Idejét se tudom annak, hogy 300 néző mikor látogatott ki nálunk egy hétköznapon egy órakor kezdődő mezei edzőmeccsre, de tegnap az FC Nitra ellen még ez is bekövetkezett. Nagy valószínűséggel részben az új olasz csodafegyverünk bevetésébe vetett remény hajtotta ki a népet, de amíg ez megtörtént, addig is láthattunk ám sok-sok csodát.
hockeyisback
2013.01.30. 16:22 spyglass
Lajos pár napja remek kis cikket dobott össze az NHL idei kényszerszünetének hátteréről és az üzleti vonatkozásokról. Én mostanában a munka miatt egyszerű szurkolóvá vedlettem vissza, akit nem érintenek már meg a komoly sportszakmai és gazdasági kérdések, viszont amikor az időhiány fő okozója éppen a nagy víz túloldalára sodor a lockout lejártának idején, akkor nem hagyom ki a lehetőséget, hogy körülnézzek a hoki őshazájában és meglátogassak egy valódi szórakoztatóipari eseményt. Igen, én először jártam arra, először voltam NHL meccsen, és a sportág szerelmeseként és amatőr szinten űzőjeként ez hatalmas élmény volt. Gondoltam megosztom ezt, és ami képek formájában még megmaradt belőle. Ez tehát nem más, mint egy abszolút szubjektív élménybeszámoló két részben, a jégkorong egyik fő szentélyéből és egy vidéki kis plébániájából.
11 komment
Képrejtvény
2013.01.30. 16:17 A szerethető dózsás



A debreceni stadionbontó ünnepségen készült három képen egy szereplő azonos. Ki ő? Akinek segítségre van szüksége az görgessen lentebb.
2 komment
Kultúra rovat - A világ legrövidebb sportkönyvei
2013.01.30. 10:24 Nóbádi iz der
Tudjuk, a "legrövidebb könyv" műfaj valóban nem a színvonalas humor melegágya. Az egyik legeslegrövidebb könyv minden bizonnyal az "Eredeti humor a legrövidebbkönyv-listákon" lenne. Ugyanakkor mi sosem voltunk ellene az olcsó népszerűséghajhászásnak, úgyhogy várjuk a ti ötleteiteket is. (Hogy aztán később szégyentelenül sajátjainkként süssük el.)
Mészöly Kálmán: Nálam jobb labdarúgók listája 
Détári Lajos: Forrásvizek, gyógyteák
Urbányi István: A gólok szerepe futballmeccsek értékelésében
Sebők Vilmos - Supka Attila: Természetes hajviselet
Miroslav Klose: Góljaim az ötösön kívülről
Juhász Roland: Konkrét ajánlataim
Kabát Péter: Miért irtózom a tetoválásoktól?
Mezey György: A világhírű magyar edzők képzése
Dombi Tibor: Pontos beadások a gyakorlatban
Szűcs Lajos: Klubhűség és köztisztaság
Mocsai Lajos: Röviden és közérthetően
Rósa Dénes: Biológiai alapismeretek
Diego Maradona - Bácsi Sándor: Tudatmódosítók nélkül, avagy A Nagy Fogyókúráskönyv
Paulo Sousa: Játékvezető és sportújságíró barátaim
Bognár György - Pintér Attila: Jöjjenek végre a külföldi edzők!
Váczi Zoltán - Véber György: Gyermekversek, mondókák (Egervári Sándor rajzaival)
Vad II István: Éleslátás
Wayne Rooney: Nyakam
Galaschek Péter: Mint a szél
Joel "Sunnyboy" Toel -Eduard N'djodo: A Fradival megütöttem a főnyereményt
E. "Csupaszív" Károly - K. "Pekingtől-Tiranáig" Zoltán: Szabadság, szerelem!
Trifon Ivanov: Kacérkodás a férfimodell-szakmával 
Paul Gascoigne: Like a gentleman -some thoughts about the Fair Play
Címkék: fodbal
7 komment
A vidék futballja Magyarországon II.
2013.01.29. 16:20 Fatusi
A sorozat második részében tekintsük át, hogy az 1970-es évektől kezdve hogyan szerepeltek a vidéki klubok a nemzeti bajnokságban. Ahogyan az első részben láthattuk, az 50-es, 60-as évtizedek komoly budapesti dominanciával teltek, ’63-ban nyert a Győr egy nem teljes értékű félidényes bajnokságot, de azon kívül a dobogós helyekre is ritkán fértek oda a vidéki fellegvárak.
3 komment
Épül a debreceni stadion!
2013.01.29. 14:34 Név és cím a szerkesztőségben

A debreceni stadion látványterve.
Mindannyiunk nagy örömére elkezdődtek a debreceni stadion építési munkálatai. A Kondás-csapat új stadionja a tervek szerint valamikor 2014-ben lesz készen. A debreceni stadionprojekt kivitelezésére kiírt pályázatot a Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. által létrehozott ''Hajrá, Debrecen!'' elnevezésű konzorcium nyerte a ''Mocskos *****! kft'' és az ''Aki nem ugrál az szar *******! Rt." előtt.
37 komment
Nosztalgia rovat: Bulgária –Magyarország 2:0 2005.10.08
2013.01.29. 09:28 Rich.mond
A nosztalgia rovatunkban ismét ugrunk jó pár évet, ugyanis a bosnyák kiruccanás, Litvánia és Ukrajna legyőzése után egy újabb balkáni túrára emlékezünk vissza jó szívvel. Sajnos nem a meccs miatt, és szerencsére nem szomorú apropóból, de maga a kiruccanás emlékezetes volt a Szófiába elutazó mintegy 100 magyar szurkolónak. Bolgár pizza, lovak az úton, Krisna-felvonulás, olcsó sör és Torghelle Sanyi varázslatai! Lothar Mattheus utolsó meccse a magyar kispadon.
2 komment
Miért éppen kézilabda? - A sportág helyzete hazánkban és a világban
2013.01.28. 21:39 Fradista Utazó
Blogunkban az indulástól kezdve a fő témaként szolgáló labdarúgás mellett sokat foglalkoztunk kézilabdával is. A fejlécben kapott a sportág egy külön rovatot, rendszeresen jelennek meg kézilabdás írásaink. Miért választottuk ezt a sportágat, miért pont a kézilabdával foglalkozunk szívesen, és gondoljuk azt, hogy ez rajtunk kívül másokat is érdekelni fog?
7 komment
Enbékettes beharangozó: Putnok-Vasas
2013.01.28. 01:28 A szerethető dózsás
.jpg)
Az NB2 keleti csoportja mindjárt egy igazi rangadóval nyit, amelyen a második helyezett Vasas a hazai pályán mindenki ellen esélyes, jelenleg a dobogótól mindössze négy ponttal lemaradó Putnok oroszlánbarlangjába (erről bővebben később) látogat.
.jpg)
A vidéki foci egyre inkább meghatározza a magyar labdarugás jövőjét. Olyan vidéki csapatok kerülnek a magyar foci vérkeringésének ütőerébe amelyekről korábban a legelvakultabb fociszurkoló is csak az adott faluban élő, lehetőleg elkerülendő és letagadott rokonaitól hallott.
10 komment
A dánok, a dánok, a dánok ...
2013.01.27. 22:28 Fradista Utazó
... talán nem angyalok; ráadásul ma nem is ők komédiáztak, hanem mások ővelük. Az viszont már önmagában is komédia, hogy ki lett a VB legjobb játékosa. Került viszont egy magyar is az All Starba - nem nehéz kitalálni, hogy kicsoda, de a cikkünkből amúgyis kiderülne.
Szólj hozzá!
The Murphys for Boston
2013.01.27. 19:42 Rich.mond
Szerkesztőbizottságunk két tagja holnap Bécsbe utazik, hogy megtekintse a Dropkick Murphys lemezbemutató koncertjét. Most joggal kérdezheti az olvasó, hogy ennek mi köze van a Válogatott Blog eredeti témáihoz? Nagyon is sok, legalábbis szervesen illeszkedik a Divatdrukker rovatba. Szándékosan nem kívánom ennek a remek bostoni zenekarnak az életművét bemutatni, inkább csak a sportvonatkozásra fogok koncentrálni.



