Válogatott okosságok

Mint már bizonyára tudják hűséges olvasóink, szeptemberben új regényt jelentet meg Sztancsik Richárd, a Városok,stadionok, kocsmák című könyv szerzője. A könyv címe: Az utolsó szék.

Társszerzőként működik közre a többek között a könyv címét is adó novellát jegyző Virág Gyula.

Mivel pont három éve játszottuk azt az elképesztő, fordulatos, hat találatot hozó csoportmérkőzést Portugáliával, ezért szeretnénk visszaemlékezni a mérkőzés előtt történtekre és kicsit kedvet csinálni az őszi olvasgatáshoz is. 

(részlet a Lyoni hagyma, magyar paprika című fejezetből - kép:Google street view, lyoni lakótelep közepén kis futballpályával).

– Domi, öltözz fel nagyon gyorsan! Mégis mit képzelsz magadról? – dörrent rá a félmeztelenül, harciasan pózoló fehérvárira Medve Úr.

– Menjünk már! Menjünk már utánuk! – Domi szinte könyörgött a zord medvének, aki hasát kidüllesztve úgy állott a lyoni utca közepén, akár egy vezénylő tábornok. A hatást csak fokozta, hogy nagyjából így is tekintett rá nagyjából száz honfitársa. Ki utcai öltözékben, ki terepszínű gyakorlóruhában, mások a már-már hagyományosnak mondható fekete, Magyarország feliratú pólóban. Néha felvillant egy válogatott mez is, vagy extrémebb esetben egy meztelen felsőtest. Cucu nekivetkőzése még nem, de Domié már kiverte a biztosítékot az önjelölt Generalisszimusznál.

– Indulás! – adta ki kurtán a vezényszót Medve Úr, a hirtelen kétszáz főre duzzadó tömeg pedig megindult a lakótelep felé. Onnan támadtak a piknikező magyar szurkolókra a helyi telepi gyerekek, majd felszívódtak az első kósza rendőrjárőr megjelenésére.

– Csapda! Csapda lehet! Mindenki figyeljen!

Ha a maszkot húzó újpesti magára szerette volna irányítani a figyelmet, akkor sikerrel járt, de Medve Úr megvető pillantása láttán a csatába indulók inkább növelték a sebességüket és felkészültek az ütközetre.

– Csapda, baszd meg… – morogta a szakállába. – Itt vannak a top huligánok és csapdát látnak, amikor néhány telepi hülyegyerek izmozik. Ha az első kap egy fülest, a többit egy hétig nem fogja látni senki. Arra, oda megyünk!

– Bakker, tíz perce onnan jöttünk Komival és Marcóval. Láttunk egy negyven kilós srácot egy baseball-ütővel…

– Néger volt? – kapott mohón az információn egy Carpathian Brigade tag.

– Francokat, valami helyi hófehér aranyifjú. Gondolom, unatkoznak.

– Aki unatkozik és másokra támad unalmában, az könnyen szögbe fog rúgni – bölcselkedett Medve Úr, miközben bekocogott a helyi panelrengeteg sűrűjébe.

– Hol vagytok? Gyertek ki!

– Fucking French bastards! Where are you now, pussies?

De senki sem reagált a felhívásra. Medve Úr kissé tanácstalanul kidüllesztette rendkívüli pocakját, hárman begyújtottak egy-egy füstbombát és lengetni kezdték, hátha a füstjelekre megjelennek a környékbeli indián törzsek skalpokat gyűjteni.

Hiába. Az egyik dombon felbukkant hat csendőr és lélekszakadva rohantak a csődület felé. Medve Úr csalódottan megfúvatta a rendezett visszavonulást jelentő harsonákat és eligazítást tartott seregének.

– Cucu, eszed legyen már. Hol találtad azt a gerendát? Dobd el!

A kétembernyi gerenda, amit a Mester utca réme ki tudja honnan zsákmányolt, nagy puffanással landolt a földön.

– És mi lesz, ha visszajönnek?

– Semmi – rántotta meg a vállát Medve Úr – Pár perc múlva váratlanul vissza kéne nézni ide, amikor előbújnak ezek a kis tetvek. Iszom addig egy sört, most jobban kívánom, mint a rozét.

A hír hallatán újabb tettre kész szurkolók csatlakoztak a bolt előtti tömeghez, de híre-hamva sem volt az ellenségnek, Medve Úr pedig elveszítette az érdeklődését a háború iránt, átadta marsallbotját az első önként jelentkezőnek és inkább leült hűsölni, meg a portugálokkal diskurálni.

– Srácok, ma utaztok haza!

– Miből gondolod? Simán megverünk benneteket. Nálunk játszik Cristiano Ronaldo, Pepe és Nani.

– Ronaldo egy buzi.

– Egy buzi fog nektek egy csomó gólt rúgni és ki is fogtok esni.

– Nem barátom, ti fogtok kiesni. Legalább hármat kaptok ma.

A párbeszéd minden személyeskedés és indulat nélkül folyt tovább a maga medrében – legfeljebb néha Cristiano kapta meg a magáét.

Egy terebélyes tölgyfa alatt futott össze újra a korábban szétszakadt kilencfős brigád.

– Megint van arra valami mozgolódás – bökött a lakótelep felé Marco.

– Megyünk, Cucka? – markolt meg egy sörösüveget Dézsa.

– Jobban jártok, ha nem mentek sehová. Bohócok ellen? Mondjuk abból nálunk is akadt. A maszkos harcos volt a leggázabb. És ilyenekből mennyi van még…- sóhajtott Medve Úr és búcsút intett a távozó portugál beszélgetőpartnerének.

Hamarosan kapott egy újabbat, aki ráadásul operatőrrel és egy egész stábbal érkezett.

Mindenáron a magyar közhangulatra volt kíváncsi és arra, hogy a magyarok mennyire lennének elégedettek egy ponttal.

– A magyar labdarúgás egyik legnagyobb kudarca lenne, ha itt ma nem győznénk – üzent a portugál népnek Medve Úr, aki ezen a napon abszolút vezető szerepben tetszelgett.

– Kérhetnénk egy szurkolást?

– Hogyne! – vette át a szót Marco – Figyeleeem! Mindenkiiii! Medve Úúúúr, Medve Úúúúr, Medve Úúúúúr…

– MEDVE ÚÚÚÚÚR! – zúgta rá a domboldal. A megénekelt személy szerényen mosolygott, a portugál tévések pedig elégedetten konstatálták, hogy sikerült egy félelmetes magyar csataüvöltést rögzíteniük.

A csapatnak mindenképpen sikerült hangulatba jönnie a találkozó előtt, kivételesen énekelve közelítették meg a stadiont. Medve Úr ma különösen nem fért a bőrébe és minden szembejövő portugállal leállt beszélgetni, csipkelődni. Ezt egyikük sem vette zokon, pedig a nagyra nőtt zuglói jóslata szerint az utolsó találkozójuk következett az EB-n.