A két csoportkörből álló, középdöntős lebonyolítási rend hátránya, hogy az utolsó fordulóra maradnak olyan mérkőzések is, amelyeknek már semmi tétje nincs. Ilyen volt a mienk is, már előző nap eldőlt, hogy a csoportban Norvégia első, Magyarország ötödik lesz, függetlenül úgy a mi meccsünktől, mint a többi mérkőzéstől. 

Fotó: Stanko Gruden / kolektiffimages

A norvégok kezdésre a legerősebb összeállításukkal álltak fel, mi meg nem. Ráadásul úgy döntöttünk, a teljes mezőny leggyorsabb léptű csapata ellen nyitottat fogunk védekezni. Na, ez így együtt felért egy öngyilkossági kísérlettel, és a mérkőzés kb. ennek megfelelően is alakult, 0-4, 1-7. És, hogy teljes legyen a nyomorunk, a két görög játékvezető hölgy a feltétlen szükségesnél lényegesen jobban tisztelte a norvég csapatot. Az eredményt ez nemigen befolyásolta, a magyar játékosok tartását viszont tovább rombolta. Tíz perc telt el a meccsből, és nem csak az volt világos, ki fog nyerni, de fennállt a veszélye, hogy beleszaladunk a történelemben valaha látott legnagyobb verésbe. 

A magyar szövetségi kapitányok, némi fejmosás kíséretében, megpróbálták rendezni a sorokat, és azokat pályára küldeni, akiknek van kedvük játszani, és fejben sem estek teljesen szét. Ezzel kb. párhuzamosan a norvégok szakvezetője, Thorir Hergeirsson, behúzta a kéziféket, lecserélte a komplett kezdősorát, és a pályára küldött játékosoknak minden bizonnyal jelezte is, jó lenne, ha nem fáradnának el nagyon. 

Innen kezdve eléggé langyosan csordogált a mérkőzés, a norvégok nem hajtották túl magukat, és azért a cserjátékosaik közt akad egy-kettő, akinek a képességei nem érnek fel a kezdőcsapathoz. Nolc gól körül mozgott a különbség, 5-13 volt, majd egy erős fél órával később 20-28. A mieink küzdöttek, azzal nem volt hiba, de abban azért senki nem hitt igazán, hogy a meccset akár meg is lehet nyerni. 

Katrine Lunde pedig hiába töltötte be már a negyvenet is, még mindig fél tőle a magyar játékosok egy része. Zácsik ugyanolyan bizonytalanul lő neki kapura, mint annak idején, amikor Győr - Ferencváros bajnokikon találkoztak, de még Schatzl Nadine is 1/4 lövésmutatót produkált, ilyen tán még a felnőtt pályafutása során nem fordult vele elő. 

Az első féldiőben Faluvégi Dorottya volt dicsérhető, egyedül ő tűnt úgy, hogy akár az ellenfélhez is beférne, jól is játszott, hajtott is rendesen - hogy aztán a szünetben lecseréljék, ki tudja, miért. Kovacsics Anikó teljesítményét lehetne még kiemelni, de igazából végig nagyon messze voltunk attól, hogy reálisan visszajöhessünk a meccsbe. Őszintén szólva, az egészben az volt a legjobb, amikor lefújták. 

Ez még normál körülmények közt is igaz lett volna, így meg, hogy ez a meccs már tényleg semmiről nem döntött, és egyben garantáltan az utolsó meccsünk volt az EB-n, még inkább. 

A magyar válogatott a tizedik helyen végzett az Európa-bajnokságon. Az EB összesített értékelésével majd, szokásainknak megfelelően, karácsony után jelentkezünk. Addig is köszönjük, hogy velünk tartottak, a viszont látásra!