Válogatott okosságok

Elôre le kell szögeznem, hogy nem értek egyet, és soha nem is fogok egyetérteni azzal, hogy üres nézôtérrel büntessenek bárkit, hogy szanakcióként alkamazzák ezt a büntetésformát. Mert így elvész az élsport lényege, a szurkolás. Hajlmosak vagyunk elfelejteni (és nem csak mi, szurkolók, sôt mi a legkevésbé, sokkal inkább a sportági bürokraták) azt, hogy az élsport nem önmagáért való dolog, az bizony szórakoztatás és mint ilyen nézôk, szurkolók nélkül semmit sem ér. Éppen ezért nem érthetek egyet zártkapus mérkôzések megrendezésével, kivéve akkor, ha azt a zártkaput Bogdán Ádám zárta be.

És itt jön a de. De el kell azon gondolkoznunk, mi vezethet odáig, hogy egy nemzetek közötti válogatott meccs önmagában kockázatot hordoz, és mi vezethet odáig hogy ezzel a kockázattal számol szurkoló, rendôrség egyedül az MLSZ nem. Ne legyünk álszentek, tudtuk hogy lesz zsidózás. Sôt, szerintem olyanok is kimentek erre a meccsre tavaly augusztusban, akik inkább a zsidózás miatt mentek semmint a játék miatt. Azt  is lehet tudni most már évek óta, hogy a FIFA-nak, az UEFA-nak fontos a rasszizmus elleni kiállás. Olyannyira, hogy létre is hozott egy szervezetet, amelyik a szurkolók rasszista megnyilvánulásait figyeli (FARE). http://www.farenet.org/

Ne legyünk szereptévesztédben! A FIFA-nak, az UEFA-nak nem dolga a rasszizmus megszüntetése (nem is lehet). Ôket az érdekli, hogy a rendezvényein minimalizálja ezeket a megnyilvánulásokat. Az, hogy ezt a nemzeti szövetségek hogy érik el, a legkevésbé sem érdekli ôket. Viszont ha nem tesznek semmit, akkor szankciókra számíthatunk.

Mibôl állt volna, ha az MLSZ felhívja a szurkolók figyelmét erre? Arra, hogy viselkedjenek európai módon, mert ellenkezô esetben nehéz helyzetbe hozhatják nemzeti válogatottunkat? Szórólapokkal, a meccsre megjelenô programfüzetben, hangosbeszélôn. Mibôl állt volna a kifütyült himnusz után, mondjuk a válogatott csapatkapitányának odamenni a tabor elé, lehiggasztani ôket? Azt gondolom, hogy kis odafigyeléssel, kis körültekintéssel minimalizálhattuk volna a károkat.

Persze a nemzetközi szövetség túllôtt a célon. Hiszen iráni vagy palesztin zászlót lobogtatni nem bûncselekmény, nem szabálysértés. Ezt nem lehet szankcionálni. Ezt amúgy is megszokhatta az, aki MTK-Debrecen meccsre jár, hiszen ott lassan évtizede mindig lobog palesztin zászló, ami annak fényében hogy a Loki névadó szponzora a TEVA, meglehetôsen érdekes.

Arra is emlékezhetünk, hogy volt 2008-ban Sopronban egy REAC-MTK (kis magyar futbalabszurd) meccs, ahol bajnok lett az MTK és egyetlen izraeli zászló lobogtatásából mekkora botrány lett. És persze emlékezhetünk politikusaink megnyilatkozásaira, akik a parlamentben arról beszélnek hogy az MTK nem magyar csapat. Szóval olaj mindig van a tûzre…

Nem vagyok biztos benne, hogy ilyen mérkőzések után is érdemes megválasztani a Man of the Match-et. Ám végső soron igazságtalanok lennénk azokkal, akik a pályán lehetőséget kaptak, és ott komolyan vették a szerény képességű kengurukat. Továbbá megmentettek engem, miután megnyugtattam egyik tippmixelő barátunkat: nyugodtan megteheti a magyarokat a 22 gólos handicap ellenére. Amúgy a harminc gólos győzelem ellenére sem tudok egyetérteni azokkal, akik szegény auszikat távol akarják tudni a világversenyektől. Futsal és U-20-as labdarúgó VB-n is szívesen elnéztem például Tahitit. Hogyan tanuljon meg egy gyerek játszani, ha nem adunk neki labdát?

A magyar játékosok ötletességét egyetlen rendszerbe sem szabad belefojtani

A magyar labdarugó iskola világhírnevet és megbecsülést szerzett számunkra a földgolyó legtávolabbi pontjain is. A régi FTC-től kezdve a háborús évek végén kibontakozó MTK "aranytámadósoráig" ontották csatáraink a gólokat. De nemcsak ez a két együttes, hanem a középcsapatok is szemet-lelket gyönyörködtető stílusban kergették a labdát.

Hol van a mai NB-ben olyan ötös, mint amilyen a 20-as évek elején a Vasasé volt. A Katzer, Takács, Jellinek, Szentmiklóssy, Himmer sor kifinomult technikája, sziporkázó ötletessége úgy aránylik a mai korszerű WM támadósorokhoz, mint Himalája a Gellért-hegyhez.

De bizonyára emlékeznek még olvasóink a kőbányaiak Szántó, Urik, Kautzky, Hirzer, Weisz ötösére. Ez a lánc szembeállítva a mai korszerű, rugófolyosós - az NB őszi fordulójában legkevesebb gólt lőtt - támadósorral, bizonyára könnyeket csal ki a Töri hívők szeméből.

Képes Sport, 1941.

Örömmel olvastam, hogy jelenleg mi büszkélkedhetünk az NB I legfiatalabb átlagéletkorú csapatával. Ennek bizony hatalmas jelentősége van, hiszen a szezon végi helyezést majd nyilván nagy mértékben befolyásolja, hogy a játékosok átlagosan 24,16 vagy éppen 25,28 évesek. Persze még ubiszezon van, és valamiről írni kell, azonban ezzel az erővel akár egy olyan statisztikát is ki lehetne hozni, hogy a legkeserűbbek a siófokiak, mivel átlagosan 0,89 cukorral isszák a kávét, vagy hogy a legnagyobb lábon a fehérváriak élnek, mivel a cipőméretük átlagosan 43,82.

Nem nagyon kedvelem a politikát, épp ezért az év elejének válogatottunkat, illetve annak szurkolóit érintő eseményeit sem szeretném ilyen szempontból megközelíteni. Alapvetően a betiltás, mint problémamegoldás tematikája izgat, hogy valójában drasztikus, de a gyógyuláshoz szükséges orvosság vagy pusztán tüneti kezelés, esetleg szimpla kuruzslás. Legrosszabb eshetőségként pedig a mérgezés is felmerül, mint a betegség elhatalmasodásának elősegítője.

Hol is kezdjem. Egyszer csak azon kapom magamat, blogger lettem. Az élet dobta így, elfogadom. Részese lettem egy csodálatos baráti társaságnak, és ahogy az egyikünk már megemlékezett róla, sokan vagyunk és sokfélék. Minden tekintetben. De egy valami közös bennünk. A foci szeretete és egymás tisztelete. És jellemzően nem csak magunk tiszteljük magunkat, vagy egymást, hanem az ellenfelet, az ellenfél szurkolóit. Mielőtt nagyon átmennék szentimentálisba, bele is kezdenék, hogy lettem focibuzi.

A kiemelések és a „kalapozás” minden egyes sportágban és minden világversenyen kikezdik a sportvezetők és a szurkolók idegeit. Miért oda, miért nem ide, bezzeg a másik, hűtött golyók, stb. Számunkra kivételesen most nem nagyon okozott homlokráncolást sem a csoportbeosztás, sem az ágra sorolás, de elhihetik, hogy másnak komolyabb fejtörést okozott.

Például Algéria, Egyiptom és Ausztrália helyett kaphattuk volna Tunéziát, Oroszországot és Brazíliát a 4-5-6. kalapből, ami azért mégsem lett volna ugyanaz. De a „ha” helyett haha lett (bocs, ezt mindig el kell sütnöm) és a legyőzött fáraók után egy egészséges kétkapus edzéssel hangolhatunk a horvátokra –a középdöntőkre pedig Algériával. A rivális csoportban akkor éppen lengyel-koreai ill. szerb-szlovén meccs várható.

Szerintem ez a kérdés ér annyit, hogy kitárgyaljuk itt. Sőt, ha valami jó ötletünk van, akár Sanyi bácsihoz is eljuttathatjuk. 

Persze felmerül a kérdés hogy lehet-e egyáltalán pótolni, kell-e egyáltatlán pótoloni. Arról nem beszélve, hogy lassan-lassan fel kell készülnünk a Gera utáni korszakra. 

Én amondó vagyok, hogy Buzsáky Ákos éppen megfelelne a célnak... csakhát nem játszik. Szinte már nem tud oylan csapathoz igazolni, ahol stabil kezdőjátékos lehetne. Még az angol harmadosztályban sem. Huszti ugye kilőve, ez alap. Esetleg Stieber? Vagy dobjuk be Varga Rolandot? Nekem csak egy, illetve két kérésem lenne. Czvitkovicsot és Szakályt ne!

A hétvégén nem aludtam. Főcsoport elődöntők voltak az NFL-ben. Egyik meccs jobb volt mint a másik. Nézzétek meg a hétvégén a főcsoport döntőket, azt hiszem érdemes lesz. 

New England-Baltimore és San Francisco-Atlanta.

Nem vagyunk egyformák.

Van közöttünk magas és alacsony, sovány és jobb étvágyú, jól fésültebb és kopasz is. Van közöttünk nős és nőtlen, karakteresebb arcú és veszedelmesen jóképű is. (Ez utóbbi egyébként én lennék, de ez most itt egyáltalán nem fontos.) Vannak közöttünk apukák, és olyanok is, akik egyszer talán azok lesznek, vagy csak még egyszerűen nem szóltak nekik, hogy egy ideje már azok. Vannak közöttünk olyanok, akik a gabonákból vagy a gyümölcsökből készített alkoholos tartalmú italokat kedvelik, és olyan is akad, aki az üdítőitalokra esküszik. Van aki ATV-t néz közülünk, van aki Hír TV-t, és bizony még olyanok is akadnak, akik a természettudományos csatornákban lelik az örömüket.