Válogatott okosságok

Bár a mérkőzés nem volt teljesen tét nélküli, a magyar válogatottat irányító szakmai stáb már rögtön reggel egyértelművé tette, nem adjuk életünket és vérünket a győzelemért. Három cserét hajtottunk végre a keretben, így mindhárom tartalékjátékos is bekerült. 

Fotó: MKSZ, Kovács Anikó

Sőt, jobbszélen Kovács Anett végigjátszotta a meccset, a poszton egyértelműen első számú játékosnak számító Lukács Viktória (Kovács csak ezen a selejtezőn mutatkozott be egyáltalán a válogatottban, korábban sosem szerepelt címeres mezben) pályára se lépett. A másik szélen is majdnem végigjátszhatta a rossz formában lévő Schatzl Nadine a mérkőzést. Szóval inkább edzőmeccsnek vagy ajándéknak tekintettük ezt a találkozót. Világos: amiért jöttünk, azt már elértük, a zsebünkben a tokiói repülőjegy, a többi már nem annyira érdekes. Az, hogy ki kerül a ténylegesen az olimpiára utazó keretbe, nem ma dőlt el. Nem tudom, mikor játszott a magyar válogatott utoljára 5/10 lövésmutatóval a szélekről, és ebben már Kovacsics Anikó két gólja is benne van - sokat elárul ez a mai játékunkról. 

Nem kezdtük rosszul a meccset, az ellenfélből egyedül Anna Vjahirevával nem bírtunk. Igaz, vele nagyon nem, az első 12 percben 5 gólt szerzett (ekkor 6-6 volt az állás). Vjahireva játéka egyértelműen meghatározta a mérkőzést: nem csak 7 gólt lőtt (8 lövésből), és 5 gólpassz osztott ki, de négyszer fújtak a javára a magyar csapat ellen támadó hibát, és több labdát is szerzett védekezésben, kiemelkedően a mezőny legjobb játékosa volt. 

A jó kezdés után, miután az orosz edző, Alekszej Alekszejev, változtatott csapata védekezésén, teljesen szétesett a támadójátékunk. Tíz percig egyáltalán nem lőttünk gólt, és ez még csak nem is az orosz kapusok miatt volt, a legtöbb támadásunkból lövésig se jutottunk. Több labdát is eladtunk, amiből leindítottak minket. Összességében az orosz válogatott az első félidő középső szakaszát 7-1-re nyerte (6-4-ről lett 7-11), és ez  négygólos hátrány ugyan nem lett volna ledolgozhatatlan, de ez ma a magyar válogatottnak nem sikerült. 

A mérkőzésen közreműködő két argentín játékvezető hölgy képességeit nyilvánvalóan meghaladta a feladat. Szerencsére nem volt ez egyik csapat számára sem éles, de azért eléggé botrányos egy ilyen meccsre kvótajátékvezetőket küldeni (dél-amerikai legyen és nő, a többi mindegy). Az az igazság, hogy eléggé tisztelték a nagyobb nevű csapatot (és ezek nyilvánvalóan nem mi voltunk). 

Nagyon sokáig, egészen az utolsó percekig, végig tartottuk a 2-4 gólos hátrányt, de sosem tudtunk egy olyan öt percet produkálni, amivel meg lehetett volna fordítani a meccset. Ehhez hiányzott egy kis szerencse, néhány barátságosabb ítélet a játékvezetőktől, az, hogy mindig a legjobb eredmény elérésére képes összeállításban játsszunk, meg úgy általában, hogy koncentráltabb legyen a magyar válogatott, ne az tükrödődjön vissza az arcokról, hogy jó, ezt még le kell játszani, de igazából mindegy is. Ezekből talán egy-két tényező is elég lett volna, de mind hiányzott, és így, együtt ez már sok volt. Az utolsó percekre, amikor a győzelem végképp nem volt elérhető már, aztán végképp kiengedtünk, és hatgólos vereséget szenvedett a válogatott. Azt, hogy mi lett volna, ha élesben megy a meccs, és jobb játékvezetőket kapunk, már sosem tudjuk meg. Talán mindegy is.