Válogatott okosságok

Mindenki szíves figyelmébe ajánljuk. Megunhatatlan. Nincs regisztráció, nincs vénaszkenner, nincs stadionrekonstrukció. Nincsenek sporttévék. Egyvalami van. Foci.

Gyorsposzt tippelőknek.

Nashville környéke tele van jóféle horgászvizekkel, érthető hát, hogy valakinek az az ötlete támadt, hogy valahányszor gólt szerez a Nashville Predators, dobjanak be egy jókora harcsát a jégre. Borzongjanak bele: este meccs van, a szurkoló kimegy horgászni, megtippeli hány gól lesz (de sebaj a többit megfőzi az asszony harcsapaprikásnak, kapros túrós csuszával), kifogja a kellő számú harcsát, betekeri őket az aznapi Tennessean hirdetési oldalaiba, az egészet beteszi egy nagy Aldi szatyorba és irány a meccs. Pár másodperc sorbanállás a halszkennernél, a büfében egy műanyag pohár sör, egy zacskó mogyoró és egy üveg víz a gyereknek (a kupakot elveszik azt ugyanis tilos a jégre dobni) és kezdődhet a meccs. Aztán az első gólnál az első halat kicsomagolják, és a kopoltyú alatt megfogva az üvegfal fölött átrepítik.  Így volt ez amióta világ a világ, egészen mostanáig.

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Emlékszem, amikor a 80-as évek végefelé megjelentek Magyarországon is az első parabola-antennák, és mindazok, akiknek ilyenjük volt, már nézhették a műholdas televíziók adásait. Nálunk a gimnáziumnak is volt ilyen antennája, a szünetben örökösen nézhettük az akkortájt mifelénk elérhető, nem túl széles műsorválasztékot. Volt az Eurosport, a Super Channel, meg a Sky Channel (szkájcsanel, azt már nem sokan tudták, hogy ez a kifejezés kb. mit is jelent).

Linda de Mol és a Coca Cola Eurochart Top 50 a Sky Channelen 1988-ban.

A műsoridő egy jelentős részében teljesen ismeretlen együttesek énekeltek sosem hallott dalokat külföldiül, de minket már ez is lenyűgözött. Számunkra (hogy egy klasszikust idézzek) műsor gyanánt akkoriban az is megfelelt, ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt.

Hosszabb szünet után folytatódik sorozatunk. Ezúttal egy olyan családot mutatunk be, amely a világ labdarúgásának egyik legjelentősebb alakját adta, de egy másik sportágban az olimpiai bajnok unokaöcs is a legnagyobbak közé emelkedett.

Új sorozatot indítunk a Válogatott Blogon. A méltán népszerű és igényes Időkapszula adta az ötletet arra, hogy visszarepüljünk az időben. Ám most nem harminc, hanem csupán tíz évet lapozunk vissza. Miért pont tíz évet és miért pont 2004 nyarától indul a visszaemlékezés? Egyrészt ez az az évtized, amit az eredeti Időkapszula által vizsgált időszakban születettek már felnőtt fejjel éltek meg. Érdemes lesz összevetni, hogy hová fejlődött a labdarúgás és a szurkolói élet egy szűk emberöltő alatt. Másfelől nem kevés hibája ellenére is tudunk nosztalgiával visszatekinteni erre az időszakra – olyannyira, hogy egy könyv is született azokról az időkről. Nosztalgia? Igen! Akkortájt még több magyar labdarúgó igazolt külföldre és a válogatott hosszú idő után stabil európai középcsapattá vált. Pont ebben az évben egészen novemberig volt magyar érdekeltség az európai kupákban. Mi több, 2004 tavaszán még játszott a Debrecen az azóta megboldogult UEFA-kupában. Nagy hangsúlyt fektetünk a lelátói viszonyokra is, mert hisszük, hogy szurkolók nélkül nincs futball és természetesen a lelátóra is hatással vannak a pályán történtek. Külön pikantériát ad a sorozatnak, hogy a legtöbb akkori labdarúgó még ma is aktív, tehát tíz év távlatából mondhatunk ítéletet  tíz éve fiatal tehetségnek, vagy csődtömegnek elkönyvelt játékosok felett.  Csődök, bundák, nemzetközi sikerek és kudarcok, nagy rendbontások, tömegek és üres stadionok, no meg a legendássá vált vasárnap délelőtti meccsek. Hová lettek az akkori remények? Back to 2004! - Harmadik rész - Készülnek az előző bajnokság dobogósai. A Fradi a BL-be vágyik, Újpesten magyar milliárdos és brazil szupersztár jelenik meg. Debrecen pedig stadiont szeretne és titkon fennállása első bajnoki címét.

Tulajdonképpen ez a mai november 25-e is olyan, mint amilyen a többi szokott lenni. Az időjárás lassan-lassan téliesre fordul, a Katalinok a névnapi köszöntéseket fogadják, a legtöbbünknek ismét eszébe jut, hogy 1953-ban mi történt ezen a napon egy londoni stadionban, a volt és jelenlegi válogatott labdarúgók pedig egy rövid ünnepség és egy baráti ebéd keretein belül az évet búcsúztatják. A Dénes Tamás - Hegyi Iván - Lakat T. Károly trió pedig ismét elégedetten dőlhet hátra az első elismerések után, ráadásul ezek a vállveregetések a sportág jeles és még jelesebb képviselői részéről érkeznek. A Magyar Labdarúgás Napján a Danubius Hotel Arénában ismét sor került egy számunkra is nagyon fontos könyvbemutatóra.

Hétfő hajnalra virradóan, 85 éves korában elhunyt Viktor Vasziljevics Tyihonov, az edzőfenomén.

Itt épp Szergej Makarovval látható

Volt egy olyan ötletem is, hogy ezzel a címmel a cikk egy üres oldal legyen csak, de egyfelől ezt a poént egyszer már, más témában, ellőttük, másfelől azért mégiscsak szánnék néhány gondolatot a témára. Magáról az október 26-i tüntetésről már kiváló kollégám beszámolt, akik esetleg lemaradtak az eseményről, és nem tudják, miről is van szó, a hivatkozott cikkben mindent megtalálnak.

Fotó: Polyák Attila, Origo