Válogatott okosságok

Beszélgetés Szentmihályi Antal, olimpiai bajnok labdarúgókapussal (Róla korábban már megemlékeztünk a Két évtized felejthetetlen és elfelejtett magyar hálóőrei sorozatunk egyik részében).

Szentmihályi Antal 1966-ban

Jó pár évet bátran letagadhatna a korából, nyolcvankét évesen is rendszeresen tornázik, uszodába jár. Elegáns, mozgása könnyed, alakja sportos, de figyelmeztet, hogy a memóriájával már gond van, nevek és helyek sokszor nem jutnak elsőre eszébe. Meghívnám kávéra, de megelőz, capuccinoval vár. Nem sokkal a Magyarország-Olaszország (0:2) Nemzetek Ligája mérkőzés után vagyunk, elismerőleg szól az olasz kapus, Gianluigi Donnarumma teljesítményéről, ugyanakkor határozottan jó véleménnyel van a jelenlegi magyar kapusokról is.

Olimpiai bajnok, Európa-bajnoki bronzérmes, vb-negyeddöntős, BEK-elődöntős, KK-győztes, harmincegyszeres válogatott, a legtöbb (nyolc) magyar bajnoki címmel rendelkező labdarúgókapus.

Ma is ugyanolyan elkötelezett a futball iránt, mint egykor. Nem rejti véka alá a véleményét, nem csupán a szépre emlékezik, maximalista, szigorú önmagához is. Valaki egyszer azt mondta neki, ha alaptermészete lazább lett volna, a legnagyobb kapusok között emlegetik.

A vetődések mestere

Textiles (1952-58), Győri Vasas ETO (1958-59)

Győrött született, ott is nőtt fel. Az Antal nevet szinte soha nem hallotta, mindenki becenevén, Misinek szólította. Édesapja pék volt, a testvérével már gyerekként ki kellett venni részüket a munkából. Hajnalban ő is tésztát gyúrt, dagasztott, embert próbáló feladat, annyira megterhelő, hogy többször elsírta magát. Később nyolcvan kilós liszteszsákokat cipelt, fát vágott, a fizikumával soha nem volt baj. Bátyjához hasonlóan két sportágban jeleskedett: birkózott és futballozott, sokáig kérdéses volt, hogy végül melyiket választja. Bivalyerős volt, ruganyos és olyan hidat tudott csinálni, hogy csodájára jártak. A grundon, ha nála idősebbekkel akart focizni, vállalnia kellett, hogy beáll a kapuba. Hamar kiderült, hogy nem ijed meg az ellenféltől, kivételes reflexekkel, adottságokkal bír. Labdarúgó pályafutását szülővárosában a Textilesben kezdte, innen került az ETO-hoz, ahol sokat tanult a klub első számú kapusától, Pesti Zoltántól.

Vasas (1959-64)

Az ETO-tól 1959-ben igazolta le a budapesti Vasas. Nem volt bulizós alkat, profi sportolóként kezdettől nagy figyelmet fordított életmódjára. A csapatban így némileg különcnek számított. Kapusposzton kihívója akadt, aki ráadásul a klub részéről komoly hátszéllel rendelkezett. Amikor azt kellett tapasztalnia, hogy az egyesület ezt a másik, nála fiatalabb hálóőrt favorizálja, őt pedig jó teljesítménye ellenére mellőzik, majd eltiltják egy évre, annyira elkeseredett, hogy az is megfordult a fejében, szakít a labdarúgással.

„Én kilógtam a sorból egy kicsit, mert amikor a pián volt a fő hangsúly, meg az éjszakai haverkodáson, akkor én egyáltalán nem vettem benne részt. Ez volt a probléma. A másik kapusnak, a Vargának (Dr. Varga László, akiből később szintén edző lett az NB I-ben) az apja maszek volt, bő anyagi háttérrel. Menedzselte a fiát, itatta a Mészölyéket. Mentek az éjszakába, csajoztak, mulattak. 1964-ben aztán engem hirtelen kirúgtak a csapatból, még az olimpia előtt. Bejelentették, hogy az utolsó három bajnoki meccsen Varga fog védeni. Teljesen kétségbe estem. Hogy van ez?! Az volt még a baj, hogy a Lakat Karcsi bácsi nem akart kivinni az olimpiára. Ha a Baróti nem erőszakoskodik vele, hogy márpedig engem ki kell vinni, akkor nem jutok ki, mert Lakat Geleit favorizálta eleitől végig. Evvel a világon semmi gond nincs. Nagyon jóban voltam Geleivel közben is, előtte is, utána is, nagyon jó kapusnak tartottam, vele semmi problémám nem volt. Azzal viszont, hogy nem én védhettem az utolsó három meccsen, Lakatnak meglett a logikus magyarázat: hogy vigyen ki valakit, aki tartalékcsapatban véd?! Át kellett élnem, hogy esetleg nem mehetek ki az olimpiára, amikor meg hazajöttünk, a Varga rádumált engem, hogy menjünk be a vezetőkhöz és kérdezzük meg, melyikünkre számítanak és melyikünket engedik el a Vasastól. Varga nem volt rossz kapus, de hogy kétséges legyen, ki az első számú egy olyan évben, amikor Európa-bajnokságon jól tudtam védeni, az olimpián szintén nem volt velem gond és nyertünk?! Azt hittem, el fogják engedni. Nem így alakult. Egy egész évet kellett várnom, hogy megválhassak a Vasastól.”

Szentmihályi Antal a Vasas BEK-mérkőzésén 1961-ben a Bernabeu Stadionban

Újpesti Dózsa (1965-74)

Hosszas huzavona után, 1965 augusztusában a Vasas elnöksége végre hozzájárult kiadatásához, az Újpesti Dózsába igazolt át. Az Újpest gárdáját nagyszerű játékosok alkották, de változtatni kellett a mentalitáson és a csapat összetételén, hogy még ütőképesebbé váljon.

Az 1973/74-es BEK sorozatban, amikor az Újpesti Dózsa az elődöntőig menetelt, a 3. fordulóban a csehszlovák Spartak Trnava ellen mindkét mérkőzés 1:1-re végződött. 1974 márciusában a Megyeri úton a hosszabbítás sem hozott eredményt, jöhettek a büntetők.

Szentmihályi megfogja Keketi büntetőjét...

...és, íme, a büntetőrúgások hőse, Szentmihályi az ünneplők vállán

Szentmihályi a második sorozatban előbb Karol Dobias, majd az ötödik sorozatban a kapus, Dusan Keketi tizenegyesét is megfogta. A Trnava után jött az a Bayern München, amely gyakorlatilag egyenlő volt a pár hónappal később világbajnokságot nyert nyugatnémet labdarúgó válogatottal. És minden egyéb már csak történelem...

„Nagyon jó csapat volt az Újpest, amikor odakerültem, de folyton szórakoztak. Amikor már tudtam, hogy oda fogok igazolni, de még az egy évet ki kellett várnom, már akkor próbáltam mondani nekik, hogy mit kellene csinálni, hogy kellene enni, mikor kellene enni, meg hasonlók. Amikor pedig elkezdtem játszani a csapatban, akkor már ugye az én bőrömre is ment a játék. Állandóan mondtam nekik, hogy ne szórakozzatok, hanem inkább nyerjétek meg a meccseket! Az egyiknek erre dumáltam, a másiknak arra, hogy inkább erre, meg arra költsd a pénzt, meg kell venni a fridzsidert, satöbbi. Szóval, nagyon-nagyon nehéz volt összehozni a csapatot. (Baróti) Lajos bácsival aztán elég jól elkezdett működni. Ki kellett lökni egy-két embert, pedig ügyesek, tehetségesek voltak. Volt olyan játékos, aki állandóan morgott, hogy miért kell edzeni, de az edzés után elment a grundra és a gyerekekkel focizott. Nem tudtam felfogni ésszel…”

Szentmihályi Antal az 1972/73-as bajnokcsapatban az álló sorban a baloldali kapus

A kitörölhetetlen három portugál gól

Százszor elmesélte, ezerszer újraélte, de mind a mai napig fájó seb, ötvenhat év távlatából is könnybe lábad a szeme, amikor az 1966-os angliai világbajnokság Portugália ellen 3:1-re elveszített mérkőzéséről beszél.

„Még mindig úgy van, hogy éjszaka csuromvíz vagyok, hogyha eszembe jut, vagy ha ezzel ébredek föl.”

Közvetlenül a meccs előtt, a bemelegítés végén egy vetődés közben fejjel nekiesett a kapu mögül kiszaladó Rákosi Gyula csípőjének. Fájlalta a nyakát, kicsit talán meg is szédült. Nem volt idő sérülését vizsgálni és kezelni a helyzetet, mert a játékvezető már pályára hívta a két csapatot. Zavarodottságát jelezte, hogy a kivonuláskor eleinte a portugálok sorába állt be.

1966. július 13., Portugália – Magyarország vb csoportmérkőzés, kivonulnak a csapatok a pályára

Már a harmadik percben vezetést szereztek a portugálok, látszott, hogy valami nincs rendben hátul, ám a gólról nem kizárólag a kapus tehetett, hiányzott az összhang a védelemben.

„Az első gólnál, ami szögletből esett - van róla fénykép is szerencsére - a Mátrai lehúzza a fejét és ott megy el a labda. Mészöly a hosszú sarkon volt a Torres-szel, akiről tudtuk, hogy jól fejel. Azt lehetett gondolni, hogy ő lesz a befejező. Én is a hosszú sarokra mentem a Torres miatt. Mészöly kiabált, hogy „Misi!”, erre Mátrai lehúzta a fejét, mert arra számított, hogy jövök. Elindultam, de késve, félúton voltam kettő között, nem is lehetett már volna időben odaérni.”

Simões bal oldali szögletét Augusto így zavartalanul a kapuba fejelhette. Nem volt azonban még veszve semmi, bőven volt idő javítani. A magyar válogatott helyzetek sorát alakította ki, a befejezésekbe azonban egyelőre rendre hiba csúszott. A portugáloknál Eusébio tarthatatlannak bizonyult, szlalomozós elfutásai után kétszer is veszélyes lövést zúdított a magyar kapura, ezeket azonban Szentmihályi bravúrral hárította. Egy kifutásnál összeütközött Eusébioval, akinek a szemöldökénél felrepedt a bőre, ezután fején kötéssel játszotta végig a mérkőzést. A szünet után Bene kiegyenlített. Nem sokkal a magyar egyenlítő gól után váratlanul bekövetkezett az a tragédia, amitől Szentmihályi Antal azóta sem tud szabadulni. Torres harminc méterről, jobbról a magyar kapu felé ívelt, látszólag teljesen ártalmatlan szituáció…

Szentmihályi Antal legfájóbb emléke: José Augusto második gólja a Portugália – Magyarország világbajnoki mérkőzésen

„Gyakorlatilag a második gólnál senki nem volt a környékemen. A jobbszélről beadott labdát az ötösön mellre akartam venni, úgy lett volna normális. Az volt a baj, hogy késtem. Amikor jött a labda, kipattant rólam, hiába próbáltam jobb kézzel utánakapni, az pontosan a portugál fejére esett.”

Augusto ismét akadálytalanul fejelt a hálóba. Még volt lehetőség az egyenlítésre, de Bene tizenöt méterről a kapusba lőtte a labdát. Az utolsó percben végül a nyakigláb Torres adta meg a kegyelemdöfést, szöglet után Mátrait lerázva. Ismét egy fejesgól született.

„A harmadik gólnál akkor én már úgy voltam, hogy csak odanéztem, a labda meg felettem bement, szinte a kezemet sem emeltem fel... Le voltam lassulva teljesen a meccsen. De volt, amikor tiszta voltam! Tulajdonképpen három-négy alkalomra emlékszem, de a többire nem tudtam visszaemlékezni. Megnéztem a meccset - egyszerűen nevetséges volt -, de akkor sem tudtam visszaidézni jeleneteket, amikor láttam, hogy tényleg úgy történt. Marha nagy pechem volt!”

Sepp Herberger szerint a portugál-magyar összecsapás volt a világbajnokság legszebb találkozója és a vereség ellenére a magyar szövetségi kapitány, Baróti Lajos is úgy látta, szép mérkőzés volt. A következő meccsen, nagy játékkal, a magyar válogatott legyőzte Brazíliát, majd később Bulgáriát és bejutott az egyenes kieséses szakaszba. A kapuban azonban már nem Szentmihályi állt. Legközelebb szeptemberben védhetett újra válogatott találkozón.

„Mivel a portugálok elleni meccsen agyrázkódásom volt, nem is csoda, hogy a továbbiakban egyáltalán nem kerülhettem szóba. Nem tudhatták a vezetők sem – ahogy még magam sem –, mikor megy ki belőlem. Vizsgáltak, persze, de csak úgy, hogy a sportorvos megnézett, aztán jól van, ennyi. Itthon, mikor hazajöttem, akkor egy sebész a belügyi Korvin Ottó Kórházában meg akarta műteni a nyakamat. Mai napig is úgy van, hogy nehezen tudok hátranézni az egyik irányba, mert egy részen, a csigolyáknál sérült.”

Film a meccsről

Némi gyógyír, a Benfica ellen. Hét évvel később Szentmihályi újra portugálok ellen lépett pályára. 1973 őszén az Újpesti Dózsa a Benficával találkozott a BEK-ben. A magyar kapus a tőle megszokott precizitással mindent megtett, hogy alaposan felkészüljön a találkozókra. Eusébiora és Simõesre emlékezett, de megkérte a Lisszabonba előzetesen megfigyelőként kiutazó Várhidi Pált, hogy mindent jegyezzen fel a Benfica csatárairól, ki hogyan, hová lövi a labdát.

Szentmihályi Antal, Bene Ferenc, Szepesi György 1973. november 7-én, az Újpesti Dózsa – Benfica (2:0) BEK nyolcaddöntő mérkőzés után

Lisszabonban pedig nem volt rest lemérni meccs előtt a stadionban a játékteret, hogy az mennyivel nagyobb, mint a Megyeri úti. Elsősorban a jó védekezésnek köszönhetően a lila-fehérek 1:1-es döntetlent értek el idegenben, itthon pedig gyönyörű gólokkal 2:0-ra győzve, kiütötték a portugál együttest a további küzdelmekből.

1:12-nél Szentmihályi öröme 

Emlékezetes védések

A Vásárvárosok Kupájában a legjobb négy közé jutásért az Újpesti Dózsa az akkori legjobb angol klubcsapattal, a Leeds Uniteddel került szembe 1969 márciusában. Az első mérkőzésen, idegenben, a lila-fehérek 1:0-ra győztek. Még 0:0-nál, a második félidőben a francia játékvezető tizenegyest ítélt az angolok javára. Johnny Giles lövését Szentmihályi szögletre ütötte. A korabeli tudósítás szerint „egy testcsellel balra dőlt, aztán párducként vetődött a jobb sarok felé”. Nem sokkal később egy bal felső sarok felé tartó labdát hárított bravúrral. Káprázatos védései nagyban hozzájárultak, hogy az angol csapat megtörjön.

1969. március 5., Szentmihályi Antal kivédi Johnny Giles tizenegyesét a Leeds United – Újpesti Dózsa (0:1) Vásárvárosok Kupája negyeddöntő mérkőzésen

„A Leeds ellen játszottunk kupamérkőzést és hát nagyon jó csapatuk volt. A Lajos bácsi (Baróti) megmondta, hogy az angoloknál ki szokta rúgni a tizenegyest és azt is, hogy a jobb kézre. Én meg jó ütemben elindultam, elértem teljes tenyérrel a labdát. De úgy meghúzta a kezemet, olyan erővel jött, hogy az valami félelmetes! Állítólag megkérdezték a meccs után az alakot, aki a tizenegyest rúgta, hogy megint odarúgná-e és azt válaszolta, hogy megint oda.” 

Védések szempontjából legkedvesebb emléke az 1963 márciusában játszott Wales elleni Eb-selejtező mérkőzés.

„Kint azt írta az újság a meccs után, hogy Wales–Szentmihályi 1:1. Ilyet nem szoktak írni. Volt olyan, hogy Mészöly lábán irányt változtatott a labda, én már dőltem jobbra, de visszamozdultam a másik oldalra. Tizenegyesből kaptam gólt, de úgy, hogy az ujjamat és a kapufát is érte a labda. Egész biztos, hogy Cardiffban közöm volt a továbbjutáshoz.”

Film a meccsről

Úgy gondolja, egy másik meccsen, az Eb elődöntőjében, a házigazda spanyolok ellen is ihletett formában védett. Sajnos a hosszabbításban a magyar válogatott kikapott (2:1), de a vereségében a belga játékvezetőnek is szerepe volt. 

„Az szokás volt, hogy a házigazdának fújnak, de mi meg hatalmas helyzeteket hagytunk ki. Tichy is, Bene is. Úgy kaptuk a gólt a hosszabbításban, hogy a félpályán megsérült Fenyvesi, közben végigment a spanyol támadás, továbbengedte a bíró. Az ötös sarkánál kiment a labda, szöglet lett. Nehéz volt követni azt, hogy mi van, ki hol van, a bíró tényleg mindent elkövetett a spanyolok javára, engedte a szögletet. Mátrai kiment előre ápolni a Fenyvesit, hiányzott a védelemből, míg a spanyolok berúgták a szögletet. Egy fejesről lepattant a labda, aztán bepasszolta valaki.”

Film a meccsről

Feledhetetlen edzők: Lakat Károly, Baróti Lajos, Illovszky Rudolf

„Lakattal, meg a Lajos bácsival, a Barótival lehetett legjobban dolgozni. Őket nagyon nagyra tartom. Egészen más típusú emberek voltak, de mindegyik nagyon tudta, hogyan kell csapatot irányítani, jól ismerték a játékosok képességeit. Baróti jobban össze tudta hozni a csapategységet. Ő nagyon jó volt ebben. Tudta, hogy kit, ki mellé kell tenni, ki a játék mozgatója. Edzőként elég laza volt, olyan értelemben, hogy nem hajtotta meg a csapatokat. Ha még ezt is megtette volna, akkor könnyen lehet, nagyon komoly eredményeket értünk volna el. A Lakat pedig elég szigorú volt, azzal együtt, hogy annak idején ő sem vetette meg az italt és különösebben nem izgatta, ki, hogyan él. A Rudi bácsi meg azért volt remek edző, mert az imádta ugyan a csibészeket, de képes volt egy játékost hazavinni egy éjszaka kétszer a bárból, hogy az másnap valahogy teljesíteni tudjon. Járt helyről helyre, meg felhívott telefonon mindenkit. Engem egyszer hívott fel és azt mondtam neki: ’Rudi bácsi, én itthon vagyok mindig, és hogyha fel akar hívni, akkor délután hívjon, amikor edzésről már hazajöttem. Éjszaka meg hagyjon aludni!’ Attól kezdve nem hívott. Tényleg nem jártam el otthonról. … Jó, egyszer elmentem a feleségemmel este az Operett színház mellett egy bárba, már nem tudom, mi volt a neve és összefutottam – na, kivel? – a Mészöllyel, meg a Farkassal. Kérdőre vontak, hogy "Hogy képzeled, mit kerestek ti itt?", mert féltek, hogy az asszony eldumálja…”

Edzői pályafutás

Székesfehérvári MÁV Előre (1977-79)

Miután befejezte játékos-pályafutását, három évig Újpesten, az ifiknél volt edző, majd első felnőtt csapata 1977-től a Székesfehérvári MÁV Előre volt. Rögtön elismerést vívott ki magának azzal, hogy a szerény személyi és anyagi háttérrel rendelkező együttest sikerült bent tartania az NB I-ben. A második idényben azzal is meg kellett küzdenie, hogy a bajnokság végéhez közeledve a Csepel is odakerült a kiesés ellen küzdő gárdák sorába…

„Azt hiszem, még az MLSz-ből is jöttek, hogy meg kellene beszélni ezt a meccset, mert az nem lehet, hogy kiessen a Csepel. Mondtam nekik, hogy az lehet, hogy meg kéne beszélni, de nem fogunk lefeküdni, még egy döntetlent sem fogunk játszani. Ha kikapunk, rendesen, tisztán, az belefér. Végül nyertünk.”

A Székesfehérvári MÁV Előre edzőjeként 1978-ban

Tatabánya (1979/80)

A MÁV Előrével elért eredmények, sikeres edzői bemutatkozása után Tatabányán folytathatta pályafutását. Egy idő után azonban vetélytársa akadt, a városban nagy tiszteletben álló korábbi mester, Lakat Károly személyében.

„Szerencsével kerültem a Tatabányához. Abban az időben ott a bányaigazgató volt az atyaisten, ő mondta, ha a Szentmihályi jön edzőnek, az rendben van. A régebbi edzőt, Lakat Karcsi bácsit kinevezték a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. Amikor azután a Mészöly a stábjával megfúrta Lakatot – amihez, úgy hallottam, sajnos Karcsi bácsi is hozzájárult - elkezdett Tatabányán visszajárni a pályára. Állandóan ott volt, a játékosaim meg kérdezgetni kezdtek engem, hogy elmegyek-e a csapattól. Amikor meguntam, kiderült, hogy Lakat érdeklődött a játékosoknál, mi a helyzet velem. Megnyugtattam: ’-Karcsi bá’, jöjjön, el fogok menni!’ Nem erőltettem, hogy maradjak, meg az MTK már hívott.”

Szentmihályi Antal a Tatabányával 1979 őszén

MTK-VM (1980)

Az MTK-nál Mezey Györgytől vette át a csapatot, aki a válogatottnál helyezkedett el. Túlhajtott, csonka, sérültekkel teli gárdát örökölt. Eredetileg öt éves szerződést akartak kötni vele, ám ő csupán 1 évet vállalt. Úgy jött el a klubtól, hogy egy fillért sem kért a munkájáért. Gyanítja, hogy a fair play díját talán ezért kaphatta.

„Gondolom, Mezey érezte, hogy zűr van a csapat körül. Én, hülye fejemmel, átvettem egy olyan csapatot, ahol egyrészt megutálták az edzéseket amiatt, hogy futtatta őket, mint a lovakat, tudományos elvek szerint tréningeztek, másrészt a menő játékosok vagy sérültek voltak vagy már elmentek. Nem csoda, hogy nem jöttek az eredmények, ifistákat kellett betennem játszani!”

 Videoton (1981/82)

A következő állomáshely újra Székesfehérvár volt. A Videotonhoz hívták Verebes József helyére, aki Győrbe ment edzősködni, a Rába ETO-hoz. Nehéz volt összekovácsolni a csapatot, pótolni kellett két kiváló játékost, mivel az egyik Verebessel tartott Győrbe, a másik pedig abbahagyta a labdarúgást. Nehezítette a munkát és az eredményességet, hogy kívánságai a klub vezetőségénél süket fülekre találtak. Ez súlyos következménnyel járt: a Vidi egy tragikomikus mérkőzésen rontott és lecsúszott a dobogóról.

„A vezetők egyszerűen nem jelentek meg az értekezleteken, alig álltak szóba velem, kibírhatatlan volt a légkör. Pedig pár meccsel a bajnokság vége előtt dobogós helyen álltunk! Ott is maradtunk volna, ha a Mágus (Verebes József) nem tudja elintézni, hogy a Győrnek fújjanak. Fehérvárott a Rába ETO elleni meccsen (2:2) a bíró úgy csalt, hogy én szégyelltem magamat helyette, úgy rúgták le a játékosaimat, hogy az valami hihetetlen! Mindegy, megtörtént. Ez azonban még semmi nem volt ahhoz képest, amit a Békéscsaba elleni mérkőzésen kellett átélni. Fontos tudni, hogy előzőleg minden egyes értekezleten elmondtam, hogy kell egy tartalékkapus, amire a válasz mindig az volt, hogy ’Óh, hát a Disztl az nem szokott megsérülni!’ Néhány forduló volt már csak hátra a bajnokságból, dobogós helyen voltunk, Disztl lesérült. A Békéscsaba ellen egy ifistát kellett betennem a kapuba, akit addig soha nem láttam, soha nem játszott a felnőtt csapatban. Húsz perc után megsérült, helyére egy újabb ifistának kellett beállnia. (Két gólt kapott, majd bő fél órát kényszerű várakozásban töltött, mert áramszünet miatt állt a játék. Egyébként Mausz és Dinnyés volt a két ifista kapus.)  A meccs után derült ki, hogy kapusunk ráadásul kontaktlencsés volt, ami kiesett és így nem nagyon látott. Kikaptunk 4:1-re, a Békéscsabától, ami előzőleg biztos meccsnek ígérkezett. Végül negyedikek lettünk, pár ponttal lecsúszva a dobogóról. A záróvacsorán az a vezető, aki miatt nem volt rendes tartalékkapusunk, felszólalásában megjegyezte, hogy azért jobban is szerepelhettünk volna. Fölálltam, mondtam, hogy akkor keressenek egy másik edzőt és eljöttem.”

BVSC (1982/83)

Az élvonaltól eltiltották 1 évre, amiért váratlanul szerződést bontott és otthagyta a Videotont. Mivel külföldön és NB-s csapatnál nem vállalhatott munkát, egy területi bajnokságban szereplő klubhoz, a BVSC-hez szerződött egy idényre.

Kuvait / Al-Jahra, Al-Shabab (1983-87)

Mehetett volna Egyiptomba, Kairóba, élvonalbeli csapathoz, de nem engedték ki. Hiába intézte el a korábban ott dolgozott Hidegkuti Nándor, hogy meghívják.

Göröcs János, a kiváló újpesti futballista évek óta Kuvaitban volt utánpótlásedző, ő segített Szentmihályinak a Kuvaitvárostól harminc kilométerre fekvő Al Jahrába, a helyi csapathoz szerződni. Feladatul azt kapta, hogy az utolsó helyen kullogó gárdát stabilan az első ligában tartsa. Innen Al Ahmadi városba, egy jobb együtteshez, az Al-Shabab SC-hez került, ahol Tichy Lajos volt az első csapat trénere, ő pedig pályaedzőként működött, a fiatalok edzéseit vezette. Kuvaitban a magyar edzők nagy megbecsülésnek örvendtek, több mint húsz magyar dolgozott kint számos sportágban, köztük négy labdarúgó-edző. Komoly fegyverténynek számított, hogy az Al-Shabab utánpótláscsapatával sikerült bajnokságot nyerni.

„A huszonéveseknek voltam az edzője. Ahogy a felnőtt csapat, ők se voltak soha a dobogó környékén, én pedig megnyertem velük a bajnokságot, vereség nélkül, úgy, hogy egyszer se kaptunk ki, csupán egy döntetlenünk volt. Úgy tudtam felhozni őket - ez tényleg jó sztori -, hogy az első csapathoz Tichy után egy angol edzőt (Bobby Roberts) szerződtettek, akivel elég jó viszonyban voltam. Kuvaitban úgy van, ha jó az edzés, akkor jönnek a játékosok, ha gyenge, akkor nem, mert minek, akkor inkább másik sportágba mennek el, ha viszont túl erős az edzés, akkor meg azért nem jönnek. Az angol produkálta magát, adta a feladatokat: bólya – bólya – bólya – megállás - indulás, satöbbi. Én meg inkább gyengébb edzéseket vezettem, labdával egyérintős, kétérintős, öt a négy ellen, meg hasonló játékokat játszattam, száraz futás nagyon kevés volt. Pár hét elteltével szállingózni kezdtek hozzám az első csapatból a játékosok. Köztük négy húsz év alatti, ezekkel az erősítésekkel már könnyen lehetett jó csapatot csinálni. A második félévben megegyeztünk Bobbyval, hogy együtt tartjuk az edzéseket. Mert nála már csak öten-hatan voltak, nálam meg vagy húszan. Nagyon jól kijöttünk egymással, sokat köszönhetek neki, mert nekem meg van egy olyan problémám, hogy nem tanultam meg se angolul, se arabul, ha beszéltem, voltak gondok bőven! Hiába nyertük meg azonban a fiatalokkal a bajnokságot, Bobbyt hazaküldték és nem én lettem az első csapat vezetője, hanem hoztak Szlovákiából három edzőt.”

Kecskemét (1987/88)

Négy év után hazatért Kuvaitból és a Kecskeméti SC NB II-es labdarúgócsapatának vezetőedzője lett. Egyéves szerződést kötött, utána visszatért Tatabányára.

Tatabánya (1988-90)

Ahogy korábbi tatabányai edzősködése alkalmával, másodszor is kihívója akadt.

„Nem tudom már, melyik edző oda akart kerülni Tatabányára. Megdumálta az ő csoportját és minden meccsen ellenem tüntettek. Végül szóltam, hogy hagyjanak engem békén és eljöttem.”

Kuvait/Katar/ Al-Ta’awon (1991/92)

Mivel nem kapott itthon komoly ajánlatot, úgy döntött, visszatér a Perzsa-öböl partjára és Száger Györggyel Katarban vállal munkát egy évre. Az utolsó helyezettként átvett Al-Ta’awon együttesét a középmezőnybe vezették.

Maldív-szigetek / Club Valencia (1993-94,1995)

1993 tavaszán Ázsiában, távoli, egzotikus helyen, a Maldív-szigetek fővárosában, Maléban vállalt munkát. A Club Valencia edzéseinek irányításával bízták meg, amely története során még soha nem nyert bajnokságot.

 „A Maldív-szigeteken egy gyenge csapatot kaptam. A nagy rivális viszont gazdag volt, mindig angol vagy német edzővel. A Valenciánál hihetetlen gyorsan összehaverkodtam a játékosokkal, annyira, hogy mindent megcsináltak, amit csak kértem! Az edzőpálya zúzott korallból volt, ahol a cipők pár hónap alatt elkoptak. Sikerült elérnem, egy ilyen pályán, hogy a játékosok végezzék el a gyakorlatokat, még rá is fektettem őket, azt is megcsinálták.” 

Szentmihályi Antal a Maldív-szigetek bajnokcsapatának edzőjeként Maummon Abdul Gayoomtól, az államelnöktől veszi át az érmet

Sok fiatalt tett be az együttesbe, akik remekül beváltak. Az edzések, a kitartó, lelkes munka eredményeként a Valencia addig soha nem látott sikert ért el: bajnoki címet nyert, ráadásul veretlenül. Rövid hazai kitérő (Diósgyőr) után 1994-ben visszatért a Maldív Köztársaságba korábbi csapatához, amellyel teljesítette kitűzött célját, a címvédést. A maldívok egy része azonban gyanakodni kezdett, hogy a csodaedző újabb diadala hátterében valamiféle boszorkányság állhat.

„Elterjedt a hír, hogy fekete mágiát alkalmazok, azért, hogy megnyerjük a bajnokságot. A játékosok azt hitték, hogy közülük valakire megy ki a játék. De nem játékosra jött ki, hanem rám! Olyan beteg lettem, hogy azt sem tudtam fölfogni, mi a helyzet a pályán, át kellett adni az edzéseket a csapatkapitánynak.”

Ekkor döntött úgy, hogy hazatér és nem megy vissza többé a Maldív-szigetekre. Noha ott mind a mai napig emlékeznek rá, írogatnak neki és hívják vissza egykori klubjához. 2012-ben, amikor Budapesten került megrendezésre a FIFA kongresszusa, eljött Magyarországra egyik volt játékosa és a Valencia régi klubelnöke is. Győzködték, hogy várják vissza, pedig akkor hetven éves is elmúlt már. 

Tatabánya  (1997 április-május)

1995 után külföldre már nem akart menni, hiszen nem volt már fiatal. Magyar klubok egy ideig nem hívták, mígnem 1997 tavaszán jelentkezett érte a Tatabánya, ahol korábban már kétszer is dolgozott. A klub éppen nehéz időszakot élt át, rossz állapotban volt, az NB III-ban szerepelt és szeretett volna minél előbb egy osztállyal feljebb kerülni. Komoly kihívást jelentett a mélypontról felhozni a csapatot. A bánya elveszítette korábbi jelentőségét, átszervezések, leépítések nehezítették az egyesület életét.

„Borzasztó körülmények voltak! Öt játékos Pestről járt kisbusszal Tatabányára. Amikor elkezdtük a munkát, már az első héten jeleztem, hogy ez így nem fog menni, mert amikor úgy gondolták, akkor lejöttek edzésre, amikor meg nem volt kedvük, akkor valamire hivatkoztak. Szóltam, hogy én nem fogok ingázni, a hónap végére leköltözöm, de ha nem költöztetik le ezeket a játékosokat, vagy nem rendezik el, hogy minden alkalommal jelen legyenek, akkor nekem itt nincs dolgom. Eltelt három hét. Az én lakásomat nem csinálták meg, az ingázó játékosoknak pedig nem szóltak egy szót se. Egyik nap, amikor már a televíziót vittem le kocsival, hogy beköltözzem a lakásba, azt láttam, hogy az még mindig nincsen kész. Mondtam rögtön a szertáros néninek, hogy holnap már nem jövök, majd szóljon a vezetőknek, vagy akiknek hiányzom, hogy ne várjanak. Fogtam magam, beültem a kocsiba. Ez volt az utolsó, hogy edzőként a futballal foglalkoztam.”

A bányászvárosban a játékosok munkához való hozzáállása is komoly csalódást keltett benne. Ötvennyolc évesen együtt edzett a csapattal. Korábban a Maldív-szigeteken hozzászokott ahhoz, hogy nem csupán elmondta, mi a feladat, hanem bemutatta és megcsinálta az összes gyakorlatot ő is. Érthetően meglepődött, amikor vele és a maldívi focistákkal ellentétben tatabányai tanítványai nem bírták a strapát.

„Elkezdtem velük edzeni, de húsz perc bemelegítés után már jöttek nyafogni, hogy Misi bácsi, hát ez nem fog menni nekünk! Azt gondoltam, ezekből nem lesz csapat, ha a belemet kihajtom, akkor sem.”

Edzői pályafutásának utolsó állomásán mindössze 1 hónapot töltött, munkájáért pénzt nem vett fel.

Ha kapus az edző

A kapusokkal kapcsolatban divatos előítélet, hogy csodabogarak. Ha edzőnek állnak, hiába érnek el komoly sikereket, sokan ma is megkérdőjelezik, hogy egy kapus is lehet eredményes tréner.

„Ha kapus a csapatkapitány - az ma már nem ritka -, azon nem akadnak fenn. De az, hogy egy kapus edző!? Grosicsot is kicikizték… Vannak azért kivételek; Bicskeit (Bicskei Bertalan) például elfogadták, igaz, ő főleg külföldön volt edző. Azt mondják, hogy kapus edzőnek azért nem lehet jó, mert kapusként hátulról látta a játékot. Pedig a kapusnak nagyon sok szervezési feladata van a pályán! Nem az számít, hogy honnét látja az ember a pályát, hanem a csapatot kell látni, és belülről! Meg úgy kell gondolkodni, mint egy csapattag. Vannak olyan edzők, akik nem veszik figyelembe például, ha nem lehet két embert egymás mellé tenni. Lehet, hogy az egyik a pálya egyik felén, a másik a másik felén elfogadható, mert jó játékosok, de egymás mellett egyszerűen nem értik meg egymást. Az ellentétje is igaz, hogy vannak, akik meg nagyon jól megértik egymást. Ezt kell meglátnia egy edzőnek. És akkor, ha az egyik játékos tudja, hogy a másik hol van, hol lesz, akkor tényleg lehet oxizni meg sarkazni neki a labdát. Hogy ez két ember között milyen pszichikai dolog vagy egyáltalán az-e, azt nem tudom…”  

Saját hazájában nem lehet próféta

Noha állítása szerint a magánéletben nem vitatkozik hosszan senkivel, inkább félreáll és hihetetlen könnyen be lehet csapni, a labdarúgás terén képes volt kiállni az elveiért és vállalni az esetleges konfrontálódást. Többször előfordult, hogy hiába tért haza külföldről, itthon korántsem halmozták el ajánlatokkal. Úgy tűnt számára, míg a magyar futballnak nincs rá különösebb szüksége, külföldön megbecsülik. Miért próbált távoli országokban szerencsét és miért nem maradt hosszabb ideig magyar kluboknál? Mosolyogva azzal indokolja, hogy rossz természete van:

„A magyar futballközeg akkoriban különösen nehezen volt elviselhető. Nem bírtam az igazságtalanságokat. Mindenféle hülyeségeket csináltam végig az életemben. Makacs vagyok, biztos, meg mit tudom én. Biztos nagyon érzékeny ember is vagyok, hamar meg tudok sértődni. Szóval, rossz természetem van. Hibás vagyok valamilyen módon. Csak azt nem értem, hogy akikkel együtt dolgoztam, azok miért álltak ki mégis mindenféleképpen mellettem!? Külföldön azért tudtam jól dolgozni, mert nem volt kérdés: követtek mindenhova! A vezetők is. El nem lehetett képzelni, hogy valamelyik beleszóljon, hogy melyik játékost kellene betenni vagy miért nem így van, miért nem úgy van. Mindenhol túl sokan értenek a focihoz, csak máshol tudják, hogy mit lehet csinálni, mondani és mit nem lehet.”

Szentmihályi Antal 2022 szeptemberében. A szerző felvétele