Válogatott okosságok

1983. április 20., a hónap utolsó előtti szerdája

Kedves vendég Budapesten, Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottságának titkára Ferihegyen fogadja Jasszer Arafatot

1983. április 17., a hónap utolsó előtti vasárnapja

Budapesten elhunyt Illyés Gyula költő

Futballszurkoló vagyok. Magyar futballszurkoló. Néha jó lenne brazilnak, franciának, vagy Uram bocsá' horvátnak lenni, de én egyszerűen képtelen vagyok többes szám első személyben beszélni más nemzet válogatottjáról. És vasárnap óta egy kicsit boldog vagyok, de kérlek, Titeket, ezért ne utáljatok! 

Mi tagadás, a Sors nem igazán kényeztetett el. Hol nemzeti tizenegyünk, hol a Budapest Honvéd, szeretett Kispestem keserítette hétvégéimet és szerdáimat. Kényelmesebb lett volna találomra rábökni valamelyik BL-elődöntősre és utána szemrebbenés nélkül bizonygatni, hogy "én már akkor is szerettem őket, amikor még..."

És mégis ott ültem, álltam a Népstadion, majd Puskás Ferenc stadion omladozó betonlépcsőin és a Bozsik Stadion még omladozóbb lelátóin. Szerettem a sör, szotyi, füstbomba illatát, szerettem találkozni barátaimmal, szerettem szurkolni és hát mi tagadás, vártam a csodát. Egy idő után már nem hittem a csodában, de az érzés megmaradt, ahogy a meccseket még látogató barátok is. Mégis miért jártam meccsre, amikor semmi remény nem volt, hogy az elszegényedett, bundabotrányokba és csődökbe gabalyodott magyar labdarúgás versenyre kelhet szerencsésebb, gazdagabb nemzetek focijával? Sokak szerint nyilvánvalóan a balhé miatt, vagy hogy az iskolázatlan cimboráimmal megbotránkoztathassuk a dolgos polgárokat. Körülbelül két évtizeden át heherésztek ezen Záhonytól-Kőszegig.

1983. április 13., a hónap második szerdája

Minden gyerekért ültessünk egy fát! A békásmegyeri lakótelepen borókafenyő kerül a parkba

Ennyi a Ferencváros gólszerzőinek súlyozott átlagéletkora a női kézilabda Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében, a Krim elleni mérkőzésen.

Fotó: Ricsováry Takács László

1983. április 9-10., a hónap második hétvégéje

Éljen április 4!

A tudományban ismert jelenség, amikor önmagában azáltal, hogy mérünk valamit, már beavatkozunk a folyamatokba, esetleg túlságosan is megváltoztatva azok lefolyását. Természetesen ez alapvetően nemkívánatos, de sok esetben elkerülhetetlen. 

Ha nem is méréshez kapcsolódva, de hasonló folyamatot figyelhetünk meg a labdarúgásban is a videóbíró bevezetése kapcsán. 

1983. április 2-3., Húsvét hétvégéje

Itt a Húsvét, itt a nyúl!

Az elmúlt években többször hallhattuk azt a már már elcsépelt mondatot hogy „A sporttörténelem legnagyobb fordítása”. Ezt használták újságírok a Barcelona-PSG BL nyolcaddöntő után, amikor is a katalán csapat a 4-0-ra elveszített első mérkőzés után 6-1-re bizonyult jobbnak a franciáknál, és továbbjutott.

Vagy a New England Patriots-Atlanta Falcons Super Bowlon, ahol a bostoniak 28-3-as hátrányból fordították meg a mérkőzést. A mai Északi sívilágbajnokság középsáncos síugróversenyén valami hasonló történt. Dawid Kubacki az első sorozatban a 27. lett, azaz éppencsak bejutott a a legjobb harmincba, így lehetősége volt második ugrásra is. A második sorozatban fordított sorrendben ugranak a versenyzők, azaz a 30. ugrik elsőként, és az első ugrik utolsóként, fokozva az izgalmakat.

Kubacki alig 85,3 pontos ugrására a második sorozatban 133 pontot tett rá – azaz majdnem 50 ponttal erősebbet ugrott -, így látszott hogy rengeteget fog javítani. A körülmények fokozatosan romlottak, a havazásugyanis erősödött. Először az volt a kérdés, hogy bejut-e a legjobb 15-be, aztán a 10-be, majd hogy fölállhat-e a dobogóra. Végül mindenkit megelőzve világbajnok lett, a második, honfitársa Kamil Stoch lett, aki a 18. helyről ugrott előre, míg a dobogó harmadik fokára az osztrák Stefan Kraft állhatott fel. Ez a dobogó amúgy komolyabb meglepetést nem okozott volna egy „normális” versenyen, hiszen három klasszis síugróról beszélünk. A nap legnagyobb vesztese Ryoyu Kobajashi, aki toronymagas esélyesből lett tizennegyedik, úgy, hogy az első sorozat után 18 ponttal vezetett Kubacki előtt.

Estoril magyar szempontból legfőképp arról nevezetes, hogy 1949-től 1957-ben bekövetkezett haláláig Horthy Miklós lakóhelye volt. A Lisszabon közelében fekvő pompás tengerparti üdülő- és fürdőhelyek, Cascais és Estoril közül utóbbi neve ettől függetlenül is ismerősen csenghet Magyarországon, sportkedvelők emlékezhetnek az egykor itt rendezett Forma-1 portugál nagydíjra vagy az Estoril Open tenisztornára. Ugyanakkor honfitársaink meghatározó szerepet játszottak és játszanak a két település sportéletében.

A tengerpart Estorilban (forrás: reisnaarportugal.nl)

1983. március 30., a hónap utolsó szerdája

Kedves vendég hazánkban