Válogatott okosságok

Írásaimban szeretném röviden górcső alá venni a vidéki futball hagyományait Magyarországon, először is a nemzeti bajnokságok érdekességeivel foglalkoznék két részletben, később kitérek majd a honi- és nemzetközi kupákban elért eredményekre is.

Amit fontos lehet előre leszögezni: Magyarországon általában fővároscentrikus volt a labdarúgó-élvonal. Az első bajnokságokért konkrétan még csak budapesti csapatok versengtek. A múlt század elején az úgynevezett „Budapest-bajnok” egy országos döntőn mérte össze erejét a vidéki kerületi pontvadászatok legjobbikával, ezek rendre a fővárosi csapatok sikereit hozták. Az 1908-1909-es „szuperdöntőben” például az FTC 11:0 arányban múlta felül a Kassai AC-t, a következő szezon végén pedig a Győri ETO ki sem állt a Fradi ellen.

A fejlődés első jelei az 1920-as években mutatkoztak meg. 1923-ban az MTK csak 2:0-ra tudta legyőzni a Szombathelyi AK-t, míg a következő évben a sorozatbajnok Testgyakorlók az első mérkőzés 1:1-ét követően, a megismételt mérkőzésen aratott 3:0-s sikerükkel múlták felül a vasiakat. Az 1924-1925. évi döntőn már az összes kerületi bajnok elindulhatott a fővárosi arany- és ezüstérmes mellett, és bár tisztességgel helytálltak, a fővárosi döntőt nem sikerült megakadályozniuk.

Az alábbi szórólapot elolvasva visszarepülhetünk azokba az időkbe, amikor fodballistáink szótárában még az "alázat", az "önkritika" és a "közönség megbecsülése" fogalmak is szerepeltek.

Az 1950-es évek közepén a Diósgyőri Vasas labdarúgói ezt a röplapot készítették a csapat szurkolóinak:

Hatvan másodperc. Ennyi időt szán a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) az országok himnuszaira a mérkőzések előtt. A televíziós közvetítés feszes időrendet követel meg (nem minden csatorna olyan nagyvonalú, mint a magyar Sport 1, félórás felvezető műsorral), nem lehet húzni-halasztani a dolgokat. A meccsnek a kiírt időpontban el kell kezdődnie, a felvezetés (játékosok bemutatása, Himnusz, stb.) időtartama is fix. Ebbe nem fér bele mindenféle zenekari gálaelőadás, ráadásokkal.

Az NB2-es válogatott újra Törökországban portyázik. Én már a tavalyi útjukra is felkaptam a fejem. A török túra nem olcsó, a Debrecen például nem engedhette meg idén ezt az utat. Na jó, a Debrecen nem az MLSZ. Az MLSZ úgy látszik lát ebben fantáziát. De vajon mit? Van egy csomó korosztályos válogatott, teljesen érthető ha azokat utaztatják. Sőt, akár korosztályos B csapatokat is lehetne szervezni. A válogatás és a cél világos, az adott korosztály tehetségei alkotják a csapatot és fejlődésüket szolgálja a nemzetközi meccs.

Azt szoktam mondani, hogy a magyar edző két helyre nem kell: Magyarországra és külföldre... Csak akkor nem tudom, miért csináltuk meg a pro licencet?!"
(Mészáros Ferenc)

A valogatott.blog.hu alapító atyái így kommentálják a fenti nyilatkozatot, de természetesen a kommentekben Olvasóink véleményeit is szívesen fogadjuk:

Ezek a férfi kézilabdázás kulcsszavai, és ezeket vitte ma tökélyre a magyar válogatott - ha nem is hatvan percen át, de elég hosszú ideig ahhoz, hogy teljesen simán verje meg Lengyelországot, és jusson a legjobb nyolc közé.

Van ám nekem egy sanda gyanúm, hogy nem én világosodtam meg először, miszerint a különböző sportágak támogatása között megfigyelhetőek "bizonyos" eltérések. Vannak olyan szakágak, amelyekbe irdatlan összegeket szokás belapátolni, és bizony olyan területek is akadnak, ahol már a meleg víznek és a fűtésnek is úgy örülnének, mint bolond a sapkájának. És itt nem a labdarúgás és a kirakós römi közötti érthető különbségekre gondolok, hanem akár két olimpiai sportág között is hatalmas lehet a szakadék.

Nehéz lenne tagadni, hogy a jelenlegi kormányzat a hóna alá nyúlt a szétesés határán álló FTC-nek. Az is igaz, hogy egyáltalán nem az FTC az egyetlen „támogatott” klub széles e hazában. Százmilliós tőkeinjekciók mellett még egy új stadion is kinéz a zöld-fehéreknek. Bár állami segítséggel maradnak talpon, mégsem kizárt, hogy Kubatov Gábor FTC elnök hosszú távon egy működő, „kapitalista” egyesületet hagy a hálás utókorra. Vagy még vele sem tudja a Fradi a csődöt elkerülni? Ártalmas-e az állami szerepvállalás a fociban, vagy az egyetlen járható út a felemelkedéshez?

Valljuk meg őszintén, ez a túra tényleg csak eszelősöknek volt kitalálva. Miután szombaton Király „nemtehetekagólokról” Gábor négyszer szedte ki a hálójából a norvégok által odaküldött játékszert, bizony, senki sem reménykedhetett győzelemben bosnyák földön. Ráadásul mindenféle háborús bűnös által lakott országba vándoroltunk, istenigazából csak bulizni.

A Barcelonában rendezendő döntőig minimum a dánokat, majd a horvát/francia meccs győztesét kellene legyőznünk. Irigyeljük a szlovénokat, akiknek Egyiptomot és a brazilokat kínkeservesen (27-26) verő oroszokat kell legyőzniük az elődöntőért. De ilyen a sorsolás. Amit egyszer elvesz, azt később visszaadja - és ez nem csupán egy közhely.

Az oroszok mellett már a németek is a legjobb nyolc között, miután 28-23-ra verték Macedóniát. Érdekesség, hogy a németeknél 11 játékos szerzett gólt.Hiába mutattak be a kapusok pontosan ugyanannyi védést (13-13) és hiába lőtt Kiril Lazarov nyolc gólt, a németek egy pillanatig sem hagytak kétséget a győztes kiléte felől. Már a kilencedik percben négy góllal vezettek, amit a szünetig meg is őriztek. Bár a 45. percben Macedónia felzárkózhatott volna egy gólra, tíz percre rá már hét gól volt a különbség így nem is lehetett más a továbbjutó, mint a németek.

Igen sokszor elsütöttük mi és mások is az alábbi közhelyt: a VB mától kezdődik. Véget értek a csoportküzdelmek, kialakult a nyolcaddöntők párosítása. Lehet töprengeni aktuális ellenfelünk erején, vagy már tovább gondolkodva elkezdhetünk reménykedni abban, hogy csodát téve meglehet az elődöntő is. Mert az eddigiek alapján ez csoda lenne.