Összegyűjtöttük a nemzetközi és a magyar labdarúgó-világ azon szereplőit, akik 2023-ban távoztak az élők sorából. Akik űrt hagytak maguk után, és akikre tisztelettel emlékezünk vissza.

Július

Christian Dalger (1949)

Az 1978-as VB-n az olaszok elleni csoportmeccsen

Az FC Toulon és az AS Monaco csapataiban játszott 1966 és 1985 között. 587 francia bajnoki találkozón 172 gólt rúgott. A Monacóval 1978-ban bajnoki címet nyert. 1974 és 1978 között 6 válogatott találkozón két gólt szerzett. Szerepelt az argentínai labdarúgó-világbajnokságon, de ellenünk nem lépett pályára. Edzői pályafutását a Toulon játékos-edzőjeként kezdte. 2013-ig francia alacsonyabb osztályú csapatokat irányított, de klubedzőként dolgozott Algériában, és volt a Mali válogatott szövetségi kapitánya is. Július 1-én hunyt el, hetvenhárom éves korában.

Georges Bereta (1949)

Kapura lő a francia válogatottban

A lengyel szülőktől származó, de már Franciaországban született csatár 1966 és 1974 között a Saint Étienne, 1975 és 1978 között az Olympique Marseille labdarúgója volt. Összesen hat francia bajnoki címet és öt kupagyőzelmet ért el. A két csapatban 357 bajnoki találkozón 58 gólt szerzett. 1973-ban és 1974-ben az év francia labdarúgójának választották meg. 1967 és 1975 között 44 alkalommal szerepelt a francia válogatottban és négy gólt szerzett. A gall kakasos mezben háromszor szerepelt ellenünk, két EB-selejtezőn 1971-ben (Párizsban egy 2:0-s vendég siker, a Népstadionban pedig 1:1), 1975-ben egy barátságos meccsen, a 2:0-s hazai sikerrel végződött találkozón, szintén Párizsban. Gólt egyiken sem szerzett. Klubvezetőként dolgozott A Saint Étienne-nél és az RC Lensnél is. 2013-ban a klub fennállásának 80. évfordulója alkalmából az ASSE utazó nagykövetévé nevezték ki. Július 4-én hunyt el hetvenhat évesen, szklerózis következtében.

Atti Abonyi (1946)

Az ausztrál válogatott mezében

Magyarországon született, családja még gyermekkorában kivándorolt Ausztráliába. 10 éves korában itt ismerkedett meg a labdarúgással. Első profi klubja a Melbourne Hungaria volt, itt 1962-1968 között játszott. Későbbi klubjai a St. George-Budapest 1969-1976 között és a Sydney Croatia 1977-1979 között. Összesen pedig több, mint 500 első osztályú bajnokin játszott. 1974-ben részt vett az NSZK-ban megrendezett világbajnokságon. Tíz évig tartó válogatott karrierje során (1967-1977) 89 mérkőzésen 36 gólt szerzett. Ezzel a teljesítménnyel halálakor holtversenyben harmadik az ausztrál örökranglistán. Visszavonulását követően edzőnek állt, több csapat kispadján is ülhetett, 1985 és 1986 között a szintén magyar származású Frank Arok segítője volt az ausztrál válogatottnál, 1987 és 1988 között pedig a St.George Budapestet irányította. Ausztráliában, Új-Dél-Walesben hunyt el július 6-án, hetvenhat évesen.

Luis Suarez (1935)

A spanyol válogatott csapatkapitányaként

A spanyol legenda a Deportivo La Corounában kezdte pályafutását, majd 1955-ben egy barcelonai kiscsapat (España Industrial, gyakorlatilag a Barca fiókcsapata a másodosztályban) érintésével az FC Barcelonához szerződött, amelyben hét idényt töltött el, s többek között két bajnoki címet nyert. A katalánok színeiben 253 mérkőzésen 137 gólt szerzett. A Barca támadójaként 1960-ban Puskás Ferencet megelőzve nyerte el az Aranylabdát, egy évvel később, ekkor már az olasz Internazionale futballistájaként második lett. Máig ő az egyetlen spanyol aranylabdás. Az 1960-as Aranylabda történetéhez hozzátartozik - nem Suarez érdemeit kisebbítve -, hogy Puskás abban az évben szerzett 4 gólt a Real Madrid színeiben az Eintracht Frankfurt elleni, máig számos rekordot tartó 7:3-as finálén, és az ekkor először kiírt Világkupát (Interkontinentális Kupát) is az ő főszereplésével nyerte el a Real (a montevideói 0:0 után a madridi 5:1 alkalmával két gólt szerzett), de így sem nyerte el a díjat, mert nem szerepelt a France Football magyar tudósítója, a Népszabadság rovatvezetője, Lukács László szavazólapján, tehát nem tette be a legjobb öt játékos közé. Ennek ellenére az év egyik szenzációja valóban az volt, hogy Kocsis Sándorral, Kubala Lászlóval, Czibor Zoltánnal és Suárezzel felálló Barca a bajnokságban és ősszel, a BEK-ben is felülmúlta a Real Madridot, amely addig a BEK összes kiírását megnyerte. Suárez - becenevén az Építész, amelyet fantasztikus játékintelligenciája miatt kapott - a milánói kék-feketéknél is fantasztikus karriert futott, kétszer nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, illetve háromszor bajnoki címet is ünnepelhetett. Ő volt az első spanyol labdarúgó, aki a Serie A-ba igazolt. Az átigazolása rekord volt, sem spanyol csapat nem kapott még ennyit senkiért, sem olasz csapat nem fizetett még ennyit senkiért. Az összeg helyretette a folyamatosan pénzügy nehézségekkel küzdő katalánokat, sőt, még jutott a Nou Camp építésének a befejezésére is. 1961 és 1970 között összesen 333 alkalommal lépett pályára az Inter színeiben, és 55 gólt szerzett. 1970 júliusában Suárezt a Sampdoria szerződtette, Mario Frustalupiért cseréték el. Három idényt volt a genovai csapatnál, az akkor Samp erejére jellemző, hogy a legnagyobb eredménye az általa vezérelt együttes háromszor maradt bent a Serie A-ban csont nélkül. Összesen 73 meccsen 13 gólt szerzett, 1973-ban, 38 évesen jelentette be visszavonulását. A spanyol válogatottban 1957 és 1972 között 32-szer léphetett pályára, s 15 gólt szerzett. Legnagyobb sikere az 1964-es EB-cím. A közel 60 éves menetelés során a spanyolok az elődöntőben épp a magyar válogatottat győzték le hosszabbításban, a Santiago Bernabéu-ban. Edzőként 1973 és 1995 között dolgozott, többek között a spanyol felnőtt és U21-es válogatottal. Előbbit az 1990-es VB-re juttatta ki, utóbbival 1986-ban U21-es EB-t nyert. Irányította az Intert - kétszer is -, a Cagliarit, a SPAL-t, valamint a Deportivo La Corunát is. Számtalan állami kitüntetést és életmű-díjat kapott, különböző olasz és spanyol rádió- és tévéscsatornának is dolgozott szakkommentátorként. Július 9-én Milánóban hunyt el, nyolcvannyolc éves korában.

Asbjorn Sennels (1979)

A dán válogatottban

1998/99-ben a Skovbakken, 1999 és 2004 között a Viborg, 2004 és 2007 között a Brøndby, 2007 és 2010 között ismét a Viborg, 2010 és 2012 között a Tjele Vest Sport labdarúgója volt. 2012-ben a Viborg csapatában fejezte be az aktív labdarúgást. A Viborggal egy dánkupagyőzelmet, a Brøndbyvel egy-egy dán bajnoki címet és kupagyőzelmet ért el. A balhátvéd összesen 252 dán bajnoki találkozón öt gólt szerzett. 10-szer szerepelt az utánpótlás-válogatottban, 2003ban és 2004-ben két alkalommal szerepelt a dán válogatottban. 2017/18-ban a Viborg, 2018 és 2020 között a Tjele Vest Sport segédedzője volt. 2020 és 2022 között a Tjele Vest Sport vezetőedzőjeként tevékenykedett. Július 9-én adta fel a küzdelmet a szervezete a rák ellen, negyvennégy évesen.

Vanderlei Eustáquio de Oliveira, azaz Palhinha (1950)

Az 1976-os klubvilágbajnokságon Beckenbauerral csatázik a Cruzeiro játkosaként

1969-ben kezdte labdarúgó-pályafutását a Cruzeiróban, 1976-ig játszott ott. Az utolsó szezonban, amikor a Cruzeiróban játszott, a Copa Libertadores gólkirálya volt, és segítette a klubot, hogy történelme során először szerezze meg a trófeát. 1977-ben a Corinthianshoz igazolt, és ott játszott 1980-ig. 1980-ban következett az Atlético Mineiróhoz, korábbi klubja, a Cruzeiro fő riválisához. A következő években gyakran igazolt különböző klubokhoz. 1982-ben a Santos FC csapatában játszott, még ugyanebben az évben átigazolt a Vasco da Gamába. 1983-ban visszatért a Cruzeiróhoz, most két évig játszott a klubban. 1985-ben az América csapatában játszott a Campeonato Mineiróban, majd az idény végén visszavonult. Pályája csúcsán 1973 és 1979 között 16-szor szerepelt a brazil válogatottban, három gólt szerzett. Szerepelt az 1974-es labdarúgó-világbajnokságon. Utolsó évében tagja volt a Copa Americán ezüstérmet szerzett csapatnak. Július 17-én hunyt el hetvenhárom évesen, miután kórházba került és ott egy fertőzést kapott.

Robert Budzinsky (1940)

A francia válogatott csapatkapitányaként 1966 októberében a Lengyelország elleni mérkőzés előtt (mellette a kezdőrúgást végző Michel Jazy, aki szintén 2024-ben hunyt el, Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes francia középtávfutó és Stanislaw Oslizlo, a másik csk.)

A lengyelországi bevándorló családból származó játékos 1958 és 1963 között a Lens csapatában játszott. 1963 és 1969 között a Nantes játékosa volt, melynek tagjaként bajnoki címeket (1965, 1966) szerzett, illetve 1965-ben megnyerte a francia ligakupát és a szuperkupát. Összesen 304 bajnoki találkozón négy gólt szerzett a védő. 1965 és 1967 között 11 alkalommal szerepelt a francia válogatottban, gólt nem szerzett. Részt vett az 1966-os világbajnokságon. 1966 szeptemberében a Népstadionban is játszott a magyar válogatott ellen, a mieink 4:2-es győzelmével végződött találkozón. Nem ez volt pályafutása csúcsa, a francia védelem nem tudott a mesternégyest szerző Farkas Jánossal mit kezdeni… 1968 decemberében az AS Monaco elleni mérkőzésen kettős lábszárcsont törést szenvedett. Sérülése miatt 29 évesen kénytelen volt visszavonulni a sporttól, a nantes-i klub játékosmegfigyelője, majd később sportigazgatója lett, ezt a pozíciót 35 évig töltötte be. Irányítása alatt a klub még hat alkalommal nyerte meg a francia bajnokságot. 35 éves pályafutása során több mint 200 játékos csatlakozott rajta keresztül az FC Nanteshez. 2022-ben a So Foot magazin a francia bajnokság 1000 legjobb játékosa közé sorolta az 569. helyen. Július 17-én, nyolcanhárom éves korában hunyt el.

Ernesto „El Héber” Mastrangelo (1948)

A River Plate játékosaként

Az argentin csatár karrierjét 1968-ban kezdte a CA Atlantában. 1972-ben szerződött a CA River Plate csapatához, ahol három szezon alatt nem tudott bajnoki címet nyerni - pedig ezzel a kimondott szándékkal igazolták le. Az Unión de Santa Fe-nél töltött egy szezon után 1976 elején átigazolt a Boca Juniorshoz, az új edző, Juan Carlos Lorenzo kérésére. Utóbbi számos címre vezette csapatát: 1976-ban nemzeti és regionális bajnokságot, Copa Libertadores-t (1977-ben és 1978-ban) és Interkontinentális Kupát (1977-ben). A döntő során döntő szerepet játszott: az első meccsen (2:2) és a visszavágón (0:3) is gólt szerzett a Borussia Mönchengladbach ellen. Bár 1977-ben és 1979-ben gólkirály volt, Lorenzo távozása után kevesebbet játszott. Az 1981-ben megszerzett újabb bajnoki cím után visszavonult. 134 tétmérkőzésen 56 gólt szerzett a Boca színeiben. 1971-ben, és a következő évben 7 alkalommal szerepelt a válogatott, egy gólt rúgott. Pályafutását követően csatlakozott a Boca stábjához, ahol hosszú ideig ifjúsági edzőként dolgozott. Ezt követően a paraguayi 20 éven aluliak válogatottjának edzőjévé nevezték ki. Július 22-én hunyt el, hetvenöt évesen.

Trevor Francis (1954)

BEK-győzelmet ünnepel a Notthingam Forest játékosaként

1970-ben 16 évesen debütált a Birmingham Cityben, 1979-ig tartozott a klub kötelékéhez, ez idő alatt 280 bajnoki mérkőzésen 118 gólt szerzett. 1979 februárjában a Brian Clough vezette Nottingham Forest valamivel több mint egymillió fontot fizetett a játékjogáért, ezzel lett az első brit játékos, aki átlépte ezt a határt. A klubnál töltött első idényében az ő gólja döntött a Malmö elleni Bajnokcsapatok Európa-kupája-döntőben, majd a következő évadban ismét elhódította a trófeát a klubbal. 1981 szeptemberében a Manchester City ugyanakkora összeget fizetett a játékjogáért, mint két évvel azelőtt a Forest. 1994-es visszavonulásáig a Sampdoria, az Atalanta, a Rangers, a Queens Park Rangers és Sheffield Wednesday színeit is képviselte. Az angol válogatottban 52 mérkőzésen 12 gól fűződött a nevéhez. Kétszer játszott ellenünk a válogatottban. 1978-ban, mikor a válogatottunk útban Argentínába megállt Londonban (bár ne tettük volna) és 4:1-re kikaptunk, majd 1983 áprilisában, szintén Londonban, egy EB-selejtezőn, ami 2:0-s vereséget hozott nekünk. Gujdárnak és Katzirznak is gólt rúgott. Utóbbinál már a Samp játékosa volt, másnap az egekig magasztalták a brit lapok. magasztalták. „Világklasszissá érett Itália ege alatt” - írta a Daily Mail. Karrierje során klubszínekben 783 tétmérkőzésen 282 gólt jegyzett. Menedzserként is tevékenykedett, a QPR-ben, a Sheffield Wednesday-ben, a Birmingham Cityben és a Crystale Palace-ban. Július 24-én hunyt el szívroham következtében, hetvenévesen.

Augusztus

Venjamin Mandrikin (1981)

A CSZKA kapusaként

Az Alanyija Vlagyikavkaz ifjúsági akadémiájáról 1997-ben, tizenhét évesen került a felnőtt kerethez. 1998-ban debütált az orosz Premier League-ben, és a következő három évben 46 alkalommal lépett pályára a csapatban, majd 2002-ben a CSZKA Moszkvához igazolt. A CSZKA többször kölcsönadta. 2010-ig összesen 158 bajnokin szerepelt. Többszörös ifjúsági és utánpótlás válogatott volt, 2003-ban kétszer az orosz válogatottban is szóhoz jutott. 2010-ben ittasan fának ütközött a terepjárójával, miközben az őt igazoltatni akaró rendőrök elől menekült. A baleset következtében olyan súlyos gerincsérülést szenvedett, hogy 2017-re előbb a lábai, utána a kezei teljesen lebénultak. Augusztus 6-án, negyvenegy évesen Moszkvában hunyt el szívroham szövődményei következtében.

Török Péter (1940)

MLSZ főtitkárkánt

Neve egybeforrt a Szombathelyi Haladás csapatával. Játékosként már a hatvanas években is a csapatot szolgálta az NB I/B-ben. Aktív pályafutása után edzőként is a csapatnál maradt. 1972-től ifi-, és tartalékedző volt, később a nagycsapat pályaedzője lett. 1981-ben már a vezető edzői poszton láthatjuk őt, ahol 5 szezont dolgozott végig. Legjobb eredménye a csapatával egy 7. hely volt, ami, valljuk be, az akkori nagyon erős mezőnyt is figyelembe véve, nem is volt rossz helyezés. Az 1983-as Nehru Kupa elhódítása is az ő nevéhez fűződik, az indiai tornán ugyanis a Haladás indult magyar olimpiai válogatott néven. 1986 őszén Komora Imre mellett a labdarúgó válogatott pályaedzője lett, majd a szövetségi kapitány távozása után követte őt a Honvédhoz. Ezt követően rövid dunaújvárosi kitérő után az MLSZ főtitkári posztjára váltott két évre. Ezek után újabb pályaedzősködő és vezetőedzősködő évek következtek, többek közt osztrák és norvég kiscsapatoknál, Görögországban bajnoki ezüst és kupagyőzelem az Olimpiakosz Pireusznál, újfent Szombathely és Kispest, ahol egy Magyar Kupa győzelem gazdagította vitrinjét. Második szombathelyi időszaka alatt ő az, aki edzőmeccsen először ad lehetőséget Király Gábornak a felnőttek között. Szinte élete végéig az MLSZ edzőképzés Vas megyei instruktora volt. Életének nyolcvannegyedik évében augusztus 7-én hunyt el.

Carlo Mazzone (1937)

Az AS Roma edzőjeként

1956 és 1969 között játszott a Romában, valamint a SPAL-ban és az Ascoliban. Kilenc szezont töltött az Ascolinál, majd az 1968/69-es szezonban visszavonult, és a Serie C -ben a klub menedzsere lett, ezzel segítette a csapatot a bajnoki cím megszerzésében 1972-ben. Az Ascoli-szurkolók körében a klub korábbi játékosaként már korábban is népszerű egykori középhátvád még nagyobb népszerűségre tett szert azzal, hogy tizenkét évig vezette a csapatot, egészen a történelmi, első Serie A-szereplésig. Ezt követően több Serie A-s és Serie B-és csapatban is edzősködött, mint például a Fiorentina, ahol addig a legjobb személyes eredményét érte el az első osztályban, 1976/77-ben bronzérmes lett. Egy évvel korábban már megnyerte az Angol-Olasz Ligakupát (egy rövid sorozat volt a hatvanas-hetvenes években, ahol oda-visszavágó alapon mérkőzött az FA-kupa és a Coppa Italia aktuális győztese) is. 1991-től 1993-ig ezt követően a Catanzaro, a Bologna, a Lecce, a Pescara és a Cagliari edzője volt, és ez utóbbi csapatot vezette először az európai kupaporondon Gigi Riva óta. A Cagliariban aratott sikerei után beteljesítette álmát: az 1993/94-es szezonban szülővárosának, a Romának az irányítására hívták, ahol a fiatal Francesco Totti edzője is volt. Három szezonig maradt a Roma élén, anélkül, hogy jelentős diadalt aratott volna. Az 1996-97-es Serie A-szezonban visszatért a Cagliarihoz, majd egy évvel később, rövid ideig a Napoli edzője is volt, de idő előtt menesztették. A következő idényben ismét átvette a Bologna irányítását, megnyerte az 1998-as UEFA Intertoto-kupát, valamint az 1998/99-ben az UEFA-kupában és a Coppa Italia-n is elődöntőig jutott. Ezután a Perugia edzője volt, majd 2000-ben átvette az újonc Bresciának az irányítását, ahol Roberto Baggio, Andrea Pirlo, Luca Toni és Pep Guardiola edzője is volt. A klubnál töltött első szezonja során 40 év után először segített a klubnak elkerülni a kiesést, amivel a valaha volt legjobb Serie A helyezést érte el, sőt kvalifikálta magát a 2001-es UEFA Intertoto-kupába. 2002-ben pályafutása tiszteletére megkapta a Panchina d'Oro (Aranykispad) díjat. Az olasz futballkörkép legtapasztaltabb edzője volt, több mint 1000 profi mérkőzésen volt edző. 2006. március 18-án ő lett az az olasz menedzser, aki a valaha volt legtöbb Serie A meccsen (akkor ez 792 volt) dirigálta csapatait. Később még volt újra (immáron harmadszor) a Bologna, majd a Livorno edzője is. 2007-ben, hetvenévesen vonult nyugdíjba. Augusztus 19-én hunyt el, nyolcvanhat évesen.

Waldemar Victorino (1952)

Uruguayi válogatottként

Hat országban futballozott: Uruguayban, Kolumbiában, Olaszországban, Argentínában, Ecuadorban és Peruban. Arról volt híres, hogy 1980 és 1981 között csapata három nagy címet szerzett a győztes góljával. Az első gól a Sport Club Internacional ellen volt, hogy megnyerje az 1980-as Copa Libertadorest a Nacional csapatával. A második az uruguayi válogatottban szerzett találata Brazília ellen, és megnyerte az 1980-as Mundialitot. Végül gólt szerzett a Nottingham Forest ellen, így megnyerte az 1980-as Interkontinentális Kupát a Nacional csapatával. 1976 és 1981 között 33 válogatott találkozón öt gólt szezett. 1987-ben ecuadori gólkirály volt, játékospályafutását 1989-ben, Peruban fejezte be. Augusztus 29-én, hetvenegy évesen öngyilkosságot követett el lőfegyverrel.

Jan Jongbloed (1940)

Mr. 8-as a '74-es VB döntőjében

A pályafutása során 1959 és 1972 között a DWS-t, majd 1972 és 1977 között a DWS utódját, az FC Amsterdamot, 1977 és 1981 között a Rodát, 1982 és 1986 között pedig a Go Ahead Eaglest erősítő Jongbloead holland csúcsot jelentő 707 (!) mérkőzésen játszott a holland élvonalban, a DWS Amsterdammal 1964-ben bajnok lett. Azért kellett visszavonulnia 45 évesen, mert utolsó klubja egyik mérkőzésén szívrohamot kapott. A „Repülő Csirkének” becézett kapust - aki gyakran kesztyű nélkül védett -, 1984-ben borzasztó tragédia érte, amikor a szintén kapus fiába, Eric-Janba mérkőzés közben belecsapott egy villám. Bár csak 24-szeres holland válogatott, a holland aranygeneráció tagja volt, hiszen az 1974-es, NSZK-ban rendezett világbajnokságon, majd az 1978-as argentínai világbajnokságon is ezüstérmet szerzett, míg az 1976-os jugoszláviai Európa-bajnokságon bronzérmes lett. Játékos-pályafutásának befejezése után 2010-ig az FC Haarlem és a Vitesse csapatainál dolgozott különféle másod-, kapus-, és utánpótlás edzői feleadatkörökben. Augusztus 30-án halt meg, nyolcvankét évesen

Szeptember

Salif Keita Traoré (1946)

A Saint-Étienne színeiben

Keitát 1963-ban, 16 évesen meghívták a Mali labdarúgó-válogatottba, hogy játsszon az Afrikai Nemzetek Kupáján. Miután a Real Bamakóval háromszor bajnok lett Maliban, 1967-ben Franciaországba igazolt az AS Saint-Étienne csapatához, s itt szintén három bajnoki címet szerzett. Minden unszolás ellenére sem vette fel a francia állampolgárságot, s a Mali labdarúgó-válogatott tagjaként szerepelt. A francia bajnokság legjobb külföldi játékosa lett 1968-ban, 1972-ben európai ezüstcipős lett. Egyszer a Saint-Étienne színeiben hat gólt rúgott egy bajnoki találkozón, a rekordot 1930-ban állították be hét góllal. 1964 és 1972 között 26 válogatott találkozón tizenegy gólt szerzett. 1970-ben elnyerte az első alkalommal kiírt Afrikai Aranylabdát. Játszott egy szezont az Olympique de Marseille-ben, hármat a Valenciában, hármat a Sportingban, majd az Amerikai Egyesült Államokban, a New England Tea Men Bostonban fejezte be a pályafutását 1980-ban. 1994-ben ő hozta létre az első labdarúgó-akadémiát Maliban. Ez azóta is az ő nevét viseli (Centre Salif Keita). A guineai filmrendező, Cheik Doukouré Keita élete alapján készített egy filmet 1998-ban. 2005 júniusa óta ő volt a Mali labdarúgó-szövetség elnöke. 2013-ban a Saint-Étienne utazó nagykövete címet kapta meg, 2018-ban az ő nevét vette fel a csapat stadionja. A Fekete Párduc beceneve ihlette a sportegyesületet a kabalaállata kiválasztására. 2022-ben a So Foot magazin a francia bajnokság 1000 legjobb játékosa közé sorolta a 60. helyen. Szeptember 2-án hunyt el légúti problémák szövődményeként, hetvenhat évesen.

Rainer Troppa (1953)

Ettől a kézfogástól nem tudott elszakadni Erich Mielke, a Stasi főnöke, mikor gratulált Rainer Troppának és a BFC Dynamónak az 1987-es NDK-bajnoksághoz (a Stasi és az NDK labdarúgásának szoros kapcsolatáról ennek a sorozatunknak a harmadik részében írtunk)

1975-76-ban az Energie Cottbus, 1976 és 1989 között a BFC Dynamo labdarúgója volt. A berlini csapattal sorozatban kilenc keletnémet bajnoki címet nyert. Csapatával kétszer volt kupadöntőben (1982, 1984), de nem tudta megnyerni a kupát. Az 1981/82-es szezonban a „fuwo” futballmagazin a liga legjobb játékosának választotta. Közel 200 bajnoki találkozón, védő létére, 37 gólt szerzett. Pályafutását a berlini kerületi liga csapatában, a BSG EAB 47 Berlinben fejezte be 1990-ben. 1981 és 1984 között 17 alkalommal szerepelt a keletnémet válogatottban. Pályafutása befejezése után edzőként dolgozott, 1997-ben többek között a berlini körzeti bajnokságban szereplő Marzahner SV-nél. Szeptember 8-án hunyt el, hatvanötévesen.

Dominique Colonna (1928)

Aspirány egyik gólja a kapujában 1957 őszén a Népstadionban

1948 és 1963 között a Montpellier, a Stade Francais, a Nice és a Reims csapataiban összesen 340 bajnoki meccsen szerepelt. Négyszer volt bajnok, egyszer-egyszer kupa- és szupekupa győztes, illetve BEK-döntős. Ebből egy bajnoki címet a Nice csapatával szerzett 1956-ban, minden mást a Stade Reims színeiben szerzett. 1957 és 1961 között 11-szer szerepelt a francia válogatottban. 1958-ban világbajnoki bronzérmes lett, egy évvel korább Budapesten is járt a nemzeti csapattal, de nem volt szerencséje velünk, Aspirány Gusztáv kétszer is mattolta őt. Aktív játékos-pályafutása befejezése után edzőnek állt, szakmai csúcsa az volt, hogy szövetségi kapitány lehetett Kamerunban. Szeptember 12-én hunyt el, kilencvenöt évesen.

Marinho Peres (1947)

A Wolrd Soccer címlapján

Pályafutását a São Bento csapatában kezdte. 1967 és 1971 között a Portuguesa játékosa volt. 1972-ben a Santos szerződtette és még ugyanebben az évben debütált a válogatottban is. 1974 és 1976 között a Barcelona csapatát erősítette. A barcelonai karrierjének az vetett véget, mivel anyukája spanyol volt, apukája baszk, így nem csak brazil, hanem spanyol állampolgár is volt, így besorozták katonának. Katonaszökevényként tért haza hazájába. A későbbiekben játszott még az Internacional, a Galícia és az America-RJ csapataiban is. 1972 és 1974 között 15 alkalommal szerepelt a brazil válogatottban és 1 gólt szerzett. Részt vett az 1974-es világbajnokságon. Edzőként sok csapatnál megfordult. Dolgozott Portugáliában a Vitória Guimarães, a Belenenses, a Sporting és a Marítimo csapatainál. Brazíliában az America-RJ, a Santos, a União São João, a Botafogo, a Juventude, a Paysandu együtteseit irányította. 1998-ban kinevezték az El salvadori válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Játokosként brazil bajnok, edzőként portugál kupagyőztes volt. 2019-ben agyvérzést kapott, halála előtt egy hónappal pedig kórházba került tüdőgyulladás, valamint vese- és szívproblémák miatt. Szeptember 18-án hunyt el, hetvenhat évesen.

Odilon Polleunis (1943)

Csatában a mieinkkel 1972 júniusában Liégeben, az EB bronzmeccsén

A csatár 1968-ban a Sint-Truiden csapatának tagjaként megnyerte a belga Aranycipőt, azaz ő lett a belga élvonal gólkirálya. Haláláig ő a klub egyetlen belga gólkirálya. 1973-ban elhagyta szülővárosának csapatát és a Molenbeek játékosa lett. A brüsszeli klubban 82 hivatalos mérkőzést játszott három szezon alatt, 1975-ben bajnoki címet nyert a csapattal. A belga válogatottban 1968-ban mutatkozott be, 22 találkozón tíz gólt ért el címeres mezben. Részt vett az 1970-es labdarúgó-világbajnokságon, az 1972-es labdarúgó-Európa-bajnokságon. Utóbbi tornán bronzérmet szerzett a válogatottal, pont a mieinkkel szemben. 2022-ben az Évszázad Kanárijának - Sint-Truiden játékosának - választották. Szeptember 20-án hunyt el szívelégtelenség következtében, nyolcvanévesen.

Giovanni Lodetti (1942)

Az AC Milan mezében

A Milan utánpótlás-akadémiáján kezdte meg labdarúgó-pályafutását, majd 19 évesen, 1962-ben mutatkozott be a bajnokságban. Az 1960-as években kétszeres Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (BEK), kétszeres bajnok, emellett egyszer az Olasz Kupát, a KEK-et és az Interkontinentális Kupát is elhódította. A védő a Milanban kilenc szezon alatt 216 bajnoki találkozó tizenhat gólt szerzett. 1970 és 1978 között játszott még a Sampdoriában, a Foggiában és a Novarában, összesen 432-re módosítva az olasz bajnoki találkozóinak számát. Pályafutása csúcsa az olasz válogatott 1968-as Európa-bajnoki győzelme volt, a Squadra Azzurában 18 mérkőzésen két gólt szerzett. Mindkét gólját Walesnek lőtte egy 1965-ös barátságos találkozón. Még ebben az évben Magyarországon is járt, júniusban a Népstadionban szenvedtek 2:1-es vereséget válogatottunktól barátságos találkozón. Hosszú éveken át volt a Milan Channel szakkommentátora. Szeptember 22-én, nyolcvanegy éves korában hunyt el.

Bernardino Fabbian (1950)

Az Inter bajnokaként

A középpályás az Inter Milan ifjúsági akadémiáján nőtt fel, 1971-ben Scudettót nyert, mielőtt más Serie A és Serie B csapatokban (Reggiana, Foggia, Navara) játszott volna. Többször játszott az olasz 21 éven aluli labdarúgó-válogatottban is. Szeptember 22-én, hetvenhárom éves korában hunyt el, négy hónappal azután, hogy rákot diagnosztizáltak nála.

Kottán György (1946)

A Los Angeles Aztecs játékosaként

1970. április 5-én a Diósgyőri VTK ellen mutatkozott be az élvonalban, ahol csapata 3:1-re győzött. A 35. percben állt be Becsei József helyére és öt perc múlva gólt szerzett. 1972-ben Ausztriába távozott, ahol osztrák állampolgárként a SK VÖEST Linzben szerepelt és tagja volt az 1974-es bajnokcsapatnak. Ezt követően Nyugat-Németországba szerződött, ahol a Bayer Uerdingen játékosa lett. 1979-ben az amerikai Los Angeles Aztecs csapatánál már segédedzőként is tevékenykedett, amikor abbahagyta az aktív labdarúgást. Edzőként elvégezte a kölni sportegyetemet, majd a Los Angeles Aztecs együttesénél a holland Rinus Michelstől tanulhatott. 2000 októbere és 2003 júniusa között a bangladesi labdarúgó-válogatott szakvezetőjeként dolgozott. 2003-ban megnyerték a Dél-Ázsia Kupát. Távozását követően két és fél évig nem volt szövetségi kapitánya a válogatottnak. A dakkai Muktidzsoddha Szangszad KC-hez szerződött, volt edzője a Churchill Brothers csapatának is. Bangladesi szolgálatát befejezve Németországba visszatérve a FIFA Mobile Goal-projectjében (a harmadik világ országainak futballinfrastruktúra-fejlesztésében) tevékenykedett. 2009. február 21-től 2010-ig irányította a pakisztáni labdarúgó-válogatott szakmai munkáját, ahol korábban az 1970-es évek közepén Kalocsay Géza is tevékenykedett. Szinte haláláig az UEFA edzőképzésének irányítója volt. Ő volt az első magyar, aki diplomát szerzett a világhírű kölni főiskolán. Az egyetlen magyar, aki Johan Cruyff klubtársa volt egy idényen át. Az egyetlen magyar, aki Rinus Michels segítője lehetett. Az egyetlen magyar, akit Dél-Ázsiában az Év edzőjének választottak. Szeptember 25-én hunyt el, 76 évesen.

Idősebb Koman Vladimir (1964)

A Király SE palántáival

A kárpátaljai Nagybereznán látta meg a napvilágot, magyar felmenői nem voltak. 14 esztendős korában a Dinamo Kijev labdarúgó-akadémiájára került, később három évig futballozott is a kijevi felnőttcsapatban (edzője volt többek között Valerij Lobanovszkij is), de a szovjet élvonalban csak keveset szerepelt, inkább a tartalékbajnokságban játszott. Volt korosztályos válogatott is. Sérülések miatt elkerült Kijevből, a legutolsó szovjet-ukrajnai csapata a Bukovina Csernovci volt, a Kárpátok túloldalán fekvő bukovinai Csernovic város együttese. 1991 februárjában jött Magyarországra, az egyik játékostársát hozta el Szombathelyre, az akkor NB II-es Sabaria-Tipóhoz, ám a szakmai stábnak nem a társa, hanem az ő játéka tetszett meg, és a Sabaria végül Komant szerződtette. Az ukrajnai támadó két és fél szezont húzott le a Sabariában, Mihalecz István, majd Fedor Sándor volt az edzője. A csapat az 1991/92-es idényben érte el a legjobb helyezését, a Csepel, a BKV Előre, a Dorog és a Dunaferr mögött az 5. helyen zárt, három ponttal lemaradva a már osztályozós pozícióban végző BKV-tól. A következő kiírásban a 8. helyen végzett a Sabaria-Tipo, amelynek kapuját a Kaposvári Rákóczi és a Haladás korábbi legendás kapusa, Hegedűs Péter is védte, és Koman csapattársa volt többek között Kovács Sándor, Vidóczi József, Farkas Péter, Neudl Tamás – valamennyien szerepeltek később az NB I-ben. A z 1992/93-as szezonban 27 bajnokin 7 gólt szerzett. Az idény végén a Sabaria megszűnt, a támadó pedig a szomszédos Ausztriába szerződött, itt játszott csaknem tíz esztendőt alsóbb osztályú csapatokban (Rohrbach An Der Teich, Kohfidisch). Közben az 1996-ban alapított szombathelyi Lurkó UFC-nél lett a szakmai munka irányítója, és csaknem tíz esztendeig trenírozta fiát, ifjabb Koman Vladimirt. Később az Illés Akadémia edzője lett, majd a Király SE ovis programját vezette. 2018 áprilisában a Király SE szakmai stábjába került, elsősorban a legfiatalabbakkal foglalkozott. Aztán dolgozott az U19-es kerettel is, illetve egyéni képzések során fejlesztette az U13-as, U14-es és U15-ös csapat tagjait. Ötvenkilenc éves korában hunyt el szeptember 27-én

Október

Frank McDougall (1958)

Az Aberdeenben

Pályafutása többszörös korosztályos bajnok ökölvívóként indult, de egyszer a Hearts menedzsere, Bobby Seith, meglátta őt egy helyi amatőr meccsen, és leigazolta az edinburghi klubhoz. 1975-76-ban a Hibernian, 1976 és 1978 között a Glasgow Perthshire, 1978-79-ben a Clydebank, 1979 és 1984 között a St. Mirren labdarúgója volt. Itt egy bajnoki bronzérmet ünnepelhetett. 1984 és 1987 között az Aberdeen csapatában játszott, ahol egy-egy skót bajnoki címet és kupagyőzelmet ért el. Az 1984/85-ös idényben 22 góllal a bajnokság gólkirálya lett. Még a Hearts játékosa volt, mikor buszbalesetet szenvedett, ez kihatott az egész pályafutására. A folyamatos hátfájásai miatt 1987-ben, alig 29 évesen, orvosi javaslatra fejezte be pályafutását. Összesen 207 skót bajnoki találkozón 110 gólt szerzett. Később egy, a szurkolók között nagyon népszerű sörözőt nyitott Manchesterben. Október 1-én hunyt el szívroham következtében, hatvanöt évesen.

Francis Lee (1944)

A Manchester City játékosaként

Profi pályafutását a Bolton Wanderersnél kezdte, amelynek színeiben 1959 és 1967 között 182 mérkőzésen 92 gólt szerzett, majd akkori klubrekordot jelentő 60 ezer fontért megvásárolta őt a Manchester City. A Cityvel rögtön első idényében bajnoki címet ünnepelhetett, később egy FA-kupát, egy Ligakupát, két Charity Shieldet is nyert, s részese volt a klub első nemzetközi kupasikerének, amikor a csapat megnyerte 1970-ben Kupagyőztesek Európai Kupáját. Miután a manchesterieknél ötször volt házi gólkirály - 1971-ben az angol élvonal legeredményesebb góllövője is lett -, 1974-ben a Derby Countyhoz igazolt, amellyel első idényében másodszor is angol bajnoki címet ünnepelhetett, majd 1976-ban visszavonult a profi labdarúgástól. Az angol válogatottban 1968 és 1972 között 27 alkalommal lépett pályára, 10 gólt szerzett, s három mérkőzésen játszott az 1970-es világbajnokságon. Ő volt az első angol válogatott labdarúgó, aki VB-n lapos figyelmeztetésben részesült, miután a Brazília elleni csoportmeccsen megrúgta Félixet. Visszavonulása után sikeres vállalkozó lett, s háztartási papírtermékek gyártásával foglalkozó cégének bevételeiből 1994-ben megvásárolta a Manchester Cityt, s tulajdonosként a klub elnöke is lett, ám négyéves regnálása során a csapat előbb a Premier League-ből, esett ki, majd miután 1998 elején távozott az elnöki posztról az idény végén a másodosztályból is búcsúzott. Ismert volt a lovassportban is, hisz’ versenylovakat tartott és edzette is őket, valamint a krikettben is kipróbálta magát. 2010-ben bekerült az angol labdarúgó Hírességek Csarnokába, 2016-ban a brit lovagrend tagjává választották jótékonysági tevékenységei elismeréseként. Hosszú, súlyos betegség után, hetvenkilenc éves korában hunyt el október 2-án.

Patrice Lecornu (1958)

A francia válogatottban

1975/76-ban a Caen, 1976 és 1978 között a Red Star, 1978 és 1981 között az Angers, 1981 és 1984 között a Nantes labdarúgója volt. 1984/85-ben a Red Star csapatában hagyott fel az aktív játékkal, pályafutását visszatérő térdproblémák miatt kellett befejeznie 27 évesen. 226 bajnoki találkozón 31 gólt szerzett. 1979 és 1981 között három alkalommal szerepelt a francia válogatottban. Később hosszabb ideig a Red Star vezetőedzőjeként dolgozott. 2010-től közel tíz évig a PSG edzőközpontjának volt az igazgatója, 2009-ben visszatért a Red Starhoz, mint a létesítmények műszaki igazgatója. Október 2-án hunyt el, hatvanöt évesen.

Dorel Zamfir (1961)

Steaua játékosként

A jobboldali középpályás 15 éves, öt hónapos és 16 napos korában mutatkozott be nevelőegyesülete, a Constanta csapatába. Három szezon után a Steaua játékosa lett, első bukaresti idényében részt vállalt a bajnoki címből és a kupagyőzelemből. Ezt követően hat szezont játszott Arges Pitestiben, pályafutása következő éveiben a Gloria Bistrița csapatához ment, majd külföldön, Törökországban és Izraelben is szerzett tapasztalatokat, és játékos-edzői pályafutását a Flacara Moreninél fejezte be. 274 bajnoki találkozón 24 gólt szerzett. Szerepelt Románia U20-as válogatottjában az 1981-es ausztráliai ifjúsági világbajnokságon, mind az öt meccsen játszott, ezzel segítette a csapatot a 3. helyen zárni a tornát, megszerezve a bronzérmet. A brazilok ellen a csoportkör harmadik meccsén sorsdöntő találatot szerzett, 1:1-re alakítva az eredményt, mellyel a románok a nyolcaddöntőbe jutottak. Október 6-án hunyt el, hatvankét évesen.

Alcides Báez (1947)

Egy szép megmozdulása a Club Libertad kapusaként

1968-ban az asuncióni River Plate, 1969/70-ben a Club Libertad, 1971 és 1974 között a Cerro Porteño, 1974/75-ben a spanyol CD Tenerife, 1975 és 1981 között ismét a Club Libertad labdarúgója volt. A Cerro Porteño csapatával három, a Club Libetraddal egy paraguayi bajnoki címet szerzett. 1971 és 1979 között 16 alkalommal szerepelt a paraguayi válogatottban. Tagja volt az 1979-es Copa América győztes csapatnak. Október 8-án hunyt el, hetvenhat évesen.

Sir Bobby Charlton (1937)

Aranylabdája évében a Manchester United játékosaként

1956 és 1973 között a Manchester United játékosa volt, nevelőklubja színeiben 758 mérkőzésen 249 gólt szerzett, az angol bajnokságot háromszor, a Bajnokcsapatok Európa-kupáját és az FA-kupát egyszer-egyszer nyerte meg, míg az angol válogatottal 1966-ban világbajnok volt. Egyike volt ama játékosoknak, akik túlélték a manchesteriek 1958. február 6-i müncheni repülőgép-balesetét. Klubgóljaival ő volt a klub minden idők angol gólkirálya több mint 40 éven át, mígnem 2017-ben Wayne Rooney felülmúlta rekordját. Halálakor Anglia harmadik legjobb góllövője volt, 2022-ben Harry Kane is megdöntötte rekordját. Az angol válogatottban 106 mérkőzésen 49 gólt szerzett, 1966-ban az Aranylabdát is kiérdemelte, 1967-ben és 1968-ban második lett az Aranylabda szavazásán. Négy világbajnokságon vett részt (1958-ban, 1962-ben, 1966-ban és 1970-ben) bekerült az angol válogatottba, bár az elsőn nem játszott). Híres volt sportszerűségéről, pályafutása során mindössze kétszer kapott sárgalapos figyelmeztetést; egyszer Argentína ellen az 1966-os világbajnokságon, egyszer pedig egy Chelsea elleni bajnokin. A magyarokkal nem volt szerencséje, kétszer játszott ellenünk a válogatottban. 1960-ban egy barátságos meccsen 2:0-ra nyertünk a Népstadionban, az 1962-es chilei VB-n 2:1-re nyertünk. Klubszinten 1965-ben a VVK elődöntőjében a Ferencvárossal szemben maradt alul csapatával. Gólt egyik meccsen sem szerzett. II. Erzsébet királynő 1994-ben lovaggá ütötte, mellette számtalan kitüntetés, elismerés és díj birtokosa volt. 2020 novemberében kiderült, hogy Charltonnál demenciát diagnosztizáltak, és ennek eredményeként visszavonult a közélettől. Hosszantartó szenvedés után, békében, családja körében hunyt el október 21-én, nyolcvanhat éves korában.

Halmai József (1932)

Mindenki "Tomi bácsija" az Újpesti Dózsa pályaedzőjeként

Az Újpesten nevelkedett, 1953-ban mutatkozott be a felnőttek között a Sztálin Vasműben (a majdani Dunaújvárosban), 43 bajnoki találkozón három gólig jutott. 1956-tól már Újpesten játszott, ahol 1957-ben bajnoki bronzérmes lett, 45 bajnokin szerepelt.1959-ben az MTK-nál folytatta pályafutását, de egy évvel később sérülései miatt 28 évesen visszavonult. 3 elsőosztályú mérkőzésen szerepelt. 12 alkalommal kapott lehetőséget a magyar B-válogatottban, illetve egyszer volt tartalék az A-válogatottnál. 1976 és 1980 között Újpesten Várhidi Pál pályaedzőjeként dolgozott, ez idő alatt kétszer nyert bajnokságot a csapattal. Haláláig ő volt az Újpest legidősebb élő futballistája. Október 22-én, életének kilencvenkettedik évében hunyt el.

Raul Machado (1937)

A Benfica játékosaként

1959 és 1962 között a Leixoes labdarúgója volt, ahol egy portugálkupa-győzelmet ért el. 1962 és 1969 között a Benfica csapatában szerepelt, ahol hat portugál bajnoki címet és két kupagyőzelmet ért el. 1962/63-ban, 1964/65-ben, 1967/68-ban BEK-döntős volt a csapattal. A sorozatban 1965-ben a Rába ETO, 1968-ban a Vasas ellen is szerepelt az összes oda-visszavágós párharcban. 1969/70-ben a Leixes együttesében fejezte be az aktív játékot. Összesen 216 bajnoki találkozón négy gólt szerzett. 1962 és 1968 között 11 alkalommal szerepelt a portugál válogatottban. Október 22-én hunyt el, nyolcvanhat évesen.

Carlos Guerini (1949)

A Real Madrid játékosaként

1966 és 1970 között a General Paz Juniors, 1970/71-ben a Rosario Puerto Belgrano, 1972-ben a Belgrano, 1973-ban a Boca Juniors labdarúgója volt. 1973 és 1975 között a spanyol CD Málaga, majd 1975 és 1979 között a Real Madrid csapatában szerepelt. 1979/80-ban a Talleres játékosa volt. A Real Madriddal három spanyol bajnoki címet szerzett. 1973-ban hét alkalommal szerepelt az argentin válogatottban és négy gólt szerzett. Október 24-én, hetvennégy évesen távozott. Halála Madridban történt, amikor meglátogatta egyik lányát.

Ronnie Rees (1944)

A Swansea mezében

1962 és 1972 között az angol bajnokságban szerepelt. 1962 és 1968 között a Coventry City, 1968/69-ben a West Bromwich Albion, 1969 és 1972 között a Nottingham Forest labdarúgója volt. 1968-ban tagja volt a West Bromwich angolkupa-győztes csaptának. 1972 és 1975 között a Swansea City, 1975-ben a Haverfordwest együttesében szerepelt. 435 bajnoki találkozón 62 gólt szerzett. 1965 és 1972 között 39 alkalommal szerepelt a walesi válogatottban és három gólt szerzett. Miután visszavonult a profi futballtól, a Ford gyárban dolgozott Swanseaben. 1995-ben, 51 éves korában kénytelen volt nyugdíjba vonulni, miután súlyos agyvérzést kapott, ami miatt járás- és beszédkészségét is elvesztette. A swansea-i Hengoed Court Care otthon lakója volt. s bár rossz egészségi állapota volt, előszeretettel olvasta a Coventry City futballhíreit. Október 29-én, hetvenkilenc éves korában hunyt el.

November

Varga Márkó (1997)

A Linz játékosaként

Jánoshalmán ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd játszott Kiskunmajsán, a Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia utánpótlásában is. Később a Kazincbarcika és a Putnok csapatában szerepelt, 2019-ben igazolt az osztrák ASKÖ Donau Linzhez. Márkó az utolsó mérkőzésén is gólt szerzett, utána érte egy tragikus autóbaleset. November 4-én hunyt el huszonhat éves korában.

Bíró Imre (1958)

1990 nyarán a Rába ETO mezében

1977/78-ban az Avantul Reghin, 1978 és 1983 között az ASA Targu Mures, 1984/85-ben a Politehnica Iasi, 1985 és 1990 között az Universitatea Cluj labdarúgója volt. 353 román bajnoki találkozón 85 gólt szerzett. Hívta őt Jenei Imre a Steauába, de az egyetem helyhez kötöttte, azt mindenképpen be akarta fejejezni. 1990/91-ben a Győri ETO, 1991/92-ben a Soproni LC csapatában szerepelt, magyarországi mérlege 41 mérkőzésen 11 gól. A román válogatottban 1978-ban egy alkalommal szerepelt, egy lengyelek elleni barátságos találkozón. November 5-én hunyt el, hatvanöt éves korában.

Mário Moinhos (1949)

A Benfica játékosaként

1969 és 1984 között a Boavista, a Benfica és az Espinho csapataiban 351 találkozón 77 találatig jutott. A Benficával háromszor lett bajnok. 1975 és 1976-ban hétszer szerepelt a portugál válogatottban, egy gólt szerzett. November 7-én hunyt el, hetvennégy évesen.

Raphael Dwamena (1995)

A spanyol Levante játékosaként

2017-ben már éppen a szívproblémái miatt nem szerződtette az angol Brighton. A csatár Európában először Ausztriában futballozott (a Lieferingben, majd a Lustenauban), majd hat évvel ezelőtt a svájci FC Zürichhez vezetett az útja, melynél az orvosi vizsgálatokon nem érzékeltek szívproblémákat, ahogy az akkor élvonalbeli, spanyol Levanténál sem, amely 6.2 millió eurót fizetett érte 2018 nyarán (miután a svájci élvonalban 32 meccsen 9 gólt szerzett és 8 gólpasszt adott), aztán egy év múlva kölcsönadta a Real Zaragozának. Zaragozában már voltak panaszai és számos vizsgálat után megállapították, hogy strukturális szívbetegséggel küzd, amely nagy erőfeszítés idején életveszélyes állapotot idézhet elő. Az orvosok ezután csak úgy járultak hozzá, hogy folytassa a pályafutását, ha beépítenek neki egy olyan, szívmegállás esetén automatikusan működésbe lépő defibrillátort, amellyel a dán Christian Eriksen is folytathatta a profi futballt, azok után, hogy 2021-ben összeesett a dánok finnek elleni Eb-meccsén és újra is kellett éleszteni. Az akkorra nyolcszoros válogatott Dwamena azonban ezek után már nem volt képes ugyanazon a szinten futballozni, mint korábban, játszott az osztrák másodosztályban (FC Blau-Weiss Linz), majd a svájci ötödosztályban (BSC Old Boys). Közben úgy döntött, hogy egy nagyon komplikált műtét keretében,a családja és menedzsere, Philipp Degen tiltakozása ellenére kioperáltatja a szerkezetet a szívéből. Akkor az orvosok alá is írattak vele egy dokumentumot, mellyel vállalta a műtét utáni kockázatokat, nem bízott az orvostudományban. A műtét után volt lehetősége egy ukrán csapathoz szerződni, de ott már nem ment át az orvosi vizsgálaton és ezután úgy döntött, ha nem lesz más lehetősége, befejezi a pályafutását. 2023 januárjában azonban szerződtette az albán élvonalbeli KF Egnatia, melyben 11 gólt szerzett a bajnokság tavaszi szezonjában és az Európa-konferencia-ligában is indulhattak. Az Ekl selejtezőjében is lőtt két meccsen három gólt, az új bajnoki idényben pedig tíz mérkőzésen kilenc gólnál tartott (s ezzel vezette a góllövőlistát), amikor november 11-én, az FK Partizani elleni mérkőzés 24. percében, 1:1-es állásnál megállt a szíve és összeesett. Csapata orvosai és a helyszínen levő mentősök újraélesztették, majd kórházba szállították, ahol azonban egy újabb szívroham következtében életét vesztette. Huszonnyolc évet élt.

Ruud Geels (1948)

Fénykorában - az Ajax fénykorában

Tizenhat évesen mutatkozott be a Telstar csapatában, 1966-ban igazolt a Feyenoordba, négy szezon alatt 89 mérkőzésen 46 gólt szerzett. Sikerlistáján két-két bajnoki cím és kupagyőzelem, egy BEK-győzelem szerepelt. Következő két idényét a Go Ahead Eaglesnél töltötte, 62 találkozón 35 gólt szerzett. 1972 és 1974 között a belga Club Brugge következet, 53 találkozón 28 találatot jegyzett, mellette belga bajnok is volt. 1974-ben hazatért Hollandiába, 1978-ig az Ajax játékosa volt, 131 mérkőzésen 123 gólt rúgott, holland bajnok lett. Utána egy év az Anderlechtben (28 meccs, 25 gól), magasba emelhette az UEFA-szuperkupát. Ezt követőn végleg hazatért, két-két idényt szinte végig játszva a Sparta Rotterdam, a PSV és a NAC Breda csapataiban. Eme csapatoknál 102 bajnoki találkozón 56 gólt szerzett. Ötször volt holland gólkirály (1975, 1976, 1977, 1978 és 1981). 1974 és 1981 között 20 válogatott találkozón 11 gólt szerzett. 1974-ben VB-ezüstérmet, két évvel később EB-bronzérmet szerzett. A ’90-es években menedzserként tért vissza a Telstarhoz. November 18-án hunyt el, hetvenöt évesen, amikor már közel egy évtizede Alzheimer-kórban szenvedett.

Terence „Terry” Venables (1943)

Anglia szövetségi kapitányaként

Játékosként több mint 500 mérkőzésen szerepelt a Chelsea, a Tottenham, a Queens Park Rangers és a Crystal Palace színeiben, a legtöbb időt a Chelseanél töltötte, ahol hat év alatt 202 mérkőzésen 26 gólt szerzett. Összesen 508 angol bajnokin ötven gólt szerzett. A játékosként kétszeres angol válogatott labdarúgó 1976-os visszavonulása után edzőként klubszinten dolgozott a Crystal Palace-nál, a QPR-nál, a Barcelonánál, a Tottenhamnél, a Middlesbrough-nál és a Leedsnél, míg válogatott szinten 1994 és 1996 között volt az angol nemzeti csapat szövetségi kapitánya, melyet az 1996-os, szigetországi Európa-bajnokságon harmadik helyig vezetett. Az EB-bronz után még az ausztrál nemzeti csapatnál is dolgozott, 2006-ban pedig másodedzőként tért vissza az angol válogatotthoz egy évre. A Barcelonával spanyol bajnokságot és kupát, a Tottenhammel FA-kupát nyert. Ő az egyetlen labdarúgó, aki Angliában játszott az iskolai-, ifjúsági-, amatőr-, utánpótlás- és az A válogatottban. Mivel az amatőr válogatottat 1974-ben megszüntették, egyetlen játékos sem tudja már megdönteni rekordját. November 25-én, nyolcvanéves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el.

Roman Hodoványi (1990)

Sajnos, nem a labdarúgó karrierjéről maradt emlékezetes

A védő, akinek a neve hivatalosan Roman Godovanij volt, az ukrán első osztályban játszott az FK Voliny Luck, illetve a belarusz élvonalbeli FK Szlavia Mazír csapataiban. 2022-ben, amikor megkezdődött az orosz invázió Ukrajna ellen, csatlakozott az ukrán hadsereghez a 33. gépesített dandárhoz. November 29-én halt meg egy harci küldetés során, harminckét évesen. Felesége és két gyermeke maradt.

December

Belényesi László (1959)

A siófoki kupagyőztes

Fiatalkorában Debrecenben, a DSI-ben játszott, majd a DVSC-ből bekerült az ifjúsági válogatottba. Pályafutása során zömmel NB II-es csapatokban futballozott. 1980 nyarán került Mezőtúrra, a Honvéd Szabó L. SE-hez, leszerelése után igazolt Siófokra. Az 1983/84-es idényben végig ott volt a pályán, amikor a Siófoki Bányász SE 2:1-re legyőzte a Rába ETO-t a Magyar Népköztársasági Kupa székesfehérvári döntőjében. A középpályás az 1985/86-os kiírásban mutatkozhatott be az NB I-ben, mindössze négy bajnoki találkozón szerepelhetett. Következő évben Ajkára igazolt. Csapatával évente liftezett a másod és a harmadosztály között, összesen 83 mérkőzésen szerepelt a Hungaluban, nyolc találatig jutott 1991 nyaráig. Pályafutása befejezése után a szíve visszahúzta a Balaton partjára, a vendéglátásban dolgozott, haláláig a családtagjai társaságában egy népszerű kifőzdét üzemeltetett. December 6-án hunyt el hatvannégy éves korában, hosszantartó betegség után.

Ferdinand Keller (1946)

Egyik fejese a HSV színeiben

1965 és 1969 között a TSG Pasing, 1969/70-ben az 1860 München, 1970 és 1972 között a Hannover 96, 1972 és 1976 között ismét az 1860 München, 1976 és 1978 között a Hamburger SV labdarúgója volt. Tagja volt az 1976/77-es idényben KEK-győztes hamburgi csapatnak, gólkirály is volt a HSV csatáraként. 1978/79-ben a Borussia Neunkirchen együttesében fejezte be az aktív játékot. Összesen 207 Bundesliga találkozón 109 gólt szerzett. 1975-ben egy alkalommal szerepelt a nyugatnémet válogatottban. December 11-én hunyt el, hetvenét évesen.

Antonio Juliano (1942)

Csapatkapitányként vezeti ki a Stadio San Paolo gyepére a Napolit 1974 őszén a Videoton elleni UEFA-kupa mérkőzés előtt

1956-ban az SSC Napoli együttesében kezdte a labdarúgást, ahol 1962-ben mutatkozott be az első csapatban. Tagja volt az 1976-os olasz kupa-győztes együttesnek. A Napoli színeiben 16 idényen át szerepelt. 394 bajnoki mérkőzésen lépett a pályára és 26 gólt szerzett. Az 1978/79-es idényben a Bologna játékosa volt és itt vonult vissza az aktív labdarúgástól. 1966 és 1974 között 18 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban. Három világbajnokságon vett részt (1966, Anglia, 1970, Mexikó, 1974, NSZK), de csak egyetlenegy mérkőzésen szerepelt: az 1970-es világbajnoki döntőn, ahol az olasz csapat ezüstérmes lett. 1968-ban Európa-bajnok lett a válogatottal. 1962-ben a KEK-ben az Újpesti Dózsa ellen, 1974-ben az UEFA-kupában a Videoton ellen szerepelt csapatával. Nagyon hosszú ideig volt a Napoli klubmenedzsere, nevéhez fűződik Ruud Krol és Diego Maradona leigazolása is. December 13-án hunyt el, nyolcvanéves korában.

Bo Göran Larsson (1944)

Zászlócsere az 1974-es VB-n

1962 és 1966 között a Malmöben játszott. 1966-tól 1969-ig a VfB Stuttgart játékosa volt az NSZK-ban, ahol 1969-ben a Bundesliga legjobb játékosának választották. 1969-től 1979-ig ismét a Malmöt erősítette. 1980-ban a Trelleborg színeiben fejezte be a pályafutását. Hétszeres svéd bajnok és négyszeres kupagyőztes. Három alkalommal volt a svéd bajnokság legeredményesebb játékosa és két alkalommal választották az év labdarúgójának Svédországban. 1964 és 1978 között 70 alkalommal szerepelt a svéd válogatottban és 17 gólt szerzett. Részt vett az 1970-es, az 1974-es és az 1978-as világbajnokságon. A magyar válogatott ellen háromszor is játszott, 1969-ben és 1970-ben, barátságos mérkőzéseken legyőzték a mieinket, az 1972-es VB-selejtezőn pedig egy gólnélküli döntetlent értek el a Népstadionban. Klubszinten már kevésbé volt ilyen sikeres, 1971-ben a BEK-ben az Újpesti Dózsa, 1975-ben a KEK-ben a Ferencváros ejtette ki az őt soraiban tudó FF Malmöt. 2007-ben könyv jelent meg életéről, nem sokkal később pedig szobrot a malmöi stadion mellett. December 18-án hunyt el, hetvenkilenc évesen.

Francois Bracci (1951)

Az OM csapatkapitányként

1965-ben az AS Sainte-Marguerite csapatában kezdte a labdarúgást, majd két év múlva az US Rouet együttesében folytatta. 1968-ban igazolta le az Olympique Marseille korosztályos csapata, ahol 1971-ben mutatkozott be az első csapatban. Az 1971/72-es idényben bajnok, majd 1976-ban francia kupa-győztes lett az együttessel. 1979 és 1983 között egy idényt az RC Strasbourg, majd három idényt a Bordeaux csapatánál töltött. 1983-ban visszatért az Olympique-hez, ahol még két idényen át játszott. 1985 és 1987 egy-egy idényt az FC Rouen, majd az AS Béziers csapatában szerepelt. 1987-ben visszavonult az aktív labdarúgástól. 571 bajnoki találkozón 25 gólt szerzett. 1973 és 1982 között 18 alkalommal szerepelt a francia válogatottban. Részt vett az 1978-as világbajnokságon Argentínában, játszott ellenünk is Mar del Platában. 1991-ben kezdte edzői pályafutását. 2003-ig francia csapatoknál dolgozott. 2003 májusában szerződött az algériai Constantine együtteséhez. 2004 májusában visszatért Franciaországba a korzikai ES Bastia csapatához. Itt következő év áprilisáig tevékenykedett. 2006 óta Észak-Afrikában dolgozott algériai, marokkói és tunéziai csapatoknál. Az algériai MC Alger csapatának három időszakban is vezetőedzője volt. Legnagyobb sikereit is ezzel a klubbal érte egy-egy bajnoki cím, algériai kupa és szuperkupa győzelemmel. December 28-án hunyt el, hetvenkét évesen.

Emléküket kegyelettel megőrizzük!

Emlékeztetőül:

Ez a csönd éve volt - 2023-ban távoztak közülünk - 1. félév

Szintén figyelmükbe ajánljuk: 

Időkapszula: NB I. - 1980/81
Időkapszula: NB I. - 1981/82
Időkapszula: NB I. - 1982/83
Időkapszula: NB I. - 1983/84
Időkapszula: NB I. - 1984/85

Végül egy kis kötelező irodalom: 

Osztálynapló
Két évtized felejthetetlen és elfelejtett magyar hálóőrei