Válogatott okosságok

1951. augusztus 30-án született Peter Withe egykori angol válogatott csatár.

Közelednek a választások, és talán még L. Mátyásék is jelentős összeget mernének felpakolni arra, hogy az élet minden területén, így a sportban is minden idők legdurvább kampánya következik, azaz már zajlik is egy jó ideje. Már annak is van egy sajátos bája, amikor olyan kormánypárti funkcionáriusok fogalmazzák meg vállvetve, hogy a „stadionokban nincs helye a politikának”, akik a klubok életében maguk is vezető pozíciót töltenek be. Az egyre nagyobb méreteket öltő stadionépítési láz és a különböző egyesületek kisebb-nagyobb mértékben való támogatása (akár állami pénzen, akár csak „önzetlen”magáncégeken keresztül) már önmagában is megosztaná a közvéleményt, azonban ha még jól ki lehet a zsidókártyát is játszani, akkor aztán így már megint tökéletesen háttérbe szorítható a lényeg. Ezúttal sem arról kell beszélni, hogy miért hullott el az összes klubcsapatunk már a bajnokság elindulása előtt, milyen személyi és strukturális változtatások lennének szükségesek a labdarúgásunk felemelkedéséhez, de még arról is hallgatni lehet, hogy jövő héten Bukarestben ki legyen a középhátvéd, vagy éppen hány támadóval lépjünk pályára. Kit érdekel a csatárügy, amikor itt van nekünk a Csatáry-ügy?

Lejátszották az Nb1 ötödik fordulóját és már jön is a hatodik. Juhé! Tippelőink nem parádéztak, bár volt pár tisztességes pontszám bizony igen sok méltatlan komponálás, alacsony pontszám is borzolta a kedélyeket. Gratulációnk Titi120-nak szól, aki megnyerte a fordulót. Hajtás után eredmények és tippsor.

A Parasznya-Szendrő rangadó 3:2-es hazai sikerrel ért véget. Parasznya lakosságának egytizede megtekintette   a mérkőzést. (Fotó: Kozma István-Borson online)

Foci, sör, céllövölde: az Egyházasrádóc (Vas megye II. osztály) hazai pályán mindenkire veszélyes, vasárnap a Csörötnek szaladhat bele a késbe.  A családbarát stadionban 400-500 néző előtt rendezik a mérkőzéseket, és mialatt az MLSZ a molinók ellen harcol, itt akár célba is lőhetnek a fanatikusok a pálya szélén.(Fotó: Kiss Teodóra, vaol.hu)

1953. augusztus 27-én született Weimper István, a "Paripa", a Budapesti Honvéd, a Tatabánya, a Rába ETO és a magyar labdarúgó válogatott egykori csatára.

Van amiben egyetértenek a szurkolók.

Kérem szépen, én már a múltkor is megmondtam, hogy sem a fodballhoz, sem a nagypolitikához nem értek. Csak annyit tudok, hogy az Albert Flóriék óta már nem érdemes meccsre járni, a fejesek dolgába pedig egy magamfajta kisember amúgy sem szólhat bele. Ezzel a kis bolgárkertészetemmel még úgy-ahogy ki tudom egészíteni a kis nyugdíjamat, különben már nem is tudom, hogy mi lenne. Pedig én aztán becsületesen végigdolgoztam az életemet! Még az a szerencse, hogy a vízszámlám most sokkal alacsonyabb, mint az elmúlt nyolc évben bármikor! Mert ugye ha nem öntözném rendesen a növényeket, akkor még annak se lenne értelme, hogy kijárjak a piacra. A stadionokba pedig már nagyon régen nincs értelme kijárni, mert ott utoljára az Albert Flóriék idejében volt fodball, ha még esetleg nem mondtam volna.

Nem tudjuk, hogy a bochumi ügyészség foglalkozik-e sporthorgászati bundákkal, de nekünk ez mindenképpen gyanús: egy 170 kilós hal ugrik be a horgászok yachtjába. A különös eset tegnap történt Dominika partjainál.

A legtöbb sportághoz hasonlóan az utánpótlás-versenyek elsődleges jelentősége kézilabdában is a saját csapatunk állapotának felmérése, hogy láthassuk, hol tartunk, milyen munkát végeztünk, mire számíthatunk egy-egy évfolyam, korosztály játékosaitól hosszú távon.

Ez persze nem mindig jön be. Nagy szerepük lehet a válogatási alapelveknek, főként az elején: 17 éves lányok közül például még világszinten is kevesen tudnak felugrásból átlőni, és a következő években nem feltétlenül azok fogják ezt a tudományt a legjobban elsajátítani, akik az U17 válogatottba bekerültek. Az 1992-es korosztály magyar válogatottja szinte teljesen kicserélődött az U17 és az U20 között, nemutolsósorban pont amiatt, mert akik 17 évesen jók voltak, azok egy jelentős része megrekedt a fejlődésben, mások beelőzték őket (és, hogy emezek tényleg jók lettek, arra bizonyíték a tavalyi U20-as VB-bronz is). Az U17-ben sok esetben jók lehetnek nem nagyon tehetséges, de a többieknél korábban érő típusú játékosok, akiknek ez az előnye aztán a későbbi években elveszik. Ezért a legfiatalabb korosztály eredményeit mindig óvatosan kell kezelni, aztán az évek előrehaladtával adnak egyre pontosabb képet az utánpótlásról a világversenyek (ugyanez a fiúknál is igaz, csak kettővel magasabb évszámokkal).

Pintér Attila csapata továbbra is nyeretlen.

(fotó: businessinsider.com)

(fotó: caughtoffside.com) 

A szurkolók regisztrációja és a szurkolói kártya bevezetése finoman szólva sem egy sikertörténet. Össze sem hasonlítható a huligántörvénnyel, amely alapján szigorúbb ítélet vár egy-egy meccs után elkövetett pohártörés elkövetőjére, mint egy anyagyilkosra vagy korrupt alpolgármesterre. Tényleg van visszatartó ereje, mindenki fél attól, hogy bevarrják olyasvalamiért, amire még csak nem is gondolt.

Mint minden jó és rossz (Bajnokok Ligájába jutás, vagy törvénytelenül alsóbb osztályba sorolás), a szurikártya-bevezetés is természetesen a Ferencvárossal esett meg, holott a McCabe-vonal határozott elképzelése az volt, hogy a szurkolói kártya kötelezővé tétele hozzájuttatja őket egy olyan, többszázezer rekordot tartalmazó adatbázishoz, melynek tagjai akár a stadionon belül, akár azon kívül hajlandóak lesznek nyakló nélkül költeni a társult partnereiknél; fel sem merült bennük, hogy ez egy biztonsági faktor lehet.

Közbeszólt viszont a saját hülyeségük, Berki Krisztiánt ugyanis alighanem mindennél jobban érdekelte az, hogy a gondjaira bízott befektetői pénzt saját tulajdonába csatornázza, magasról szart arra, hogy a regisztrálók adatbázisa szinte bárki számára elérhető, tehát az FTC Zrt. nem az elvárható gondossággal kezelte a személyes adatokat, és az sem érte el az ingerküszöbét, hogy boldog-boldogtalan kamu neveken regisztrált. Többek közt az övén is.

Az a Ferencváros jelenlegi vezetését sem érdekelte – vagy ki tudja, talán nem volt lehetősége tenni ellene –, hogy a szurkolói kártyán feltüntetett név és az azt használó személy neve nem mindig egyezik. Az én szurkolói kártyámmal is volt már kinn meccsen egy kollégám barátja, míg nyaralni voltam.

Az MTK elleni meccs alatt viszont a regisztrált szurkolók egy része felmutatott egy transzparenst, melyen megemlékeztek Csatáry Lászlóról. Amit hogy, hogy nem, pont lehetett látni az M1 élő közvetítésében (miközben a regisztráció ellen egész szezonban tiltakozó szurkolókról gyakran szó sem esik – nem mennek be, üresen hagynak helyeket, nem szurkolnak stb. ez azért elég érdekes, nem? Mármint az, hogy még véletlenül sem utal erre egy riporter sem.

Ezért talán még az óhajtott nyilvánosságnál is szélesebb rétegeket ért el az üzenet. Az MLSZ FB-je persze haladéktalanul büntetett (én attól tartottam, hogy ősszel már nem láthatom a fiúkat hazai meccsen, mert példát statuálandó, hosszú időre kapunk zártkapus büntetést), de olcsón megúsztuk. Kubatov Gábor elnök pénteken videóüzenetben kérte az elkövetőket, hogy adják fel magukat. Az elnöki videó rávilágít: sem a rendőrség, sem a Ferencváros nem tudja (bizonyítani), kik állnak a Csatáry-molinó kigondolása, kivitelezése, becsempészése és bemutatása mögött. Ha ez így van, akkor valóban semmi értelme a szurkolói kártyának, sem nálunk, sem más csapatoknál, hiszen nincs megfelelő infrastruktúra arra, hogy azonosítsák és kiszűrjék azokat, akik magatartásukkal megsértik a sportesemények rendjét. Akik miatt a családok nem járnak meccsre.

Ami a labdarúgásnak az akadémia, az a lelátónak a szurkolói kártya: várhatják tőle fenn a megváltást, de élesben bebizonyosodik, hogy egy kalap szart sem ér. Azt is mindenki tudja, hogy a kártyát visszavonni nem fogják, miért pont ezt ne vinné keresztül a Szövetség erőből? Miért hátrálna meg? Egyáltalán: hogy venné ki magát az, hogy belátnak egy tévedést? Csányi életében egy forintot sem vesztett saját rossz döntése miatt, Berzi Sándor tökéletesen végzi a dolgát harmincakárhány éve, Kassai, a világ legjobb bírója, még soha nem nézett el semmit, vagy nem vezetett el szándékosan meccset, Egervári Sándor mindig a legjobb összeállításban küldi fel a válogatottat. Csupa-csupa tökéletes ember, ezért büszkélkedhetünk azzal, hogy minden világversenyen ott vagyunk, mióta világ a világ, klubcsapataink pedig címvédőként küzdenek a rangos európai kupasorozatok mindegyikében. Minket irigyel a világ.

Ehelyett maradnak a szurkolói tiltakozások, a klubvezetők általi kardcsörgetések és fenyegetések, miközben egyre jobban elfogynak a szurkolók a „stadionokból”. A nézők meg nem jönnek, mert szar a focink, nincsenek olyan magyar játékosok, akikért lelkesedni lehetne. Az akadémiák ontják magukból a 170 centis, 65 kliós „tehetségeket”, akik arra alkalmasak hosszú távon, hogy a meccsek szünetében a kezdőkörben dekázzanak a labdával. Elvesztegettünk három évet és a széles körű konszenzus helyett oktrojált követelményeknek kell megfelelniük kluboknak és szurkolóknak (licencügy-Eger és szurkolói kártya), amelyek kézzelfogható kudarcát soha nem fogják elismerni. De ez sem érdekes, csak küldje a FIFA és az UEFA az eurómilliókat, az a lényeg, hogy le lehessen osztani egymást közt. Sokan élnek ebből a szarból.

Túl jól.

(fotó: birminghammail.co.uk)