Válogatott okosságok

Az NB I. új idényének rajtja alkalmából gondoltuk, érdemes megnéznünk a hazai első osztály összesített tabelláját. De nem a "szokványos" módon, egyszerűen csak összeadva a helyezéseket vagy a pontszámokat, ennél sokkal kifinomultabb módszert választottunk. Dobpergés...

Reciprokot fogunk számolni!

Ezekben a hetekben zajlik a női kézilabdázók U18 világbajnoksága Pozsonyban. A magyar válogatott is részt vesz, lányaink a B jelű csoportban vitézkednek. 

A világbajnokságok lebonyolítása jelentősen eltér az EB-ktől. Míg az Európa-bajnokságokon az első és a második csoportkörben is minden meccsnek tétje van, addig egy VB-n egyfelől a csoportmeccsek során nem olyan nagyon fontos minden meccset megnyerni (sőt - erről majd egy későbbi cikkben), másfelől a csoportmeccsek egy része a jobb európai csapatok számára könnyed ujjgyakorlat. 

Fotó: Ricsováry Takács László

Lement az első forduló, volt pár vaskos meglepetés, ami abból is látszik, hogy tippelő versenyünkben nem Betta lett az utolsó! Az első viszont Tököm Állat lett toronymagasan, valamit nagyon megérzett. Hajtás után tippek, táblázatok, Betta. Baromi nehéz a tippsor ám! 

Alig több, mint egy óra múlva - ráadásul egyszerre mindjárt két mérkőzéssel - kezdetét veszi az OTP Bank Liga 2016/17-es kiírása. Az Újpest-Honvéd párosítás – elsősorban az életkor függvényében - többekben még akár kisebb-nagyobb nosztalgiát is képes ébreszteni, de a Mezőkövesd-Gyirmót összecsapás esetében azért enyhén szólva is szoknunk kell, hogy első osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzésről beszélünk. Már ha ehhez hozzá lehet szokni egyáltalán…

                                               Ennél azért remélhetőleg többen lesznek...

Nem ígérünk mást csak vért, könnyt és szenvedést. Vagyis nem ígérjük, hogy hamarosan meg lesz az előző, meg az azelőtti Betta eredménye. Nem ígérjük, hogy nem lesznek csúszások. Nem ígérjük, hogy mindig lesz táblázat. De igyekszünk! Csapjunk bele, Betta tútháuzandsixtín-szeventín! Yeah!

Ahogy az EB küzdelmei a végéhez érkeznek ma, úgy záródik le a mi kis zenei Európa-körképünk is. Huszonnégy ország vágott neki a zenei megmérettetésnek, és bár a győztes kiléte egy pillanatig nem volt kérdéses, mégis izgalmas küzdelemnek lehettünk tanúi.

Kalandozó, azaz nyugati megtorló hadjáratokat vezető őseink óta nem járt annyi magyar Nyugaton, mint manapság, igaz a derék lovak helyett gépjárművek szolgálják az inváziót.

Hosszas szervezés, létszámbeli lemorzsolódás után végül ketten vágtunk neki a régóta várt útnak, ami életünk túrájának bizonyult. Munkahelyi és családi kötelezettségek következtében az Ausztria és az Izland elleni meccseket terveztük, több sajnos nem fért bele.

Az elmúlt évtizedekben - miközben a magyar labdarúgás egyre távolabb került Európa centrumától - több portugál sztár is elkápráztatta a focirajongókat. Így nehéz elképzelni, pedig igaz: a portugálokat részben magyar edzők tanították meg futballozni. Edzőink portugál futballban betöltött szerepét jelzi, hogy a három nagy klub története során – az erdélyi magyar Possák Vilmost, Schwartz Eleket és Bölöni Lászlót is számítva – a Portónál tíz, a Benficánál hét, a Sportingnál hat magyar szakember dolgozott. A magyar edzők közül a Benficával kétszeres BEK-győztes Guttmann Béla neve a legismertebb, de a magyar mesterek aranykora az 1945 előtti időszakra tehető, 1937 és 1944 között például hét szezonon keresztül megszakítás nélkül minden bajnok és ezüstérmes csapatnak magyar trénere volt. De arra is volt példa, hogy egy idényben öt honfitársunk is dolgozott a portugál élvonal csapatainál. Az 1921-45 közötti időszakban összességében több mint húsz magyar származású edző ült portugál kispadon.

A Campeonato de Portugal (1921–1934) és a bajnokság (1934–1945) első és második helyezettjeinek edzői

Portugália a századelőn nemcsak földrajzi értelemben, hanem a futballtérképen is európai perifériának számított, hiszen országos szintű tétmérkőzésen csak 1921-től mérhették össze erejüket a csapatok. Spanyolországhoz hasonlóan, itt is kieséses rendszerű versenysorozatot írtak ki Campeonato de Portugal néven. Nevében bajnokság volt, lebonyolításában azonban 1938-ig kieséses rendszerű, ekkor szerepét a Taça de Portugal (lényegében a Portugál Kupa) vette át. Hagyományos értelemben vett bajnokságról az 1934/35-ös idénytől beszélhetünk, az I. Liga Experimental küzdelmeit 1938-ban váltotta a Campeonato Nacional da Primeira Divisão.

1921-ben, az első ízben kiírt, kieséses rendszerű Campeonato de Portugal döntőjében máris egy magyaros hangzású névvel találkozhatunk: a vesztes Sporting kispadján Augusto Sabbo ült. Sabbo Lisszabonban született, több forrás szerint német-magyar család (eredetileg vélhetően Szabó) sarjaként látta meg a napvilágot. Németországban ismerkedett meg a labdarúgással, majd megfordult Ausztriában és Magyarországon is. Edzői karrierjének fontos állomása volt, amikor a Sportinghoz került. Az 1921/22-ben induló bajnokságban döntőt játszott, de a Portótól vereséget szenvedett. A következő idényben vezetésével a lisszaboni klub megszerezte története első bajnoki címét.

Augusto Sabbo (1887. március 27., Lisszabon – 1971. október 30.) (forrás: forumscp.com)

Játékosai nehezen fogadták el a német, osztrák, magyar viszonyok között szocializálódott, a Sporting első rögbicsapatában is szerepelt Sabbo kemény, katonás edzésmódszereit. A labdarúgók erőnléti felkészítésére is komoly gondot fordított, sokszor Lisszabon meredek sugárútján gimnasztikáztatta játékosait. Szerződtette az első portugál profi ökölvívót, hogy leckéket adjon focistáinak, de a bajnok egyszer túlzásba esett és össznépi verekedéssel végződött az edzés. Sabbo később a Barreirense edzője lett, amelyet nyolc szezonon át dirigált. Kétszer a bajnoki döntőig menetelt, mindkét alkalommal csak hosszabbításban kapott ki csapata.

1923-ban az FC Porto egy mindössze 26 éves budapesti fiatalembert szerződtetett edzőnek, Teszler Ákos, a Vasas egykori játékosa lett a klub első fizetett futballtrénere. A rövidpasszos stílus bevezetésével rögtön a döntőig vezette együttesét, ott azonban vereséget szenvedtek. Erősítésként Teszler az éppen felnőtt korba lépő magyar kapust, Siska Mihályt hívta a klubhoz. A következő idény döntőjében két huszonéves magyar fiatal irányította Portugália két meghatározó klubját: a diadalmaskodó Portót Teszler, a vesztes Sportingot pedig Lelovich Gyula. A bajnokság megnyerése után Teszler fizetésemelést kért, azzal érvelve, hogy Lisszabonban dupláját keresik az edzőkollégák, de kérését elutasították. Hajóra szállt, az Egyesült Államokba távozott.

Teszler Ákos (1897 Budapest – 1952 Queens, New York) (forrás)

Egy portugál szociológus szerint Siska Mihály, a Vasas egykori hálóőre volt az első szerződéses külföldi játékos a portugál futballban. Szerződtetése rögtön komoly vitákat szült, mert hivatalosan egy ma is neves bortermelő cégnél szerelőként dolgozó Siska havi 1000 escudo fizetést kapott az akkoriban elvileg színtisztán amatőr alapon működő bajnokságban. A „profi” Siska ugyanakkor a klubhűség mintaképe volt: játékosként majd edzőként szolgálta a klubot, később az FC Porto titkárságán adminisztratív teendőket látott el. A portugál futball történetének ő volt az első legendás kapusa, szinte eseményszámba ment, ha sikerült neki gólt lőni. Többször szerepelt sportújságok címlapján, az is felmerült, hogy védjen a portugál válogatottban. A harmincas évek végén edzőként két bajnoki címet is szerzett a Portóval. Megtanult portugálul, elnyerte az állampolgárságot, a nevét Miguelre változtatta, de súlyosan megbetegedett, 41 évesen hunyt el tüdőrákban.

Siska Mihály (1906. január 4., Budapest – 1947. október 25., Porto) (forrás: dragaodoporto.blogspot.hu)

A portugál-magyar futballkapcsolatokban nem csak Vasas-játékosoknak, hanem a Szombathelyi AK együttesének is úttörő szerepe volt. A SzAK első ízben 1921/22 telén utazott Portugáliába, majd többször visszatért oda, azaz nekik köszönhető, hogy a portugálok rácsodálkozhattak a korabeli magyar játéktudásra, stílusra. A kalandozók közül páran rögtön kint is ragadtak, Woggenhuber Ferenc, Lelovich Gyula, Ekker Ferenc és Szabó József edzőként helyezkedett el Portugáliában. Az 1925/26-os idény előtt a madeirai Marítimo meghívta Funchalba a SzAK együttesét, hogy hatékonyabban készülhessenek a bajnokságra. A mérkőzések hasznosnak bizonyultak, a madeirai gárda Ekker Ferenc vezetésével ugyanis megnyerte a bajnokságot. Az edző már valószínűleg azzal beírta nevét a portugál futballkrónikába, hogy a Marítimo 7-1-re diadalmaskodott a Porto felett.

Madeira szigetén a SzAK egyik fedezetének játéka lenyűgözte a helyi Nacional csapatának vezetőjét és felajánlotta neki, hogy maradjon, játsszon a klubban. A szívós, óriási akaraterővel rendelkező, hajszíne miatt „Piroskának” vagy „Vörösnek” becézett apró termetű egykori Fradi-játékos, Szabó József hamarosan letelepedett családjával a szigeten. Egy idényt a Nacionalban töltött, majd átigazolt a helyi rivális Marítimohoz.

A madeirai kaland után Szabó az FC Portóhoz szerződött játékos-edzőnek, 1931-ben második, 1932-ben bajnok lett csapatával. Komolyan vette edzői hivatását, Londonba, az Arsenalhoz utazott továbbképzésre, s az ott látottak lenyűgözték Szabót. A Portóhoz visszatérve számos újítást készült bevezetni, azonban váratlanul összekülönbözött a klub egyik vezetőjével. Játékosai egy győztes meccs után annyira siettek a városba ünnepelni, hogy mezeiket szétdobálva a földön hagyták. Az öltözőbe érkező Szabó a szereléseket a szállodába vitette, ahol a Porto egyik vezetője kinevette és bolondnak nevezte. Az edző nehezményezte, amiért nem értékelik, hogy megóvta a klub vagyonát, s egy ökölcsapással adott nyomatékot véleményének – pár óra múlva menesztették is. Pályafutását a Bragánál folytatta, a hagyomány szerint ő győzte meg a klubot arról, hogy az addig használt zöld-fehér szerelés helyett inkább olyan mezeket hordjanak, mint az Arsenal játékosai.

1937 elején a Sporting rekordgázsit ajánlott Szabónak. A Sportingnak már több magyar edzője volt korábban, sőt, az Aletico Madridtól érkező, korábban 21-szeres magyar válogatott Jeny Rudolf bajnoki címet is szerzett a klubbal, az 1934-es győzelem után azonban a távozás mellett döntött. Szabó jóval hosszabb ideig szolgálta a klubot, sőt ő a Sporting történetének legeredményesebb és legtovább hivatalban lévő edzője. „Oroszlánszívű José” összesen tizenegy szezonon át irányította a fővárosi zöld-fehéreket, háromszor megnyerte a nemzeti bajnokságot, egyszer a Campeonato de Portugalt és kétszer elhódította a Portugál Kupát. A klub történetében nevéhez fűződik még a legtöbb mérkőzés, legtöbb győzelem, a legtöbb rúgott gól és a második legjobb gólátlag.

Szabó József (Gönyű, 1896. május 11.- Lisszabon, 1973. március 17.) (forrás: iol.pt)

Az edzéseket általában kabalaszékében ülve irányította, pipázva vagy szivarozva, jellegzetes kalappal a fején. Ars poeticája a kevésbé tehetséges labdarúgókat is megnyugtatta: „a futballban a siker 10 százalékban a tehetségen, 90 százalékban a verejtéken múlik”. Szigorú volt, sokat követelt magától és játékosaitól egyaránt, de az eredmények őt igazolták.  Reggel héttől minden korosztálynak edzést tartott, majd este még megmasszírozta a játékosokat. Mielőtt aludni tért, a biztonság kedvéért ellenőrzést tartott, végigjárta tanítványai házait. Korlátozta az alkoholfogyasztást, keretek közé szorította a dohányzást, szabályozni igyekezett a szexuális életet, feltétlen tiszteletet követelt. Játékosai többnyire tisztelték és szerették, időnként jól szórakoztak jellegzetes portugál kiejtésén és azokon az irodalminak legkevésbé sem nevezhető szavakon, kifejezéseken, amelyeket ők tanítottak neki.

A háborút követően Szabó tucatnyi portugál klubnál dolgozott. Az 1953/54-es szezonban visszatért szeretett lisszaboni gárdájához és a portugál vezetőedző munkáját pályaedzőként segítette. Újra bajnoki címet és portugál kupát nyert. Utolsó aktív éveiben a Sporting fiataljait edzette, majd az angolai válogatott szövetségi kapitányaként fejezte be pályafutását. Bár az FC Porto is magáénak vallja Szabót, úgy tűnik, a sok zöld-fehér együttes közül, ahol megfordult (Győri ETO, FTC, Braga, Sporting) a Sportingért dobogott leginkább a szíve. Az Alvalade stadionhoz közeli otthonban, edzőközpontban töltötte élete utolsó napjait.

Szabó méltó ellenfele volt a Benficát irányító Biri János. A Kispest ötszörös válogatott, az 1924-es párizsi olimpián is pályára lépő kapusa több magyar vándorhoz hasonlóan felvette a portugál állampolgárságot. Több mint harminc éven át vett részt aktívan a portugál labdarúgásban, előbb a Boavista játékosként, majd kitűnő edzőként. Nyolc szezonon át ült a Benfica kispadján, nála többször csak a klub egyik legendás alapító atyja. Három bajnoki címet és három kupagyőzelmet ünnepelhetett a Benficával. A klubnál 75 éven át tartotta a legtöbb mérkőzés, legtöbb győzelem rekordját, ezt csak 2014-ben tudta megdönteni Jorge Jesus. A Benfica szurkolói számára Biri mérkőzései közül minden bizonnyal az a derbi a legemlékezetesebb, amikor a lisszaboni sasok minden idők legnagyobb arányú győzelmét (12-2) érték el az FC Portoval szemben.

Biri János (Budapest, 1901. július 21. – 1974. február 20. / 1983. március 29. ?) (forrás)

A legázolt Porto kispadján ekkor éppen Hertzka Lipót ült. Hertzka – aki 1932-ben a Real Madrid első bajnokcsapatának trénere volt – valószínűleg a polgárháború elől menekült Portugáliába, s a Ferencváros 1936 végi portugáliai portyáján már együtt kaszinózott a zöld-fehérekkel Estorilban. A Benficával egymás után két bajnokságot nyert, majdnem sikerült tripláznia, de a bajnoki cím sorsáról döntő Porto–Benfica mérkőzés végén a bíró nem adta meg a lisszaboniak győztes gólját. Így riválisa, Siska Mihály örülhetett. Ezután kisebb kluboknál edzősködött, majd visszakerült a Benficához. Majdnem megint sikerült bajnokságot nyernie, de a Sporting végül jobb gólkülönbséggel győzött. Életrajzához tartozik, hogy 1937-ben – vélhetően annak köszönhetően, hogy egy évtizeden át edzett spanyol csapatokat – egy meccs erejéig a portugál válogatott mellett is dolgozhatott. A spanyol Marca egy 2011-es cikke szerint Hertzkát nevezték ki, hogy készítse fel a válogatottat a Vigóban rendezett spanyol-portugál meccsre, ahol végül a portugálok első ízben győzték le a szomszéd riválisukat.

Hertzka Lipót (Bécs, 1893. december 27. – Montemor-o-Novo, 1951. március 14.) (forrás)

A háború után jóval kevesebb trénerünk dolgozott Portugáliában, ám a hatvanas években újra felragyogott a magyar edzők csillaga. A sort Guttmann nyitotta, aki 1959-ben előbb a Portót, majd a következő két idényben a Benficát segítette bajnoki győzelemhez. Munkásságát a lisszaboniaknál két egymást követő BEK-győzelemmel koronázta meg. A Benficával Czeizler Lajos, majd az erdélyi születésű Schwartz Elek ünnepelhetett még bajnoki címet ebben az időben. Schwartz a Porto edzéseit is irányította, ahogy olyan, egykori legendás labdarúgóink, mint Orth György és Kalmár Jenő. A nyolcvanas években a Benficával Baróti Lajos bajnokságot és Portugál Kupát, Csernai Pál „csak” kupát nyert. Az új évezred elején a marosvásárhelyi Bölöni László pedig a Sporting együttesét vezette bajnoki- és kupagyőzelemre. Tény azonban, hogy a portugáliai magyar edzők páratlan sikerszériája 1982-ben megszakadt. Ekkor búcsúzott a Benficától Baróti Lajos, az utolsó magyarországi edző, aki komoly sikereket ért el a luzitánoknál. Nem valószínű, hogy a közeljövőben lenne követője.

Baróti Lajos (Barót, 1914. augusztus 19. – Budapest, 2005. december 23.), 1981-ben, a portugál szuperkupával (forrás: labdarugo.be)

Ferenc József: Miért van ez a rengeteg ember az utcán?
Belügyminiszter: Labdarúgó-mérkőzésre gyülekeznek, felség.
Ferenc József: Igen? És kik mérkőznek?
Belügyminiszter: Ausztria-Magyarország, felség.
Ferenc József: És ki lesz az ellenfél?

A régi anekdota már-már közhelyes ugyan, de mégis jól szemlélteti, milyen nagy szerepe volt a két ország labdarúgásának fejlődésében az osztrák-magyar meccseknek. A két válogatott a 2016-os Európa-bajnokságon 137. alkalommal találkozik egymással, az angol-skót, az argentin-uruguayi és a belga-holland mellett a futballtörténelem egyik „klasszikus” párharca a magyar-osztrák találkozó. Ausztria és Magyarország labdarúgása a Monarchia felbomlásáig szinte szimbiózisban élt egymással, a két ország versengésének meghatározó szerepe volt abban, hogy Nagy-Britannia után a Monarchia, majd az utódállamai váltak Európa második futballcentrumává.

Mivel Magyarországon nem éltek jelentős számban angolok, akik megtanították volna a futball alapjait, hazánkban csak jelentős késéssel indult hódító útjára a labdarúgás. A BTC sportolói 1897 elejétől kezdtek rendszeres tréningbe, a klub két csapatának első, nyilvános mérkőzését május 9-én, 100 néző előtt, zuhogó esőben rendezték a Millenárison. 1897. október 31-én már közel kétezren látták az első nemzetközi találkozót, ahol a brit játékosokkal teletűzdelt bécsi Cricketers 2:0-ra győzött a BTC ellen.

A BTC csapata 1897-ben, a Cricketers elleni mérkőzésen

Még két rettentően hosszú nap az indulásig. De tényleg csigalassúsággal telik az idő, hogy aztán a mutatók őrült forgásba kezdhessenek. Kezdődik az, amire az én generációm időtlen-idők óta várt. De ezt olyannyira szó szerint kell érteni, hogy nekem az 1986-os VB csak valamiféle homályos emlék, azóta pedig már két gyermekem is született. Végre mi is érintettek voltunk a sorsolásban és ismerkedhettünk az UEFA jegyértékesítési szokásaival.

Apropó, jegyek... hát nem is tudom. Én az első körben egy darabot sem nyertem. Ezrek kutatták kétségbeesetten az internetet, hol lehet aranyáron jegyhez jutni. Ám ahogy közelítünk az Ausztria elleni csoportmeccshez, úgy lehet naponta százszámra belefutni a jegyüktől szabadulókba. Igen, igen, egy Eb-túra nem abból áll, hogy kisorsolnak. Szervezni kell utat, szabadságot és bizony rengeteg pénzbe is kerül.

Sokan szabadkoznak, hogy nem tudtak szabadságot intézni, valami közbejött, féltek a terroristáktól, satöbbi. Tegyétek szívetekre a kezeteket: egyszerűen lusták voltatok megszervezni és elriasztottak a költségek! Legalábbis a nagy többségeteket.

Erre a meccsre volt a legnehezebb jegyhez jutni

Négyfős szurkolói csapatunk nekivágott az utazásnak,hogy megnézze élőben a magyar válogatott gelsenkircheni EB-főpróbáját a világbajnok ellen.Bernd Strock kapitány erős ellenfelek ellen akarta felmérni a csapat tudását, ennek jegyében került sor erre az összecsapásra is.Nagy kérdés volt, az egy héttel korábban Augsburgban a szlovákoktól meglepő vereséget szenvedő, felforgatott összeállításban felálló hazaiak milyen fordulatszámon és összeállításban fognak ellenünk játszani.Nos, a válasz: a legerősebb csapattal, és mérsékelt tempóban. Gelsenkirchenbe érve két reflektor magasodott az erdő fölé, ebből derült ki számomra,hogy még létezhet a régi Schalke-Parkstadion.Az új Veltins aréna mellett felmentünk a dombtetőre,ahol ez a látvány fogadott minket:

Kiderült, lebontották, de megmaradt az egyik oldali lelátóból, és két reflektor is, a helyén edzőpályát alakítottak ki. 2001-ben zárt be, 60000-es volt a Parkstadion. Az új aréna mellette épült fel, körülötte már órákkal a meccs előtt 50000-es tömeg piknikezett,sok gyerek, igazi családi program,szórakoztató standok. Nagyjából 1000 magyar szurkoló is érkezett, nyugodtan elvegyültünk a németekkel, semmilyen attrocitás nem ért minket.Meglepő módon rendőrt szinte sehol nem láttunk, egyedül a parkolóba behajtó autókat szagoltatták végig keresőkutyákkal. A stadionba előbb a magyar, majd a német csapat busza gurult be, pont néhány méterre álltunk.

Az új arénába lépve fantasztikus hangulat fogadott minket,52000 néző előtt indult a mérkőzés.Magyar rémálommal,hiszen néhány másodperc elteltével máris a magyar kapuban volt a labda,de szerencsére les miatt érvénytelenítették a gólt(mint kiderült,tévesen).Több nagy német helyzet után akkor szerezték meg a vezetést a hazaiak az első félidő hajrájában, amikor már kissé leült a mérkőzés,nem volt nagy a nyomás.Ekkor még voltak magyar helyzetek is, de a második félidei 2.hazai gól után már nem, és a hazaiak sem pörögtek megszokott fordulatszámukon. A játékunk nem tűnt biztatónak, de gyorsan hozzá kell tennünk, mégis a világbajnok ellen játszottunk tisztes meccset, a világ egyetlen csapatának sem könnyű Németország ellen játszania.Ne feledjük a brazil-német 1-7-et sem!Ilyen kontextusban nézve hasznos is lehet még ez a meccs a tapasztalatszerzést tekintve.Storckkal ez volt a 2.vereségünk az athéni 3-4 után. Alaposan meglepődtünk a statisztikán,ugyanis bármilyen hihetetlen is, de a német válogatott 1974 után tudta legyőzni ismét hazai pályán a magyarokat! Akkor Dortmundban kaptunk ki 5-0-ra,azóta egy frankfurti 0-0(1978), egy hamburgi győzelem(0-1,1985), és a Torghelle-Matthäus féle 2004-es kaiserslauterni bravúr volt a német-magyarok krónikájában. 1974 óta 9 meccsen ez csak a 3.német siker volt ellenünk. A műsorfüzetben nem győzték hangsúlyozni, mekkora csodának élik meg mind a mai napig az 1954-es berni VB-döntő-beli magyarok elleni diadalt.Miközben gyakran halljuk,mondjuk, mi még mindig Puskásék bűvöletében élünk, bizony az azóta már rengeteg újabb sikert átélt német foci is a régi aranycsapatuk legendáját őrzi.

Azt még nem tudjuk, a magyar válogatott EB-szinten van-e már, a magyar szurkolók azonban már egész biztosan EB-színvonalúak!

Az 1000 főnyi magyar tábortól zengett az aréna a vereség ellenére is,leszurkoltuk az 50000 németet, akik csendben voltak, csak a góloknál,helyzeteknél tapsoltak. A hazaiknál nem láttunk kemény magot, és a Bundesligában megszokott szurkolást, pedig ismerjük, például egy Schalke-Dortmund nem éppen 5 órai teázgatás. Franciaországban még több magyar gondoskodhat a jó hangulatról.Jöhet tehát a 44 éve várt magyar EB-szereplés, reméljük sikerrel.