Folytatódik sorozatunk a nyolcvanas évek azon időszakáról, amikor a válogatott labdarúgásában Európa és a világ fölé nőttünk, de a fanyalgók kedvéért, finomítsunk rajta, minimum egy szinten voltunk Európa és világ elitjével. A mexikói labdarúgó világbajnokságra kijutott csapatunk történetét nagyon az alapoktól kezdtük. Két különálló részben először bemutattuk magát a magyar labdarúgó közeget, melynek következményeként és végén Mészöly Kálmántól átvette Mezey György a szövetségi kapitányi posztot. Az első részben átnéztük az 1982/83-as nemzetközi kupasorozatokat a magyar klubcsapatok szereplései fényében, illetve magát az akkori teljes magyar labdarúgó bajnokságot. A második részben már közvetlenül is érzékelhető Mezey keze  munkája, hiszen kinevezték az olimpiai válogatott szövetségi kapitányává, emellett kielemeztük, mik voltak a közvetlen okok, hogy kapitányváltás történt 1983 nyár elején. Aztán ennek a cikkünknek közvetlen felvezetésként áttekintettük a fiatal, mindössze negyvenegy éves Mezey első lépéseit szövetségi kapitányként. Most pedig nézzük át 1984 első nyolc hónapját, hogy épült és alakult a magyar labdarúgó válogatott, míg pályára nem lép az első világbajnoki selejtezőjén.

A benidormi hotel erkélyéről akkor még nem lehetett Mexikóig ellátni

Január

Tematikában ott hagytuk abba előző részünknél, hogy úgy vágtunk neki az évnek, hogy nagyjából tudtuk a válogatott tavaszi menetrendjét. A keret január 2-án egy kiadós orvosi vizsgálattal kezdett a Sportkórházban.

Dajka László mellkasában Honvéd-szív dobogott

Disztl Péter mandulájával is minden rendben volt

Az ember visszagondol, micsoda hallatlan tudatos munka vette itt kezdetét. Az egész téli felkészüléssel Mezey tulajdonképpen egy második alapozást vezényelt a fiúknak. Összehasonlítva a két kapitány módszerét, Mészölyről valahogy azt mondhatjuk, ő kész játékosokat válogatott össze, majd hozzájuk igazította a taktikát, az elképzelt játékot. Mezeynél valahogy fordítva voltak a dolgok. Kész koncepciója volt, szándékosan sarkítok, ha tizenhárom óvodást és kilenc dédnagymamát hívott volna a keretébe, velük is nagyjából ugyanazt játszatta volna. Mezey abból a szempontból válogatta ki játékosait, kik tudnak speciális fizikai és taktikai szempontból a leginkább megfelelni elképzeléseinek. És, maradjon köztünk, ez nem mindig vágott egybe a klasszikus futballtudással. A mindenre kiterjedő vizsgálatok során indult a keret Stuttgartba, egy nemzetközi teremtornára. Mint előző részünk végén említettük, bár szakmailag nem sok minden indokolta, hogy a válogatott egy teremtornán vegyen részt, kimondott terv volt, hogy fiúk nyerjék ezt meg és a pénzdíjjal szálljanak be az MLSZ költségvetésébe, már ami a közel három hetes spanyolországi edzőtáborozást illet. Nos, a torna nem indult valami fényesen. Az amatőrökből álló württembergi tartományi válogatottat nagy küzdelem árán, Varga József és Hannich Péter góljaival, sikerült legyőzni, a második mérkőzésen a másodosztályú Stuttgarter Kickerstől 1:0-s vereséget szenvedtünk. A győztes gólt egy akkor tizenkilenc éves ifjonc, bizonyos Jürgen Klinsmann szerezte... 

Az első játéknap után Mezey György azt mondta, mivel a játékosok gyakorlatilag december eleje óta alig találkoztak labdával, őt pont a történtek ellenkezője lepte volna meg. Egy hosszú út elején áll a válogatott, melynek fő célja, hogy a csapat kijusson az 1986-os mexikói labdarúgó VB-re. Minden más mellékes, amúgy sincs még semmi veszve, hiszen még bárki megnyerheti a tornát...

A második nap aztán beindult a várt henger. Az amúgy rendkívül jó erőkből álló (többek közt Buchwald és a Förster fivérek, vezérletükkel idény végén megnyerték az 1983/84-es Bundesligát) VfB Stuttgartot Péter Zoltán két, illetve Törőcsik András góljaival 3:0-ra vertük, így a végén következhetett az addigra már biztos csoportelső és döntős Dinamo Zagreb. Az ötcsapatos tornán körmérkőzések zajlottak, a kiírás szerint a döntőt a csoport első és második helyezettjei játsszák majd. Nekünk a második hely megszerzésére elég volt egy döntetlen is, ennek megfelelően 2:2 lett a vége, Hajszán és Nagy Antal góljaival. A döntőben jöhetett újra a jugoszláv klubcsapat. Ez volt az első olyan mérkőzés, ahol a csapat, nincs rá jobb szó, egész egyszerűen parádézott, a teltházas sportcsarnok, ez közel 8000 néző, többször is állva, ütemesen tapsolta válogatottunkat. Előbb egy Garaba duplával, Bodonyi és Hajszán góljaival 4:0-s előnyre tettünk szert. A zágrábi csapat innen jött fel két gólra, de a végén Varga József még kétszer beköszönt. Péter Zoltán lett a torna legjobb játékosa, a tornagyőzelemmel húszezer nyugatnémet márkát, akkor durván félmillió forintot, kasszíroztunk be (a kinti értékét tekintve, a jövedelmeket nézve akkor az körülbelül hét havi bruttó átlagfizetésnek felelt meg, a mai bérszínvonalon héthavi átlag az nagyjából bruttó 22 ezer euró, vagyis nagyjából 7 millió mai magyar forintról beszélünk, már ha van ennek bármilyen értelme is - a szerkesztő megjegyzése). A spanyol edzőtáborozásra félúton még még megálltunk Strassbourgban, a helyi elsőosztályú csapat ellenében egy mérkőzésre, immáron nagypályán. Itt Dajka László fejesével nyertünk 1:0-ra, dolgunk végeztével mehettünk Benidormba.

Benidormmal egyébként egy teljesen új időszámítás kezdődött labdarúgásunkban. Végetértek a tradicionális dél-amerikai (vagy épp óceániai) zsíroskenyértúrák, ahol olyan csapatok ellen kellett játszogatnunk, melyeknek szakmailag semmi értelme és értéke nem volt. Cserébe a világtól kissé hermetikusan elzárva, a célra összpontosítva, tudatos csapatépítés vette kezdetét, tulajdonképpen, mintha egy klubcsapatról beszélnénk. Mezey ráérzett az idők szavára, csak úgy lehet eredményt elérni, ha a fiúkat a lehető legtöbbször és minél hosszabb ideig, elkülönítve a mindennapos magyar futballközegtől, együttartani és gyakorolni, sulykolni. És ehhez olyan embereket is kellett találni, akik zömében ezt a fajta mentális terhelést is jól bírták. A háromhetes tengerparti edzőtáborozás a közvéleményből pozitív visszhangot váltott ki, egyedül, talán, a spanyolok elleni korai megmérettetés váltott ki ellenérzéseket, hiszen a kontinens egyik legerősebb válogatottjától kicsit féltettük a mienket.

Benidormi csendélet edzés előtt. A csepeli különítmény, Köhalmi Gábor és Gálhídi György

Benidormban napi két edzéssel készült a válogatott, mellette rengeteg "tantermi" foglalkozás, a játékelemek mágnestábla előtti emlékezetbe vésése, futás a vizeshomokos tengerparton. És mindezek mellett több előkészületi mérkőzés, hogy a taktikai variációkat élesben is tesztelni, gyakorolni lehessen. Az első lehetőség Müller Sándor egykori csapata, az akkor másodosztályú Hercules Alicante ellen adódott. Mielőtt valaki félmosolyra húzná a száját, pár nappal azelőtt verte előkészületi meccsen ez az Alicante az Ajax Amsterdamot, majd pár nap múlva Menottistól, Maradonástól, Schusterestől úgy vágta ki a Barcelonát a spanyol kupából, mint a huzat.

Bemelegítés a mérkőzés előtt: Garaba, Bodonyi, Kovács Attila (hátul lehajolva), Törőcsik András és Disztl Péter

Érdemes az összeállítást is végigvennünk: Kovács - Csuhay, Nagy Antal (Kardos 65. p.), Garaba (Csongrádi a szünetben), Varga - Hannich, Róth, Péter- Bodonyi (Dajka 70. p.), Törőcsik, Hajszán volt a felállás.

Az összeállításnak két érdekessége van. Mezey, mire hónapok múlva megtalálta az "állandó" alap kezdőjét, akkor is maradt egy sarkalatos pont. A balhátvéd helyén Péter vagy Varga, illetve Varga vagy Péter. Most egyszerre küldte pályára két játékosát (amúgy ez kirívóan ritka volt), tudta, érezte, mindkét játékosnak helye lenne a mindenkori kezdőben. Próbált módot találni, hogy mindkettőjük ottlehessen, mégha valamelyikük nem is a saját posztján játszik. A másik szembetűnő dolog, hogy egyre markánsabban rajzolódik ki az a háromszög alakú, ék szerű területvédekezés a védelem és közeppálya között, ami Mezeynek az egyik legnagyobb találmánya volt. Ez a gyakorlatban négy játékosból állt, amolyan 3+1 variációban. A "+1" játékos a beállós, ez általában Garaba volt, nem sokban tért el a kor klasszikus védőfeladatától (ma már ilyen poszt nincs is, ahogy fejlődött a futball azóta - a szerkesztő megjegyzése). A háromszög egyik szereplője maga a középhátvéd volt, ez jellemzően Nagy Antal volt.

A spanyol napok alatt Nagy Antal igazi vezérré vált pályán is és pályán kivül is

A másik két fennmaradó tényező a taktikában, gyakorlatilag a mai labdaszerző középpályásoknak felel meg (Mezey másik nagy találmánya). Ezt Kardos és Róth Antal oldották meg általában. Rengeteg futással, labdaszerzéssel, terület lezárásokkal. Ez természetesen szabadon variálható volt, egy idő után, mikor a játékosok már álmukból felkeltve, kotta nélkül is tudták a szerepüket, egymást váltva és kisegítve, tulajdonképpen saját magukat rotálták, akár egy mérkőzésen belül többször is. Ami ennek a taktikának éveken át még a nagy előnye volt, hogy ellenfél támadói sokszor azt sem tudták, ki és milyen stílussal, honnan fog érkezni.

A mérkőzés elviekben zártkapus volt, ami annyit jelentett, a klub nem szedett belépőt. Óriási volt az érdeklődés, közel tízezer néző.

Arrafelé a magyar futball hihetetlen népszerűségnek örvendett. Másfél évvel ezelőtt válogatottunk a környéken lakott az 1982-s labdarúgó világbajnokság alatt, az argentinok elleni csoportmeccset ebben a stadionban játszottuk. Szó szerint virágzott a magyar-kultusz, Puskás Ferenc még 1967-ben itt kezdte edzői karrierjét, és a már említett Müller Sándor is rátett egy lapáttal. 1981 és 1983 között játszott a csapatban, az egyik legnagyobb közönségkedvenc volt. Népszerűségére egyetlen egy adalék: a szerződéshosszabbítására a csapat aktuális pénzügy nehézségei miatt nem kerülhetett sor. Mikor a szurkolók megtudták a rossz hírt, gyűjtésbe kezdtek. A hiányzó összeg hamar összegyűlt, de addigra már késő volt. A Hercules és Müller házassága felbomlott, a játékos hazatért a Vasasba.

A válogatottunk és a spanyol klubcsapat között óriási volt a különbség. Taktikailag nagyon érett, nagyon fegyelmezett játékot nyújtottunk. Az első félidő legvégén sikerült megszereznünk a vezetést, Törőcsik labdájával Bodonyi szaladt el, beadását Hannich bólintotta a hálóba. A hazai kapus parádés napot fogott ki, ennek köszönhető, hogy nem dőlt el már az első félidőben a meccs. Aztán a második játékrészben előbb Bodonyi indításából Hajszán, majd egy egyéni szóló után Csongrádi lőtt a hálóba. A végén még szépítettek a hazaiak, így alakult 3:1-re a végeredmény. A mérkőzés után a spanyol lapok meghúzták a vészcsengőt, figyelni kell majd ránk a spanyol-magyaron, nem szabad félvállról venni minket.

A Marca című sportnapilap egyik tudósítója minden mozzanatát végigkísérte válogatottunknak, még Benidormból is szinte mindennap tudósított. A mérkőzés után ezt írta: Benidormban egy új magyar gárda van kialakulóban. Ez a csapat a jövő reménységét hordozza magában...

Másnap ismét egy mérkőzés várt ránk, ezúttal az Elche csapata volt az ellenfél (ebben a városban, illetve stadionban vertük El Salvadort, illetve játszottunk 1:1-t Belgiummal). Könnyed edzőmeccs, Törőcsik parádékkal, 0:1-ről fordítva 2:1-re nyertünk. Előbb az ellene elkövetett szabálytalánság miatt megítélt büntetőt Varga értékesítette, majd maga rúgta a győztes gólt. Egy csak rá jellemző, pazar megmozdulás után.

Törőcsik egyértelműen a spanyol hetek egyik hőse volt

Az Elche elleni mérkőzés után jó egy hét állt rendelkezésre még taktikai elemeket gyakorolni. Spanyolországban addigra tetőfokára hágott a futball láz. Ennek alapvetően két oka volt. Lassan felnőtt egy szurkolói generáció náluk, akik csak hírből ismerik, hogy volt olyan valaha, hogy legyőzték a magyarokat. Egész pontosan 22 éve fordult elő ilyen utoljára. 1977-ben és 1980-ban volt egy-egy döntetlenünk, 1981-ben pedig egy káprázatos magyar győzelem, 0:3 a valenciai éjszakában. A másik ok pedig az 1984-s franciaországi labdarúgó EB-re történt kijutásuk.

Itt álljunk meg egy gondolat erejéig. Maga az EB-re történt kijutásuk megér egy misét. 1983 december 21-én (Tehát kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt - a szerkesztő megjegyzése) Máltát fogadták a spanyolok. A hollandok vezették a csoportot, ők már addigra lejátszották az összes csoportmeccsüket a selejtezőben. Imponáló 22-6-os gólkülönbséggel és 13 ponttal a tarsolyukban elégedetten dőltek hátra és várták a sevillai meccset. Az aktuális házigazdánknak 11 pontja és 12-7-es gólkülönbsége volt. Egyszerű gyors számítás, a spanyoloknak 11 góllal kéne nyerniük ahhoz, hogy a csoport élére ugorhassanak több rúgott góllal. Az első félidő végén még a hollandok mosolyogtak a tévéképernyők előtt, hiszen a spanyolok "csak" 3:1-re vezettek. A második félidő azonban nem várt fordulatot hozott. Az addig szenvedő spanyolok megtáltosodtak, rúgtak egy nyolcast, a vége 12:1. Mindenki értékelje úgy a történteket, ahogy csak akarja, talán nagyot nem is tévednek a Tisztelt Olvasók. Az már teljesen más kérdés, a történtektől függetlenül, nagyon erős volt ez a spanyol válogatott. Pár hónap múlva egész az EB döntőig masíroztak, ahol csak a Platini-féle franciák tudták legyőzni őket.

A spanyol drukkerek áhítoztak a sikerre, szerették volna látni, hogy a Miguel Munoz vezette nemzeti csapatuk jól halad, egységesek és bárkit képesek bárhol és bármikor legyőzni. Nos, nekünk ebbe a várakozásteli idillbe sikerült belerondítanunk, nem is kicsit. Ahogy közeledett a mérkőzés napja, órája, úgy foglalkozott az országos sajtó és a televízió egyre nagyobb terjedelemben a mérkőzéssel. A spanyolok duzzadtak az önbizalomtól, szemmel láthatóan a magyaroknak az arénába kényszerített bika szerepét szánták. A mieink roppant szerényen készülődtek. Nem volt egy felesleges mozdulat, gesztus, nyilatkozat. Mégis Mezey György és fiai azt sugallták, a mérkőzéshez nekünk is lesz egy-két szavunk. Érezni lehetett az egészséges önbizalmat a fiúkban. A mérkőzés előtt a Himnusznál mutatták az arcokat. Mindenki mosolygott, egyedül, talán, Törőcsik nézett pókerarccal a semmibe, Garaba még a kamerába is belekacsintott, ezt sosem felejtem el. Egy okosan, taktikusan játszó magyar csapatot láttunk, amelynek mintha meg sem fordult volna a fejében, hogy a spanyol válogatott otthonában bármitől is aggódnia kellene… És ez hatalmas újdonság volt! A mieink a Kovács - Csuhay, Kardos, Garaba, Varga - Hannich, Nagy A., Csongrádi - Bodonyi, Törőcsik, Hajszán összeállításban kezdtek. 

A cadízi győztesek

A szünetben Csongrádit Péter váltotta fel, majd a félidő közepén Mezey egy merész húzással lehozta Hannichot is és helyére Dajkát küldte a pályára. Figyelem, ekkor már négy csatár volt a pályán, mindezt még 0:0-s állásnál. A magyar csapat mindenben a vendéglátók fölé nőtt, a hazaiaknak egy igazi helyzetük akadt, akkor szükség is volt Kovács Attila bravúrjára. A mérkőzés összképéről sokat elmond, hogy a végén 8:3 volt a szögletarány a mi javunkra. A spanyolok próbálkoztak, de egész egyszerűen nem találták az ellenszerét a taktikánknak. A helyzeteket mi alakítottuk ki, többnyire védekezésből megszerzett labdákkal. A Kardos-Nagy-Garaba tengely kiválóan működött, Törőcsik pazar megoldásokat mutatott be, messze az egész mezőny egyik legjobbja volt. Le-, és szétfociztuk a spanyolokat, mígnem elérkezett a 69. perc, mikor Garaba hozhatta fel a labdát a spanyol térfél közepén. 

Tény, az addig kiválóan védő Buyo látszólag óriásit hibázott Garaba remekül eltalált lövésénél. Sokan az elcsúszása miatt rótták fel hibának neki. Sajnos, ma már sehol nem lelhető fel az eredeti közvetítés egyik olyan ismétlése, melyben a klasszikus kapu mögötti kameraállásból mutatják a gólt. Abban látszik csak, milyen ördögi kifli volt a lövésben. A labda középre tartott, majd az utolsó pillanatban váratlanul kitért, a kapus a hirtelen mozdulattól csúszott el, ahogy döbbenetében próbált a labda után kapni. Ezzel a góllal felkerült a korona az aznap esti teljesítményünkre!

Magyarország nem Málta! - hirdette a másnapi El Mundo Deportivo szalagcíme 

A túra méltó befejezéseként még egy előre lekötött mérkőzés várt ránk, Sevillában a Betis csapata várta válogatottunkat. Talán kijelenthetjük, ennek a találkozónak oly sok szakmai jelentősége nem volt. A kapusposzt kivételével a lehető legerősebb összeállításban kezdtünk. Ennek megfelelően a félidő közepéig Róth és Mészáros góljaival 2:0-s előnyre tettünk szert. A szünetben Mezey György mindenkit becserélt. A félidő elején szépítettek a hazaiak és maradt is ez a végeredmény.

Rincon (7) az előző szezon spanyol gólkirálya két meccs alatt sem Kovács, sem Disztl (szemben) kapujába nem talált be

A benidormi edzőtáborozás összességében tökéletesen sikerült. Mind az eredményekben, mind az elvégzett munkában. Utolsó nap a szövetségi kapitány tartott még egy búcsúértekezlet a játékosoknak. Útravalóul a lelkükre kötötte, klubjaikban is éppolyan lelkiismeretesen dolgozzanak, mint ahogy azt tették a válogatottal az elmúlt hetekben. Ne csak csinálják, amit kell, hanem értsék is meg, miért kell csinálni. Különben nem lehet eljutni Mexikóba.

Február

Ebben a hónapban egybeesett a labdarúgó válogatottunk 1984-es végleges programjának, illetve a VB selejtezők menetrendjének kialakulása. A selejtezők kialakítása minden érdekelt fél számára kedvezően alakult, mind a négy ország (Ausztria, Ciprus, Hollandia és mi) kész koncepcióval érkezett, az elképzelések egybevágtak, két apró kivétellel. És mindkettőnek részesei voltunk. Ausztria a budapesti vendégjátékra egy olyan napra tett javaslatot, amire nekünk már egy lekötött meccsünk volt Svájccal. A sógorok készséggel kitértek és vállalták a két héttel későbbi időpontot. A nagyobb gondot a hollandok jelentették nekünk. Ők mindenképp ragaszkodtak hozzá, hogy 1985 márciusában kerüljön sor a magyar-hollandra, mi mindenképp ragaszkodtunk egy jóval későbbi, május közepi dátumhoz. Azt mindkét érdekelt fél sejtette, ennek a mérkőzésnek a végelszámolásnál óriási jelentősége lehet. Mi egész egyszerűen azért nem akartunk belemenni a márciusba, mert nálunk éppen hogy csak elindul majd a bajnokság, míg a derék fapapucsosoknál gyakorlatilag nincs téli szünet. Ekkora előnyt egész egyszerűen nem adhattunk a tulipánosoknak. Annyira nem közeledtek az álláspontok, hogy végül mindketten átadtuk a döntés jogát és a vita elbírálását a FIFA-nak, ahol számunkra kedvező döntés született.

Március

Hogy kissé ráncosodjon a homlokunk, a hónap közepén Amszterdamban Hollandia 6:0-ra lelépte a többek közt rajtunk és az angolok testén az EB-re kijutó Dániát. Mi csöndben, tisztességesen készülünk, közben Európa egy új holland "nagycsapatról" kezd beszélni. Itthon javában tartott a bajnokság, a hónap végén az NB1 a 20. fordulónál tartott, mikor a két soronkövetkező felkészülési mérkőzésünk következett. Abból az első mérkőzés Szabadkán Jugoszlávia ellen. Mit mondjak, ismét belehúztunk az ellenfélválasztásba. Déli szomszédaink szintén az EB-re kijutó egyik csapat voltak, csak úgy, mint év elején a spanyolok. Sőt, az aktuális ellenfelünk erejét az is jellemzi, hogy pár hónap múlva az olimpián bronzérmet szereztek. Mezey György keretét is és a kezdő csapatát is az állandóság jellemzi már. A benidormi kerethez képest kikerült a két csepeli, Gálhídi György és Kőhalmi Gábor, az angyalföldi Farkas Tibor, a sérült Törőcsik András és Hajszán Gyula, bekerült két kispesti, a védő Sallai Sándor és a bajnokságban a góllövő cipőjét megtaláló Esterházy Márton, valamint még egy csatár, a győri Szabó Ottó. A kezdőben Dajka váltotta Törőcsiket és Esterházy Hajszánt a spanyolok elleni meccshez képest.

A csapat a Himnuszt hallgatja

Óriási érdeklődés övezte a találkozót, közel 30 ezer jegy közel egy héttel a mérkőzés kezdete előtt elővételben elkelt. Szép gesztusként a két labdarúgó szövetség a teljes bevételt az újvidéki földrengés károsultjainak ajánlotta fel. A mérkőzésen, illetve a mutatott játékon különösebb szépíteni való nincsen. A jugoszlávok végig jobbak voltak. Az első félidő meddő hazai mezőnyfölénnyel telt, akkor még ügyes labdaszerzésekkel, adogatásokkal sikerült az ellenszerüket megtalálni.

A hárított büntető kilenc képkockába sűrítve

A második félidőben aztán kétgólos vezetést szereztek a vendéglátók, ők egész egyszerűen jobban akarták a győzelmet. A magyar találatnál hatalmas védelmi hibából az öt év után visszatérő Gyimesi klasszis gólt ívelt, de még a döntetlentől is nagyon messze voltunk. Annyi különbség mutatkozott a két csapat között, mint amennyit a nemzetközi eredmények alapján is feltételezni lehetett.

Nem csak a válogatott alakult, hanem mintha a sportsajtó, és a közvélemény is sokkal türelmesebb lett volna a csapathoz. Régebben, akár Mészöly alatt is még, vagy még korábban, már ízekre szedték volna a Szabadkán mutatott passzív teljesítményt. Mindenki próbált a "biztató jelekre" koncentrálni. Valljuk be, nem is alaptalanul. A külföldi szakma alapvetően pozitívan vélekedett a mutatott játékról, leginkább a védekezés és az egészpályás letámadás hatékonyságát dicsérve.

Todor Veszelinovics, a plávik szövetségi kapitánya elismerően szólt az útról, amire rálépett válogatottunk. "Mezey György meglátott valamit, ami az európai élvonalhoz vezet. Ehhez kutatja az embereket. Kialakít egy modern gépezetet, és ebbe keres alkatrészeket: gondolkodó játékosokat!"

Guy Thys belga szövetségi kapitány duplán érdekelt volt. A hazaiakkal az EB-n lesznek egy csoportban, velünk pedig júniusban majd a kontinens torna előtt az utolsó előkészületi meccsüket játsszák majd. "A magyarok játéka az utóbbi időben sokat változott, közelít a mai követelményekhez. Mezey tartalékjátékosai is képzett, fegyelmezett labdarúgók. Amelyik országnak ilyen futballistái vannak, nem kell félnie a jövőtől."

Oscan Ozari török szövetségi kapitány minket jött meglesni, hisz' pár nap múlva ők fogadnak bennünket. "Legutóbb Győrben alaposan megvertek minket a magyarok. Ezúttal más lesz a helyzet. Most mást játszott a csapatuk, mint akkor. A csatárjátékuk, kérem, hagy némi kívánnivalót..."

Április

Az alfejezetben egy hónapot ugrunk, a valós időben alig három napot. Április 4-én, akkori nemzeti ünnepünkön látogattunk Isztambulba, ahol a törökök vártak ránk. Részükről már-már ijesztően ijesztően nagy fogadkozással és csinnadrattával. Mi azzal a nem titkolt szándékkal mentünk, illetve vállaltunk négy nap alatt két idegenbeli mérkőzést, hogy előbb az erős jugoszlávok ellen a védekezést, utóbb a gyengécske törökök ellen a támadásokat gyakoroljuk. Szabadkán Szabó Ottó megsérült, cserébe Mezey nem hívott be új játékost. Ha valaki most csatárínségen kezdene aggódni, kérem, ne tegye! A keretben ottvan még Bodonyi, Dajka, Esterházy és a remek formában lévő pécsi Mészáros. És akkor még nem beszéltünk a talonról. Bécsben Nyilasi Tibor, Grazban Szokolai László várják ugrásra készen Mezey György behívóját, a sérült Hajszánról és Törőcsikről meg már tettünk említést. Bár a törökök nem tartoztak Európa élvonalába, talán a középmezőnyt súrolták alulról, azt azért mindenképp el kell mondanunk, hogy a VB selejtezőkön ellenfelünk Ausztria kevesebb, mint fél éve EB selejtezőn 3:1-re kapott ki Isztambulban. Mezey György az előző mérkőzéshez képest négy helyen változtatott a kezdőn. A jobboldali védő posztján Csuhay József helyett Sallai Sándor, a beállós helyén Garaba Imre helyett Róth Antal, a védelem bal oldalán Varga József helyett Péter Zoltán, a csatársorban Bodonyi Béla helyett Mészáros Ferenc. 

 
Paradoxon szófordulatokkal, a védelemben a változások az állandóságot jelentették. A taktikai terv nem változott semmit, Mezey más játékosokkal is elakarta a szereposztást játszani. Ezen felül bátor és utólag önmagát igazoló döntés volt a két pécsi kezdőbe jelölése. A PMSC a tavaszi bajnoki mérkőzések alatt, egyedüliként, még nem szenvedett vereséget és csak egy gólt kaptak. Bár a csapat csak a 10. hely környékén tanyázott általában, a közvélemény egy percig nem kérdőjelezte meg a bombaformában lévő játékosok csatasorba állítását. Róth hiba nélkül volt átjátszhatatlan, Mészárost meg a duplája minősíti. A mérkőzés elején a törökök nekünk estek, ez pont kedvezett a letámadásra és kontrákra alapuló játékunknak. A Fatih Terim vezette hazai védelem mindössze 20 percig tudott ellenállni, utána tetszés szerint rugdostuk a gólokat. Esterházy is duplázott, Kardos élete gólját lőtte, mikor az egész félpályán átvezette a labdát és besétált vele a kapuba, sőt, a csereként beállt Bodonyi is eredményes tudott lenni.

Május 

A bajnokság túl volt a 28. fordulón, a Budapesti Honvéd játékosai már bajnokként készülhettek a norvégok elleni hétközi mérkőzésre. Idén először került a keretbe Nyilasi Tibor és Szokolai László. Mezey kettejük érkezésével nem tervezte, hogy túlvariálja a keretet, mindössze tizenhat játékos kapott meghívót - váratlan meglepetés-név nélkül. Norvégia az előkészület szempontjából sötét lónak minősült. Tudtuk, ez már nem az a csapat, melyet 1981-ben oda-vissza vertünk, a norvégok megerősödésének egyik legbiztosabb jele volt, hogy márciusi ellenfelünket, Jugoszláviát, magabiztosan, 3:1-re verték az EB-selejtezők során. Mindenesetre mezőnyben jobbak voltunk, rengeteg helyzetet elpuskáztunk, fölényünket nem sikerült gólra váltani. Érdekes próbálkozás volt Nyilasit tulajdonképpen centerként játszatni, a taktika egyik része ráépült a felívelt labdákkal, ezzel megpróbálkozni az igencsak tagbaszakadt norvég védőkkel szemben.


Ritka történelmi pillanat a magyar labdarúgó válogatottban. Testvérpár egyszerre másodjára debütált a címeres mezben.

A Disztl testvérek személyében újoncokat avattunk

Kapus poszton nagyon jól álltunk. Mezey favoritja egyértelműen a csepeli Kovács Attila volt. Mellette a bajnoki mérkőzéseken az egész idényben kiváló teljesítményt nyújtott a fehérvári Disztl Péter és a kispesti Andrusch József is. A Csepel tavasszal kissé gyengébben muzsikált, ráadásul az elsőszámú kapus sérült is volt. Adta magát a lehetőség Disztl Péter bemutatkozására. És mivel a jó teljesítmény az öccséről, Lászlóról is elmondható volt, Mezey kereste a megfelelő vészterv-pótlást a védelembe, a mérkőzést Székesfehérváron rendezték, így adta magát a lehetőség, hazai közönség előtt essenek át együtt a tűzkeresztségen.

A feljövőben levő északiak ellen értékesnek mondható döntetlent ért el a válogatott, bár ennek a megítélése akkor nem volt ilyen egyértelmű. Sokkal inkább a norvégok örültek az elért eredménynek...

Egy hét múlva, a hónap legvégén, a spanyolokat láttuk vendégül. A mérkőzést kisebbfajta "hiszti" előzte meg. A spanyolok már januárban, a mérkőzés másnapján rögtön, arra fogták a vereséget, hogy mi túl durván játszottunk. Miguel Munoz spanyol szövetségi kapitány a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy meg kell gondolni, májusban, közvetlenül az EB előtt, ki akarja-e tenni játékosait mégegyszer a durva magyarok által okozott sérüléseknek. A mérkőzés előtti napokban is voltak hasonló felhangok spanyol részről, de, mint utóbb kiderült, ez csak része volt a pszichológiai hadviselésnek.

Játékosszempontból két érdekessége volt a találkozónak.
A hazai bajnokságban akkor fordulók óta újra régi fényében tündökölt az angyalföldi Kiss László, Mezey György egész egyszerűen nem tehette meg, hogy nem hívja be. Vezéregyénisége volt a Vasasnak, osztályzatai a bajnoki találkozókon nem tudtak rosszabbak lenni 7-es, 8-as, vagy 9-es minősítéseknél, sorozatban rúgta a gólokat. Labdarúgó pályafutása során ezen a mérkőzésen szerepelt utoljára címeres mezben. Már csak a nyári edzőtáborozáskor került szóba a neve, és bár ekkor még mindig csak huszonnyolc éves volt, Mezey ezzel a meccsel "nyugdíjazta" őt. Bár nem nyújtott rossz teljesítményt, a kapitány szempontjából bizonyosságot nyert, valahogy nem illeszkedik stílusa az általa elképzelt játékrendszerbe.

Kisznyér Sándor ezen a mérkőzésen volt először és utoljára válogatott. Az akkori újhullám egyik markáns képviselője volt. A bajnokságban egész az utolsó fordulókig nagyon jól szereplő Újpesti Dózsa egyik vezéregyinéségéve nőtte ki magát addigra, beválogatása szinte törvényszerű volt. Aztán az élet nagyon átírta karrierjének forgatókönyvét, pár hónap múlva  egy súlyos szívbetegség miatt abba kellett hagynia végleg a labdarúgást, mindössze huszonhat évesen

Annak ellenére, hogy mi több helyzetet dolgoztunk ki (14:2 volt a kapuralövések aránya!!), és a végén akár a győzelmet is megszerezhettük volna, ez már bőven nem a januári spanyol válogatott volt.

Sokkal szervezettebbek voltak, mint pár hónappal ezelőtt. Talán megtanultak tisztelni minket, erre minden okuk meg is volt, de az is belejátszhatott, hogy a nemsokára kezdődő kontinensviadalra egye inkább kezdett összeállni a Munoz-legénység. Mégis mindenben fölénőttünk egy EB-n szereplő csapatnak!!

Két Munoz által felfedezett játékos, a barcelonai Victor Munoz (7) és a bilbaói Andoni Goicoechea között Bodonyi viszi el a labdát

Tehát továbbtartott a spanyolok 22 éve tartó vesszőfutása ellenünk...

Június

Épp pár nappal a találkozó előtt ért véget az 1983/84-es labdarúgó bajnokság, a Budapesti Honvéd játékosai, akik a csapat gerincét adták (a belgák elleni tizenhetes keretben nyolcan kaptak helyet), már bajnokként léphettek pályára a válogatottnak ezen a mérkőzésén. Már akkoriban is előfordult (és azóta is jópárszor - a szerkesztő megjegyzése), hogy az idény legvégére lekötött válogatott mérkőzéseknek nem volt komoly szakmai értékük, mivel a játékosok inkább már a nyaralásra koncentráltak. Mindenki unja, páran "sérülés" miatt lemondják. Itt most szó sem volt erről, igazi presztízskérdéssé vált szerepelni a címeres mezben. Idén, immáron másodszor, újra ittvolt Nyilasi Tibor is, akire, nincs rá egyszerűen jobb frázis, szüksége volt az egész csapatnak. Már a puszta jelenléte tartást adott a gárdának, a pályán pedig olyan vezéregyéniség volt, hogy bármelyik mindenkori szövetségi kapitányunk megnyalta volna a tíz ujját. Bár a spanyolok sem voltak piskóták, de talán az év legnehezebb erőpróbája előtt álltunk. Belgium is EB résztvevő volt, a megmérettetés előtt utolsó lehetőségnek tekintették a találkozót.

A mérkőzés összefoglalójából, sajnálatos módon csak az utolsó két gól maradt fenn az utókornak.

 
1982 óta amúgy, a jobbérzésű magyar szurkolónak összeugrott a gyomra, ha arra gondolt, hogy Belgium ellen pályára lépni. És a frász tört ránk, mikor Ceulemans betalált. De, tulajdonképpen, eddig kellett, hogy tartson a félsz. Az egész Mezey-éra messze az egyik legjobb teljesítményét láthattuk, gyakorlatilag felmostuk a belgákkal a Helysel gyepszőnyegét.

Hajszán egyenlít

Az ember nem hitt a szemének, mennyire könnyedén egyenlítettünk, majd szereztük meg a vezetést. Sőt, azon kívül, hogy  túlnyomóan mezőnyfölényben játszottunk, további gólokat rúghattunk volna. Csak úgy, mint az előző hónapban a norvégok és a spanyolok ellen, már megint a fránya gólhelyzetek! Lényeg, egy megnyert meccset engedtünk ki a kezünkből. Sokan elgondolkodtak a spanyolok elleni kettő, illetve a belgák elleni egy mérkőzés alapján az első féléves teljesítményünk alapján, hogy akár a pár nap múlva kezdődő Európa-bajnokságon, ha komoly esélyeink nem is volnának talán, de nem játszanánk alárendelt szerepet. Mindenesetre lassan és csendben a legnagyobb "ellendrukkerek" is kezdték elhinni, lehet keresnivalónk a selejtezők alatt és kijuthatunk a mexikói labdarúgó-világbajnokságra. 

Ezen a mérkőzésen szerepelt utoljára címeres mezben Kovács Attila, a Csepel SC kapusa. Óriási tehetség volt az akkor huszonhét éves hálóőr, ő volt az egyik Mezey-bébi, a kapitány felfedezettje. A mérkőzés után pár nappal borult itthon a bili, hogy csapatok, játékosok adják-veszik a bajnoki mérkőzéseket. Nem tisztünk pálcát törni Kovács felett, hiszen nem ő volt az egyetlen, aki belekeveredett, vagy csak a gyanú árnyéka vetült rá. Nem volt ő rosszabb, erkölcstelenebb és bűnösebb a többieknél, akik hasonlót cselekedtek.

Mégis ő lett a főbűnbak, a magyar labdarúgás rákfenéje. A többség megúszta egy ejnye-bejnyével, vagy felfüggesztett eltiltással. Ő nem volt ennyire szerencsés, tíz évre meszelték el. Mezey mindent elkövetett, hogy enyhébb büntetést kapjon, hiszen vele tervezte kezdeni a selejtezőket, de az MLSZ korifeusai elutasították Mezey kérelmét, maradt az eredeti verdikt. Szerencsére, kapusokból akkor is jól álltunk, Disztl Péter, Andrusch József, majd később Szendrei József személyében biztosított volt a merítési lehetőség. Kovács eltiltását 1987-ben mérsékelték illetve törölték el azt az időt, ami hátravolt. Akkor a Vasasban térhetett vissza az első osztályba. Mindössze 7 fellépés jutott neki címeres mezben, soha többet nem volt válogatott.

Július 

A nyár kellős közepe újra a csapatról szólt (klubcsapatként értendő elsősorban), alapozás Stuttgartban, taktikai elemek, variációk sulykolása. 

Mezey György a mezőnyjátékosoknak vezényli a bemelegítést a nyugat-németországi edzőtáborozás alatt... 

Az utazó húszas keretben túlnyomó többségben ismerős nevek és arcok kaptak helyet. Három igazándiból új játékosról tehetünk említést. Andrusch József, a Budapesti Honvéd kapusa ugrott be Kovács Attila helyett, ekkor kerül először képbe a szintén kispesti Détári Lajos, a sérült zalaegerszegi Péter Zoltán helyett. Talán az egyetlen igazi meglepetés, az a Preszeller Tamás, aki ezen a nyáron igazolt a Haladásból a Rába ETO-hoz.

...míg dr. Páncsics Miklós MLSZ főtitkár itt épp a kapusok megmozgatásába szállt be

Volt az edzőtáborozásnak két sajnálatos sérültje, mindketten a bokájukkal bajlódtak. A már veteránnak számító Kiss László olyan sérülést szenvedett, hogy haza kellett utaznia. Az egész tavaszi szezonban sérüléssel bajlódó Törőcsik pedig olyan rúgást kapott az egyik edzőmeccsen, hogy bár a többiekkel maradhatott, de teljes értékű edzésmunkát nem tudott csinálni.

A pécsi Mészáros Ferenc és Törőcsik András arcán sok minden látszik, de az nem a laza könnyedség 

Az év elejei edzőtáborral szemben most szándékosan gyengébb ellenfeleket választottunk. Már nem játékosok kipróbálásáról volt elsősorban szó, hanem a meglévő tudás pallérozásáról. Ehhez remek lehetőséget biztosítottak a sokadik ligás amatőr csapatok. Az utolsó három előkészületi mérkőzésből kiindulva, a gólhelyzetek valóra váltása volt az egyik fő cél. Például a jónevű Dringolfingen csapatának ötöt (Hannich kétszer, Preszeller, Esterházy, Mészáros egyszer), a Fellbachnak tizenegyet (Bodonyi, Détári, Hajszán kétszer, Csongrádi, Mészáros, Nagy Antal, Esterházy egyszer), a TSV Rudensberger-TSV Slechenbac vegyesnek tizenkettőt (Törőcsik négyszer, Détári, Kiss László, Bodonyi kétszer, Garaba, Nagy Antal egyszer) rúgtunk. Minden adott volt, hogy csatáraink és a támadójátékunk önbizalmat szerezzenek. Egyetlen komolyabb erőpróbát a francia bajnokságban ötödik helyet szerző RC Strasbourg elleni mérkőzés adhatott csak, őket Dajka mesterhármasával 3:1-re vertük. Az akkori kezdő összeállításokat nézve tulajdonképpen készen volt a kezdőcsapat az őszi VB-selejtezőkre. És ami a legfontosabb, a helyzetkihasználásokkal sem volt túl sok hiba.

Augusztus

Már értekeztünk róla, mennyire nehéz egy szövetségi kapitánynak fiait motiválni a szezon vége után. Legalább ugyanennyire nehéz a szezon kezdete előtt. De hát a kiválasztottaknak nem volt sok választási lehetőségük. Még nem kezdődött el az 1984/85-ös bajnokság, mikor már újabb kihívás előtt álltunk. Az akkori európai erőviszonyokat figyelembe véve (nem volt még ekkor FIFA-, vagy UEFA-ranglista - a szerkesztő megjegyzése) előzetesen nem tűnt következő ellenfelünk, Svájc válogatottja, túl nagy falatnak. Válogatottunk újoncavatásra is készült Détári Lajos személyében.

Kimondott cél volt ismét a támadások gyakorlása, úgy, hogy letámadásokból labdát szerezve rohamozzunk. Csak hogy nehéz letámadást úgy gyakorolni, hogy az ellenfélnek esze ágában sincs támadni. A feltűnően passzív vendégek így meddő mezőnyfölényre kényszerítettek bennünket, támadgattunk, átütő erő nélkül.

Esterházy ellenállhatatlan volt aznap este

Az igazi változást Esterházy Márton becserélése hozta meg, aki pályáralépése után, öt perc múlva már feltörte a svájci reteszt. Utána már könnyed, laza gyakorlásba csapott át a mérkőzés. 

Az eredményt figyelembe véve magabiztos győzelem, de az összkép hagyott némi kívánnivalót maga után. Külön öröm volt a fiatal Détári nagyszerű bemutatkozása. Bátran és magabiztosan játszott mindvégig, nem nyomasztotta őt a debütálás láza. 

Válogatottunk mindössze három napot pihenhetett a következő mérkőzésig. Mexikó csapata, amolyan sötét lóként, váratlanul érkezett Magyarországra. Alig egy héttel a mérkőzés előtt jelentkeztek, ha már Európában járnak, megmérnék magukat, hol tartanak a VB-re való felkészülésben. Rejtett némi veszélyt a dolog, hiszen nem tudtuk, milyen játékerőt képviselnek, milyen taktikával operálnak, gyakorlatilag semmit nem tudtunk róluk. Gyors segítséget a Szovjet Labdarúgó Szövetségtől kaptunk, hiszen az ismeretlen Bora Milutinovics által irányított közép-amerikaiak pár nappal ezelőtt Leningrádban szenvedtek Blohinéktól sima 3:0-s vereséget. A videófelvétel nagyon félrevitte Mezey Györgyöt és a stábot, nem azt kaptuk, amit vártunk.

A mérkőzésen, melyen Andrusch József először volt válogatott, Törőcsik András pedig utoljára, reménytelenül kilátástalan játékot produkáltunk.

Egyénenként is mindenki csak árnyéka volt önmagának, egytől egyik mindenki mélyen a tudása alatt teljesített. Bosszankodni lehetett, temetni még teljesen felesleges lett volna.

Napra pontosan egy hónap volt hátra az Ausztria elleni első vb-selejtezőig. És ahogy fogyott az idő, egyre több volt a kérdés és valahogy úgy tűnt, egyre kevesebb a válasz.

Itt tartottunk 1984 augusztusában. Az tisztán látszott, a cél egyértelmű, hogy kijussunk a világbajnokságra. A taktika és a csapat gerince adott, Mezey többször is mert bátran újoncokat bedobni a cél érdekében. Jó érzékkel választott embereket, egyik felfedezettje sem okozott csalódást összességében, mikor lehetőséget kapott.

Détári, újoncként, Svájc ellen szenzációsan, Mexikó ellen mérsékeltebben szerepelt

A kapuban az elsőszámú kapus, Kovács Attila, kényszerű kiesése után az utódlás hamar megoldódott. Disztl Péter addigra már bizonyított, válogatottságához kétely nem férhetett. Andrusch József, a bajnokcsapat kapusa is törvényszerűen került a keretbe, tudása, formája alapján helye volt az alapgárdában. Bár még csak egy válogatottságot számolt ekkor, melyen kapott két gólt, de ezek nem rajta múlottak.

A védelemben a jobboldalon Sallai helye a végére megkérdőjelezhetetlenné vált, pótlására pedig ott volt Csuhay József, aki viszont hátul bármelyik poszton hadra fogható volt. A védelem és a középpálya közötti különleges kapocsban Mezey megtalálta Róth, Garaba, Nagy Antal és Kardos helyét is. A balhátvéd posztban két, szinte egyforma képességű és megbízható hozzállású ember volt Varga József és Péter Zoltán személyében.

A középpályán Hannich és Nyilasi alapemberek lettek, hozzájuk remek kiegészítő volt bármelyik, a védelemből "átlógó" szűrő védő. Beugrónak lehetett számítani Csongrádira és Burcsára, amikor lehetőséget kapott, Gyimesi sem okozott csalódást.

A csatársorban volt a legtöbb kérdés, nagy volt a fluktuáció, de ez remek lehetőséget adott a jövőre nézve a rotációra. Látszott, lehet számítani Bodonyira, Dajkára, Hajszánra, örömteli volt Esterházy újrafelfedezése. A hátországban biztos pont volt a pécsi Mészáros Ferenc és a Grazban légióskodó Szokolai László. Törőcsik ebben a nyolc hónapban annyit volt sérült, hogy Mezey kénytelen volt a csatárposztokat másokra bízni, arról nem beszélve, hogy "Kese" ekkor már a válogatottban és klubcsapatában is eléggé hátravontan játszott.

Összegzésként elmondhattuk, a Csapat készen áll, jöjjön, aminek jönnie kell szeptemberben!