Az NB I látogatottsága körüli élcelődés gyakorlatilag örök. Idén a szokottnál is többször szóba kerülnek a nézőszámok, hiszen jó eséllyel a 2015/2016-os szezon lesz minden idők legérdektelenebb pontvadászata. Hogyan juthattunk idáig? Tényleg mindent megmagyarázna, hogy rossz a focink és még mindig az Aranycsapat és a 6:3 bűvöletében élünk? Hiába vannak új, modern stadionok és hiába törte meg a válogatott a megtörhetetlennek hitt jeget?
„Nincs néző? Mér’, futball van? Miért pont a nézőt hiányolod?” – tette fel a kérdést Hofi a hetvenes évek végén. Akkor, amikor még tömöttek voltak a betonlépcsők és Nyilasik, Fazekasok, Törőcsikek húzták magukra csapatuk és a válogatott mezét. Valóságos idilli idők voltak a mostani állapotokhoz képest – ezt a korszakot blogunk igen szépen fel is dolgozta. De akkor miért volt már akkor is hiányérzet bennünk és mire fel volt a fanyalgás?
Például ezeket a képeket elnézve bizony könnyű volt azt mondani, hogy „régen többen jártak meccsre”.
Az első Apokalipszis
A hatvanas évek után a magyar labdarúgás már átélt egy tömeges nézőszám-csökkenést – 1964 és 1972 között 62%-os a csökkenés! De a meccsre jegyet váltók száma a nyolcvanas évek elejére állandósulni tudott és beállt egy szezononkénti 7-9 ezres átlagra.
Aki szeretné a nézőszámokat az "ősidőktől" kezdve kielemezni, annak a www.nela.hu oldalt tudom javasolni. Szeretném előre bocsájtani, hogy egyik-másik adat bizony illúzió-romboló lesz. Vegyük például ezt a szezont. A Dorog mindössze a 12. legnagyobb közönséget tudja felmutatni, pedig egyetlen ponttal maradtak el az ezüstérmestől. A lista utolsó négy helyén négy bányászváros csapata áll - pedig csak a Salgótarján esett ki. De van egy még érdekesebb szezon - 1938-1939. Csak emlékeztetőül: 1938-ban szereztünk ezüstérmet a franciaországi Világbajnokságon.
Blogunk nagyszerű Időkapszula-sorozatából utólag mindegyik mérkőzés nézőszámát visszakereshetjük.(1980-81 és 1983-84-es szezon). Az utolsó bejegyzésből kiderül, hogy a korabeli sport-napilap már a téli szünetben ünnepli az egymilliomodik nézőt. Volt 90 és 21 ezer néző előtt lejátszott forduló is (kilenc találkozón). Utóbbi azért elég silánynak tűnik még innen nézve is.
A szórás tehát ekkortájt is óriási volt. Ha az átlagot nézzük, a Ferencváros soha nem játszott 17 ezer nézőnél kisebb közönség előtt az Üllői úton, de a tízezres álomhatárt már csak elvétve tudták más csapatok megugrani – azért Győrben, Nyíregyházán ez gyakrabban megesett , valamint néha Kispesten és Békéscsabán is sikerült öt számjegyű átlagnézőszámot produkálni. De az 5 ezer néző nem, vagy alig jött össze olyan vidéki fellegvárakban, mint Tatabánya, Eger, Szeged, Diósgyőr (!!!), nem beszélve a Csepelről és a Volánról. Forrás: European Football Statistics.
20000 néző kíváncsi a Ferencváros-DVTK-ra.(Forrás: Időkapszula)
Nem igaz tehát, hogy a nyolcvanas években rendre tízezrek jártak NB I-es bajnokikra. Jóval általánosabb volt a 4-6 ezer néző előtt lejátszott találkozó, mellette egy-két 3 ezer alatti és egy 15 ezer fölötti nézőszámmal. Ez volt a módi körülbelül 1971-től.
Mégis meddig tartottak ki a magyar szurkolók a lelátókon? Nyilván nem könnyű meghúzni a határvonalat, ám mi mégis megpróbálkozunk vele. A mérföldkő egészen pontosan egy szép, kerek esztendő, nevezetesen a 2000. év.
Ezután a „Mennyei Bajnokság” igazodott a közép-európai trendekhez, és néhány fellángolás (pl. 2004-2005) ellenére is lassan, de biztosan veszítette el követőit – Lengyelország üdítő kivétel, ahol a térségben egyedüliként nőtt a mérkőzések látogatottsága az elmúlt tíz-tizenöt évben. Természetesen ez az oly’ szomorú fogyás nem véletlen, de az örökös „nincs foci” szólam csupán egy tényező a sok közül. Összegyűjtöttünk tíz okot, ami véleményünk szerint együttesen vezetett el ahhoz, hogy a XXI. századra először 3000, majd idénre 2000 alá is be-benézzen a hivatalos nézőszám. A valós nézőszámot inkább nem is akarjuk tudni.
Szándékosan nem 40-50 évvel ezelőttre nyúlunk vissza. Egyrészt mi sem szeretnénk a múltba révedni, másfelől mindig is rácsodálkoztunk arra, hogy miért jártak annyian meccsre a kilencvenes években. A válogatott sorra szállította a fájdalmasabbnál fájdalmasabb kudarcokat (500 napos nyeretlenség, vereség Izlandtól, döntetlen Liechtenstein ellen, a jugoszlávok elleni 1-12, stb., stb.), megjelentek a tucatlégiósok és a szélhámos tulajdonosok, rendszeresek voltak a komoly lelátói rendbontások, a magyar foci pedig elveszítette anyagi hátterét, ennek következtében egymás után dőltek be és szűntek meg a klubok. És mégis...
A szavak további szaporítása helyett lássuk akkor a tíz fő okot!
BVSC - Ferencváros 1996, Népstadion
Ki nem ugrál....ésatöbbi ésatöbbi :-)
Lengyel-lengyel barátságos idegenben 
