Külsős szerkesztőtársunk gondolt egy merészet és Kínáig utazott, hogy világot lásson és kiengedje a gőzt. Mivel P. imádja a labdarúgást, az utazást úgy időzítette, hogy ne csak az édes-savanyú mártásba kóstoljon bele, hanem a helyi futball-élvezetekbe is. Látogatását olyan jól sikerült időzítenie, hogy egyből egy bajnokavatóra válthatott jegyet. Illetve... nos, a jegyváltással akadtak kis gondjai. No de menjünk szépen sorjában! 

Utazzunk a hatalmas Kínába, ahol döbbenetes számú ember él, magyarországnyi népességű városokban, és óriási energiákat mozgósítanak a labdarúgásuk fejlesztésére. Vajon a gazdaság és az akadémiák mellett az ultra-mozgalom is fejlődik a Gyöngy-folyó mentén? Mindenre választ adunk!

Kantoni, avagy guanzhoui városkép

Mostanában rengeteget lehet olvasni itt Európában a kínai fociról. Honlapunkon is volt egy cikk februárban. Sorban igazolnak ki az ismertebb európai labdarúgók, iszonyatos összegekért. A kormány és különböző cégek is hatalmas pénzt költenek a futballra.

Háttér: ebben az írásban foglaltuk össze, hogy miért nem tűnik most már elképzelhetetlennek az, hogy Kína éremesélyessé lépjen elő egy labdarúgó-világbajnokságon. Ebben az élménybeszámolóban is látni fogjuk, hogy akkora összegek mozognak az ország futballjában, ami a Premiere League-ben is tényező. Nem csoda, hiszen nem is titkolják, hogy a Nagy Bálvány pont az angol pontvadászat.

No de hogyan is jutottam el Kínába? Milyen volt bajnoki címet ünnepelni a Guangzhou Evergrande csapatával?

A következő írásból minden kiderül, bár előre leszögezem, hogy az élmények még most is dolgoznak bennem és meglehetősen szubjektív beszámoló következik.

Idén szerettem volna mindenképpen egy kicsit kiengedni a karácsonyi hajtás előtt és nyaralni menni valami melegebb tájra. A neten böngészve találtam egy kihagyhatatlan ajánlatot Kínába, mégpedig Guangzhou városába. Kis kutatás után olyan dátumra foglaltam az időpontot, amikor otthon játszik a Guangzhou Evergrande csapata. A mérkőzésre próbáltam előre megvenni a jegyet, de nem jártam sikerrel. Segítséggel írtunk levelet a klubnak, hívtuk őket, de semmire nem jutottunk velük. Még csupán válaszra sem méltattak. Nem vagyok az a "feladós" típus, ezért úgy döntöttem, ha törik, ha szakad, akkor is megnézem a találkozót.

Panda go home - Kantonról dióhéjban

A találkozót vasárnap tartották, október 23-án, nemzeti ünnepünkön. Pénteken, késő este értem Cantonba, (ez a város angol neve, a kiejtése kínaiul pedig Gandzsó), 12 óra késéssel, mivel tájfun tombolt a városban, ezért nem engedték korábban a gépeket leszállni. Szerencsém volt, mert rengeteg járatot töröltek, én pedig kaptam egy hotelszobát, teljes ellátással az új időpontig. Ezért szinte egész nap Csongcsingben mászkáltam. Guangzhouba érve 30 fokos meleg és óriási páratartalom fogadott. A metrón mellettem egy európai kinézetű arc ült. Láttam, hogy foci cikkeket néz a kínai bajnokságról, angolul. Elkezdtünk beszélgetni, kiderült, hogy brazil, testnevelő tanár és imádja a labdarúgást. Elmondtam neki a tervemet. Mondta, hogy a mérkőzésre minden jegy elkelt már, mivel ha egy pontot szerez a csapat, akkor bajnokok és nagy ünneplés lesz. Ne aggódjak, menjek ki másfél órával a kezdés előtt és vegyek jegyeket üzérektől. De 200 jüannál ne adjak érte többet! (200 jüan körülbelül 8000 Ft.)

A kezdésig hátralévő nem egészen két napot városnézéssel töltöttem. Szerettem volna élőben látni óriás pandákat. Erre nagyon egyszerű lehetőség volt: a helyi állatkertben lakik két példány. Előre megnéztem mindent a neten. Erre azért is szükség volt, mivel Kínában a Google, Facebook és különböző ismertebb nyugati oldalak blokkolva vannak, információhoz jutni nagyon nehézkes, mivel ezer emberből körülbelül egy beszél angolul. Szerencsétlenségemre pandákat nem sikerült látnom, mivel felújítás zajlik jelenleg a pandaházban. Az eladóhölgy csak annyit tudott mondani, hogy "panda go home". (Talán a képen látható bögre vásárlására akarta rábírni a tiszteletre méltó Fehér Embert? Mi is csak találgatunk – a szerk.)

Tovább csatangoltam ebben a metropoliszban. Guangzhou egyébként külvárosokkal együtt Kína harmadik legnépesebb városa a maga 13 milliós lakosságával. Metróhálózata rendkívül jó, mintegy 10 vonallal rendelkezik. Minden metrómegállóban táska ellenőrzés van, van ahol fémdetektorral nézik a csomagot, van ahol mint a reptéren, be kell tenni a röntgengépbe. Minden megállóban plexi, ami csak akkor nyílik ki az ajtóknál, amikor a vonat megérkezett az állomásra, hogy aki szeretne, még véletlenül se tudjon a sínekre ugrani. Egyébként a tömeg állandó és vibráló naptól és napszaktól függetlenül. Az élet vasárnap is olyan, mint a többi munkanap, még a bankok nagy része is nyitva van. A reggeli csúcsnál pedig minden metrókocsi bejáratánál áll egy ember megafonnal a kezében, és irányítja az embereket. Ha nem megy, akkor simán csak meglöki őket, és kezdetét veszi a hering-effektus.

A guangzhoui metróra bizony nem könnyű feljutni - fotó

Kicsi, olcsó meccsjegy

Térjünk vissza magához a találkozóhoz. Ahogyan azt a már említett brazil srác tanácsolta, elindultam időben a stadionba. Jó magyar emberhez méltóan már a szálláson megittam egy sört, további kettőt pedig a metróra tartogattam. Elvileg nem lehet inni az utcán, tömegközlekedésen, de a kutya nem szólt érte. A metrómegálló rögtön egy luxusplázába vezet. Itt már láttam jó néhány piros mezes embert. Egyébként az egész környék felhőkarcolókkal teli, hihetetlen látvány, pláne este, kivilágítva. Megindultam a stadionhoz. 1984-ben épült, 58 ezer fő befogadására alkalmas a létesítmény. Csupán egy karéj van, viszont meredek és magas. Csak a két középső lelátó fedett. Az arénáig vezető úton már jöttek az árusok, de 400-500 jüannál olcsóbban nem adták a tikettet. Viszont rengetegen árultak mezeket. "Eredeti" Nike portékákat, tényleg nagyon olcsón, 1000 forintnál kevesebbért. Éppen az egyik emberrel alkudozok, illetve keresi nekem a megfelelő méreteket, játékosneveket, mikor megjelenik mellettünk egy rendőrségi golfautó a karhatalom embereivel. Emberünk futásnak ered, körülbelül tíz portékát hagyott ott. Én ott maradtam, veszíteni valóm nincsen. Nézek a rendőrökre, ők rám. Mutatják, hogy vigyem el a kezemben lévő négy mezt, a többit hagyjam a földön. Sétálok tovább, már a mezekkel, mikor az elfutott árus odajön hozzám. Ennyi és ennyi lesz. Végül kettőt vásároltam belőle, mert ezek a méretek kellettek. Most már nőtt a tömeg, és még mindig nem rendelkeztem belépővel. Gondoltam megpróbálok belógni illetve elmagyarázni, hogy európai újságíró vagyok, szeretnék belépni. Az első körön túljutottam, ekkor már mindegy volt, a gyorsan elfogyasztott sörök megtették a hatását. De pechemre pont a stadionba ezzel nem tudtam még belépni. Ezért úgy döntöttem, hogy kimegyek, próbálok jó áron jegyet szerezni. Nem én voltam az egyetlen, akinek nem jutott belépő. Nem estem kétségbe, sétáltam körbe a kordon mellett. Egyszer csak megláttam egy srácot ultras felirattal a pólóján. Kérdeztem tőle beszél-e angolul. Legnagyobb meglepetésemre perfektül szólt vissza, mint később kiderült, három évet élt az angliai Hullban. (Részvétünk - a szerk.) Mondtam neki, hogy igazából elképzelhető, hogy van akkreditációm, én csak a sajtóosztályig szeretnék eljutni. Megkérdezte a rendőröktől, hogy van-e ilyen. Sőt azt is megbeszélte, hogy engedjenek a kordonon belülre.

Furcsa volt, hogy mindenütt kiöltözött emberek, tévéstábok jöttek-mentek. Megyek tovább, belépek az ajtón, ekkor látom, hogy a játékoskijáróhoz jutottam. Doppingszoba, sajtószoba, játékvezetői szoba, minden amit el lehet képzelni. No, innen hogyan tovább? Egyedül a játékoskijárónál nem álltak secusok. A gyepre azért nem futhattam ki, mint Jimmy Jump, mégis csak Kínában vagyok, ki tudja mi történne.

Székházféleség fotóssal és gumibottal. Első az éberség!

Megyek a Reporters Workroom felé, mikor elállja utamat egy csinos kínai nő. Kérdezi ki vagyok, mi van, hol a nyakbavaló kártyám. Elmondom neki, mire mondja, hogy nem lehetek itt, nem tud mit tenni, hagyjam el a helyszínt. Viszont annyira rendes volt, hogy ha már eddig eljutottam, csak az elkerített részről kellett távoznom. Így pedig ismételten az első és a második belépő kapu közé keveredtem. Taktikát váltottam a belépéshez, bemegyek a kis kínaiak között. Két kaputól kedvesen, de elküldtek, észrevettek, ami mondjuk nem nehéz :)

We are Canton!

Az idő szorított, minden kapunál csak nem próbálkozhatok és pár perc múlva kezdés volt. A harmadikra már felkészültem. Megnéztem milyen papírok vannak nálam, ami hasonlít egy jegyre. Megtaláltam a lett-magyar mérkőzésre szóló belépőt. Felmutattam, pont nem figyeltek így nem kellett lecsipogatni a kézi vonalkód olvasókon. Most jött egy kapu, ott csak azt nézték van-e jegyem, itt már nem kezeltek. Fémdetektoros kapu következett, illetve egy két másodperces motozás. Mint korábban írtam, a fémdetektor nem meglepő Kínában. Igazából mindez tényleg két másodpercet vesz igénybe, bár az értelmét nem értem. Pirót például simán bevihettem volna. Az utolsó kör pedig már a szektorba vezetett. Kiválasztottam a nekem szimpatikus 10-es szektort és beléptem, természetesen továbbra is mutogatva a lett-magyar belépőmet. Bent full telt ház, lépcsőznöm kellett sokat mire találtam szabad helyet. Le is ültem két Liverpool mezes fiú mellé, akik a sok pirosmezes ember közül egyáltalán nem tűntek ki.

A Guangzhou Evergrande azért nem csak Kínában tényező. Tavaly megnyerték az Ázsiai BL-t, hazai pályán győztek 1-0-ra. Igaz, idén már a csoportkörben kiestek. 2013-ben szintén ők hóditották el a legrangosabb ázsiai trófeát. 2011 óta minden évben megnyerték a kínai bajnokságot

A vendégek otthona egyébként a a Kínához tartozó, koreai autonóm tartományban található, Yanji városában, közvetlenül az Észak-Koreai határ mellett. 2000-ben Telek Manci is az ő játékosuk volt, 26 meccsen két gólt szerzett. Legismertebb jelenlegi játékosuk Nikola Petkovic.

Majdnem középen ültem az egyik főlelátón, tökéletes helyem volt. Már jöttek is ki a csapatok. A tábor az eredményjelző alatt, a kapu mögött helyezkedett el, mindent kiválóan láttam. Az eredményjelző még régről maradhatott meg: óriási, viszont modernizált, egy színes kijelző volt beletéve, gondolom a régi helyére, mivel jó nagy területen, kb. háromnegyed részében üres volt. A kapu mögött ekkor felemelkedtek a csapat színei kartonokból, piros-sárga csíkos koreo volt. Alul felirat angolul, a sok kínai nyelvű drapi mellett. "We are Canton”, illetve „More than a team, you are a legend”, valamint a kanyar aljában sok egyrudas emelkedett fel egyszerre. Szóltak a dalok, mindenki tapsolt, énekelt, nem csak a táborban.

We are Canton, we are the Champions!

Nagy iramban kezdődött a meccs, a második percben már mindkét kapu előtt volt egy-egy nagy helyzet. Az esélyesebb hazaiak irányítottak, a vendégek beálltak kontrázni. A színvonal, ha nem is érte el a Premier Ligát, amit annyira szeretnek és majmolnak, a magyarnál mindenképpen jobb volt. A 20. percben gondoltam elmegyek WC-re és veszek sört. Elkértem az egyik mellettem ülő srác bérletét, nehogy most belekössenek a lett-magyar jegyembe. Igen ám, de sört nem árulnak a stadionon belül és senki nem volt még ittas sem. Üdítők, szendvicsek vannak, tényleg nagyon olcsón, körülbelül 200 forintért. A félidő végén, a lefújás előtt a nagy sztár, Paulinho betalált, így 1-0-s hazai vezetéssel fordultak a csapatok. Ekkor megjelent Marcelo Lippi képe a kivetítőn és mindenki hatalmas éljenzésbe kezdett. Előző nap írta alá a szerződését, a szezon végén távozó Scolari helyére a Guangzhouhoz és a kínai válogatotthoz. Elképesztő, 20 millió eurót kap évente és így ő lett a legjobban kereső edző a világon. Én pedig meglepve tapasztaltam, hogy a WC teljesen kulturált, tiszta és bár teltház van, sorban sem kell állni, kivéve a büfénél, de ott is gyorsan halad a sor.

Ultrák között

Elhatároztam, ha már itt vagyok, megnézem magamnak közelről a hazai vadak táborát, onnan tekintem meg a második játékrészt. A kanyar bejáratánál a következő drapi fogad piktogramokkal. „No for tourist – fanatics only” Erről megtudhattam, hogy fényképeznem, leülnöm, telefonálnom és dudát fújnom nem szabad. (Ezt mi is támogatjuk!)

Már sétálok fel a lépcsőn, mikor a helyi ultrák elállják utamat és közlik velem, hogy ide én nem mehetek be. Valamennyit beszéltek angolul. A legnagyobb baj hogy, nincs piros mezem. Kérdeztem mi lesz, ha bemegyek megvernek? Semmi, de legyek szíves menjek innen. Nem nyugodtam meg, mondtam nekik, én nem szoktam mezt viselni, de bemegyek. Ekkor megjelent a capo. Kezembe nyomott egy bontatlan csomagolású mezt, vegyem fel és bemehetek. Nagy duzzogva ezt megtettem. Bent feljebb mentem, hogy jól lássak. Feljebb már ültek néhányan és helyet foglaltam két kínai lány mellett, akik szó szerint makogtak valamit angolul. A szurkolók jöttek oda fotózni és mindenki bámult. Gondolom nem nagyon láttak még arra nem ázsiai arcot.

A lefújás előtt egyenlítettek a vendégek, akiket szinten elkísért néhány száz szurkolójuk. A döntetlen még mindig azt jelentette, hogy bajnok a Gangzhou és nagy ünneplés lesz. Így is történt, a közönség szurkolt, tapsolt, éljenzett. Egyébként érdekes, hogy három capoval dolgoznak, megafonnal. Vannak dobosok, és cintányérosok, így egészen furcsa hangulatot tudnak csinálni. (Direkt nem írom le, hogy varázsolni mert ez nem varázslat.) Elsősorban már jól ismert dallamok szólnak, kínai nyelven. Azon gondolkodtam, mi lesz a következő a meccseken a cintányér után. Egy jó kis hegedű, vagy basszusgitár szóló? :) Húsz perc üresjárat volt, közben nyomatták a nótákat, még a pályára bevitték az előre odakészített színpadot és elfoglalták helyüket a gyerekek, táncosok, pom-pom lányok. Először nem értettem miért kell ennyit várni, még kijön a csapat. Utólag jöttem rá, hogy élő tévéműsor volt az ünneplésről és a kezdéshez kellett igazodni.

Egy jól sikerült spontán ünnepség

Következett a játékosok bemutatása. A pályán énekeltek – gondolom én – kínai celebek, mert mindenki fújta a nótákat. Nagyon furcsák, európai fülnek igencsak érdekesek ezek a kínai slágerek. A játékoskijáróban füstgép dolgozott, fények is voltak, megadták a módját az ünneplésnek. A pályán pedig ez az egészen elképesztő performance, a fiatal játékosokból, esernyővel, ami labdát formáz. Nagyon mesterkéltnek tűnt, valódi érzelmek nélkül, de a helyiek nagyon élvezték. A kivetítőn pedig bejátszásokat láthatott a nagyérdemű és a sérült, nem jelenlévő játékosok üzenetét, amit szintén hangos ováció fogadott. Akit egyébként érdekel, itt megtekinthető az egész ünnepség.

Ezután a csapat tagjai felültek a kabrió buszra és tiszteletkört tettek a futópályán a szurkolók előtt, ez volt a ceremónia záró momentuma.

China hooligans és a városi rivális

Előtte teljesen véletlenül ismét összefutottam a már említett, egykor Angliában tanuló sráccal. Teljesen meglepődött, hogy bejutottam a szektorukba. Kiderült, hogy egy metrómegállónál lakunk, így együtt mentünk vissza, volt időnk beszélgetni. Kiderült, ahhoz, hogy a helyi ultrák szektorában szurkolj, tagságit kell fizetni, ami 550 jüan egy szezonra. Ami számomra még meglepőbb volt, hogy vannak verekedések Kínában. Természetesen a rendőrökkel nincsen semmi összetűzés, hanem a másik csapatok szurkolóival szokott lenni móka. Elsősorban a pekingiekkel és a sanghajiakkal - alant kantoni testvérharc.

Mesélte, hogy tavaly járt kis országunkban, vonattal érkezett. Amit mondott még, azon teljesen meglepődtem. Azt leszámítva, hogy az Budapest gyönyörű, csodálatos, mégis rossz szájízzel távozott tőlünk. Történt, hogy mikor itt járt tavaly, akkor volt a migránsválság, és ő ugye a Keletibe érkezett vonattal. Azt ecsetelte, hogy milyen világ volt ott és ez teljesen elrontotta a kedvét.

A Guangzhou átlag nézőszáma egyébként elmondása szerint olyan 40 ezer fő a hazai meccseken, ez az egyik legmagasabb a kommunista államban. Belépők olyan 80 jüantól indulnak. Mivel bérlete van, erről nem tudott pontos összeget mondani, a neten pedig, ahogy már említettem, semmi információt nem találtam. A metróban egyébként minden kínai városban LED tévék vannak. Természetesen a szokásos reklámok mellett mennek az aktuális focimeccsek összefoglalói. A helyi bajnokik mellett a nagy kedvenc, az angol Premier League összefoglalóit is meg lehet nézni. A meccs után ismét előbújtak az árusok, árulták a hazai, illetve az angol bajnokság csapatainak portékáit.

Azért említsük meg a másik helyi csapatot, a Guangzhou R&F klubot is. Már csak azért is, mert kalauzom elmondása szerint, szintén ömlik bele a pénz és őket próbálják másolni. Szintén vannak ismertebb játékosaik, mint a Palermoban és a Maccabi Tel-Avivban is megforduló izraeli Zahavi, vagy a svéd Gustav Svensson. Hasonlóan a bajnokcsapathoz, nekik is egy ingatlanfejlesztő társaság a szponzoruk, az R&F. Az Evergrande is hasonló cég. Amin nem is kell meglepődni, folyamatosan épülnek az újabbnál újabb felhőkarcolók. Azt beszéltük, hogy valószínűleg itt is a pénzmosás miatt támogatják ennyire a csapatokat.

A Guanghzou R&F szurkolói a városi derbin. Ránézésre nem csak kínaiak szurkolnak nekik

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a találkozó másnapján Hongkongban kirándultam, néhány óra alatt át lehet jutni Guangzhouból. Ki is néztem magamnak már jó előre a helyi labdarúgó első osztály egyik mérkőzését, név szerint a South China – Hong Kong Rangers randevút. Sajnos két címet találtam az interneten, ezúttal nem volt szerencsém, ahhoz a stadionhoz mentem, amit jelenleg felújítanak, itt található egyébként a South China központja, irodái, a másik pedig viszonylag nagy távolságra volt, így nem értem már oda. Majd talán legközelebb.

Összességében nagyon élveztem ezt a kis túrát, egy kissé szürreális világba kerültem. Aki esetleg Kínában jár, mindenképpen látogasson ki egy mérkőzésre, jól fog szórakozni.