Most, hogy beköszöntött a nyár és a hőségben olvadozva máris az új bajnokság kezdetét várjuk, van időnk a már befejezett bajnokságokat áttekinteni és értékelni. A megyei sorozatunkban úgyis túl nagy figyelmet szenteltünk az ország közepének (nem is egyszer!), valamint a keleti fertály két megyéjének -Ebesről még amúgy is lesz szó jövőre az NB3-as kitekintőkben. Bár Győr-Moson-Sopron örökös bajnokát méltón kitárgyaltuk, ezúttal rendhagyó egy egész megyét veszünk nagyító alá. Mert nagy csodákat talál itt az, aki nem rest a dolgok mögé nézni. Egészen rendhagyó módon öt megyei harmadosztályú csoportot alakítottak ki talányos logikával, meghökkentőek a csapatnevek és példás szigorúsággal kiosztott büntetéseknek hála volt, aki negatív pontszámmal fejezte be a bajnokságot.
Megyei manna: Zala megye I - Törpefalvak bajnoksága (megye 3.)
2013.06.17. 22:26 Rich.mond
2 komment
Osztálynapló – Kiss László
2013.06.15. 17:56 maribor
1956. március 12-én született Kiss László, a Vasas és a magyar labdarúgó-válogatott egykori csatára.

11 komment
Rekordgyanús bika
2013.06.15. 17:56 szilvapálinka
Nem Csank János az egyetlen a magyar fociban aki szeret vadászni.
Kitalálják melyik csapat tagjai vannak a képen? Annyit segítünk, hogy az NB1-ről van szó.
1 komment
Megyei manna: pest megyeiek az átszervezés igazi vesztesei
2013.06.13. 19:36 Rich.mond
Bár én kimondottan jó ötletnek tartom a másod- és harmadosztály létszámcsökkentését, az átszervezésnek kétségtelenül vannak árnyoldalai. Lesz pár ereje alapján harmadosztályú csapat, amely kipottyan a megyei első osztályba, kiszorítva onnan olyan csapatokat, amelyek bőven elfértek volna ott. És itt nem feltétlenül csak arról van szó, hogy a langyos vizet felkavarva bajba kerül pár középmezőnyben vegetáló csapat, akiket sem a kiesés, sem a feljutás nem fenyegetett. Az rendben van, hogy létszámfelezésnél egy 16 csapatos bajnokság hatodik-hetedik helyezettje is bajba kerülhet az osztályozók miatt. De ki hallott már olyat, hogy a bronzérmest is fenyegeti a kiesés? Jövőre a legerősebb megyei első vonal minden bizonnyal Pest megyében lesz –vagy Budapesten, de erről majd később.

Ezen a meccsen hétszer örülhettek a veresegyháziak
1 komment
A világ leghülyébb piros lapjai I. -Mascherano
2013.06.12. 06:53 Rich.mond
Őszintén szólva nem tudom, mit ír erről a szabálykönyv, mindenesetre tényleg nem szép dolog hátulról belerúgni a betegszállító kisautó sofőrébe. És a jelek szerint még ő volt felháborodva. Dél-amerikai módra egy kis szappanopera drámával, rendőrökkel. Az elkövető Napi Tahó az argentin Mascherano. Az Ecuador elleni mérkőzés egyébként 1-1-el végződött Quitóban. Az gauchók maradtak csoportvezetők, míg Ecuador a harmadik.
További eredmények: Ecuador (3.)-Argentína (1.) 1-1 Kolumbia (2.) - Peru (7.) 2-0 Venezuela (6.)-Uruguay (5.) 0-1 Chile (4) - Bolívia (8) 3-1
2 komment
Csank, vadászat, nők!
2013.06.11. 06:07 A szerethető dózsás
A nyúl viszi a puskát?
Tegnap késő este keresett a tulajdonos, de nem volt nálam a telefon. Benne voltam az éjszakában különböző szituáció miatt. Vagy vadászat, vagy nők, nálam ez így működik.
1 komment
Angolkór: Ankét és kapás
2013.06.10. 22:47 Püspök utcai gombaszedő
Amennyire szeretik a szurkolói ankét intézményét hazánkban, annyira ritka ez a ködös Angolhonban. Na persze ez nem jelenti azt, hogy a szurkolóknak ne lenne szava, sőt. Illusztrációként álljon a közelmúltból itt két kis tanmese a spontán szurkolói megmozdulásokról.
Szólj hozzá!
Kiszabadult a balta nélküli gyilkos
2013.06.10. 21:04 A szerethető dózsás

Harvey Almorn Updyke teljes menetdíszben
Harvey Almorn Updyke nem bírta elviselni, hogy 2010-ben az Alabama 24:0-ra kikapott a Cam Newton (jelenleg a Carolina Panthers quarterback-je) által vezetett Auburn-től és elhatározta, hogy afféle baráti zrikaként kiírtja az auburni egyetem jelképét, a Toomer's Corner 130 éves tölgyfasorát. Ez baltával nagy és hangos munka lett volna,így a mindenre elszánt drukker meglocsolta a fákat egy pár kanna gyomírtóval.
Szólj hozzá!
Kis pesti gondolatok XIV.
2013.06.10. 09:42 Nóbádi iz der
Az elmúlt hétvégén az utánpótlásban is véget értek a 2012/13-as bajnokság küzdelmei. Fiataljaink három arany- és három ezüstéremmel ismét bizonyították, hogy milyen szakmai munka folyik a Bozsik Stadionban. Igaz, hogy nagyon sokszor hallottuk már az állandó vesztesektől a "Nem az eredmény számít!" kezdetű porhintést, de ettől függetlenül azért most hasonlítsuk össze a kispesti eredményeket egy Fejér megyében található település korosztályos csapatainak teljesítményével.


Szólj hozzá!
Bettaandwin - Végeredmény
2013.06.09. 16:29 bigacsiga
Minden jónak vége szakad egyszer. Lement az utolsó forduló az Nb1-ben, így végeredményt hirdetünk mi is! Hihetetlen izgalmak voltak a végén, az első a második és a harmadik helyezett közt, 1-1 pont döntött, ennél szrosabb nem is lehetett volna! A hajtás után táblázatok és okosságok!




(
Seggrepacsi