Válogatott okosságok

A minap sikerült véleményt alkotni a Magyar Labdarúgó Szövetség legújabb tervezetéről. Nem feltétlenül voltunk elragadtatva és külön-külön valamennyiünknek lenne bizonyos szegmensekben jobb ötlete. Vagy egyáltalán ötlete olyan területeken, amik valahogy mindig kimaradnak a „szórásból”. Tízmillió szövetségi kapitány országa vagyunk? Csak annyira, mint a többi ország - tapasztalatból tudom, hogy az angolok is örökké elégedetlenek a labdarúgásukkal és a közhiedelemmel ellentétben nagyon is szeretnek panaszkodni.

Nem kizárt, hogy nálunk történelmi okokból és az elmúlt évtizedek sikertelenségével együtt élve átlag feletti ez a faktor. Ugyanakkor nehéz nem észrevenni, hogy gyakorta a talponállókban és a kocsmák mélyén, a korlátnak támaszkodva, vagy a székeken szotyit köpködve is megszülethetnek olyan megállapítások, javaslatok és észrevételek, amelyek abszolút megállják a helyüket és megvalósításuk esetén még felfelé is indulna meg a szekerünk.  Soha nem értettük, hogy a legkézenfekvőbb döntésekre is miért kell éveket várni (NB II és NB III mezőnyének létszámcsökkentése) és az alapvetően jónak tűnő terveket miért kell már az elején felpuhítani és kiherélni (az NB I-hez viszont nem nyúltak és szépen lassan elsorvadnak az NBIII-ba száműzött ifjúsági-tartalék csapatok is). Ami most van, az jó? Mégis kinek? Összegyűjtöttünk pár apróságot, amitől egészen biztosan jobb lenne a labdarúgásunk. De tényleg biztosan jobb lenne és többen is lennének kíváncsiak rá.

...annak kapcsán, hogy a 2015. február 6-án este lejátszott Bundesliga 2-es Erzgebirge (lánykori nevén Wismut) Aue-RB Leipzig – amúgy 2-0-ás hazai győzelemmel végződött – találkozón az Aue szurkolói a következő molinót feszítették ki:

A női kézilabda Bajnokok Ligájában a középdöntők zajlanak. A Válogatott Blog összeállította a kedves Olvasóknak a még versenyben lévő résztvevőkből a Bájosak Ligájának all star csapatát:

Sandra Toft: A norvég Larvik dán hálóőre hasonló arckifejezéssel konstatálhatta a decemberi Európa bajnokságon a debreceni közönség egyes általa vélt megnyilvánulásait...

Ennél általában csak hosszabb nadrágban láthatjuk

A kézilabda alapvetően egy nagyszerű sportág. A kétévente megrendezésre kerülő férfi VB pedig a sportági küzdelmek egyik csúcsa, az olimpia után a második legfontosabb eseménye. Logikus volna, hogy aki szereti a kézilabdát (még ha elsődlegesen a női szakág iránt érdeklődik is), az nagy figyelemmel kövesse a világbajnokság eseményeit.

Ehhez képes én magam nem láttam belőle, szó szerint, egy percet sem. Legalábbis, ha nem számítom az utólag a videómegosztókon megnézett, mindent egybevéve mintegy 3-4 percnyi anyagot, amin egy-egy érdekesebb eset volt látható.

Hogy süllyedhettünk idáig? Van a történetnek persze magánjellegű vonatkozása is (sok munka, túlóra, fáradtság), de különösebb késztetést nem éreztem a meccsek megnézésére, és utólag sincs hiányérzetem.

Az elmúlt hétvégén kilencedik alkalommal rendezték meg a Bánka Kristóf emléktornát, melyen együtt emlékezett az utánpótlás, Kristóf egykori játékostársai, barátai, régi nagy futball csillagok, és természetesen a családja.

Bánka Gyula is ápolja fia emlékét

Wampetits, Nagy, Czeizler, Konrád (forrás: a Degerfors IF honlapja)

Néha, amikor épp magabiztos passzban vagyok, szeretem azt gondolni, hogy ismerem egy kicsit az angol futballt. Na nem annyira, hogy tudjam, ki lőtte a Coventry City győztes gólját az 1987-es kupadöntőben (megnéztem, öngól volt), de azt tudom, hogy se azelőtt, se azóta nem nyertek. Na és azt is tudom, ki lőtte a legtöbb gólt egy bajnoki szezonban: Dixie Dean, szám szerint hatvanat. Na de itt van akkor egy másik egyszerű: ki az egyetlen angol csatár, aki elnyerte az európai Aranycipőt?

Hátööö...

Újabb izgalmas akciótervvel állt elő a Magyar Labdarúgó Szövetség. A cél természetesen az utánpótlás és az infrastrukturális háttér fejlesztése, a szigorú elbírálás, transzparens működés, amely egyszer, a távoli jövőben minden bizonnyal meghozza gyümölcsét. Most már biz’ Isten. Mivel az elmúlt évtized feltehetőleg tizedik hosszútávú MLSZ strukturális reformja készül megszületni, természetesen nagy étvággyal vetettem bele magam a szöveg habzsolásába. Könnyen emészthető, és sorról-sorra haladva szédületes távlatok nyílnak meg az egyszeri magyar fod’balszurkoló előtt.

A walesi foci és a Sheffield United rajongóin kívül alighanem kevesen ismerik Ched Evans nevét. Evans 26 éves, csatár, walesi válogatott, a United színeiben 102 meccsen 42 gólt szerzett, 2012-ben még a harmadosztály álomcsapatába is beszavazták, jelenleg pedig épp klubot keres. Nem lehet nehéz dolga, gondolhatná az ember, csak van egy bökkenő: Evanst három éve jogerősen elítélték nemi erőszak vádjával.

A Sheffield United mezében (fotó: ibtimes.co.uk)

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Nem meglepő, hogy a világban ebben a pillanatban is több ezren kacérkodnak azzal a gondolattal, hogy magyarok legyenek. Különösen igaz ez a szélfútta, esőáztatta szigetekre a Hanyatló Nyugat peremén. Néha megadatik nekik, hogy egy legénybúcsú erejéig fapadosra pattanjanak és csodálhassák számukra elképzelhetetlenül ízletes és változatos étkeinket, gyönyörű leányainkat és új stadionjainkat, de a hétvégi mámor után rendre jönnek a komor hétköznapok és kis hazánk utáni epekedés. Néhányuknak eszébe juthatott, hogy a következő túráig a maguk szerény módján talán közelebb hozhatnák Budapestet magukhoz. 

Egy londoni amatőr csapat talán ezért, talán másért úgy döntött, hogy az egyik legnépszerűbb, legsikeresebb, de mindenképpen a legszerethetőbb magyar klub nevét felvéve neveznek a londoni amatőr-bajnokságba. És lőn Euston Honvéd.

Kézenfekvő magyarázat lehetne, hogy a több tízezres londoni magyar kolónia hozott létre egy csapatot, hogy legalább hétvégente focizzanak egy kicsit, és jó hírünket vigyék a nagyvilágban - kézilabdában láttunk már erre példát. De nem, nem erről van szó. Hanem egy tősgyökeres albioni csapatról, amely nevét megváltoztatva magyarosított.