Válogatott okosságok

1958. július 29-én született Garaba Imre, a Budapesti Honvéd és a magyar labdarúgó-válogatott egykori védője.

„Hangulatot kizárólag élőhanggal, tapssal és az ezt összefogó – egyetlen, nagyobb létszám esetén max kettő – dobbal lehet csinálni. A tapsolóbot, duda, stb. egyértelműen a lusták eszköze, de legfeljebb azok dolgát nehezítik meg, akik tényleg szurkolni szeretnének.” – fejtegettük ebben a bejegyzésünkben, amit hirtelen felindulásból egy kézilabda-meccs apropóján követtünk el. Akkor a gázdudákat szerettük volna máglyára vetni. Bár sokak szerint kissé erőteljesen, mondhatni radikálisan nyilatkoztunk ki, mi továbbra is fenntartjuk korábbi véleményünket. Sőt, a dudák mellett szívesen tűzre vetnénk ezeket a „tapsolóbotnak”, „tapsolórúdnak”, vagy „szurkolóbotnak” nevezett valamiket, mint a műszurkolás szimbólumait. Ennek aktualitását most a vízilabda Európa-bajnokság szolgáltatta, de alapvetően bármikor megjelenhetett volna az írás.

Régen jelentkezett rovatunk, de eljött az ideje. A diósgyőri szurkolók szép napokat élhetnek mostanában, hiszen csapatuk már az Európa Liga harmadik selejtezőkörében jár, az "Érik a szőlő..." kezdetű népdal elénekléséről készült videó pedig bejárta az országot. Fokozva az örömöket, ma legyőzték a Puskás Akadémia együttesét is a Mennyei Bajnokság nyitófordulójában. A mérkőzésen üzentek Szöllősi Györgynek, a felcsúti klub sajtófőnökének.

Előzményként vessenek egy pillantást erre.

Íme a fotó:

A Válogatott Blog szerkesztősége szívből gratulál a budapesti Európa bajnokságon - immár szokásossá vált - bronzérmét bezsebelő, nem csak játéktudásban kitűnő női vízilabda válogatottnak!

1938. július 27-én született Temesvári Miklós mesteredző.

Kezdenünk kell, nincs mese! Keződik az Nb1! Kőkemény lesz, hát milyen lenne? Tippeljenek!! Ki a túró lesz az első, ki tippel a legjobban, mikor még azt se tudjuk ki nyerte az előzőt (Emi2 vagy Nóbádi?:) Dehát sebaj! A válogatott, előző szezon nb1, világbajnokság összesítők majd jönnek, de tényleg, hamarosan! A szabályok és pontozás ugyanazok,csapjanak bele, nincsi mit habozni!

Mi az: négyévente rendezik meg, 71 ország versenyez 261 éremért, és a németek soha nem győznek? Nem, nem a Monty Python-féle Hülye Olimpiáról van szó, hanem a Nemzetközösségi Játékokról, abból is a huszadikról, amelynek a nyitóünnepsége ma este esedékes Glasgow-ban.

Kamaszkorom egyik legszebb intelme, melyet egy idősebb családtagomtól kaptam, hogy nem lehet minden nőt megszerezni, de törekedni kell rá. Nos, jelenleg - három évtized múltán - közel hasonló helyzetben vagyok. Szeretném a Tisztelt Olvasóknak bemutatni a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait. Az intelem analógiáját követve, bár lehetetlen lesz mindegyiküket, de törekszem rá. Listámra felkerültek olyanok is, akik többszörös válogatottak lettek, világbajnokságokon védhettek, és olyanok, akikre manapság már csak szűkebb pátriájukban, egykori csapataik szurkolói emlékeznek tisztelettel és szeretettel.

Lesznek olimpiai bajnokok, ezüstérmesek, valamint olyanok is, akik soha nem nyertek semmit. Lesznek olyanok, akik úgy lettek többszörös bajnokok, bajnoki érmesek, hogy a padról alig álltak fel, de ha kellett, mindig bevethetőek voltak. Lesznek olyanok, akik előbb védtek rangos nemzetközi kupameccsen, mint magyar bajnokikon. Lesznek olyanok, akik Európában is sztárok voltak és lesznek köztük olyanok is, akik csak a megyeszékhelyen. Lesznek olyanok, akik többszáz bajnoki meccset játszottak, meg akik sokkal kevesebbet - de annyi legalább jutott nekik, hogy csapatukat benntartották az első osztályban. Vagy nekik köszönhetően legalább emelt fővel estek ki. Lesznek teljesen kifutott pályák, és lesznek olyanok is, akiket tizennyolc évesen a jövő zálogának tartottak, ennek ellenére sorozatunk lesz pályafutásuk egyetlen lábjegyzete. Lesznek olyanok, akiknek a pályafutásáról zeng az internet, és lesznek olyanok is, akikről a szerző fellelhető források híján csak saját lexikális tudására, illetve emlékeire hagyatkozhat. Lesznek olyanok, akiknek a hetvenes évek eleje volt pályafutásuk befejezése, lesznek olyanok, akiknek a nyolcvanas évek végén kezdődött, lesznek olyanok, akiknek teljes pályája ebben a két évtizedben teljesedett ki.

Lesznek olyanok, akik..., nem is soroljuk tovább a lehetőségeket, olvassák szeretettel sorozatunkat!

A Habsburg Ottós viccben ugye az a szép, hogy nincs a világon még két ország, akiknek a válogatottjai ennyit játszottak volna egymással. Az osztrákok ellen játszottuk az első válogatott meccsünket, és utána még 135-öt. Néha győzünk, néha kikapunk. Nem nagy tragédia, így megy ez már a kezdetek óta. (Viszont talán reklámozhatnánk egy kicsit jobban is a világ nyilvánossága előtt, hogy micsoda egyedi történet a mienk: egy föderatív állam két tagjaként indulva milyen kacifántos úton jutottunk el a mai helyzetig )

Innen indult az egész...

Úgyhogy önmagában az, hogy a hétvégén kikaptunk tőlük, ráadásul csak U19 szinten, nem a világ vége. Sőt, a lelátón mi vertük a sógorokat, szóval összességében egál van, nem esett csorba a büszkeségünkön.

Kamaszkorom egyik legszebb intelme, melyet egy idősebb családtagomtól kaptam, hogy nem lehet minden nőt megszerezni, de törekedni kell rá. Nos, jelenleg - három évtized múltán - közel hasonló helyzetben vagyok. Szeretném a Tisztelt Olvasóknak bemutatni a hetvenes és nyolcvanas évek magyar kapusait. Az intelem analógiáját követve, bár lehetetlen lesz mindegyiküket, de törekszem rá. Listámra felkerültek olyanok is, akik többszörös válogatottak lettek, világbajnokságokon védhettek, és olyanok, akikre manapság már csak szűkebb pátriájukban, egykori csapataik szurkolói emlékeznek tisztelettel és szeretettel.

Lesznek olimpiai bajnokok, ezüstérmesek, valamint olyanok is, akik soha nem nyertek semmit. Lesznek olyanok, akik úgy lettek többszörös bajnokok, bajnoki érmesek, hogy a padról alig álltak fel, de ha kellett, mindig bevethetőek voltak. Lesznek olyanok, akik előbb védtek rangos nemzetközi kupameccsen, mint magyar bajnokikon. Lesznek olyanok, akik Európában is sztárok voltak és lesznek köztük olyanok is, akik csak a megyeszékhelyen. Lesznek olyanok, akik többszáz bajnoki meccset játszottak, meg akik sokkal kevesebbet - de annyi legalább jutott nekik, hogy csapatukat benntartották az első osztályban. Vagy nekik köszönhetően legalább emelt fővel estek ki. Lesznek teljesen kifutott pályák, és lesznek olyanok is, akiket tizennyolc évesen a jövő zálogának tartottak, ennek ellenére sorozatunk lesz pályafutásuk egyetlen lábjegyzete. Lesznek olyanok, akiknek a pályafutásáról zeng az internet, és lesznek olyanok is, akikről a szerző fellelhető források híján csak saját lexikális tudására, illetve emlékeire hagyatkozhat. Lesznek olyanok, akiknek a hetvenes évek eleje volt pályafutásuk befejezése, lesznek olyanok, akiknek a nyolcvanas évek végén kezdődött, lesznek olyanok, akiknek teljes pályája ebben a két évtizedben teljesedett ki.

Lesznek olyanok, akik..., nem is soroljuk tovább a lehetőségeket, olvassák szeretettel sorozatunkat!

1949. július 14-én született Dunai III. Ede, az Újpesti Dózsa és a magyar labdarúgó-válogatott egykori védője, olimpiai ezüstérmes labdarúgó.