1942. április 24-én született Szabó György, a Tatabányai Bányász és a magyar labdarúgó válogatott egykori hátvédje.

A klubhűség mintaszobra játékos-pályafutását akkor kezdte, amikor 1957 nyarán felvették az Almásfüzitői Timföldgyárba ipari tanulónak, ahol az ifjúsági csapat tagja lett. 1958 őszén a felnőtt és ifjúsági csapat egy teherautóból átalakított busszal közösen utazott a Sárisáp elleni bajnoki mérkőzésre. A novemberi ködben a táti vasút átjáróban buszuk vonattal ütközött. Ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek, és nem folytathatták tovább sportolói pályafutásukat, ő csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A balesetet követően újra kellett szervezni az almásfüzitői csapatot. Szabó 17 évesen a felnőtt csapathoz került és rövid időn belül a csapat meghatározó játékosa lett. Tagja volt az 1962/63-as megyei bajnokságot nyert csapatnak, mely 111 gólt rúgott és mindössze 10 gólt kapott. Az akkor még csatárként tevékenykedő Gyurika a gólokból nem kevesebb, mint 43-at vállalt. Az 1963-as őszi, félidényes bajnokságban az NB III-ban is bajnok lett a csapattal. 1963. november 27-én sorkatonai szolgálatra hívták be.

A megyei bajnok Almásfüzitői Timföldgyár 1962/63-as csapatával (forrás: Regős László: Tatabányai futballtörténelem)

A sorkatonai szolgálat alapkiképzése után sportszázadhoz került és a Tatai Honvéd játékosa lett az 1964-es idényben. A tavaszi szezonban 15, az ősziben 14 gólt szerzett balösszekötő poszton és bajnok lett a csapattal. A jó teljesítményének köszönhetően a Tatabányai Bányász felfigyelt a játékára és, mint sorkatona, átigazolhatott az élvonalbeli klubhoz.

1965 januárjában kezdte meg az edzést a Tatán edzőtáborozó Bányásznál. Az előkészületi mérkőzéseken rendszeresen pályára lépett és 1965. március 14-én az élvonalban is bemutatkozott a Ferencváros ellen a Népstadionban. Szabó jobbszélsőként debütált, az FTC védősorában Dalnoki Jenővel került szembe. A Tatabánya vezetőgólját az ő beadásából Bíró Gyula szerezte. A mérkőzés végeredménye 1:1 lett. Első NB I-es gólját 1965. április 24-én szerezte a Csepel ellen, idegenben. A Bányász ekkor az előkelő 6. helyen végzett a bajnokságban.

Pályafutásnak kezdetén egy 1966-os Tatabánya csapatképen (forrás: Regős László: Tatabányai futballtörténelem)

1965 novemberében szerelt le a katonaságtól. Az akkori speciális szabályok értelmében ekkor még hivatalosan az Almásfüzitő játékosa volt és szabadon igazolhatóvá vált. Az Újpesti Dózsa csábította a fővárosba, de Szabó hű maradt a Bányászhoz és a csapat szerződtetett játékosa lett.

A Bányász legendája 1983-ig 510 alkalommal öltötte magára a Tatabánya kék-fehér szerelését. Ezzel sokáig vezette azt a listát, amely a legtöbb élvonalbeli mérkőzésen pályára lépett futballistákat sorolta. 

Az MLSZ nevében Hidegkuti Nándor köszönti 500. bajnoki mérkőzése alkalmából

Szabót ketten előzték meg az örökranglistán azóta. Illés Béla és Végh Zoltán. Illés mindezt három, Végh nyolc csapattal hozta össze. Szabó György az összes NB I-es mérkőzését a Tatabánya játékosaként játszotta le.

Azt viszont, talán kevesebben tudják, hogy ezen az 510 meccsen a kezdő sípszótól a találkozó lefújásáig végig pályán volt, egyetlen kivétellel. A rendkívül sportszerű játékost ugyanis - egész pályafutása során - egyszer, kiállították. 1973 szeptemberében, a mérkőzés 40. percében a salgótarjáni Vertig durva belépője után Szabó törleszteni próbált. A mozdulatért és a szándékért villant a piros. Pályafutásából ez az 50 perc hiányzott az 510 teljes mérkőzéshez.

A Tatabányai Bányász 36 éves élvonalbeli tagságából 18-nak abszolút részese volt.

1972-től 10 évig volt a csapat kapitánya.

Csapatkapitányként 1981-ben

1972-ben MNK-döntős volt.

Az 1972-es játékoskeretben az álló sorban balról a negyedik Göröcs János és Takács László között

Tagja volt az 1973-as és 1974-es KK (Közép-európai Kupa) győztes csapatnak.

Az 1973-ban KK győztes csapatban az alsó sorban a balszélen Csepecz János mellett

Egyszer volt bajnoki ezüst-, és kétszer bajnoki bronzérmes.

1977-ben az újpesti Törőcsikkel csatában

Az ezüstéremnek köszönhetőn klubja történelmének egyik legemlékezetesebb mérkőzését játszhatta 1981. szeptemberében az UEFA-kupában a Tatabánya a Real Madrid ellen.

A mérkőzés előtt térfelet választanak Miguel Angellel

Pályafutását kurta-furcsa körülmények között hagyta abba 1983 őszén, mikor már Dalnoki Jenő volt a bányász csapat új szakvezetője. Szabó György ebben a kérdésben is mindig sportszerű és úriember maradt. Sosem mondott rosszat akkori edzőjéről...

Bár kerettag sokszor volt, a magyar labdarúgó-válogatottban csak egyszer kapott lehetőséget. Ahogy mondani szokás, rosszkor volt rossz helyen. 1979 októberében a Népstadionban az Egyesült Államoktól szenvedett nemzeti csapatunk 2:0-ás vereséget. Ekkor 37 és féléves volt, így mind a mai napig ő a legidősebbként debütált labdarúgó a magyar válogatottban. És ez, szerintem, örök időkig így fog maradni.

Szabó György születésnapja kínálja a lehetőséget, hogy erről a mérkőzésről kicsit részletesebben is megemlékezzek. Nem véletlen írtam, rosszkor volt rossz helyen. Ha valaki nem emlékezne, vagy nem élt volna még akkor, ez a mérkőzés volt a világ szégyene.

Az Egyesült Államok elleni kezdőcsapat, a képen balról: Póczik József, Fekete László, Szokolai László, Májer Lajos, Kiss László, Szabó György, Kuti László, Péter Zoltán, Nagy Antal, Katzirz Béla, Kovács József

Szimbolikus mérkőzés volt ez a magyar labdarúgás számára a hetvenes évek végén. Búcsúztatta az évtizedet, mely hozott sikereket és kudarcokat is gazdagon, egy generáció - ha nem is az életkor miatt, hanem akik a hetvenes években tűntek fel - búcsúfellépése volt. Ekkor volt utoljára válogatott Kovács J., Fekete, a fiatalon elhunyt Májer. És ugyanúgy ez volt a búcsúfellépése a Májer helyén csereként beállt Weimpernek is. Mindezek mellett nem mondom, ha jobban sikerült volna a találkozó, Szabó sokszoros válogatott lett volna. És nem mintha nem érdemelte volna meg, akár már korábban is, a címeres mezt, azt mindenki tudta (vagy legalábbis sejtette és érezte), ez a mérkőzés neki egyfajta jutalomjáték, vagy afféle életmű díj volt egykori tatabányai mesterétől, Lakat Károlytól...

Nem szeretek abba a kórusba beállni, amely versenydalának az a refrénje, hogy "Bezzeg, ha pesti csapatban játszott volna..!" De ettől függetlenül tény, az évtizedben igencsak felülreprezentált volt a budapesti egyesületekből a válogatottba bekerülő játékosok száma. Azt meg teljesen felesleges boncolgatni, mi lett volna, ha 1965-ben elfogadja az újpestiek hívását. És azt sem hiszem, hogy Szabó utólag becserélne pártucatnyi válogatottságot a Bányászban eltöltött évtizedekre.

Pályafutása befejezte után is maradt szeretett klubja alkalmazásban. Előbb szakszervezeti titkár volt, később technikai vezető lett. A Bányász elsőosztályból történt kieséséig dolgozott a csapatért.

Ezúttal már öltönyben az 1990/91-es csapatképen

Díjai, elismerései és kitüntetései szinte megszámlálhatatlanok. Fair Play díj, Bányász Szolgálati Érdemérem, Ezüst Turul díj, megyei Príma díj és a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje.

Szerencsére, túl a nyolcvanon is tökéletes egészségnek örvend, heti rendszerességgel focizik kispályán.

Túl a nyolcvanon is aktív. Egyszer valahol azt nyilatkozta, majd akkor öregszem meg, ha már nem bírok focizni sem

A rendszeres sportolás mellett aktívan dolgozik is, Tatabányán feleségével egy képkeretező-üveges műhelyt működtetnek.

A nyolcvanadik születésnapi köszöntőn a négy évtizedes jóbaráttal, Csapó Károllyal