Aki az Osztálynaplóból kimaradt, avagy egy kapus, aki előbb védett a BEK-ben, mint az NB I-ben

Magyar bajnokként, a három kapusból a jobb oldali Leskó

Az Osztálynapló rovatomba eddig egyetlen nagyon szigorú feltétellel lehetett bekerülni: 1982 és 1984 között autogramot kellet kapnom az illető labdarúgótól. Leskó Laci körülbelül úgy maradhatott ki, hogy 1983 októberében, a 10. fordulóban lejátszott Újpesti Dózsa-Rába ETO mérkőzés után épp Hlagyvik Gáborra, vagy Hannich Péterre "vadászhattam", amikor ő orvul kicselezve engem felszállt a győriek csapatszállító buszára. De a Napló olvasásakor igazoltnak vettük hiányzását. A fő ok, amiért kivételt tesz szerkesztőségünk, az nem más, mint hogy ma, november 2-n harminc éve, hogy az említett BEK mérkőzésen Leskó állt a kapuban a Dinamó Minszk ellen.

Előzetesen is elnézést Lakat T. Károlytól, az alcím második felében lévő "cimkét" ő már ellőtte Leskó Lászlóról korábban a Sport Pluszban. De hát ennél frappánsabban nem lehet a Győr kapusát előzetesen bemutatni a T. Olvasóknak. Mivel érdemtelenül kevés maradt fent róla az utókornak a neten (gyakorlatilag semmi), úgy gondoltuk, egy rövid beszélgetés keretében visszatekintünk a 30 évvel ezelőtti BEK-mérkőzésre.

- Laci, banális dolog lenne azzal kezdeni, hogy mesélj magadról. Ezért inkább felvezetésként kezdem én azzal, amit eddig tudtam rólad. Nagyon fiatalon, vidékről kerültél fel a Fradi ifi csapatába.

- Jók, az értesüléseid. 1955-ben születtem, a Nagykőrösi Kinizsi csapatában kezdtem a pályafutásomat. 16 évesen már a felnőttek között védtem, első idényem végére kiérdemeltem a megye legjobb kapusa címet.

16 és fél évesen a Nagykőrös felnőtt csapatában

- Akkor eddig meseszerű a történet. Innen egyenes volt az utad a Fradiba?

- A történet ennél kicsit összetettebb. Annak idején nagy hagyománya volt a szakszervezeti labdarúgó tornáknak. Itt a különböző szakszervezetek állítottak ki válogatottakat. Volt az ÉDOSZ-nak (a „Kinizsik” játékosaiból kerültek ki a kiválasztottak), a Rákócziknak, a vasutasoknak, a Vasas Szakszervezetnek, Bányász Szakszervezet satöbbi, egy tornájuk, melynek annak idején volt rangja a hasonló „pedigréjű” csapatok között. Nos, ezen a tornán figyelt fel rám Rákosi Gyula, a Fradi ifijének az edzője.

- Azt tudom, elég veretes nevek közé kerültél. Nyilasi, Rab, Takács, Forintos, Onhausz, Kelemen, Mészöly, Magyar Pista, hogy csak a legnevesebb csapattársaidat említsem. Volt egy nemzetközi torna Olaszországban, ahol ifistaként gyakorlatilag a pár évvel későbbi Fradi felnőttcsapat játszott.

Az 1974-es viareggio-i tornán. Állnak, balról:  Forintos József , Tóth Béla, Rab Tibor, Szőke György, Onhausz Tibor Guggolnak: Takács László, Nérey György, Leskó László, Mészöly József, Sebők József, Nyilasi Tibor.

- Igen, a viareggio-i utánpótlás tornára gondolhatsz, elég nagy hírverése volt akkoriban a dolognak. Igazándiból U21 torna volt, azzal a megkötéssel, csapatonként két U23-as játékos is szerepelhetett. Így egészültünk ki Néreyvel és Ebedlivel.

- Amit nem tudok: neked annak idején jutott részedül bármilyen korosztályos válogatottság?

- Nem. Mire a Fradiból felfigyeltek volna rám a válogatók, már nagyon az ifi korosztály vége felé jártam. Kimondták, a kiöregedőfélben lévők helyett fiatalabbakkal töltik fel a keretet, már előre az Ifi-A korosztály jövőbeli csapatát kezdték építeni.

- Az tény, abból a generációból sokan vitték sokra már akkor, rögtön, rövid időn belül. Te pedig hirtelen eltűntél.

- Az akkori szabályoknak kicsit a csapdájába estem. Még iskolába jártam, ezért nem lehettem sportmunkatárs (az akkori „profi” labdarúgók bújtatott állásokban helyezkedtek el formailag), így nem nyílt meg előttem az NB I. lehetősége.

- Legjobb ismeretem szerint ezután következett a Budafoki MTE.

- Pontosan. Rákosi Gyula ajánlott be Mészöly Kálmánnak, aki akkor a csapat edzője volt. Mészöly széttárta a karját, azt mondta, van már két jó kapusom, de egye fene, ha van kedve küzdeni az egyes számú mezért, nem bánom.

- Ha jól tudom, Fatér Károly, Mexikó olimpiai bajnoka volt az egyik jó kapusa.

- És Fellegi Gábor a másik. Ő a csapat nagyon tehetséges, saját nevelésű kapusa volt. Az igazság, hogy Fatérral sosem kellett megküzdenem. Februártól voltam náluk, csak edzettem, de csak a nyáron igazoltak le. Karcsi meg az idény végén akasztotta szögre a kesztyűjét.

A Budafoki MTE 1975/76-os keretében az álló sor jobbszélén

- Az olvasóknak csak annyit mondanék, a történelmének egyik legerősebb BMTE-je volt ez, stabil NB II, és olyan játszótársai voltak, mint Noskó Ernő, Kisteleki István, vagy Tóth Kálmán (egykori kispesti labdarúgó, volt gyúrója a Honvédnak, a válogatottnak, az Újpestnek is). Aztán Budafok után a katonaság.

- Szentendre következett, a Kossuth KFSE csapata...

Leskó a kép bal szélén. Akiket még illik felismerni, Török József (ZTE, Mannheim), Menyhárt Kálmán (Bp. Honvéd), Emmer László (Tatabánya), Deákvári Antal (Kaposvár, DMVSC, Tatabánya) Magos Gyula (Vasas,Volán), Lazsányi László (MÁV Előre, Csepel)

...Érdekesség, hogy pont Szendreit váltottam. Tizenegyszeres hadsereg-válogatott voltam, többek között Pogánnyal és Jancsikával játszottam együtt. A leszerelés után Kecskemétre kerültem.

A Hadsereg-válogatottban. A sorban a negyedik, kettővel előtte pedig Budai II László

- Ismerve Verebes József pályafutását, valami azt súgja, Kecskemétre kerülésednek, nem is annyira áttételesen, de lesz köze a Minszk-Rába meccshez.

- Persze. Kecskeméten Verebes volt az edző.

- Csak hogy térben és időben el tudják helyezni az olvasók, 1978-at írunk, ugye?

- Igen, ez az 1977/78-as NB II-es bajnokság volt. Jó kis csapat volt, az akkori csapattársaim jó része, ha nem is pont labdarúgóként, de később a labdarúgással kapcsolatosan, ismert ember lett. Többek közt Bozóky Imre neves játékvezető, később MLSZ elnök, Rózsa Pál, aki a KTE Ereco klubtulajdonosa volt, Vági István, aki a válogatott pályaedzője volt. De például Beles Ferenc a Fradiban lett NB I-es labdarúgó.

Kecskeméten, többek közt Verebessel

- Kecskemétről hova tovább?

- 1980-ban Szegedre igazoltam, a DÉLÉP SC-be. És itt, a foci mellett én már a civil életre készültem, volt rendes munkahelyem, ahová minden nap bejártam dolgozni. Rendezvény-, és kiállítás szervezéssel foglalkoztam. 1981 nyár végén napközben a városban volt dolgom, a Rába ETO meg aznap játszott Szegeden. Az első, akivel összeakadtam az utcán, az Verebes József volt (ez volt Verebes első idénye Győrben). Szia-szia, hogy vagy-hogy vagy? Aztán búcsúzóul annyit még odavetett, Laci, terveim vannak veled, neked az NB I-ben a helyed.

- Felteszem a leghülyébb újságírói kérdést. Mire gondoltál akkor? Mert hát a Győrnek akkoriban olyan kapusai voltak, mint Palla Antal, aki 1979-ben MNK győztes lett a klubbal, igazi történelmi részese az addigi ETO-nak, illetve Kovács László, a volt Vidi kapus, tizenkétszeres válogatott labdarúgó.

- Semmire – nevette el magát Leskó. Sima udvariassági formulának vettem, annak ellenére, hogy Verebest emberként is nagyon jól ismertem. Ő ilyenekkel nem szokott viccelődni. Múltak a dolgos hónapok Szegeden, edzés, munka, mintha mi sem történt volna. Aztán 1982. áprilisában volt a híres Fradi-Rába 3:4, ami gyakorlatilag döntött a bajnoki címről. Másnap, bent a munkahelyemen, fociszerető kollégák vettek körül, egész délelőtt az előző napi meccs volt a téma. A Rába így, a Verebes úgy. Megcsörrent a telefon az irodában, a kollégám nyújtja felém halkan a kagylót. Laci, keres a Verebes! Az irodában döbbent csend, én beleszólok a kagylóba, ki a bánat szórakozik?? És tényleg Verebes volt a vonal végén. Laci, emlékszel, októberben mit mondtam neked? Persze, emlékszem. Nos, készülj, eljött a te időd. A következő évben már a Győr játékosa voltam.

- Az 1982/83-as évről beszélünk, Verebes és az ETO második aranyáról.

- Igen. Egy évvel később már magyar bajnoknak mondhattam magam, igaz, úgy, hogy egy percet sem játszhattam a csapatban.

Igazi sajtótörténeti kuriózum, ez a kép még soha, sehol nem  volt publikálva. Az 1983/84-es játékoskerettel, amint a Rába labdarúgói a hivatalos csapatkép elkészültekor a lelátón napfürdőztek a fotósra várva

- Ez így most roppant furán hangzik, amit mondtál, de ha jól emlékszem, épp akkor volt valami a tartalékbajnoksággal.

- Az MLSZ pont abban a két szezonban, amit az ETO-nál töltöttem, beszüntette a tartalékbajnokságot. Kvázi lehetőségem sem volt edzésen kívül, hogy megmutathassam, mit tudok. Kovács pedig (Palla a Bakony Vegyészhez igazolt az előző idény végén – a szerk.) egész vitathatatlanul olyan bombaformában védte végig a szezont, hogy esélyem sem volt a kapuba állni. Mindenesetre bajnoki arany a vitrinben, Pro Urbe-díj, és minden más dicsőség.

A Pro Urbe diplomával. Talán az utolsó bajuszos kép Leskóról

- Volt neked egy fogadalmad testékszerrel kapcsolatosan.

- A bajuszra gondolsz? Megfogadtam, levágom a bajuszomat ha megszületik a második gyermekem, vagy ha egyszer én állhatok tétmeccsen a kapuban.

- Azt hiszem, lassan elérkezünk beszélgetésünk alaptémájához. Az 1983/84-es szezon Rába-Dinamo Minszk párosításhoz. Mi történt az első meccshez képest, miért téged állított Verebes a kapuba?

Öltözői csendélet

- A hivatalos verzió az volt, hogy Kovács kisebb sérüléssel bajlódik. De itt szeretnék minden kételyt eloszlatni, az első kanyarban hat gólt kapó Kovács nem volt egy beszari alak, Verebes meg nem volt az a típus, hogy valakit így akart volna megvédeni a további beégéstől. Azt a 3:6-t már amúgy sem lehetett jóvátenni ebből a szempontból. Verebes egész egyszerűen úgy érezhette, mikor van itt az alkalom, ha nem most, hogy mélyvízbe dobjon.  De, mondom, én soha, azóta se kérdeztem Verebest, ő azóta se mondta. A mai napig nem tudom, miért esett a választása aznap rám.

- Volt ebben a történetben még valami szófukar dolog, már ami Verebest illeti. Hogy is volt, amikor megtudtad, hogy te fogsz védeni?

- Semmi előjele nem volt a dolognak. Minden ment a maga kerékvágásában, mint bármikor máskor. Megérkezés Minszkbe, szálloda, edzés, este vacsora. A meccs napján reggel a szokásos csapathirdetés, taktikai értekezlet. Verebes így kezdte: Leskó-Csonka, Hlagyvik, Mile…. Felkaptam a fejemet, mi van?? Szentes Lázár mellett ültem, oldalba bökött a könyökével és halkan azt súgta: igen, te! Nagyon úgy tűnt, rajtam kívül mindenki tudott a dologról. Vége az értekezletnek, mindenki kapott valami személyre szabott mondatot, instrukciót, bíztatást, csak hozzám nem szólt Verebes. Annyit mondott mindössze, Laci, majd később beszélünk. Délután még egy kisebb eligazítás, vártam, hogy mond valamit, de csak ugyanezt kaptam. Már a mérkőzés előtt, ülünk az öltözőben, készülődünk. Verebes szájából elhangzanak az utolsó biztató szavak, majd kiküldi a csapatot a pályára, hogy „Uraim, színpadra!”. Már mennék kifelé, mikor utánam szólt.  Laci, bármit lehet, bármit szabad. Beejtheted a labdát a lábaid között, kaphatsz gólt a félpályáról. Egyet nem szabad, betojnod. Menj szépen, és mutasd meg nekik! A mai napig nem felejtem ezeket a szavakat. És aki nem járt soha öltöző környékén, átérezni sem tudja, micsoda hatással lehetett ez rám akkor.

Leskó bombaformában védett Minszkben

- Térjünk még vissza egy pillanatra a volt bajszodra. Kapcsolódik még hozzá egy történet, ha jól tudom.

- A mérkőzés után, még az öltözőben, azon nyomban leborotváltam a bajuszomat. Az öltözőből kifelé menet az egyik napilap tudósítója odalépett hozzám. Küldd már ide nekem a kapust! Én vagyok az. Nem téged kereslek, hanem a bajszost!

- Tény, nem vallottál szégyent a meccsen a 3 gól ellenére, sőt, az ETO egyik legjobbja voltál! 

- Egy évvel később kerestek meg német és osztrák csapatoktól, de hát akkoriban ez nem így működött, sajnos…

- Ez a mérkőzés befolyásolta a további sorsodat abban az idényben?

- Valamelyest igen. Abban a szezonban négy NB I-s meccsen kaptam lehetőséget, az MNK sorozatban végig én védtem – a döntő kivételével. Úgy volt, ott is én védek, ráadásul Kovácsnak pont élt még az eltiltása. Aztán a döntő napján délben megcsörrent a telefon a klub székházban, hogy az MLSZ délelőtt törölte az eltiltást, Kovács amnesztiát kapott. És a döntőn nem én védtem.

- A szezon, és életed utolsó bajnokija elég furcsára sikerült.

- Bundára gyanakszol te is? A leghatározottabban és a legőszintébben visszautasítom!

- Nem, félreértettél. Csak magára a meccsre. Tudom, az utolsó fordulóban volt pár érdekes eredmény (Ekkor volt a hírhedt Volán-Honvéd 6:6 és a DVTK-Nyíregyháza 2:7 is. Azt tudjuk, milyen következményei lettek ezeknek a meccseknek. A Győr-Vasas meccs végeredménye semmit nem befolyásolt, soha semmilyen vizsgálat nem is folyt a 2:6 miatt.).

- Nézd, arról a meccsről tudni kell pár dolgot. A csapatot illető dolgok sem másodlagosak. Az utolsó meccsre teljesen leeresztett a gárda. Az ezüstérem már zsebben volt, sem jobbak, sem rosszabbak nem lehettünk a második helynél. A Kupáról meg mindenki azt gondolta, meglesz az így is, úgyis.

- Aztán a másodosztályú Siófok ezt nem így gondolta. De térjünk vissza a Vasas elleni meccsre.

- Közel 40 fokos lázzal vállaltam a játékot. Nem mertem, nem akartam Verebesnek szólni, hogy ezt most inkább ne erőltessük. Voltak más lélektani tényezők is. Nem tudtam, holnap hogyan tovább. Bizonytalan volt, hogy Kovács megy, vagy marad. Azt már biztosan tudtuk, hogy jön Ulbert Tibi. és pont a mérkőzés napján hallottam, esélyes, hogy a Portugáliából hazatérő Mészáros Bubu is nálunk fog kikötni. Magyarán minden összejött aznap. Ráadásul volt még egy potyaszerű gól is, amit kaptam, életem egyetlen olyan meccse volt ez, amikor a végén féltem, amikor kapu felé jött a labda. Mikor lefújták a mérkőzést, a nézők azért megünnepelték az ezüstérmet, nem bántottak minket, nem fütyültek. Én meg úgy jöttem le a pályáról, hogy legbelül tudtam, ez lesz életem utolsó meccse a Győrben.

- Ezek után hogyan alakult a pályafutásod?

- Győrben nem hosszabbítottam meg a szerződésemet, haza akartam menni Nagykőrösre. Azon egyszerű oknál fogva, hogy szerettem volna külföldre szerződni (Itt lépnek a képbe a fentebb említett külföldi ajánlatok). Akkor még az egész úgy működött, hogy az MLSZ-en belül volt a Csáky-féle Menedzser Iroda.  Ők szabták meg különböző szempontok szerint egy játékos árát, nem pedig a kereslet. Rám négyszázezer forint volt a fejpénz. Nagyon magas összeg volt ez, mai árakon durván 15 millió forint. Ennyit senki nem tudott, vagy nem volt hajlandó fizetni értem.  Kerestek itthonról is, többek közt a Pécs és a Diósgyőr. De viszonyításként a PMSC-nek alig volt több, mint félmillió forintja igazolásokra… Lényeg, szerettem volna a magam ura lenni, és ahhoz, hogy legalább egy osztrák alacsonyabb osztályú csapathoz kimehessek, két évre amatőrré kellett volna válnom. Erre lett volna jó szűkebb pátriám megyében játszó csapata.

- Ekkor voltál 29 éves. Mennyire vált be a számításod, hiszen ebben a korban két év már nem rövidtávú befektetés.

- Semennyire. Egyrészt még meg sem melegedett a helyem a nagykőrösi öltözőben, már kerestek Győrből. Úgy nézett ki, formailag mind Ulbert, mind Mészáros Bubu papírjai körül nem stimmelt minden. Tudtam, ez csak adminisztratív, formai probléma, ha visszamegyek, ugyanott tartok, ahol két hónapja. Ráadásul Kovácsot elengedték próbajátékra az USA-ba, terembajnokságba. Ha minden úgy jött volna össze, négyen lettünk volna kapusok előbb-utóbb a győri öltözőben (Ulbert végül csak 1985 nyarán tudott Győrbe jönni, Kovácsnak nem jött össze az amerikai szerződés, visszatért Győrbe, hogy idény közben tovább is álljon - Békéscsabára). Ráadásul én tartani akartam magam az elhatározásomhoz, ugyanakkor Nagykőrösön is elköteleztem magamat szóban. A lényeg, egy téli edzőmeccsen vetődés közben ráestem egy kiálló jégborda-darabra, eltört a csípőcsontom. A koromhoz képest nagyon sok időt vett igénybe a felépülésem. A külföldből így nem lett semmi. Cserébe még jutott NB III. a Paks és a Szekszárd csapataival.

- Azt tudom, te az egész történet mögött, amit most elmeséltél, a rád jellemző céltudatossággal és határozottsággal készültél a civil életre.

- Közben lediplomáztam a kaposvári Tanítóképző Főiskolán, testnevelő tanár lett belőlem. A kötelező tananyagon kívül a gyerekeknek sítúrákat, vízisí-táborokat szerveztem. És amikor az élet visszaigazolta, hogy ezeket remek érzékkel csinálom, pont jött a rendszerváltás, amikor már mindenki belevághatott bármibe. Megtaláltam a számításomat, azóta is egy sikeres családi vállalkozásom van, ami hasonló tevékenységre épült. Elvagyok, boldog vagyok, jó érzés visszagondolni a „régi énemre”. 

Leskó László 2019-ben