Juhász Rolandot szóba hozták Európa szinte minden csapatával. A híreknek egy közös pontja van. Nem lett az üzletből semmi. Az újságok hazudnak (mind?)? Vagy valaki kavarja?
Az Anderlecht vezetői szerint Juhásznak saját pénzéhsége miatt nem sikerült eligazolnia. Bár…
Juhász és kérői: Töke van a menyasszonynak?
2013.02.08. 12:56 A szerethető dózsás
4 komment
Nosztalgia rovat – 1982, Spanyolország (második rész)
2013.02.08. 00:50 maribor
A visszaemlékezés első része itt olvasható.
Mérsékelten humoros kommentárunk pedig itt.
A selejtezőkben Luzernban kezdtünk egy 2:2-s döntetlennel. Önmagában az eredmény elfogadható volt, beleszámítva, hogy sem Nyilasi, sem az első számú kapusunk, Katzirz Béla sem állt…
1 komment
Legendás magyar edzők a nagyvilágban
2013.02.06. 18:08 Nóbádi iz der
Miután az elmúlt hétvégén Varga József megfelelő teljesítménnyel mutatkozott be a Bundesliga utolsó helyén álló Fürth csapatában (a győzelem ellenére az észak-bajor kiscsapat továbbra is 11 pontnyira van a biztos bennmaradást jelentő helytől), Egervári Sándor szövetségi…
11 komment
A beloruszok tudnak románokat verni
2013.02.06. 06:51 Rich.mond
Ez is egy lehetőség lehet, hogy miért a fehéroroszokat választotta az MLSZ edzőpartnernek a Románia elleni VB-selejtező előtt. Bár ezt a meccset speciel a románok nyerték 3-1-re, a mintegy száz tagú, atomrészeg vendégtábor a felvételek alapján kipofozta volna a Ghencea-stadionból…
2 komment
Róth és csapata
2013.02.05. 07:51 A szerethető dózsás
2013 január 31: Róth Antal a nyoni UEFA központba utazott a 2015-ös UEFA U21 csoportok sorsolására. Magyarország a harmadik kalapba került. Az ötvenkét csapatot öt kalapra osztották a sorsolásra, majd a selejtezőkre két hatos és nyolc ötös csoportot alakítanak ki. A tíz…
Szólj hozzá!
Nosztalgia rovat – 1982, Spanyolország (első rész)
2013.02.05. 07:25 maribor
Mint legelső szösszenetemben említettem Nóbádi kolléga blogindító írására hivatkozva, a korfa közöttünk is jelentős tényező. Magunkat ismerve, az 1978-s VB-ről rajtam kivül…
19 komment
Játékosfigyelő: Schalke 04 – SpVgg Greuther Fürth
2013.02.03. 00:39 Püspök utcai gombaszedő
A "hátha ebből is rovat lesz egyszer" rovat égisze alatt tekintettem meg ma délután a címben jelzett összecsapást; úgy éreztem, jó lenne tudni, hogy valójában hogy teljesítenek válogatott vagy potenciálisan válogatott játékosaink. Egyúttal remek lehetőség is ez arra, hogy…
7 komment
Nagy magyar igazolások
2013.02.02. 06:35 A szerethető dózsás
Mikor Juhász Roland, Nemanja Nikolic és a többi magyar focista átigazolási hercehurcájáról hallunk, eszünkbe jut több régi történet. Ime az első:
2001-et írunk. Két évet töltött Dunaújvárosban Rabóczki Balázs. A tehetséges futballkapus a…
2 komment
Premier League – körkép az átigazolási időszak lezárultával
2013.02.01. 15:16 Fatusi
Lezárult a januári átigazolási időszak, az angol élvonal csapatai megtisztították kereteiket a nem odavalóktól, vagy éppen erősítettek igényeik szerint, volt már izgalmasabb téli adok-veszek, de azért van szemezgetni való bőven.
Manchesterben minden rendben
A tabella alapján…
2 komment
NB3 Tisza csoport - Akadémiát Kisvárdának!
2013.01.31. 21:00 Rich.mond
Ismerve a másodosztályú pontvadászatot el lehet képzelni, hogy milyen magas színvonalú a versengés egy osztállyal lentebb. Ráadásul ez az osztály valamennyi közül a legmostohább sorsú, hiszen amíg a megye 1-et mindig fel lehet tölteni (max annyival kevesebben vannak megyei másod és…
3 komment
Zuhanyhíradó: Ma senki nem ejtette el a szappant
2013.01.31. 11:52 Püspök utcai gombaszedő
Bár ma van az átigazolási szezon utolsó, hivatalosan legizgalmasabb napja, a szívünket leginkább megdobogtató átigazolási bomba tegnap robbant: a debreceni Varga József a Bundesligába igazolt!
Ne sírj, nem olyan borzalmas a helyzet.
Az újságírás ősi hagyományainak…