Mostanra nagyjából kialakult a sportág nemzetközi utánpótlás-tornáinak rendszere. Az EHF Európában igyekszik bővíteni a kört, ennek a megalapozottsága és a komolysága is megkérdőjelezhető - erről majd még a maga helyén is. De 2019 nyara a magyar kézilabda számára nem erről, hanem női csapataink (és most előre lelövöm a poént) hibátlan szerepléséről lesz emlékezetes. 

Az U19 Európa-bajnokok. Fotó: Ricsováry Takács László

A lányok sikerei

Július közepén rendezték a női U19 Európa-bajnokságot. Az EB minden meccséről tudósítottunk a helyszínről, majd a végén össze is foglaltuk az egészet. Úgyhogy most csak a lényegre szorítkoznánk: a magyar lányok az EB-n minden mérkőzésüket megnyerték, ilyen eredményekkel pedig az aranyérmen kívül más helyezés nemigen volna lehetséges. 

Nem kézilabdás találmány az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF). Őszintén szólva úgy általánosságban se nagyon látom ennek a rendezvénynek a létjogosultságát, de női kézilabdában még annyira se. U17 korosztály számára rendezik, két héttel a korosztályos Európa-bajnokság előtt. Mivel fizikailag rendkívül megterhelő egymás után két ilyen versenysorozatot végigjátszani, a sportág legjobbjai az EYOF-ot mellőzik. Nekünk, magyaroknak is lehet tapasztalatunk a kérdésről: 2017-ben Győr volt a házigazda, így nem tehettük meg, hogy elblicceljük a versenyt. Ugyan megnyertük, de erre ráment az európa-bajnoki szereplés. Az idén a szövetség vezetése úgy döntött, részt veszünk, de nem ugyanazzal a kerettel, amelyikkel az Európa-bajnokságra megyünk, így az U17-ben két válogatottat képeztek, és a gyengébbik csapattal utaztak Azerbajdzsánba az EYOF-ra. 

Az EYOF-on résztvevő csapat. Fotó: MOB/Szalmás Péter

A cél az aranyérem volt, és, a fentebb írottak tükrében, ez nem is tűnt irreálisnak. A későbbi EB-bronzérmes franciák viszont a legjobb keretükkel jöttek az EYOF-ra, velük a mi B-csapatunk nem bírt el az elődöntőben. A többi meccset mind megnyertük, így végül a magyar csapat bronzéremmel zárta a szereplést. 

A korosztály Európa-bajnokságát a szlovéniai Celjében rendezték. A magyar csapat ide elég jó előjelekkel érkezett. Bár ez volt a csapat életében az első komoly megmérettetés, azért már túl voltak harminc mérkőzésen (különböző tornákon ill. felkészülési meccseken) és mindet megnyerték. A cél egyértelműen az Európa-bajnoki győzelem volt. 

Az legkésőbb a középdöntőre világosan kiderült, hogy három csapat kiemelkedik a mezőnyből, és ebből az egyik mi vagyunk. Rajtunk kívül Svédország és Franciaország tűnt még erősebbnek, mint a többiek. A magyar csapat taktikai és technikai érettségben is kiemelkedett a mezőnyből, mindazonáltal nem annyira, hogy izgalommentesen ülhessünk le a meccsek elé, már csak azért se, mert azért a stabilitás itt-ott megremegett. De azért az elődöntőig hibátlan teljesítménnyel mentünk el, a középdöntőben a svéd válogatottat is legyőzve. 

Az elődöntőben az EB legszerencsésebb csapatával, az öt mérkőzésből mindössze egyet megnyerve idáig jutó Dániával találkoztunk. Mi voltunk a jobbak, de az ellenfél edzője, Heine Eriksen, a sokadik ilyen mérkőzését vívta, míg a magyar csapatot irányító Kiss Szilárd ezen a szinten újoncnak mondható. Ez az elején meg is látszott, a dánok uralták a meccset, és az első félidő közepe táján kezdett egész ijesztően kinézni a helyzet. Aztán a szünetben Kiss helyretette a védekezést, és a második félidőben a magyar csapat az U17 korosztálynál szokásost jóval meghaladó minőségű védelmet produkált. Fokozatosan előbb felzárkóztunk, egyenlítettünk, majd megfordítottuk a mérkőzést. A legnagyobb különbséggel a végén vezettünk. Kiss a második félidőben nem is kért időt, nem volt rá szükség. 

A döntőben megint a svédek jöttek. Itt is a védekezésé, és az a mögött a kapuban álló Zsigmond Pannáé volt a főszerep. Zsigmond ott volt az EYOF-on is, az EB-re eredetileg nem volt nevezve, de a három utazó kapus gyenge teljesítménye miatt a csoportkör után becserélték. A döntőn meghálálta, egészen kiválóan védett. Elöl már csak több gólt kellett dobni, mint amennyit kaptunk, ez sikerült is, és ezt az Európa-bajnokságot is hibátlanul, minden mérkőzést megnyerve nyertük meg. 

Az U17 Európa-bajnokok. Fotó: MKSZ.

Jellemzően alacsony gólszámú mérkőzéseket játszottunk. Ez részben természetesen abból fakad, hogy az U17-ben alacsonyabb a tempó (de egyébként még így is gyorsabb, mint a kétezres évek elején a felnőtt női mezőnyben). Részben pedig onnét, hogy ennek a csapatnak a védelem volt az erősebb oldala. Több különböző felállásban is tudtunk védekezni, pontosan, és szokatlan intenzitással oldottuk meg a védekezést. Emellett a támadójátékban is láthattunk szép megoldásokat. Azt mondhatjuk, míg a védelemben mi voltunk a legjobbak, addig támadásban a legjobbak egyike. Az se rossz. 

Ki kell emelni ugyanazt, amit már az U19-ben is megemlítettünk: a többiekkel összevetve kiemelkedően bő volt a magyar válogatott kerete. Folyamatosan tudtunk úgy cserélni, hogy a játék színvonala nem esett vissza. Erre rajtunk kívül senki nem volt képes. 

A csapatot vezető Kiss Szilárd véghezvitte azt, amit előtte csak Golovin Vlagyimir Magyarországról: megnyert egy utánpótlás-világversenyt. Tette mindezt (Golovinhoz hasonlóan) hibátlan mérleggel. Ráadásul Kiss a Nemzeti Kézilabda Akadémián dolgozik, így a NEKA játékosai, köztük az EB legjobbjának jelölt Kajdon Blanka teljesítménye, duplán is őt dicséri. Kiss Szilárd egyvalamiben pedig eddig egyedülálló, Golovin ugyanis mindkét címét Magyarországon szerezte, Kiss az első edző, aki magyar csapattal külföldön tudott diadalmaskodni. 

Hollandia példája mutatja, miért is nem volt jó ötlet az EYOF. A hollandok ott az ezüstérmet szerezték meg. Az EB-n aztán borzasztóan szerepeltek, és végül a 15., utolsó előtti helyre futottak be. Ezzel lemaradnak a jövő évi U18 világbajnokságról és a két év múlva esedékes U19 EB-ről is. És elég lett volna csak egy hajszállal jobb szereplés, hogy legalább az U19-re kvalifikálják magukat. 

A magyar lányok a két korosztályos EB-n 14 mérkőzést játszottak, a mérlegük 14 győzelem. Ezt nem lehet felülmúlni, már most biztos, hogy ez lesz a történelem legsikeresebb szezonja, minimum holtversenyben. Az EYOF-ot is ideszámítva 19 meccs, 18 győzelem, az egyetlen vereséget pedig a B-csapatunk szenvedte el egy kevésbé komoly rendezvényen. Aligha kérdéses, mely ország áll most a női kézilabda-utánpótlás csúcsán.

A három aranyérmünk mellett tavaly az U18-ban másodikok lettünk. A négy döntőt négy különböző ország csapatai (Norvégia, Oroszország, Hollandia és Svédország) ellen szereztük. Két év alatt három arany és egy ezüst, négy tornán egyetlen elveszített mérkőzés. Norvégia és Dél-Korea szerzett a négy versenyen két-két érmet, mi négyet, mindenki más egyet. Óriási magyar fölény. 

Három korosztályunk, az 1998-as, a 2000-es és a 2002-es születésűek is megnyerték a legutóbbi világversenyüket (a fiatalabbaknak ezek az idei EB-k, a '98-asoknak a tavalyi világbajnokság), egyaránt minden meccset megnyerve. Azaz nem beszélhetünk egy kifutott eredményről, de még egyetlen erős korosztályról sem. Két edzőnk is aranyérmes már, tehát nem is itt a kulcs. Egyszerűen sehol a világon nem folyik ma olyan minőségű nevelőmunka, mint a magyar utánpótlás-műhelyekben. 

Vegyes szereplés a fiúknál

A képet csak a fiúk teljesítménye árnyalja kissé. Az U17 korosztály, akárcsak tavaly a 2002-es lányok, az EHF által European Open címmel ellátott Partille-kupán vett részt. Ez azért egy mérsékelten komolyan vehető rendezvény. Erről már tavaly is írtunk, bár akkor a mi lányaink nyertek, ami némileg elhomályosította a kritikát. Az idén viszont az is előfordult, hogy a magyar fiúk egyik meccsén rosszul jegyzőkönyvezték az eredményt, azaz ténylegesen nem a pályán elért eredmény került a jegyzőkönyvbe. Innét nézve nehéz megmondani, ki hibázott, mindenesetre mi rosszul jöttünk ki belőle. A valódi eredménnyel éremért játszhattunk volna, így az 5. hely jutott.

Az utánpótlás-versenyek királya egyértelműen a férfi U21 világbajnokság. Az idén ez időben átfedésben zajlott a női U19-cel, ahol az utóbbit Magyarországon rendezték, és a magyar csapat esélyes volt a végső győzelemre (ma már tudjuk, hogy el is érte). Így magyar nézőpontból a férfiak VB-jére annak ellenére is kevesebb figyelem irányult, hogy a mérkőzéseket, egyedülálló módon, a Sport Televízió is közvetítette. Utólag azt gondoljuk, jobb lett volna, ha nem teszik. 

Fotó: RFEBM / J. L. Recio

A magyar csapat ugyanis mélyen a tudása alatt szerepelt. Hiányzott a motiváció, a csapategység, gyakorlatilag minden, amire egy méltó szerepléshez szükség lett volna. Pedig a játékosállomány ebben a korosztályban egyáltalán nem rossz, nem véletlen, hogy többen, Szita Zoltán, Máthé Dominik, ifj. Rosta Miklós már a nagyválogatottban is bemutatkozhattak, akár felnőtt VB-n is részt vehettek. Borzas Uros és Ubornyák Dávid sem rossz játékosok. Úgy látszik, Gyurka János vezetőedző kevésbé tudta felkészíteni a csapatát erre a megmérettetésre, hogy finoman fogalmazzunk. a csoportban csak Bahreint és Koszovót tudtuk megverni, ebből az előbbi meccs ráadásul elég szoros is lett. Portugáliától és Brazíliától is elég simán kaptunk ki. Szóval egy ideig még a továbbjutásért is aggódnunk kellett. Az végül meglett, de a tizenhat közt Dánia jött szembe, és velük már nem bírtak el a magyar fiúk, bár ezen a meccsen játszottunk a legjobban. Egyetlen góllal kaptunk ki, de ez is elég volt a kieséshez. A végeredmény egy 15. helyezés lett, az európai csapatok közül csak Koszovó végzett mögöttünk. 

Nem egy olyan eredmény, amivel dicsekedni lehetne, sőt. De az is világos, hogy ez nem tükrözi a játékosok képességeit, és magán az U21-en elért helyezés másodrendű ahhoz képest, hogy mire lesznek jók ezek a játékosok a felnőtt mezőnyben. Erőfelmérőnek jó egy ilyen VB, de ha ott pont nem a reális erejét mutatja a csapat, megközelítőleg sem, akkor voltaképpen értéktelen és értékelhetetlen a részvétel. A valós helyzet az 1998/99-es korosztálynál nem olyan rossz, mint ahogy ezt az eredmény mutatná. 

Szokás mondani, hogy a férfi mezőnyben azért nehezebb jól szerepelni, mivel ott nagyobb a konkurencia. Ezt rögtön elég jól visszaigazolja az idei U19 világbajnokság. A csoportunkban ott volt Franciaország, Svédország, két kézilabdás nagyhatalom, valamint Egyiptom. Őket talán egyesek lenéznék, talán a VB elején mi is, de végül ők nyerték meg a világbajnokságot, ráadásul elég simán. Minket is rendesen elvertek. Kárpáti Krisztián edző vezetésével vertük viszont a franciákat, és a két outsidert, Kanadát és Tajvant is. A svédeknél jobbak voltunk játékban, de ott kissé megremegett a csapat, és egy, az utolsó másodpercben kapott góllal végül egy góllal kikaptunk. Így, bár csak két ponttal gyűjtöttünk kevesebbet, mint a csoportgyőztes Egyiptom, csak negyedik helyen mentünk tovább a csoportból, és rendkívül nehéz ágra került a csapat. 

A tizenhat közt a veretlen csoportgyőztes horvát csapattal kellett játszanunk. Bár reménykedtünk a győzelemben, de arra nem sokan számíthattak, hogy a magyar csapat végig vezetve, tulajdonképpen simán nyeri a mérkőzést, és jut a legjobb nyolc közé. Ott aztán a későbbi ezüstérmes Németország ellen nem volt semmi esélyünk. A német védelem a támadójátékunkat teljesen kikapcsolta, már jócskán benne jártunk a második játékrészben, és még mindig csak hét gólnál jártunk, sima kiesés a vége. 

Fotó: MKSZ, Kovács Anikó

Utána viszont a helyosztókon nagyon simán vertük a spanyolokat, és az 5-6. helyért, a VB-n immár másodszor, a francia csapatot is. A mérkőzéseket látva kijelenthetjük, Egyiptom és Németország csapatai kiemelkedtek a mezőnyből, nem véletlenül kerültek ők a döntőbe. Mögöttük viszont senki nem volt már, aki ellen ne lehetett volna esélyünk. A svéd meccs volt a kulcs, ha azt megnyerjük (és meg kellett volna nyerni), könnyebb ágra jutunk az egyenes kieséses szakaszban, akkor reálisan elérhető lett volna egy bronzérem. Így kettővel hátrébb végeztünk, a férfi mezőnyben ez se rossz eredmény. Erre a világbajnokságra büszke lehet a csapat, és a játékosokat kinevelő klubok is. 

Összességében az látszik, hogy a férfi utánpótlásunk is jó úton jár, de azért van még lemaradásunk. És persze itt szélesebb is a mezőny, hogy mást ne mondjunk, Portugália csapata mindkét korosztályban elődöntőbe jutott, pedig nem volt olyan rég amikor mi jótékonyan megmosolyogtuk őket - most meg a hátukat nézzük. Szóval van még hová fejlődni. Női csapataink mindenesetre kitűzték az elérendő célokat. A maximumra.