Válogatott okosságok

1981. március 21-22., a hónap utolsó előtti hétvégéje.

A Tanácsköztársaság kikiáltásának ünnepe

Hungerford apró dél-angliai kisváros: mintegy ötezer lakosa van és egy ehhez illő, falusi jellegű, amatőr futballklubja. Amit 1886-ban alapítottak.

A dömösi futballpálya története talán nem különleges, de több okból is muszáj megírnom. Egyfelől ráébreszthet minket arra, hogy nem csak a periférián tengődő, leszakadó országrészekre jellemző az a jelenség, amit ebben az írásunkban fogalmaztunk meg:

"...a  hátország egyáltalán nem csak a városokban létezett, létezik. Gyakorlatilag még sehol nem hallottam elemzéseket, kutatásokat egy hasonlóan önpusztító és teljességgel visszafordíthatatlannak tűnő folyamatról, ami igazolt játékosok ezreinek, felnőtt és korosztályos csapatok százainak eltűnését hozta magával. A pályák többnyire még megvannak - bár nem mindenhol. A gond az, hogy már senkinek sem kellenek. Se beépítésre, se játékra. Valószínűleg soha nem játszanak már rajtuk bajnoki mérkőzéseket."

A sorozat első részében a mindentől messze található, a Tisza és Ukrajna közé szorult Beregi-Tiszahátat jártuk körbe - ahol azóta újabb csapatok tűntek el. De ne gondoljuk, hogy ez kizárólag a peremvidékeken fordulhat elő! Erre ékes példa a Dunakanyar sportéletének hanyatlása.

Ráadásul egy egészen kivételes helyen található labdarúgó-pálya szűnt meg létezni érthetetlen okokból.

És végül újra csak igazolást nyer, hogy ha valahol egyszer megszűnik a sportélet, azt már nagyon-nagyon nehéz feléleszteni. Hiába épül valahol stadion, ha ezzel egy időben megszűnik egy településen minden sporttal kapcsolatos aktivitás. 

Aprócska közjáték zavart meg egy angol ötödosztályú bajnoki labdarúgó mérkőzést. Ne gondoljanak súlyos sérülésekre, elképesztő játékvezetői ténykedésre, vagy Uram bocsá’ nézőtéri rendbontásra! – ott ilyen már egyébként sincs évtizedek óta, mint ahogy az köztudott.

Hétvégén rendezték a National League 20. fordulóját, ahol két alsóházi együttes is összecsapott. Nevezetesen a Southport és a Maidstone United. A 24 csapatos pontvadászat egyébként az angol futball piramis ötödik szintjét jelenti, egyfajta átmenetet képezve az országos, profi ligák és a már regionális szinten zajló conference-bajnokságok között. Például a hatodosztály már két csoportra oszlik, mégpedig az azonos szinten lévő National League North/South nevezetűekre.

A házigazda Southport és a Maidstone pont az ide való kiesést szeretné elkerülni – jelenleg a bajnokság 18. és a 17. pozícióját foglalják el – a BBC tudósítása egyébiránt itt olvasható.

Nem lehet mondani, hogy a vendégcsapat szurkolói nagy számban kísérték volna el csapatukat az alsóházi rangadóra – ami nem csoda, mert a két város között 450 kilométer a távolság, az ország két ellentétes pontján találhatóak.(UPDATE - olvasónk talált egy képet a teljes vendégszektorról és 124 szurkolót számolt össze. Nem is olyan kevés!)

Csak érdekességképpen: a liga átlagnézőszáma 1600-1700 körül mozog. A hazaiak mérkőzéseire az elmúlt években 900-1200 néző szokott jegyet váltani (a Maidstone United esetében ez a szám idén 2400). Feltételezhetően ez a jegybevétel kevés a magasabb célok megvalósításához, tehát teljesen természetes, ha a southportiak más bevételi forrásokhoz nyúltak, például kihelyezett hírdetőáblák formájában. Na de tényleg ennyire kell a pénz?

Hogy a klub hivatalos kérése volt-e, vagy csak egy ügybuzgó helyi önkéntes rendfentartó magánakciójaként kérték meg a vendégszurkolókat, hogy két kicsiny zászlójukkal ne takarják le a hirdetéseket, azt nem tudom. Mindenesetre a maidstone-iak készséggel eleget tettek a felkérésnek, majd felvillantottak valamit az általunk is nagyrabecsült angol humorból.

Az első képen nem szabálykövető, míg a másik képen szabálykövető szurkolók. Most már a táblák is láthatóak

A Maidstone United képen látható szurkolói az elmúlt két évtizedben megjárták a poklot és  meccset, hiszen az eredeti, 1897-ben alapított MUFC csődbe ment és jogutód nélkül megszűnt. Ám néhány lelkes lokálpatrióta megalapította az ificsapat romjain Maidstone Invicta-t, ami jobb híján a 14. osztályban indult újra (!!!). Az időközben stadiongondjai miatt még albérletbe is kényszerűlő csapat óriási utat tett meg a National League-ig. Hat osztály és két albérlet (Sittingbourne és Ashford) után 2012-ben költözhettek be immáron saját városukban épült saját stadionjukba (Gallagher Stadion, a képen lent), ahol a régi néven újabb három osztályt ugrottak 2012 és 2016 között.

1981. március 13-15., március idusa. 

Március 15.: Ünneplő fiatalok tömege a Nemzeti Múzeumnál 

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

 1981. március 7-8., a tavasz első teljes hétvégéje.

Szocialista brigád, nőnap, lassan készülődünk a Forradalmi Ifjúsági Napokra

Az, hogy valakit katolikus diakónussá szentelnek, aligha szokott hír lenni. Philip Mulryne esete is csak az előélete miatt vált azzá.

Philip Mulryne az észak-ír válogatottban (fotó: prideofanglia.com)

Christian Dissinger lemondta a válogatottságot, csakúgy, mint Hendrik Pekeler. Összességében nem szokatlanok az ilyen hírek egy-egy olimpia után. Sok kézilabdázó alakítja úgy a pályafutását, hogy még egy utolsó olimpiára szeretne kijutni, aztán utána abbahagyja, de legalábbis eggyel alacsonyabb fokozatba kapcsol, és a válogatott szereplést már nem vállalja. 

Amikor a Haladás elleni bajnokikra sétáltam, fel sem tűnt. Nem csoda, hiszen gyakorlatilag a stadion közvetlen szomszédságában állt a sátor, amit a szervezők az Északi Kanyar 25 éves szülinapi bulijára húztak fel. Ott fortyogott a bográcsban a gulyás, és mindenféle földi jót lehetett baráti áron vásárolni. Ezért akkor még a győzelem és a jeles alkalom felett érzett öröm elfeledtette a gondokat.

Pedig hónapok, sőt, évek óta kesergünk az áldatlan állapotokon. Egészen egyszerűen nincs kocsma a Bozsik Stadion közvetlen közelében, de még a tágabb értelemben vett vonzáskörzetben is sorra került lakat a kocsmák ajtajára.

Ez pedig nagy érvágás a szurkolónak, aki a dal szerint is "a torkát sörrel mossa". Most nem pusztán egy alkoholista kesergéseit szeretném képernyőre vetni. Egyfelől elszomorít, hogy a "régi szép időkből" tényleg alig maradt valami a Bozsik környékén, és most ennek megfelelően elég nehéz a környéken kinevezni egy italárusító helyiséget klasszikus törzskocsmának. Jó időben még csak-csak elácsorog és beszélget az ember a szabadban, bár a WC hiánya jelentősen csökkenti a kulturált szórakozás esélyét. Ilyenkor, a hidegben pedig egyenesen létszükséglet egy meleg terem, ahol a cimborákkal koccintani lehet egy Lanzafame gólra. 

Vagy mondjuk, a meccs után kényelmesen eltölthettem volna negyven percet a szakadó hideg esőben a vonatra várva. Nos, akkor nosztalgiázzunk egy kicsit! Sic transit gloria mundi.

Ezen a térképen hat pötty jelzi a mára már bezárt kocsmákat, vagy talponállókat, és később megemlítünk még két további helyet is.

Külsős szerkesztőtársunk gondolt egy merészet és Kínáig utazott, hogy világot lásson és kiengedje a gőzt. Mivel P. imádja a labdarúgást, az utazást úgy időzítette, hogy ne csak az édes-savanyú mártásba kóstoljon bele, hanem a helyi futball-élvezetekbe is. Látogatását olyan jól sikerült időzítenie, hogy egyből egy bajnokavatóra válthatott jegyet. Illetve... nos, a jegyváltással akadtak kis gondjai. No de menjünk szépen sorjában! 

Utazzunk a hatalmas Kínába, ahol döbbenetes számú ember él, magyarországnyi népességű városokban, és óriási energiákat mozgósítanak a labdarúgásuk fejlesztésére. Vajon a gazdaság és az akadémiák mellett az ultra-mozgalom is fejlődik a Gyöngy-folyó mentén? Mindenre választ adunk!

Kantoni, avagy guanzhoui városkép