Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Szenvedély nélkül mit érek én?

2014.10.06. 19:22 Rich.mond

„Ha a szenvedély meghal, akkor a foci is halott” – ismeretlen

Márpedig egyelőre nem forr a vérem, ha a Mennyeire gondolok. Pedig még mindig nem tudok nem odafigyelni az első osztályú pontvadászatra, vagy pláne az alsóbb ligákra. De az eredményeket nagyjából-körülbelül úgy veszem tudomásul, mint a forint-árfolyamot, vagy az aznapi középhőmérsékletet. Rögtön kiderül, hogy a hétvégén nagyjából fél óráig dühöngtem, de akkor is egy ötödosztályú, meg nem rendezett találkozó miatt. Egy hagyományos blogbejegyzés következik, amelyből az is kiderül, hogy ki kapja a Pancholó Aréna vándorkupát.

R.I.P

Régen jobb volt

Régen amellett, hogy tervezgettem a Nagy Honvéd-meccsre való eljutást, fél szemmel figyelemmel követtem közvetlen riválisaink hétvégi programját is. Tudom, tudom, mindenki csak a saját csapatával foglalkozik, ám én kivételt jelentettem valamilyen szinten. Az alap volt, hogy a Fradi és Újpest veresége jól esett, de ugyanígy éreztem a Mezey-féle „állami” Videoton bajnoki meccsei alatt is. Nem szurkáltam kötőtűvel a zöld és lila vudu-babámat, de egyszerűen fontos volt, hogy a bajnokság végén a Kispestnek kell lennie a legjobb budapesti csapatnak – a bajnoki címekről már nagyon régóta nem álmodom.

Jóval praktikusabb okokból örültem, ha a tabellán minket szorosan követők, vagy minimális előnnyel a hátukat mutatók kikaptak, vagy döntetleneztek. Hátha odaérünk a dobogó aljára. Nézegettem a pletykákat az esetleges átigazolásainkról és vitatkoztam szurkolótársaimmal, hogy mi lenne a legjobb összeállítás a vörös-feketék soron következő bajnokijára.

Nem mellesleg őszintén érdekelt, hol tart a szűkebb-bővebb válogatott keret és a holland középcsapatban futbalozó középpályásnak hány játékperc jutott, vagy a fiatal kapus benne volt-e a kapott gólban. Ennek vége. Még akkor is, ha szombaton az ősi rivális oroszlánbarlangjába megy a nemzeti tizenegyünk. Természetesen őszintén szeretném, ha pontot, pontokat szereznénk Bukarestben. Ez mindenképpen így lenne, de Dárdai színrelépésével egycsapásra szerethetőbb lett ez a válogatott. Magára a meccsre nem utazok, de erről majd később.

A varázslatos 10. forduló

A Névrablók Győr elleni fordításának tagadhatatlanul nem örültem. De alapvetően egy percre sem fordult a fejemben, hogy kieshetnek, ezért akár még elégtételt is érezhetnék azért, mert én már akkor megmondtam, hogy Horváth Ferencnek túl nagy falat lesz az ETO. 

Egy elmaradt BLSZ II-es meccsnek köszönhetően (keretes írásunk) volt szerencsém látni a Honvéd megaláztatását Debrecenben. És egyáltalán nem fájt. Ugyanezt éreztem volna, ha a bűn gyenge Kondás-társaság a Pécs, vagy a Kecskemét elleni formát mutatja és a vendégek viszik el a három pontot.

Kikapott a Fradi? Na és? Szivicset soha nem bírtam, de a miskolciak játékosállománya jó. Ennyi pénzből előbb-utóbb ott is kicsúszik egy érem. A vendégszektorban épp a Diósgyőrben vizitáló kispestiek triplája foglalt helyet, de a nulla háromszorosa is nulla. Elnézést a 34 kispestitől és a 107 fradistától!

Invázió

Invázió 2.0

Valahogy sorstársnak érzem a IX. kerületi szurkolókat, képtelen vagyok örülni a nyomoruknak. Pedig a Videotontól egy időben ők vették át az „utált állami csapat” stafétabotot. Ó, hogy régen hogy vártam a Fradi elleni meccseket! Óriási élmény volt a hétközi, 1-0-ra megnyert meccs ellenük, amikor megnyílt az út a bronzérem felé. Valahogy együtt volt a Kanyar és együtt volt a csapat.És persze „Marco Rossi uno di noi!”. Ja tényleg, elment Vierchowod. Tőlem maradhatott volna, nem oszt, nem szoroz. Ennyit az edzőváltásról. Bár Nóbádi kolléga még bizakodik.

Most van rá esély, hogy az MTK-Fradi nézőszámát alul fogja múlni a Honvéd-Fradi MK-nyolcaddöntő. Hogy én nem megyek, az egészen biztos.

És megint nyert a „Fidi”! Állami csapat? Ugyan már... gyakorlatilag mindenki az. Sajnos még mi is. Ez a Carillo egész szimpatikus, nem is fogom bánni, ha ők nyerik a bajnokságot. Hátha megint kicsúszik egy EL Fehérvárott. Ha nekik nem jön össze, akkor senkinek.

Fogalmam sincs, hogy az Újváros mit keres az NB I-ben, gyakorlatilag másfél éve még úgy tűnt, hogy maradnak az NB III-ban. A 96-os mezőnyben. Egész jó ez az Újpest és ha a lila-fehér érzelmű Gyuri barátom nem dörgölné az orrom alá sikerességüket, akkor ez pont annyira zavarna, mint a kecskeméti győzelem Pakson.

Az MTK majd tavasszal váratlanul úgyis kipukkan, talán megszabadulunk a Pápától is végre.

Bukarest nem hoz lázba? Nem. Egyrészt az Egervári-Pintér időszakot nem teljesen hevertem ki, másfelől a tavalyi vereség is igen mély nyomokat hagyott bennem – nem beszélve az utazás-szervezés körüli bonyodalmakról, botrányokról. Többször is leírtam, de a „ledarálunk minden román csecsemőt” rigmus mindennek az alja. Főleg, hogy már pólót is láttam ebben a témában. Persze a románokat sem kell félteni, de ez legyen az ő bajuk. Feröerre alapvetően mennék, de az megfizethetetlen. Pedig ennék egy jó töltött lundát. Azért egy jó kocsmai meccsnézés így is kinéz a hétvégén.

Esik eső csendesen...

Nem mellékesen ezen a hétvégén nagyjából több meccset néztem meg, mint az előző bajnokságokban összesen. Ez is jórészt annak tudható be, hogy egyedül voltam a két gyerekkel, a kicsi elaludt, a nagyobbikat lekötötte a számítógépnél Ariel és Aranyhaj. Legfőképpen: elmaradt a BVSC-meccs!!!444Négy

Itt teljes joggal éreztem úgy, hogy elraboltak tőlem két órányi kikapcsolódást.

Pedig eredendően a Kövér Lajos utcában lett volna a meccs. Nem tudom, hogy mikor cserélték át a helyszínt a Szőnyi útra, mert meg mernék rá esküdni, hogy pár héttel ezelőtt is a Varga Zoltán sporttelep szerepelt helyszínként. Csodálkoztam. Úgy tudtam, hogy még mindig tart a Taccs által is megörökített építkezés és ebben nem is kellett csalódnom. A BVSC sportkomplexumainak felújítása ezen a kissé borongós szombaton is gőzerővel zajlott. Zúgtak a gépek, forogtak a daruk, a stadion felől pedig zeneszó harsogott. Ez megnyugtatott, amikor lekászálódtam a babakocsival és az öt éves lányommal, mert erős késében voltunk. Igaz, még mindig volt 15 percünk a kezdő sípszóig. Kénytelenek voltunk kerülni a Teleki Blanka felé – lehet, hogy volt máshol bejárat, de vagy építkeztek, vagy zárt kapukat találtunk. A zeneszó kitartóan dübörgött. Az utcafrontról nézve csodálkoztam, hogy sehol a csapatok és a nézőszám is nulla, mert ötvenen mindig összejönnek a zuglóiak, ráadásul ma hosszú idő után tényleg hazai meccs következik. De akkor miért szól a zene? Ha nem lenne a csodálatos okostelefon, valószínűleg még egy fél órán át csodálhattuk volna a töküres lelátóról a szép zöld gyepet, de némi keresgélés után kiderült, hogy a meccs elmarad. Hogy miért?  A „Zuglóra hulló nagy mennyiségű csapadék” miatt. Hogy mi van? Talán ha 2-3 mm összejött délelőtt, de a kezdés előtt négy órával elállt az eső, mire elindultunk, a járdák mindenhol felszáradtak. A centerpálya gyepszőnyegét egyébként 220 millióból újították fel eszerint az írás szerint. 

Ja, és minden tiszteletem az amerikai-focisták előtt, de ha tényleg a széltől is óvni kell a gyepet, akkor jót fog tenni neki egy HFL-ütközet? Lett volna egy meccs, ami tényleg érdekelt volna, erre „elmossa az eső”. Mondjuk ők legalább nem akarják magukat a Giants testvércsapataként futtatni.

Ekkora eső azért nem volt Zuglóban

Ajánljuk szíves figyelmükbe blogunk állandó szerzőjének regényét! Városok, stadionok, kocsmák. Magyar futballregény, labdarúgásunk legsötétebb évtizedéről. Kapható a Líra és Lant könyvesboltjaiban, a Fókusz könyváruházakban és az Auchanban. Látogasson el a könyv hivatalos Facebook oldalára is! 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr486764805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tököm Állat 2014.10.07. 07:25:16

Ha gondolod,Gyuri barátodat hátbarúgom :).
Az én orrom alá is odadörgölte,hogy nagy nehezen megverték a tartalék kettőnket.
süti beállítások módosítása