Válogatott okosságok

A Drukkerkocsma legendássá vált heti állandó rovatát egyszerűen nem volt szívünk megszüntetni. A blog indulásakor ugyan három hetet kellett bepótolnunk, de a többi adja magát, a sportközélet úgyis hetente produkál valami olyat, amin röhögünk egy jót. Lássuk a heti győztest!

Nehéz lenne megmondani, mikor elégelte meg az UEFA a társbérletben rendezett EB-ket. A holland-belga idején még biztos minden nagyon gromek volt, vajon az osztrák-svájci rendezésnél már rezgett a léc a házigazdák gyenge szereplése miatt, és az ukrán-lengyel volt az utolsó csepp a pohárban? Vagy csak látták, hogy a portugálok szabályosan belerokkantak a rendezésbe, ráadásul a mezőny is 24 csapatosra fog duzzadni? 

A mai napon a 2004 január 25-én elhunyt Fehér Miklós emlékének adózva idézzük fel azt a válogatott mérkőzést, amikor többek között Fehér mesterhármasával Kaunasban ütöttük ki a litvánokat. Az az ősz egyébként az elmúlt 15-20 év egyik legreménytkeltőbb kvalifikáció-kezdete volt magyar részről. Talán idén sikerült ezt először túlszárnyalni. Azt pedig csak szívből remélni tudjuk, hogy a folytatás egészen más lesz, mint 2001 tavaszán és őszén. Lássuk azt a nevezetes kaunasi mérkőzést!

Azt hiszem, sok mindent nem lehet ilyenkor mondani. Mindannyian emlékszünk arra, hogy mi történt 2004 január 25-én este, a Guimaraes-Benfica bajnoki találkozón. Hitetlenkedve fogadtam a mindenhol megjelenő rövidhírthírt és biztos voltam benne, hogy csakis valami múló rosszulét lehet a dolgok hátterében.

Bár már akkortájt is olvashattunk rövidhíreket távoli országokban, alacsonyabb osztályokban történő futbalistahalálokról és megdöbbentünk, amikor Marc-Viven Foé összeesett a 2003-as Konföderációs Kupa Kamerun-Kolumbia mérkőzésén, majd röviddel később meghalt. Csak valami egyszeri, fatális véletlen lehetett! – legalábbis ezzel nyugtattuk magunkat. Ha tudtuk volna, mi fog történni Mikivel, Zavával, Ocskay Gabival és a többiekkel...

„Miki bizonyára egy ütközés után elszédült, a média megint a szokásos gusztustalan módszereivel akar olvasottságot toborozni magának! Ez benne van a sportban!” – legyintett egy haverom a Közgáz kollégiumának dohányzójában, amikor valaki izgatottan hozta a hírt: „Fehér Mikivel történt valami, most írja az összes hírportál!”

Aztán pár perccel később a világhálóra felkerült az a szörnyű videó. Nem tartom magam szentimentális alkatnak, néha talán túlzásba is viszem a cinizmust, de amit akkor ott láttam, az mélyen megrendített. Megmondom őszintén, nem tudnám még egyszer megnézni. Úgyis a szemem előtt van az egész. Akkor már tudtuk, hogy itt valami nagyon nagy baj van.

Emlékezett rá az ország, a magyar szurkolók és az MLSZ egy emlékének szentelt, balul sikerült válogatott meccsen Wales ellen. Portugáliában egy szobor emlékeztet rá minden nap, Győrben az ETO akadémiája vette fel a nevét 2007-ben. Emléktornák, koszorúk, Facebook-megosztások, újságcikkek...és ez így van rendjén. Nem lehet igaz az, ami kedvenc Bikini-számának utolsó sorában áll: „Porból lettem, porrá leszek/Félek, hogy a ködbe veszek”

Soha nem felejtem a Celtic-szurkolók gesztusát, amikor Lisszabonban ötezren énekelték a You’ll never walk alone-t, miközben kihúzták a visszavonultatott 29-es mezt.

Mi a magunk módján a későbbiekben szintén megemlékezünk Fehér Mikiről a mai napon, felidézve a legemlékezetesebb válogatott mérkőzését.

Fehér Miklós, nyugodj békében!

A nyolcvanas évek elején hatalmas port vert fel az úgynevezett Totóbotrány. Akkoriban kis túlzással mindenki erről beszélt, cikkek garmadája jelent meg a témával kapcsolatban, sőt, egész könyvet is szenteltek a botránynak. Még a mai napig is megy a találgatás, hogy kik lehettek benne és kik nem, és vajon melyik meccsek végeredménye dőlt már el a kezdő sípszót megelőzően. 

Becsukódott a mesekönyv. Idén sem tett csodát férfi kézilabda válogatottunk, így a nyolcadik helyen zárt. Félreértés ne essék, folyamatosan a legjobb nyolc közé kerülni egy világbajnokságon nagyon is szép teljesítmény. Ám már a tegnapi közvetítés alatt is pedzegették mind a stúdióbeszélgetésben, mind a közvetítőállásban, hogy az igazán nagy eredményre 1986 óta várunk – természetesen a két olimpiai és egy VB-negyedik helyet nagy becsben tartva. Sajnos a negyedik helyeknek megvan az a pszichés hátránya, hogy két vereséggel zárjuk a sorozatot. Van rá esély a közeljövőben, hogy a dán, horvát, spanyol és francia csapat legyőzéséhez ne csoda kelljen, „csupán” egy jó teljesítmény? Röviden: nincs.

A magyar jégkorong felépítése viszonylag egyszerű. Keress egy várost, állami céget, vagy vállalkozót aki hajlandó pénzt adni és vedd meg azokat a játékosokat akiket meg tudsz fizetni. Igy legtöbb esetben a meccseken forintmilliók játszanak a fillérek ellen és ez legalábbis megnehezíti a fejlődést.

Negyven percen át egy egészen jó mérkőzést játszottunk az aktuális Európa-bajnok ellen. Ennek a nagyszerűen hangzó hírnek az élét az rontja el kissé, hogy amikor ez a negyven perc elkezdődött, akár lényegében már mindegy volt. 

Az első húsz percben tragikusan, mélyen a tudásszintje alatt játszott a magyar válogatott a kézilabda-világbajnokság ma esti meccsén, és ezalatt olyan hátrányt szedett össze, amit már a második félidő szenzációs teljesítményével sem sikerült kiegyenlíteni.