Válogatott okosságok

1981. április 11-12., a hónap második hétvégéje.

Gyertek Hobóra! 

Guttmann Béla neve viszonylag jól ismert Magyarországon, többszörös magyar, portugál és olasz bajnok, osztrák és portugál szövetségi kapitány, a Benficával kétszer is BEK-et nyert szakember a legsikeresebb edzőink közé tartozik. Cikkünk másik főhősét azonban (akiről már megemlékeztünk egy cikkünkben) valószínűleg még a focitörténet iránt érdeklődő olvasók közül is csak kevesen ismerik, pedig a Magyarországot Guttmannhoz hasonlóan az 1920-as évek elején elhagyó Czeizler Lajos az olasz válogatott szövetségi kapitánya is volt, edzői pályafutása során összesen hét – svéd, olasz, portugál – bajnoki címet szerzett. Mindketten az 1920-as évek elején az MTK-ból távoztak külföldre, s bár sosem játszottak együtt, edzőként többször is keresztezte egymást pályafutásuk.

A Guttmann Béla életéről 2015-ben megjelent könyv

1981. április 4-5., a hónap első hétvégéje.

Merénylet Ronald Reagan, az Egyesült Államok 40. elnöke ellen

Bizonyára sokan azt gondolják, hogy a bejegyzéshez az alapötletet jórészt a közelmúlt aktuálpolitikai eseményei adták, de ez nem igaz. Anno írtunk egy bejegyzést 11 remek afrikai labdarúgóról, akik a kispesti vörös-fekete szerelés mellett hazájuk válogatottjának mezét is magukra húzhatták. Ahhoz az ihletet az éppen akkor zajló Afrikai Nemzetek Kupája adta. Már anno is sokan bíztattak minket a folytatás megírására, de inkább más vizekre eveztünk. Érintőlegesen azért meg-megpendítettük, hogy nem feltétlenül értünk egyet a Budapest Honvéd igazolás-politikájával, ebben a bejegyzésben fel is soroltunk egy szekérderéknyi játékost, aki a Hemingway-éra alatt megfordult a Bozsik-stadionban. Az a lista azóta még hosszabb lenne. Ám az idő és a televíziós pénzek gyökeresen felforgatták az életet a XIX. kerületben, így manapság már csak Ikenne-King és a gümőkorból nemrégiben kigyógyult „Dark” Kabangu képviseli a fekete földrészt és nagyon helyesen rengeteg kispesti nevelés lép pályára az NB I-ben.

Hogy miért pont a Budapest Honvédot pécéztem ki? Egyfelől még a honi szedett-vedett mezőnyben is legendás volt a légiós-dömping, másfelől mégiscsak ezt a csapatot ismerem a legjobban. A kiegészítésben természetesen helye lenne a legendás diósgyőri Komi-Hadra-Bakumba triónak, akik Szudánból utaztak el Miskolcra, a borsodi drukkereket keseríteni, ha Konyha Péter varázslatai nem lettek volna elegendőek. Vagy említhettük volna a győri Mokét, aki embercsempészés miatt került a hatóságok és az újságok látókörébe.

A boldog emlékezetű kilencvenes években még alig-alig bukkantak fel színesbőrű labdarúgók az NB I-ben. Aki mégis, arra többnyire jó szívvel emlékeznek a drukkerek – Kispesten remek példa erre Emmy, vagy Moses, a Vasasnál pedig Jessy, vagy Claude.

Tandia az előző listára illene, mint az elmúlt két évtized egyik legjobb légiósa Magyarországon

Ekkortájt a nem igazán minőségi idegenlégiósok románok, vagy egyéb szomszédos országból érkező spílerek – mint a lyukasmarkú újpesti kapus Roland Praj, vagy a kétballábas debreceni csatár, Toderas – a lista itt is közel végtelen, talán sokak szeme felcsillan (vagy könnybe lábad) Chiratcu (Sopron), Buliga (DVTK), Palacian (Csepel), Azoitei (Pécs, Nagykanizsa) hallatán. Ám az idő múlásával ez szép lassan megváltozott. Egyre kevesebb lett a román – és több a szerb –, az afrikai labdarúgók száma pedig elkezdett exponenciálisan növekedni. És minőség a legritkább esetben érkezett Délről - a fenti képen látható, éppen Kabát Pétert szerelő Tandia feltétlenül kivétel volt.

Jellemző a korabeli állapotokra, hogy a bajnokság kezdete előtti felkészülési meccseken a kispestiek kapusa jobb híján mezszámukon szólította a megszámlálhatatlan, utolsó pillanatban beesett próbázót és az első félidőben a védelem irányítása helyett ordítva próbálta megtudakolni a keresztnevüket.

Volt közöttük válogatott, volt közöttük tehetséges és volt jó néhány labdazsonglőr, akinek mind az életkora, mind a múltja teljesen ellenőrizhetetlen volt.

Elviekben a listánkon főleg utóbbiaknak kéne szerepelniük, de látni fogjuk, hogy az első két kategóriából is könnyű volt bekerülni a válogatásba.

A kezembe került nemrég egy táblázat a német játékvezetők díjazásáról. Találtam benne pár érdekességet.

Németországban a kézilabda Bundesliga három osztályát, valamint az ifjúsági Bundesliga egyetlen osztályát rendezi a Német Kézilabda Szövetség (DHB), az ettől alacsonyabb osztályokat, valamint a serdülőtől lefelé minden korosztályos versenyt a tartományok rendeznek - a kisebbek esetenként kooperációban. 

Te, Markus, kijön a pénzből ez az energiaital?

1981. március 25., a hónap utolsó szerdája.

Bartók centenárium 

1981. március 21-22., a hónap utolsó előtti hétvégéje.

A Tanácsköztársaság kikiáltásának ünnepe

Hungerford apró dél-angliai kisváros: mintegy ötezer lakosa van és egy ehhez illő, falusi jellegű, amatőr futballklubja. Amit 1886-ban alapítottak.

A dömösi futballpálya története talán nem különleges, de több okból is muszáj megírnom. Egyfelől ráébreszthet minket arra, hogy nem csak a periférián tengődő, leszakadó országrészekre jellemző az a jelenség, amit ebben az írásunkban fogalmaztunk meg:

"...a  hátország egyáltalán nem csak a városokban létezett, létezik. Gyakorlatilag még sehol nem hallottam elemzéseket, kutatásokat egy hasonlóan önpusztító és teljességgel visszafordíthatatlannak tűnő folyamatról, ami igazolt játékosok ezreinek, felnőtt és korosztályos csapatok százainak eltűnését hozta magával. A pályák többnyire még megvannak - bár nem mindenhol. A gond az, hogy már senkinek sem kellenek. Se beépítésre, se játékra. Valószínűleg soha nem játszanak már rajtuk bajnoki mérkőzéseket."

A sorozat első részében a mindentől messze található, a Tisza és Ukrajna közé szorult Beregi-Tiszahátat jártuk körbe - ahol azóta újabb csapatok tűntek el. De ne gondoljuk, hogy ez kizárólag a peremvidékeken fordulhat elő! Erre ékes példa a Dunakanyar sportéletének hanyatlása.

Ráadásul egy egészen kivételes helyen található labdarúgó-pálya szűnt meg létezni érthetetlen okokból.

És végül újra csak igazolást nyer, hogy ha valahol egyszer megszűnik a sportélet, azt már nagyon-nagyon nehéz feléleszteni. Hiába épül valahol stadion, ha ezzel egy időben megszűnik egy településen minden sporttal kapcsolatos aktivitás. 

Aprócska közjáték zavart meg egy angol ötödosztályú bajnoki labdarúgó mérkőzést. Ne gondoljanak súlyos sérülésekre, elképesztő játékvezetői ténykedésre, vagy Uram bocsá’ nézőtéri rendbontásra! – ott ilyen már egyébként sincs évtizedek óta, mint ahogy az köztudott.

Hétvégén rendezték a National League 20. fordulóját, ahol két alsóházi együttes is összecsapott. Nevezetesen a Southport és a Maidstone United. A 24 csapatos pontvadászat egyébként az angol futball piramis ötödik szintjét jelenti, egyfajta átmenetet képezve az országos, profi ligák és a már regionális szinten zajló conference-bajnokságok között. Például a hatodosztály már két csoportra oszlik, mégpedig az azonos szinten lévő National League North/South nevezetűekre.

A házigazda Southport és a Maidstone pont az ide való kiesést szeretné elkerülni – jelenleg a bajnokság 18. és a 17. pozícióját foglalják el – a BBC tudósítása egyébiránt itt olvasható.

Nem lehet mondani, hogy a vendégcsapat szurkolói nagy számban kísérték volna el csapatukat az alsóházi rangadóra – ami nem csoda, mert a két város között 450 kilométer a távolság, az ország két ellentétes pontján találhatóak.(UPDATE - olvasónk talált egy képet a teljes vendégszektorról és 124 szurkolót számolt össze. Nem is olyan kevés!)

Csak érdekességképpen: a liga átlagnézőszáma 1600-1700 körül mozog. A hazaiak mérkőzéseire az elmúlt években 900-1200 néző szokott jegyet váltani (a Maidstone United esetében ez a szám idén 2400). Feltételezhetően ez a jegybevétel kevés a magasabb célok megvalósításához, tehát teljesen természetes, ha a southportiak más bevételi forrásokhoz nyúltak, például kihelyezett hírdetőáblák formájában. Na de tényleg ennyire kell a pénz?

Hogy a klub hivatalos kérése volt-e, vagy csak egy ügybuzgó helyi önkéntes rendfentartó magánakciójaként kérték meg a vendégszurkolókat, hogy két kicsiny zászlójukkal ne takarják le a hirdetéseket, azt nem tudom. Mindenesetre a maidstone-iak készséggel eleget tettek a felkérésnek, majd felvillantottak valamit az általunk is nagyrabecsült angol humorból.

Az első képen nem szabálykövető, míg a másik képen szabálykövető szurkolók. Most már a táblák is láthatóak

A Maidstone United képen látható szurkolói az elmúlt két évtizedben megjárták a poklot és  meccset, hiszen az eredeti, 1897-ben alapított MUFC csődbe ment és jogutód nélkül megszűnt. Ám néhány lelkes lokálpatrióta megalapította az ificsapat romjain Maidstone Invicta-t, ami jobb híján a 14. osztályban indult újra (!!!). Az időközben stadiongondjai miatt még albérletbe is kényszerűlő csapat óriási utat tett meg a National League-ig. Hat osztály és két albérlet (Sittingbourne és Ashford) után 2012-ben költözhettek be immáron saját városukban épült saját stadionjukba (Gallagher Stadion, a képen lent), ahol a régi néven újabb három osztályt ugrottak 2012 és 2016 között.

1981. március 13-15., március idusa. 

Március 15.: Ünneplő fiatalok tömege a Nemzeti Múzeumnál