Válogatott okosságok

Véget értek a bajnokságok. A világ értő fele Rióra, a futball-világbajnokságra figyel, és többé-kevésbé lázas izgalommal számolja vissza a napokat. Egy elsősorban focival foglalkozó blognak kutya kötelessége ilyenkor ugyanezt tenni, szerencsére ez nem is esik nehezünkre. Különösen úgy nem, hogy váratlan segítséget kaptunk rendszeres olvasónktól, barátunktól, a József Attila díjas írótól, Benedek Szabolcstól. Szabolcs már egészen kisgyerek kora óta fanatikus rajongója a sportágnak, eleinte Szolnokon, majd egyetemista korától Budapesten lett a stadionok állandó látogatója. A mai napig bárki találkozhat vele a Bozsik Stadion korzóján, esetleg a Kanyarban, ahogy biztatja kedvenc csapatát, egyformán figyelve a szurkolókat és a játékosokat – talán épp a következő könyvéhez gyűjt élményeket. Elképesztő historikus és futballtörténelmi ismeretei valóságos élő lexikonná változtatták: középkori regét mesél, vagy épp fejből vágja az elmúlt évtizedek bármelyik Honvéd vagy válogatott kezdőcsapatát. A riói vébét felvezető sorozatunk az ő tollából származik, magyar válogatott részvételeit mutatja be a korábbi világbajnokságokon. Szabolcs eredetileg egy önálló könyvbe írta, végül azonban úgy alakult, hogy blogunknak ajándékozta. Mi pedig hálás köszönettel felhasználjuk, és büszkén nyújtjuk át olvasóinknak. 

A külön forrásmegjelölés nélküli képek forrása Dénes Tamás, Hegyi Iván és Lakat T. Károly Válogatott Gyűjtemény - Száztíz év legemlékezetesebb futballmérkõzései címeres mezben című könyve, amiért nekik is jár a köszönet.

1986

A következő világbajnokságra már Mészöly korábbi segítője, Mezey György készítette fel a csapatot. Ennek a korszaknak máig tartó nimbusza van, tulajdonképpen méltán, hiszen mindmáig az volt az utolsó magyar A-válogatott, amely világversenyen szerepelt.

A selejtezősorozat nagy bravúrjának Hollandia idegenbeli legyőzése számított.

Róth Antal és Nagy Antal, áthatolhatatlan betonfal Rotterdamban

Az osztrákok elleni hazai győzelem (1984. szeptember 26., 3-1) után október 17-én az Andrusch – Sallai, Róth, Garaba (Csongrádi), Varga – Kardos, Nagy A., Détári – Kiprich (Bodonyi), Nyilasi, Esterházy összetételű magyar csapat Détári és Esterházy góljaival úgy verte meg iskolajátékkal az Oranjét, hogy a vezetést a hollandok szerezték meg, a végén pedig azt a luxust is megengedhettük magunknak, hogy Varga fölérúgott egy tizenegyest.

A rotterdami mérkőzés.

Egy hónapra rá Cipruson is győztünk, igaz, nehezen, ám Nyilasi a 89. percben csak begyötörte a mindent eldöntő találatot.

Nyilasi - főhős Cipruson

A selejtezősorozat félidejében tehát – amire csak kevesen számítottak – a magyar válogatott százszázalékosan állt a csoport élén (érdekes, hogy az addigi három selejtező mindegyikén az ellenfél szerzett vezetést).

A keservesen kiszenvedett két magyar gól.

A tavasz is hasonlóképpen kezdődött: előbb barátságos meccsen, Hamburgban 1-0-ra vertük az NSZK-t, április 3-án pedig Nyilasi és Szokolai találatával 2-0-ra Budapesten Ciprust.

A  Ciprus elleni budapesti mérkőzés góljai.

A pont két héttel később, Bécsben került fel az i-re. Megint iskolajáték, és kiütéses győzelem: Kiprich két találata után Détári szinte lemásolta Puskásnak a Wembleyben lőtt egyik gólját.

S nyögte Mezey bús hadát Hanappinak büszke vára

A 3-0 azt jelentette, hogy Magyarország minden más válogatottat megelőzve, elsőként jutott ki az 1986-os, ismét Mexikóban rendezett világbajnokságra. (Bécsben nem volt szükség cserére, a meccset a Disztl P. – Sallai, Róth, Garaba, Péter – Kardos, Nagy A., Détári – Kiprich, Nyilasi, Esterházy tizenegy játszotta végig.)

A parádé.

Sajnos a sorozatot elcsúfította, hogy az utolsó selejtezőn a hollandok 1-0-ra győztek a Népstadionban.

Ha lajstromba vesszük az első Mezey-korszak mérkőzéseit, azt látjuk, hogy a sikeres vb-selejtezők után, a világbajnokságot megelőző egy teljes esztendőben Wales, Algéria, Dél-Korea, Katar és Ázsia válogatottját győzte le – na meg Brazíliát, amely le akarta mondani a pesti fellépést, mivel az itáliai klubokban szereplő játékosait (Edinho, Toninho, Cerezo, Junior, Dirceu) nem engedték el, Zico, Socrates, Leandro és Branco pedig megsérültek, úgyhogy a pár héttel később a világbajnokságra kiutazó huszonkettes keretben mindössze heten szerepeltek a Budapesten pályára lépők közül.

A magyar-brazil góljai.
-Détári

-Esterházy

-Kovács Kálmán

Ma is vita folyik arról, hogy a nyolc hónap kihagyás után aktivizálódott brazil válogatott nem afféle B-csapatnak tekinthető-e (1986. március 16. Magyarország–Brazília 3-0, gól: Détári, Kovács K., Esterházy). A talán legkomolyabb ellenfél, Mexikó ellenében viszont a Mezey-gárda simán veszített (1985. december 14. Mexikó–Magyarország 2-0).

Ebből a szempontból érthető a szövetségi kapitány világbajnokság előtti óvatossága, miközben a közvélemény kiugró eredményt, sőt érmet várt a magyar csapattól. Volt olyan fogadóiroda, amely a vb első számú esélyesének Magyarországot tette meg. Abban mindenesetre mindenki biztos volt, hogy a magyar csapat továbbjut a csoportjából – pedig az már első ránézésre sem volt egyszerű. Kanada nem jelenthetett különösebb nehézséget, rajtuk kívül azonban ott voltak az Európa-bajnok franciák, valamint a „sötét ló”, a Szovjetunió, amely nem sokkal a vb előtt szövetségi kapitányt cserélt, és az új szakvezetés a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre építette a keretet. (A szovjet válogatott erősségét jelzi, hogy az 1986-os Aranylabdát az ellenünk is gólt szerző Igor Belanov nyerte el, a Mexikót megjárt gárda pedig két évvel később ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon.)

A felkészülés nem a legszerencsésebben alakult. Az ausztriai, magaslati edzőtáborba Nyilasi makacs sérülése miatt nem utazhatott ki, a kapitány pedig úgy döntött, ezek után a világbajnokságra sem viszi ki a válogatott és a selejtezősorozat vezéregyéniségét. Mexikóban a mieink a nyilvánosságtól elzárva, a legnagyobb hőségben edzettek – ennek a remélt akklimatizálódás volt az oka, a televíziós közvetítések és az időeltolódás miatt ugyanis a mérkőzéseket délben vagy kora délután rendezték. További feszültségeket okozott az összezártság, és az, hogy – amint azt Esterházy később megfogalmazta – a vezetés totális kontrollt gyakorolt a játékosok felett.

Mindezekkel együtt mindenkit sokkolt, hogy 1986. június 2-án a magyar válogatott mintha ott se lett volna a Szovjetunió ellen a pályán Irapuatóban. A szovjetek hat gólt lőttek Disztl Péter kapujába, de lőhettek volna ennél sokkal többet is.

Egyszerűen mintha többen lettek volna...

A magyar csapat ötlet és elképzelés nélkül játszott – helyesebben nem is játszott, egyszerűen mindenki számára máig érthetetlen módon végigasszisztálta, hogy az ellenfél akkor lő gólt, amikor akar.

Csak erős idegzetű olvasóinknak.

Négy nappal később a Szendrei – Sallai, Kardos, Garaba, Varga – Burcsa (Róth), Nagy A. (Dajka), Détári – Kiprich, Bognár, Esterházy összetételű tizenegy Esterházy révén már a 2. percben vezetést szerzett Kanada ellen.

Esterházy lendületben, sajnos ritka pillanat ez magyar labdarúgótól Mexikóban

A remélt jó folytatás elmaradt, a magyar csapat ezúttal sem közelítette meg az elmúlt két évben mutatott formáját: ötlettelenül, bátortalanul játszott. A rendkívül alacsony szintű találkozón Magyarország 2-0-ra győzött, a végeredményt Détári állította be a 76. percben. Legrosszabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ez a találat lesz mindmáig az utolsó, világbajnokságon szerzett gólunk…

A góljaink.

Június 9-én Leónban a Platini vezényelte francia tizenegy 3-0-ra megverte a magukra találni továbbra is képtelen magyarokat, akik a harmadik helyen végeztek a csoportban.

Utolsó mérkőzésünk.

Még így is, ezzel a két megszerzett ponttal is továbbjuthattunk volna, ha mondjuk a szovjetek ellen megússzuk feleannyi góllal, vagy Kanadának rúgunk még kettőt…

Mindezidáig ők voltak, akik utoljára játszottak magyar mezben világbajnokságon. Álló sor balról: Disztl P., Róth, Kardos, Esterházy, Dajka, Garaba, guggolnak: Détári, Varga, Hannich, Sallai és Kovács Kálmán

Azóta viszont egyetlen világbajnokságra sem sikerült kijutni, holott lassan három évtized telt el. Kezdetben talán még lett volna valamennyi esélyünk rá. Az 1990-es vb selejtezőin például Spanyolországgal, Írországgal, Észak-Írországgal és Máltával voltunk egy csoportban, a sorozat elején ismét a mexikói kudarc után lemondott Mezey György ült a kispadon – aztán az események egészen másfelé vettek irányt (jött egy bundabotrány, és a válogatott darabjaira hullott). Az 1994-es világbajnokság előtt a Szovjetunióval, Jugoszláviával, Görögországgal és Izlanddal kerültünk össze. Jugoszláviát kizárták a háborús események miatt, a Szovjetunió szétesett, a válogatott Oroszország néven játszotta le a sorozatot. A csoportból ketten mentek tovább: az oroszok és a görögök. Utóbbiak helyén mi lehettünk volna, ha nem kapunk ki mindkét mérkőzésen Izlandtól… (Öröm az ürömben, hogy az Egyesült Államokban megrendezett világbajnokság döntőjét Puhl Sándor vezette, akit ebben az évben, majd az elkövetkező háromban is a világ legjobb játékvezetőjévé választottak.)

Ezt követően a realitásokat tekintve sajnos nem volt komoly sanszunk a vb-szereplésre. Még akkor sem, amikor sokan hittek, hittünk ebben. 1997-ben óriási szerencse és körbeverések nyomán úgy kerültünk a csoport második helyére, hogy a pofozógép szerepét betöltő Azerbajdzsánon kívül mindössze Finnországot tudtuk legyőzni – kínkeservesen, 1-0-ra, idehaza… A nagy mázlival kivívott pótselejtezőn viszont Jugoszlávia kiütött bennünket: Budapesten 7-1-re, Belgrádban 5-0-ra győztek a plávik, és ők mentek az 1998-as világbajnokságra. A legutolsó selejtezősorozat idején is reménykedtünk a pótselejtezőt érő második helyezésben, ehhez viszont az kellett volna, hogy mondjuk 2013. március 22-én a románok ne egyenlítsenek Puskás Ferenc Stadionban a 92. percben. Kérdés, hogy mire jutott volna egy olyan magyar válogatott a pótselejtezőn, amely 2013. október 11-én újabb, történelmi, kiütéses vereséget könyvelhetett el (Hollandia–Magyarország 8-1).

Következik tehát zsinórban a hetedik labdarúgó-világbajnokság nélkülünk.