Válogatott okosságok

Új sorozatot indítunk a Válogatott Blogon. A méltán népszerű és igényes Időkapszula adta az ötletet arra, hogy visszarepüljünk az időben. Ám most nem harminc, hanem csupán tíz évet lapozunk vissza. Miért pont tíz évet és miért pont 2004 nyarától indul a visszaemlékezés? Egyrészt ez az az évtized, amit az eredeti Időkapszula által vizsgált időszakban születettek már felnőtt fejjel éltek meg. Érdemes lesz összevetni, hogy hová fejlődött a labdarúgás és a szurkolói élet egy szűk emberöltő alatt. Másfelől nem kevés hibája ellenére is tudunk nosztalgiával visszatekinteni erre az időszakra – olyannyira, hogy egy könyv is született azokról az időkről. Nosztalgia? Igen! Akkortájt még több magyar labdarúgó igazolt külföldre és a válogatott hosszú idő után stabil európai középcsapattá vált. Pont ebben az évben egészen novemberig volt magyar érdekeltség az európai kupákban. Mi több, 2004 tavaszán még játszott a Debrecen az azóta megboldogult UEFA-kupában. Nagy hangsúlyt fektetünk a lelátói viszonyokra is, mert hisszük, hogy szurkolók nélkül nincs futball és természetesen a lelátóra is hatással vannak a pályán történtek. Külön pikantériát ad a sorozatnak, hogy a legtöbb akkori labdarúgó még ma is aktív, tehát tíz év távlatából mondhatunk ítéletet  tíz éve fiatal tehetségnek, vagy csődtömegnek elkönyvelt játékosok felett.  Csődök, bundák, nemzetközi sikerek és kudarcok, nagy rendbontások, tömegek és üres stadionok, no meg a legendássá vált vasárnap délelőtti meccsek. Hová lettek az akkori remények? Back to 2004! - Második rész - az első osztály "reformja", a létszám felemelése 16 csapatra, a mezőny kialakítása és az újoncok.

A hétvége két fontos sporteseményt szolgáltatott a számomra. Az egyik a pénteki magyar-finn meccs volt (1-0, Gera), a másik a HFL döntője. Az EB-selejtezőt ki kellett hagynom a Stereo MC’s koncertje miatt, de a HFL döntőt nélkülem nem rendezhették meg. Már jóelőre megvettem a jegyeket, úgyhogy fél kettőre már a BVSC stadionban voltunk 10 éves, rendkívül lelkes NFL-rajongó fiammal.

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Becsszóra nem akarunk minden posztot a regisztrációra kihegyezni, de olyanok vagyunk, mint Móricka, mindenről AZ jut eszünkbe. Pedig rengeteg más okból is döntenek úgy emberek, hogy inkább amatőr focit néznek, például azért, mert oda még sokszor kutyával is beengednek.

Ennek a szép szokásnak dokumentálására jött létre a meglepően szórakoztató Non League Dogs mikroblog, ami ugyan angol kezdeményezés, de bárki bárhonnan beküldhet fotót, csak kutya legyen rajta és focipálya. És ha az ötlet abszurditásán már kimosolyogtuk magunkat, életképeivel a blog remekül dokumentálja az amatőr futball világát is. 

A szurkolói élet máshol is zajlik, igaz, kicsit más fázisban tart, mint nálunk, ahol a szövetség és a klubok ellen feszülő ultrák, illetve leginkább a hiányuk határozza meg a lelátók hangulatát. Jó alkalom volt szerkesztőségünk számára a 311. bécsi derbi, amiről kéttagú delegációnk leglilább összetevője írt élménybeszámolót.

Futballhuligánok márpedig léteznek. A német társadalom nagy részét már maga a felismerés is sokkolta, miközben az október 26-i esti híradó kölni tudósítását nézték. A dóm városában a pályaudvar előtti téren egymásnak feszültek aznap a huligánok és a rendőrök. Az eredmény: közel száz sérült (kb. fele-fele arányban), az anyagi kár jelentős.

Nem csak a széles néptömegeket, de magát a rendőrséget is felkészületlenül érte a helyzet. Ennek legfőbb oka, hogy sokat változott a szélsőjobb magatartása az utóbbi években, és ezt a rendőrség sem tudta megfelelő időben lekövetni.

Köln (Fotó: Thilo Schmuelgen/DPA)

Kaelin Clay, a Utah Egyetem játékosa csodálatos labdát kapott, gyönyörűen elkapta, és gyorsaságát kihasználva megállíthatatlanul robogott a cél felé. A gólöröm része, hogy a játékos a labdát a földre ejti. Persze a célzónában, a célvonal mögött. Kaelin kicsit hamarabb ejtette le a labdát. És az igazi  bajok ekkor kezdődtek.   

Új sorozatot indítunk a Válogatott Blogon. A méltán népszerű és igényes Időkapszula adta az ötletet arra, hogy visszarepüljünk az időben. Ám most nem harminc, hanem csupán tíz évet lapozunk vissza. Miért pont tíz évet és miért pont 2004 nyarától indul a visszaemlékezés? Egyrészt ez az az évtized, amit az eredeti Időkapszula által vizsgált időszakban születettek már felnőtt fejjel éltek meg. Érdemes lesz összevetni, hogy hová fejlődött a labdarúgás és a szurkolói élet egy szűk emberöltő alatt. Másfelől nem kevés hibája ellenére is tudunk nosztalgiával visszatekinteni erre az időszakra – olyannyira, hogy egy könyv is született azokról az időkről. Nosztalgia? Igen! Akkortájt még több magyar labdarúgó igazolt külföldre és a válogatott hosszú idő után stabil európai középcsapattá vált. Pont ebben az évben egészen novemberig volt magyar érdekeltség az európai kupákban. Mi több, 2004 tavaszán még játszott a Debrecen az azóta megboldogult UEFA-kupában. Nagy hangsúlyt fektetünk a lelátói viszonyokra is, mert hisszük, hogy szurkolók nélkül nincs futball és természetesen a lelátóra is hatással vannak a pályán történtek. Külön pikantériát ad a sorozatnak, hogy a legtöbb akkori labdarúgó még ma is aktív, tehát tíz év távlatából mondhatunk ítéletet  tíz éve fiatal tehetségnek, vagy csődtömegnek elkönyvelt játékosok felett.  Csődök, bundák, nemzetközi sikerek és kudarcok, nagy rendbontások, tömegek és üres stadionok, no meg a legendássá vált vasárnap délelőtti meccsek. Hová lettek az akkori remények? Back to 2004!

Marci nevű vendégszerzőnk, aki koránál fogva nem láthatott magyar labdarúgó-válogatottat világversenyen, klubcsapatot meg tavasszal vitézkedni nemzetközi kupában, az utánpótlás-nevelésben tevékenykedik. Meglátásaiban annyiban mindenképp osztozik Szerkesztőségünk, hogy jelenlegi helyzet megoldásának kulcsa az utánpótlás megreformálásában van, nem pedig mindenféle látszatintézkedések meghozatalában. Bár nem mindenben értünk egyet száz százalékig a szerzővel, ez egyáltalán nem baj: azt mind fontosnak tartjuk, hogy ilyesmikről folyjon a vita és ne arról, hogy a szurkolók mit csinálnak vagy hogy milyen mesterséges eszközökkel kéne a magyar játékosokat helyzetbe hozni. Vitaindítónak szánjuk, s bár naivak nem vagyunk, hogy ettől mozdul meg végre valami, de hátha...

Képünk csak illusztráció

Az elmúlt években sokszor hallhattuk, hogy a szurkolók tartják vissza a családokat, „békés polgárokat” a magyar bajnoki mérkőzések látogatásától. Sorozatunkban korabeli tudósításokra támaszkodva mutatjuk be, hogy az erőszak a kezdetektől fogva része volt a magyar futball mindennapjainak. Az embereket ez mégsem tartotta távol a stadionoktól, hisz még igazi futballt láthattak...

Gyorsposzt h mindenki tippelhessen.