Elérkezett az első rangadó a 23. Férfi kézilabda-világbajnokságon. Ez nemcsak ránk igaz, hanem az egész C és D-csoportra. Míg a másik két hatosban Tunézia német-verése és az oroszok Izland fölött aratott győzelme mindenképpen a meglepetés kategóriába tartozik, addig a C és D jelú szextettben három négy- és három nulla pontos csapat várja a folytatást. Nekünk is vége az édes aranyéletnek, mert olyan mumus következik, akik egy VB-selejtezőt leszámítva gyakorlatilag mindig megvertek minket az elmúlt években. No de majd most megmutatjuk!

A végén mindig a horvátok nyernek

Kimondva-kimondatlanul, de valahogy mindenkiben ott motoszkál ez az érzés. Nem teljesen alaptalanul, de nehéz elfelejteni, hogy a horvátok milyen könnyedén vertek minket kétszer is Londonban. És azt sem mondhatjuk, hogy ők velünk ellentétben túlpörögték a meccseket, mert nem. Igaz, hogy Mocsai Lajos gyakorlatilag a dánok elleni nyitómeccset leszámítva Dél-Korea, Szerbia és Izland ellen készült, de akkor is rossz volt nézni, ahogy a pepiták már megint rommá vernek minket. A bronzmeccsen is elviekben minket motivált volna jobban a harmadik hely, de ez egyébként unott és csalódott horvátok így is végig vezetve (már a szünet előtt hattal mentek) söpörtek be egy újabb érmet a végsőkig elcsigázott Mocsai-csapat ellenében.

Egyébként 29 eddigi meccsünkből tizenhatszor örülhettek délnyugati szomszédaink, mi nyolcszor. Tétmeccsen főleg ők örülhettek. Valahol mindig is utáltam ezeket a meccseket, mert többnyire erőlködés nélkül, könnyedén, valami hihetetlen magabiztossággal kerekedtek fölénk. Balić mosolya egyébként is szívlapátért kiált –mindennek tetejébe még nem is ügyetlen játékos. Róla később.

Az utolsó nagy győzelmünkig egészen 2008 november másodikáig kell visszanyúlnunk, amikor Veszprémben Gál Gyula vezérletével vertük Balicékat. Nem most volt ez sem, de azért emlékezzünk rá méltósággal!

Akkor egyáltalán mire föl kéne bizakodónak lennünk?

Sehová sem kvalifikáló világbajnokság

Mindenek előtt azért, mert Goluza saját bevallása szerint sem dőlne a kardjába, ha kivételesen nem szereznének érmet. Ez egyébként tényleg nem túl sűrűn fordul elő, mert az utolsó három EB-n két ezüst és egy bronz, valamint az utóbbi öt Olimpián/VB-n három-három éremmel gazdagodtak.

A csapat sztárja, Ivano Balić egészen biztosan nem fogja megkeseríteni az életünket, ugyanis a pepiták emblematikus figuráját Goluza egészen egyszerűen otthon hagyta. Ezt egyébként a VB-t megelőző, Pulában rendezett barátságos mérkőzésen szóvá is tette a horvát publikum hangos füttykoncerttel és a derék Ivano-t éltetve- amin a szövetségi kapitány meg is sértődött. De nem annyira, mint Balić. Nem hatotta meg Goluza magyarázata, amelyben a magyarok elleni EB-selejtezőket kvázi fontosabbnak nevezte a világbajnokságnál.

A horvát szövetségi kapitány erre hivatkozva több fiatalt is szeretne kipróbálni a „sehová sem kvalifikáló” világbajnokságon. Ez ne nyugtasson meg minket, mert Balić és a kapus Losert nélkül is nagyon erős a horvát csapat – utóbbi Fazekas Nándorhoz hasonlóan ifjabb kezekbe akarta átadni a labdát, de ott lesz helyette a magyarokat kitűnően ismerő, Veszprémben védő Alilović. Ugyebár ő éppen Londonban mattolta átlövőinket és szélsőinket.

Mit jelent egészen pontosan ez a fiatalítás? Nincs se Losert, se Balić. Vannak helyettük zágrábi fiatalok, úgymint Stepanic (szül: 1990), Mandalinic (szül 1992), illetve a kapus Filip Ivic (szül 1992).  De Duvnjak és Strlek is csupán 24, míg Sprem is mindössze 23 éves lesz január 26-án.  A zágrábiak is a BL-ben edződtek, Duvnjak és Sprem pedig már több világversennyel a háta mögött érkezett Spanyolországba.

Egyébként utolsó felkészülési mérkőzésükön, a már említett pulai (Norvégia elleni) találkozón már több játékos panaszkodott kisebb sérülésekre –pl Horvat és a bokáját kificamító Lackovic. Horvat meggyógyult, de utóbbi tegnap a kezén is megsérült így jó esély van rá, hogy a bronzmeccsen ellenünk hét gólt szerző horvát klasszis ellenünk pihenőt kap –azért valljuk meg őszintén: a lebonyolítás és a másik csoport ismeretében akkora nagy tétje nincs a mai meccsnek. illetve csak akkor, ha valaki csoportgyőztes szeretne lenni. Ezért is valószínű Lackovic pihenője.

Az alábbi csapatuk játszott Ausztrália ellen (bocs az elérő írásmódért az összeállítások és a keret között, előbbieknél horvát oldalakat böngésztem):

Algéria ellen:

Azért még mindig akadnak jócskán, akik ott voltak a legutóbbi győzelmeiknél.

Az Algéria elleni sima, 11 gólos (31-20) győzelem után Goluza az alábbit nyilatkozta a Vecerni Listnek:

„A magyaroknak kellemetlen, szilárd védelmük van. Nekünk türelmesnek kell lennünk és meg kell akadályoznunk gyors lerohanásaikat, amit nagyszerűen csinálnak. Tudjuk, hogy hatvan perc háború vár ránk Magyarország ellen. Ők tíz nappal öbbet készülhettek, de ez nem jelent semmit. Meg kell mutatnunk, hogy gyorsak, erősek és ravaszak vagyunk, így legyőzhetjük őket”

Akkor hát kezdődjék a háború!