Kamaszkorom egyik legszebb intelme, melyet egy idősebb családtagomtól kaptam, hogy nem lehet minden nőt megszerezni, de törekedni kell rá. Nos, jelenleg - három évtized múltán - közel hasonló helyzetben vagyok. Szeretném a Tisztelt Olvasóknak bemutatni a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait. Az intelem analógiáját követve, bár lehetetlen lesz mindegyiküket, de törekszem rá. Listámra felkerültek olyanok is, akik többszörös válogatottak lettek, világbajnokságokon védhettek, és olyanok, akikre manapság már csak szűkebb pátriájukban, egykori csapataik szurkolói emlékeznek tisztelettel és szeretettel.

Lesznek olimpiai bajnokok, ezüstérmesek, valamint olyanok is, akik soha nem nyertek semmit. Lesznek olyanok, akik úgy lettek többszörös bajnokok, bajnoki érmesek, hogy a padról alig álltak fel, de ha kellett, mindig bevethetőek voltak. Lesznek olyanok, akik előbb védtek rangos nemzetközi kupameccsen, mint magyar bajnokikon. Lesznek olyanok, akik Európában is sztárok voltak és lesznek köztük olyanok is, akik csak a megyeszékhelyen. Lesznek olyanok, akik többszáz bajnoki meccset játszottak, meg akik sokkal kevesebbet - de annyi legalább jutott nekik, hogy csapatukat benntartották az első osztályban. Vagy nekik köszönhetően legalább emelt fővel estek ki. Lesznek teljesen kifutott pályák, és lesznek olyanok is, akiket tizennyolc évesen a jövő zálogának tartottak, ennek ellenére sorozatunk lesz pályafutásuk egyetlen lábjegyzete. Lesznek olyanok, akiknek a pályafutásáról zeng az internet, és lesznek olyanok is, akikről a szerző fellelhető források híján csak saját lexikális tudására, illetve emlékeire hagyatkozhat. Lesznek olyanok, akiknek a hetvenes évek eleje volt pályafutásuk befejezése, lesznek olyanok, akiknek a nyolcvanas évek végén kezdődött, lesznek olyanok, akiknek teljes pályája ebben a két évtizedben teljesedett ki.

Lesznek olyanok, akik..., nem is soroljuk tovább a lehetőségeket, olvassák szeretettel sorozatunkat!

Andrusch József

A népszerű Csufi a nyolcvanas évek kispesti aranycsapatának egyik meghatározó, emblematikus figurája volt.

Andrusch József 1985-ben a Budapesti Honvéd kapusaként

Bár a kapusok kortalanok, az 1956-os születésű hálóőr elég későn, a huszonhetedik életévében robbant be a köztudatba. Andrusch tizennégy évesen lett az Újpesti Dózsa igazolt labdarúgója. Mikor kiöregedett az ifi korosztályból, útja a Hódmezővásárhelyi Porcelán csapatához vezérelte. Innen került az akkor másodosztályú Volán SC-be, majd 1980-ban Dorogra.

1982-ben a Görögországba igazoló Gujdár Sándor helyére szemelték ki őt a Budapesti Honvédnál. Kispesten öt szezont töltött el, 128 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ebből 52 találkozót hozott le "nullára", azaz nem kapott gólt. A Honvéddal három bajnoki címet nyert zsinórban, ezen kívül egyszeres magyar bajnoki bronzérmes, Magyar Kupa (MNK) győztes és kupa ezüstérmes volt a piros-fehérekkel.

1987 és 1990 között a Vasas kapusa volt, itt 75 bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

Bár Mezey György szövetségi kapitány nem vele tervezte a mexikói labdarúgó világbajnokság selejtezőinek kapusposztját megoldani, az élet váratlan lehetőséget hullajtott az ölébe. Az 1984-es bundabotrány egyik "áldozata" az elsőszámú válogatott kapus, a csepeli Kovács Attila volt, így eltiltását követően 1984 nyarán már Andrusch-sal kezdődött a válogatott összeállítása. A selejtezők elején ő védett, sőt, a rotterdami mérkőzésen döntő érdemeket szerzett, hogy válogatottunk idegenben legyőzte Hollandiát.

Andrusch életének egyik legnagyobb mentése, Rotterdamban kivédi Frank Rijkaard fejesét

1986-ig 5 alkalommal védte a magyar válogatott kapuját, tagja volt a Mexikóban szerepelt válogatott keretnek, de pályára nem lépett.

Andrusch József még pályafutása alatt diplomázott borászként a Kertészeti Egyetemen, később edzői képesítést szerzett a Testnevelési Főiskolán. Magánemberként sikeres üzleti vállalkozásokat vezet, de a sporttól sem szakadt el teljesen. Volt Kispesten klubalelnök, a Vasasban és Diósgyőrben pedig kapusedző. A válogatottnál pedig segítette Egervári Sándor, Pintér Attila, Dárdai Pál és Bernd Storck szövetségi kapitányok munkáját is. Olyan kapusok teljesítménye dicsérte keze munkáját, mint Bogdán Ádám, Fülöp Márton, Király Gábor, Megyeri Balázs és Gulácsi Péter.

A válogatott kapusedzőjeként Bogdán Ádámmal

Balázs Zsolt

Az 1956-os születésű labdarúgó szülővárosában, Balassagyarmaton ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Tehetséges kapus lévén hamar felfigyeltek rá a régió akkori NB I-es csapatában, a Salgótarjáni BTC-nél. Alig húsz évesen itt mutatkozhatott be az első osztályban. Ez volt az egyetlen meccse a SBTC csapatában, néhány év padozás után Az 1981/82-es bajnokság előtt a ZTE csapatához került. Az első öt mérkőzésén még Sziebennel kezdődött a csapat összeállítása, aztán kihagyhatatlan lett. Abban az évben már csak egyszer maradt ki - sérülés miatt.

Amikor a ZTE lett a terembajnok, Balázs Zsolt a legjobb kapus, Czigány Csaba a legjobb játékos, Soó István pedig a gólkirály

Neve egybeforrt a kor zalaegerszegi labdarúgásával. Hét szezont töltött el a zalai kék-fehéreknél, 290 bajnoki találkozón léphetett pályára.

Balázs Zsolt 1986-ban (a kép csalóka, ritkán került padlóra)

Legjobb eredménye két bajnoki negyedik helyezés. 1988-ban igazolt a Rába ETO csapatához, de két szezon alatt mindössze 9 bajnoki találkozón védett. Aktív pályafutásának befejezése után kapusedzőként kezdett dolgozni. Sokáig egykori klubjának alkalmazásában állt, a Zete csapatánál és a klub utánpótlásában is tevékenykedett.

Hatvan felett, még aktívan, a ZTE utánpótlás edzőjeként

Bicskei Bertalan

Az 1944-es születésű egykori labdarúgó talán a mai generációnak már csak edzőként ismerős, pedig ő is remekül illeszkedik kapusként a sorozatunkba. Eredetileg Zitás Bertalan néven látta meg a napvilágot, de édesapja halála után édesanyja ismét megházasodott. Új férje, Bicskey Károly színművész vette a nevére.

Labdarúgó pályafutását tizenöt évesen a Ferencvárosi TC-ben kezdte, ahonnan három év múlva a MOM SE (fiatalabbaknak: a mai MOM Pláza helyén állt egykori focicsapat pályája) igazolta le. A következő idényt már a Veszprémi Haladás kapusaként kezdte, újabb egy év múlva, 1965-ben került a Budapesti Honvédhoz.

Egy parádés Bicskei védés a Honvéd kapusaként, 1971-ből

Kilenc szezon alatt 198 bajnoki mérkőzésen szerepelt, kapus létére 1 gólt szerzett, persze, hogy büntetőből. Érdekesség, hogy 1973 őszén, a KEK (Kupagyőztesek Európa Kupája, az EL egyik elődje) első fordulójában az ő tizenegyesével ment tovább a Honvéd a skót Aberdeen elleni szétlövésben. A kispestiekkel két bajnoki ezüstérmet és három Magyar Kupa (MNK) második helyet szerzett.

1974-ben igazolt az MTK-VM-be.

Az MTK-VM kapusaként 1975-ben

A kék-fehéreknél két szezon alatt 42 bajnoki találkozón lépett pályára, egy Magyar Kupa (MNK) ezüstérmet szerzett. Aktív játékos pályafutását 1976-ban, harminckét évesen fejezte be.

A magyar labdarúgó válogatottban, bár többször volt kerettag, csak egyszer léphetett pályára.

Bicskei Bertalan címeres mezben

Igaz, ezt az egyetlen mérkőzést, 1973-ban a svédek elleni 3:3-s VB-selejtezőt (ezen a mérkőzésen dőlt el végleg, hogy nem leszünk ott az 1974-es labdarúgó világbajnokságon) inkább tragikusan élte meg. Két találatban kissé, a harmadikban, Ralf Edström fejesgóljában pedig nagyon benne volt.

Labdarúgó pályafutása után az edzői pályát választotta. Negyedmagával azon kevesek közé tartozott, aki elvégezte a híres kölni edzői főiskolát. Edzői pályafutásának összes állomását nehéz is lenne felsorolni, legnagyobb sikere szövetségi kapitányként az 1984-es ifjúsági EB aranyérem.

Moszkvában, a Luzsnyiki stadionban, az ifjúsági Európa-bajnok csapattal

Magyarországon többek között az MTK-VM-nél dolgozott pályaedzőként, itt később vezetőedző is lett. Irányította még a Honvéd (itt kétszeres magyar bajnok és egyszeres Magyar Kupagyőztes lett), a Videoton és az Újpest edzéseit, Győrben pedig a szakmai igazgató posztot töltötte be. 45 alkalommal volt a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. Külföldön Svájcban, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában és Kínában is dolgozott klubcsapatoknál, volt szövetségi kapitánya a maláj és a libériai labdarúgó válogatottnak. 1997-ben mesteredzői címet szerzett.

A válogatott szövetségi kapitányaként

Több sportszakmai könyvet publikált, mint az Utánpótláskorú labdarúgók felkészítése (1997), vagy a Kapusok könyve. Fiataloktól a felnőtt, amatőröktől a profi kapusokig (2010).

2011 júliusában hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el. 

Bodnár László

Az 1959-es születésű Bodnár tizennégy évesen lett szülőhelye, az Ózd melletti bányásztelepülés, Bánszállás igazolt labdarúgója. Mivel már ifistaként is kivételes reflexekkel és képességekkel bírt, két év múlva már a DVTK korosztályos csapatának volt az igazolt labdarúgója. Ezután egy évig a Leninvárosi MTK (ma Tiszaújváros) csapatában védett. 1977-ben igazolta le a még mindig csak tizennyolc éves Bodnárt az Újpesti Dózsa, mivel Rothermel Ádám mögé kerestek egy helyettest, kissé már a jövő kapuskérdésének megoldására is.

Bodnár László az 1977/78-as bajnokcsapatban, a felső sor balszélén

Mivel négy találkozón pályára lépett, ezért rögtön magyar bajnoknak is mondhatta magát. Szerencsecsillaga azonban hamar leáldozott a lila-fehéreknél, hiszen ekkor tűnt fel a tartalékbajnokságot megnyerő csapatban Tóth Zoltán. Utóbbi története sokunk előtt ismert, gyakorlatilag Tóth a berobbanása pillanatában disszidált is, Bodnár pályafutása is másként alakulhatott volna, ha marad(hat) még egy idényt Újpesten. A Megyeri útról Pécsre vezetett útja, valószínűleg ő maga sem járt rosszul a váltással. Egy darabig Katzirz Béla tartalékjaként, majd a válogatott kapus Portugáliába igazolása után elsőszámú kapusként számoltak vele a PMSC-nél. Tizenöt (!!) szezont töltött el Pécsett, ezalatt 225 bajnoki találkozón lépett pályára.

A PMSC kapusaként 1985-ben

A PMSC-vel egy-egy bajnoki ezüst-, és bronzérmet, Magyar Kupát, illetve kupa ezüstérmet szerzett. Bodnár nevéhez két "góltalansági" rekord is fűződik. Az 1985/86-bajnokságban 649, a következő idényben pedig 732 percen keresztül nem kapott gólt. 1990-ben Kolumbia ellen a magyar labdarúgó válogatott címeres mezét is magára ölthette.

1992-ben a német Union Berlin csapatához igazolt.

Az Union Berlin mezében

Idény közben hazajött a BVSC-be, ahol 3-szor kapott lehetőséget, majd egy év múlva Garami József Újpestre csábította, ahol 10 mérkőzésen védett. Újpest után már csak alacsonyabb osztályú csapatok jutottak neki. A civil életben helyezkedett el, de munka mellett, a hatvanhoz közel még mindig védett a megyei bajnokságban.

A hatvanhoz közel is elnyűhetetlen

Bolemányi János

A hetvenes évek egyik meghatározó, korszakos kapusikonja volt, elsősorban Zalaegerszegen, de tulajdonképpen országszerte tisztelték és elismerték. Az 1944-es születésű kapus Komlón kezdte a labdarúgást, még ifistaként került Kiskőrösre. Innen előbb a Pénzügyőr SE, majd a Budapesti Spartacus játékosa lett. 1968-ban került a Vasashoz, 11 mérkőzésen szerepelt, így ő is hozzátett ahhoz, hogy a Ferencváros és az Újpesti Dózsa mögött az angyalföldiek is felértek a dobogóra. A következő idényt már az akkor frissen az NB I/B-be felkerült Zalaegerszegi TE csapatában kezdte.

Egy legendás láb elé vetődés

Tizenhárom szezon alatt 108 NB I/B-s és 188 NB I-s bajnoki találkozón szerepelt a zalai kék-fehéreknél. Kivételes képességű hálóőr volt, legendás volt a rávezetett, egy az egyben helyzetek hárításában. Sokak szerint akár többszörös válogatott is lehetett volna, azonban balszerencséjére egy olyan korban született, amikor a posztján abszolút túlkínálat volt az NB I-ben. Ráadásul ebben az időben eleve csak nagyon kevesen kerülhettek vidékről a tűz közelébe. A Zalaegerszeg után, mint oly sok egykori csapattársa, a Keszthelyi Haladáshoz igazolt, ahol közel negyven éves koráig védett az NB II-ben. Visszavonulása után még hosszú évekig volt a Zete kapusedzője.

2010 augusztusában, hatvanhat éves korában, pár héttel fia halála után, váratlanul hunyt el. Azóta Zalaegerszegen rendszeresen tartanak tiszteletére teremfoci-emléktornát. 

Borbély László

A hazai labdarúgópályákon leginkább csak Dagadt becenévre hallgató kapus 1942-ben született. A legendás magyar tartalékok közül talán ő szerezte vitrinjébe a legtöbb címet, úgy, hogy közben ő is letett valamit epizódistaként az asztalra. Az újpesti Chinoin SC-ben kezdett futballozni, az ifiből kiöregedve felnőttként is ott védett a húszas évei elejéig. Innen került a másodosztályú Ózdi Kohászba. 1966-ban egy Ózd-Újpesti Dózsa Magyar Kupa (MNK) mérkőzésen került képbe, ahol a lila-fehérek ugyan 5:2-re nyertek, de parádés alakítást nyújtott (ne feledjük, ez az a korszak, amikor a Dózsa rendszeresen hét, nyolc, vagy kilenc gólokkal küldte haza ellenfeleit a Megyeri útról), így a következő szezont már Újpesten kezdte, Szentmihályi Antal tartalékjaként. 1973-ig mindössze 22 bajnoki találkozó jutott neki, de kupameccseken rendszeresen védett, sőt, a nemzetközi kupákban is lehetőséghez jutott.

Egy legendás csapatban, az álló sor jobb szélén

Ő védett 1969-ben a VVK elődöntőjében (Vásárvárosok Kupája, az egykori UEFA Kupa, illetve a mostani EL őselődje) a török Göztepe Izmir ellen, ahol 4:0 arányú lila-fehér győzelem született. A következő évben ugyanebben a kupában szerepet kap a Partizan Belgrad, a CZ Jena és Crvena Zvezda ellen is. Teljes eredménylistája: öt magyar bajnoki cím, két bajnoki ezüstérem és Magyar Kupa (MNK) győzelem, egy VVK ezüstérem és egy BEK (Bajnokcsapatok Európa Kupája, a BL elődje) negyeddöntő.

Az 1973/74-es idényben a Rába ETO kapusa volt, 29 bajnoki találkozón védett, akkori cseréjének, Palla Antalnak csak egyetlen mérkőzés jutott. A győriekkel az Újpesti Dózsa és a Ferencváros mögött bajnoki bronzérmet szerzett.

Borbély egy meleg helyzetben, magyar bajnokin a Rába ETO kapusaként - a Megyeri úton

A szezon végén harmincnégy évesen visszavonult, ezután hosszú évekig kapusedzőként dolgozott Újpesten. Bár a labdarúgással gyakorlatilag teljesen szakított, a régi játszótársakkal manapság is aktívan tartja a kapcsolatot, rendszeresen eljár találkozókra. Az üzleti életben találta meg számítását, egy jól menő divatház tulajdonosa.

Brockhauser István

Az 1964-es születésű kapus a korszakot felölelő sorozatunk egyik ifjú titánja, fénykorának kezdete a nyolcvanas évek közepén kezdődött. A közkedvelt Broki tizenegy éves korában lett az Újpesti Dózsa igazolt labdarúgója. Végigjárta a szamárlétrát, 1981 és 1983 között, első újpesti időszakában szinte még ifistaként, előbb Kollár József mögött volt második számú, majd Szendrei József megérkeztével harmadik számú kapus.

A még ifikapus az Újpesti Dózsa 1982/83-as csapatképén, a felső sorban balról az első

Nem kapott sok lehetőséget, de így is kétszeres Magyar Kupa (MNK) győztes mondhatja magát. Ezután következett a Váci Izzó MTE az NB III-ban, innen rövid időre a mezőtúri Honvéd Szabó Lajos SE csapatához került. Vácra visszakerülve indult be igazi kapuskarrierje.

A Váci Izzó MTE NB II-es bajnok kapusaként 1987-ben

1987-ben másodosztályú bajnoki címet nyertek. A Vác csapata így történetében először felkerült az NB I-be, ahol rögtön a tizedik helyen végeztek. Brockhausernek mindkét eredmény elérésében elévülhetetlen érdemei voltak. A következő idényben visszakerült nevelőegyesületébe, az Újpesti Dózsába, ahol négy szezont töltött el, ezalatt 115 bajnoki meccsen szerepelt. Első szezonjában sérülés miatt 5 mérkőzésre átengedte a kaput Gróf Attilának, utána viszont 111 mérkőzést védett zsinórban! Az Újpesttel egy bajnoki címet és egy Magyar Kupa győzelmet szerzett.

Második korszaka Újpesten: a bajnoki cím után a Napoli ellen a Megyeri úton a BEK-ben. Olyan ikonikus labdarúgók társaságában, mint Kósa, Huszárik, vagy Szlezák

Innen Kispestre vezetett az útja, az ottani eredménylistája három és fél szezon alatt egy-egy bajnoki cím és kupagyőzelem. Az 1996-os idény második felére Vezér Ádám az akkor harminckét éves Brockhausert teljesen kiszorította a kezdőből, már csak kupamérkőzéseken kapott epizódszerepet.

A Kispest-Honvéd 1992/93-as bajnokcsapatában, a három kapus közül a középső, Elbert és Tarlósi között

A Rába ETO-hoz került kölcsönbe, ahol 11 mérkőzésen lépett pályára. A szezon végén már nagyon közel állt hozzá, hogy befejezi a pályafutását, de teljesen váratlanul megkereste a belga KRC Genk, ő pedig kapva kapott a lehetőségen. A kiscsapat addig soha semmilyen címet nem nyert. Brockhauser a csapat egyik vezérévé nőtte ki magát a pályán. Hat szezon, 120 bajnoki mérkőzés, két-két belga bajnoki cím és kupagyőzelem.

1997-ben a KRC Genk kapusaként

Népszerűségére mi sem volt jellemzőbb, 37 évesen egy belga bajnokin szárkapocscsont törést szenvedett. Felépült, harcbaszállt, hogy a nála közel 19 évvel fiatalabb társától visszahódítsa az 1-es számú mezt. De az edzője, akinek a vezetésével bajnoki címet szereztek a klub történetében először, már leírta őt. A szurkolók valóságos hadjáratot indítottak ellene, zaklatták éjjel-nappal. Az edző kérte a vezetőséget, távolítsák el Brockhausert a csapattól. Az edző ment, ő maradt. 2002-ig...

Broki már a Vác játékosaként is többször kerettag volt a magyar labdarúgó válogatottnál.

1988-ban a válogatott edzésén

1990 és 1994 között 10 alkalommal húzhatta magára a válogatott kapusmezét.

Első válogatottsága alkalmával 1990 tavaszán

Aktív játékos-pályafutása befejezéseként 2002 és 2004 között már mint az Újpest kapusedzője, de formálisan a csapa harmadik számú kapusa volt, tétmérkőzésen azonban már nem lépett pályára. Ezután továbbra is kapusedzőként tevékenykedett Kispesten, majd 2012 és 2014 között az Újpest FC labdarúgócsapatának technikai vezetője volt. Legutoljára a Fehérvár FC-nél dolgozott, ismét kapusedzőként.

A székesfehérvári kapusedző

Brünyi Béla

Az 1948-ban, Maglódon született Brünyi tizenhárom évesen lett az akkori MTK igazolt labdarúgója. A tehetséges, többszörös korosztályos válogatott kapus az ifjúsági korosztályból kiöregedve hosszú ideig az MTK tartalékbajnokságban szereplő csapatában védett, illetve rövid ideig Gáspár Józseffel felváltva Bicskei Bertalan tartalékja is volt. 1973-ban Brünyi Tatabányára igazolt, ahol jóval nagyobb esélye volt az 1-es számú mez megszerzésére. És rögtön KK-t (Közép-európai Kupa) nyert csapatával, a sorozatban több mérkőzésen is ő védett. 

Brünyi Béla a Tatabánya kapusaként 1973-ban

Három szezon alatt csak 38 bajnoki találkozóig jutott, ami tulajdonképpen nem annyira meglepő. Tatabánya mindig is híres volt kapusairól, ez a hároméves időszak pedig különösen erős volt a csapat kapuséletében. Csepecz János fénykorának kezdete is ekkorra esett, és ebben az időszakban bontogatta szárnyait két utánpótlás-válogatott kapus, Kiss Imre és Dombai András is. A megbízható hálóőr így 1976-ban visszaigazolt az MTK-VM-be. Kilenc szezon következett a Hungária körúton, 182 bajnoki találkozóval, egy bajnoki bronzéremmel és egy KEK (Kupagyőztesek Európa Kupája, az EL egyik elődje) negyeddöntővel.

Amikor épp Brünyié volt a labda és az MTK-VM 1-s számú meze

Második MTK-s korszakában már csak Gáspár Józseffel kellett megküzdenie, gyakorlatilag felváltva védtek. Brünyinek picivel kevesebb, Gáspárnak picivel több jutott ezen idő alatt 200 bajnokinál. Aktív játékos pályafutását 1985-ben, közel harminchét évesen fejezte be.

Brünyi Béla sportvezetőként ezután is a labdarúgás vérkeringésében maradt. Hosszú éveken keresztül volt az MTK-VM szakosztályvezetője, de dolgozott az MLSZ-ben is, mint az utánpótlás-válogatott technikai igazgatója, illetve csapatmenedzsere.

A sikeres sportvezető az MTK-VM 1986/87-es bajnokcsapatának szakosztályvezetője, a kép jobbszélén, civilben

Bugyik János

Bugyik az egyik békéscsabai kapuslegenda, neve hallatán a helyi lila-fehér drukkerek a mai napig szeretettel emlékeznek meg róla. Ehhez képest az interneten semmi nem maradt meg róla az utókornak, így jelen cikkemmel picit történelmet is írok, megpróbálva méltó emléket állítani neki.

Ez a labda is Bugyiké lett

Nosztalgia cikkeim során egy hozzám hasonlóan háborodottan nosztalgikus, és ugyanúgy a Felesleges Tudományok Doktorának mondható Csaba-drukkerre leltem, aki olyan ismeretek birtokában van, hogy amiről ő nem tud, az nem is létezett a csabai futball történelmében. Kézenfekvő volt, hogy saját emlékeimen felül és a korszak Labdarúgás című újságjainak átlapozása után vele is konzultáljak, és tőle kérjek segítséget Bugyik ügyében.

Az 1952-es születésű Bugyik 1975-ben a Szeghalmi MEDOSZ csapatától került Békéscsabára. Ezzel évekre megoldotta a békési lila-fehérek kapusgondjait, nem beszélve arról a tényről, hogy olyan kiváló versenytársra lelt, mint Tasnádi Zoltán. A helyi mérkőzésre járók nagyon szerették a játékát, mert mindig felszívta magát a nagy meccsekre és sok bravúrt mutatott be. 

A Békéscsaba 1977-es csapatképén, az alsó sorban jobbról a harmadik. Kettővel tőle kapustársa, Tasnádi Zoltán

Nagyon megbízható hálóőr volt, a csabai szurkolók nem nagyon emlékezek olyanra, hogy meccs ment el volna Bugyikon, vagy szidta volna őt valaha a publikum. Közel négy szezon alatt több mint 60 bajnoki találkozón lépett pályára. Békéscsaba után Hódmezővásárhelyre igazolt.

2013 év végén halt meg alig hatvanegy évesen. Halála időben egybeesett Németh Lajoséval, aki szintén a békéscsabai labdarúgás egyik emblematikus figurája volt. 2014-ben, az első tavaszi mérkőzésen, a szurkolók egy drapit feszítettek ki, melyen az állt: Bugyik J., Németh L.: a mennyekben is az Előrében. 

Buús György

Buús a korszak egyik meghatározó kapusa volt, akiben sokak szerint sokkal több volt, és többszörös válogatottságig kellett volna vinnie tudása és képességei alapján. Őszintén bevallom a Tisztelt Olvasóknak, Buús volt az egyik oka annak, hogy a kapusokról íródó sorozatom ötlete megszületett bennem. Az Osztálynapló sorozatomba nem tudott bekerülni, annál az egyszerű oknál fogva, hogy az aláírásáról valahogy lemaradtam, pedig a fotója neki is ugyanúgy előre be volt ragasztva a kis füzetembe, mint kortársaié.

Az 1947-es, nyírségi születésű egykori labdarúgókapus a Nyíregyháza csapatában lett igazolt labdarúgó. Kivételes tehetségére nagyon fiatal korában felfigyeltek országosan is, nem véletlen, hogy többször szerepelt az ifjúsági válogatottban is.

Buús a magyar ifi válogatott keretében 1965-ben, az alsó sorban balról a második

Még tizenhét éves sem volt, amikor a Nyíregyházi Munkás csapatában felnőtt bajnoki mérkőzésen is bemutatkozott. Hamar bejelentkeztek érte NB I-es csapatok is, több lehetősége is volt fővárosi nagycsapathoz kerülni, de ő ehelyett a biztos védési lehetőség és fiatal kora miatt a Komlói Bányász csapatát választotta.

Komlói Buús-pillanat 1971-ben

Komlón három szezont töltött el, 55 bajnoki találkozón 5 gólt szerzett büntetőkből, emellett a vitrinjébe tehetett egy Magyar Kupa (MNK) ezüstérmet is. Tagja volt a Komló KEK-ben szereplő gárdájának is, részese volt csapata Crvena Zvezda elleni győzelmének Belgrádban (sajnos az már más kérdés, hogy az első, komlói mérkőzésen a Zvezda nagyobb arányban nyert, így a Komló az első fordulóban kiesett). Amikor a Komlói Bányász kiesett a másodosztályba, Buús Kaposvárra igazolt.

Buús a Kaposvári Rákóczi kapusaként

Akkoriban a Rákóczi sem volt stabil NB I-es csapat, mindenesetre Buúsnak elévülhetetlen szerepei voltak abban, hogy a csapat azonnal visszajutott az első osztályba. Kaposváron 60 NB I-es mérkőzésen védett.

1978-ban tért vissza Nyíregyházára, neve ekkor forrt végleg egybe a várossal és a Nyíregyházi Spartacus-szal. Csapatkapitánya volt a története során először az NB I-be jutott gárdának.

Az NB II-es bajnokcsapatban, a középső sorban a balszélen

Sőt, annak a Szparinak is, amelyik a következő szezonban újabb történelmet írt. Máig az a 7. helyezés a legjobb eredménye a Nyíregyházának. Ekkor azonban már csak 7 bajnoki találkozó jutott neki, idény közben nagyon súlyos térdsérülést szenvedett, ezért a bajnokság végén, 1981-ben, harmincnégy évesen befejezte játékos pályafutását. Az utolsó, Honvéd elleni bajnoki találkozón tíz perc után, szimbolikusan átadta helyét Szendrei Józsefnek.

Buús különböző pozíciókban a klub alkalmazottja maradt. Volt kapusedző, pályaedző, vezetőedző és technikai vezető is. Ezek mellett a Tatabánya pályaedzőjeként és több regionális kiscsapat vezetőedzőjeként is tevékenykedett. Egyik alapítója és kapusedzője volt a Nyíregyháza utánpótlásbázisának, a Nyírsulinak. Még életében Inczédy György Életműdíjjal (A város díszpolgár címe) tüntették ki, a szurkolók pedig a Szpari Lovagrendbe (Örökös Szpari-tagság) is beválasztották. A Népsport osztályzatai alapján az Év Kapusa díjat kétszer nyerte el.

2009 júniusában, hatvankét évesen győzte őt le a gyilkos kór. Utolsó kívánsága az volt, hogy a temetésére a gyászolók ne koszorúkat vigyenek, hanem azoknak az árát egy kihelyezett perselybe dobják be, az összeg pedig a Nyírsulié legyen. 

Csepecz János

Az 1951-ben született hálóőr a korosztályos ranglétrákat végigjárva húsz évesen mutatkozhatott be az NB I-ben, a Tatabányai Bányász csapatában. 

Csepecz pályafutása korai szakaszában a tatabánya kapusaként

Tíz szezont töltött el a bányász kék-fehéreknél, 155 bajnoki találkozón lépett pályára. Tagja volt mindkét KK (Közép-európai Kupa) győztes csapatnak, egy bajnoki ezüstérmet és egy Magyar Kupa (MNK) második helyet szerzett.

1981-ben egy idényre a Vasashoz igazolt, 15 bajnokin lépett pályára. 1982-ben Nyíregyházára került, itt két szezon alatt 28 mérkőzés jutott neki. A második évében felváltva küzdött a kezdőkapus posztért Rabcsák Jánossal.

1982-ben a Nyíregyházi Spartacus kapusaként (az álló sorban)

1984-ben Dorogra szerződött, itt 1990-ig játszott az NB II-ben és az NB III-ban. Aktív pályafutását ekkor, harminckilenc évesen fejezte be. A Dorog csapatában 112 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, harmadosztályú arany-, ezüst-, és bronzérmet is nyert. A klub Örökös Tagja cím birtokosa.

1987-ben a Dorog csapatában, a három kapus közül a középső

Egész pályafutása alatt az a fajta kapus volt, aki előtt a védők nyugodtan tehették a dolgukat, mert tudták, jó kezekben van a kapu a hátuk mögött.

Nyugdíjba vonulásáig a Dorog alkalmazásában maradt, mint kapusedző, pályaedző, később pedig mint a stadion főgondnoka. 

A teljes sorozat fellelhető itt.

Szintén figyelmükbe ajánljuk:

Időkapszula: NB I. - 1980/81
Időkapszula: NB I. - 1981/82
Időkapszula: NB I. - 1982/83
Időkapszula: NB I. - 1983/84

Végül egy kis kötelező irodalom: 

Osztálynapló