Válogatott okosságok

Amikor ezeket a sorokat írom, túl vagyunk a Spanyolországban játszott kézilabda-világbajnokság első teljes fordulóján. Mivel még ma este megkezdődik a második kör, mire Ön olvassa, valószínűleg már abból is lement néhány meccs, ez a cikk mindenesetre az első forduló mérkőzéseivel foglalkozik. 

Bo van Wetering lő kapura Puerto Rico ellen (Fotó: © RFEBM / J. L. Recio)

Az előző világbajnokságon még 24 csapat vett részt, az idei évtől 32-re bővítették a mezőnyt. Nem mintha ebben olyan sok ráció lett volna, nem is ez volt a fő érv. A férfi VB-t harminckét csapatosra akarták bővíteni, és manapság nem fogadható el, hogy akkor ne történjék meg ugyanez a létszámemelés a lányoknál is. 

Hogy a létszámemelés hogyan hat a rendezői költségekre és a nézőszámokra, azt most ne firtassuk, a továbbra is Covid-tilalmakkal és utazási korlátozásokkal terhelt időszakban ezek nagyjából értelmezhetetlenek. 

Már a selejtezők is jelzik, hogy nincs igazán alapja a bővítésnek. Afrikából négy ország kvalifikálhatta magát, az erre a célra is szolgáló Afrika-kupán mindössze 11 ország vett részt (Afrikában 55 ország van). A 47 ázsiai országból szintén pont ennyien vettek részt a kvalifikációs Ázsia-bajnokságon, ahonnét 5 csapat jutott ki a VB-re, azaz (kis kerekítési csalással) a résztvevők fele. És ezen az ázsiai selejtezőn Dél-Kora gólkülönbsége 4 csoportmeccs után +106 volt... És akkor Kínának még ezen felül adtak egy szabad kártyát, mondván, önhibájukon kívül nem vettek részt a selejtezőn.

Na, de nézzük magát a VB-t! 32 csapat, egy fordulóban tehát 16 mérkőzést játszanak. Az eredmények sokkolóak. 

Az első fordulóban lejátszott tizenhat meccsből mindössze három akadt, amelyiknek a végén egyszámjegyű volt a különbség. Ellenben öt találkozón lépte át a lefújáskor a különbség a húsz gólt. A legdurvább, D jelű csoportban pedig az első játéknap mindkét mérkőzése harminc feletti különbséggel ért véget. Itt játszották a világbajnokság eddigi legsimább mérkőzését is: Hollandia 55-15-re győzte le Puerto Ricót. 

A legutóbbi világbajnokság óta szétvált a korábbi pánamerikai kézilabda-szövetség, és ennek megfelelően ezúttal külön selejtezett Észak- és Dél-Amerika. Puerto Rico az észak-amerikai selejtezőt nyerte meg, a döntőben tíz góllal páholva el Grönland legjobbjait. Ha a Kedves Olvasó jót akar magának, nem próbálja meg elképzelni, mit tudhatnak a döntőbe be se jutó csapatok. 

Az első forduló mérkőzéseit a győztes csapatok átlagosan 17 (tizenhét) góllal nyerték meg. 

Egyszerűen fel kellene ismerni: a női és a férfi mezőny közt óriási különbség van. Januárban a férfi világbajnokságon ugyanebben a fázisban a meccsek fele, egészen pontosan 9 találkozó legfeljebb 5 gólos különbséggel végződött - a nőknél mindössze 2 mérkőzés volt ilyen szoros. A férfiaknál az első forduló átlagos gólkülönbsége 7 gól volt. 

Igen, valóban, ha a D-csoportban az első napon lett volna Svédország - Hollandia és Üzbegisztán - Puerto Rico, akkor a statisztika valamelyest kiegyenlítettebb képet mutatna. De ugyanez igaz a férfiakra is. És a harminc-negyven gólos különbségű meccsek akkor is meglettek volna, csak pár nappal később. 

Tegyük hozzá, hogy a három viszonylag szoros meccsből kettőn (Magyarország - Szlovákia és Szerbia - Lengyelország) mindkét résztvevő európai volt (és zárójelben jegyezzük meg azt is, a vesztes csapatok egyébként ki se jutottak a VB-re, csak szabad kártyával lehetnek itt). A probléma nem újkeletű, évekkel ezelőtt is írtunk már róla itt a blogon, de a 32 csapatra bővítés még látványosabbá tette. Nincs a világon 32 ország, amelyben valamelyest is komolyan vehető szinten űznék a női kézilabdát. 

Románia - Irán, a félidőben 20-3. (© RFEBM / Á. Bermejo)

Ez a lebonyolítás igazából senkinek nem jó. Nem jó a csapatoknak, se a győzteseknek, se a veszteseknek. Az előbbieknek egy teljesen felesleges mérkőzés, ahol meg lehet sérülni, az utóbbiaknak hatvan percnyi kínszenvedés. De a legnagyobb kárt a sportágnak okozza: ha valaki úgy érzi, na, most megnézi, milyen ez a női kézilabda, és odakapcsol a Norvégia - Kazahsztán mérkőzésre (46-18), aligha fog akár csak a meccs végéig is kitartani. Ha akár Dániában, akár Tunéziában egy érdeklődő leült a tévé elé, hogy megnézze a két válogatott összecsapását (34-16), nem valószínű, hogy beleszeretett a sportágba. 

És sajnos a gyakran hangoztatott érv, miszerint a feljövőben lévő térségek kézilabdájának segít, ha a VB-részvétel által jobban előtérbe kerül a sportág, nemigen látszik valósnak. Afrikában a női kézilabda, hiába van 3-4 csapatuk évtizedek óta minden VB-n, inkább leépült, mint fel. A kétezres években még izgalmas meccseket játszottak afrikai csapatok, az akkori kongói, angolai, elefántcsontparti, tunéziai csapatok elleni meccseket komolyan kellett venni. Mára ez elmúlt. 

Ha megnézzük a csoportokat, és a lebonyolítási rendszert, látjuk, hogy Angola valószínűleg, Puerto Rico és Üzbegisztán közül az egyik biztosan, az első fordulóban szintén egyaránt megsemmisítő vereséget szenvedő Irán és Kazahsztán közül az egyik biztosan, és Kína vagy Argentína is tovább fog jutni a csoportból. Csak, ha már úgy éreznénk, ezt az őrületet nem lehet fokozni. 

Nem vagyok naiv, nem fognak változtatni a VB-k lebonyolításán. Pedig, ha tényleg bárkinek fontos lenne, hogy egy világbajnokság ne süllyedjen a teljes komolytalanságba, már tegnap megszólalt volna a vészcsengő a nemzetközi szövetség (IHF) központjában. Vészcsengő helyett hallgassunk inkább egy kis zenét: