunk. Ez megjelenik a kézilabdameccsekre alkalmas pályákon megszokottnál lényegesen alacsonyabb belmagasságban is (nem meglepő, hogy a szokásosnál többször érte a plafont a labda). 

A belépőjegy a 3. liga átlagába belesimul, 6 euró (kb. 1.900 forint). A büfében ellenben ilyenkor is az iskolai árak érvényesek, más csarnokok büféihez képest a kínálat ugyan szerény, az árak viszont szinte nevetségesek, 2 dl kólát például 50 centért adnak, máshol ez simán lehet 2 euró, vagy akár 2,50 is. 

A csarnokban midenki a meccsel foglalkozik. Nem csoda, hiszen a picében térerőnek nyoma sincs, így a telefonyomogatás nem merül fel. Az emberek viszont egyre csak jönnek. Nem nehéz felismerni az FC szurkolóit, akik ma ráérnek, hiszen a futballcsapat nem játszik, és egy Leverkusen elleni derby akkor is jó mókának tűnhet, ha női kézilabdáról beszélünk, és az ellenfél igazából egy ificsapat. Jönnek, az FC mezében, zászlókkal felszerelkezve, csapatosan. A 3. ligában előírás négy rendező, ezek általában önkéntesek, sokszor a játékosok családtagjai közül kerülnek ki. Kölnben készültek, nyolc, igazából olyan biztonsági ember kinézetű rendező felügyel a rendre. Persze, ha belegondolok, hogy mintegy kétezer euró értékben adhattak el jegyeket, a bevételből alighanem kitelik a rendezők díjazása is. 

A kis csarnok ugyanis megtelt, több, mint háromszáz néző látogatott ki a találkozóra, ennek kb. felét tette ki a hazai kemény mag. Ők az első perctől a lefújásig végig rendesen szurkoltak, ahogy az ember ezt egy ilyen tábortól elvárja. A zárt térben ez még jobban fel is erősödik, igazi meccshangulatot teremtve. Igaz, a srácok kevésbé élnek együtt a játékkal, így teljesen hiányoznak az ebben a sportágban megszokott elemek a góloknál vagy éppen a játékvezetők egyes ítéleteinél. 

Szólnak a kölni szurkolói nóták. Ezek többsége a helyi, kölsch dialektusban íródott, aki nem idevalósi, nem is érti. Néha talán jobb is. A legnépszerűbb mindenesetre a Scheiß' Leverkusen (a Sej, haj, Rozi dallamára), ehhez azért nem kell felsőfokú nyelvvizsga. 

A Magyarországon Sej, haj, Rozi címmel ismert dalt Modranska Polka címmel, eredetileg szöveg nélkül írta egy cseh zeneszerző a huszas években. A világ több, mint száz különböző nyelvén írtak rá szöveget, a német változat címe Rosamunde. 

A vendégcsapat fiatal játékosait felkészíthették erre a hangulatra. Bár ilyen közegben a legtöbbjük még sosem játszott, egy kicsit sincsenek megszeppenve, és pár perc után már 1-4-re vezetnek. A hazai edző időt kér, támadásnál leviszi a kapusát, hét mezőnyjátékossal támad. A szabályok ezt 2016 óta megengedik, de a 3. ligában ilyet még sosem láttam. Nekik se válik be: az első ilyen támadásból még gólt szereznek, majd hármat kapnak üres kapura, abba is hagyják. 5-10 után viszont a Köln feszesebben kezd védekezni, a Leverkusen 18 percig nem szerez gólt. Már jócskán a második félidőben jártunk, és még mindig 7-10 állt az eredményjelzőn. Ezután a leverkuseni fiatalok néhány kivédekezett támadás utáni gyors ellentámadásból pár perc alatt 7 gólt szereztek, és ezzel eldöntötték a mérkőzést, győztesen távoztak a derbyről. 

Telefonjukról ki is posztolhatták a közösségi oldalakra a nagyszerű győzelem hírét - de, csak miután feljöttek a pincéből. 

(A szerző saját fényképei).