Tulajdonképpen az esélytelenek nyugalmával készülhettünk erre a mérkőzésre. Nem feltétlenül azért, mert Románia ellen esélytelennek kellett éreznünk magunkat (bár a mérkőzés azt igazolta, hogy mégis), hanem, mert nulla pontról indulva a középdöntőre már bármilyen komolyabb helyezéshez csoda kellett…
Magyarország - Montenegró 21-14 (11-6)
2016.12.09. 20:52 Fradista Utazó
Az utolsó csoportmeccsen Montenegró ellen léptünk pályára. Bár ez formailag még a csoport utolsó fordulójához tartozott, hangulatilag mégis olyan volt, mint egy kieséses mérkőzés. Az előző két forduló eredményei alapján ugyanis egyértelmű volt, hogy ebből a két csapatból az egyik kiesik, a másik…
Szólj hozzá!
Dánia - Magyarország 23-19 (12-10)
2016.12.07. 23:21 Fradista Utazó
Volt időszak, amikor ez a két nemzet olimpiai döntőt játszott egymás ellen. Legutóbb Rióban egyikünk se volt ott, és aki a mai mérkőzést látta, az nagyjából érti is, hogy miért nem. No pasarán (Fotó: EHF)
1 komment
Magyarország - Csehország 22-27 (10-13)
2016.12.05. 20:43 Fradista Utazó
Még jó, hogy évekkel ezelőtt ráálltam erre, hogy a cikk címe mindig az eredmény, csak így, natúr. Ellenkező esetben most túl szaftos címet adtam volna a mai értékelésnek, attól tartok. Persze, írhatok én már bármit, ez már semmin nem változtat. Viszonylag simán kaptunk ki az előzetesen az egész EB…
Szólj hozzá!
A foci Németországban is jobban fizet
2016.11.23. 18:23 Fradista Utazó
A kezembe került nemrég egy táblázat a német játékvezetők díjazásáról. Találtam benne pár érdekességet. Németországban a kézilabda Bundesliga három osztályát, valamint az ifjúsági Bundesliga egyetlen osztályát rendezi a Német Kézilabda Szövetség (DHB), az ettől alacsonyabb osztályokat, valamint a…
Szólj hozzá!
Fáradásos törés
2016.11.07. 18:00 Fradista Utazó
Christian Dissinger lemondta a válogatottságot, csakúgy, mint Hendrik Pekeler. Összességében nem szokatlanok az ilyen hírek egy-egy olimpia után. Sok kézilabdázó alakítja úgy a pályafutását, hogy még egy utolsó olimpiára szeretne kijutni, aztán utána abbahagyja, de legalábbis…
Szólj hozzá!
Népek csatája Kisvárdán
2016.10.16. 20:23 Rich.mond
Míg a labdarúgó-pályákon valamelyest visszaszorult az idegenlégiósok dömpingje, addig a kézilabdában soha nem látott számban pattogtatnak labdát országhatárainkon kívül született játékosok. Ezt minden évben elmondtuk és minden évben rácsodálkozunk arra, hogy ezt még lehet tovább fokozni. Még a…
Szólj hozzá!
A szakkommentátor és a szabályok
2016.10.16. 17:23 Fradista Utazó
A cikkben megfogalmazott kijelentéseink egy része téves. Ezzel kapcsolatosan blogunk utóbb egy helyreigazítást adott ki, amelyett ITT olvashatnak. "Bár a játékvezetők a kék lapot nem mutatták fel, könnyen lehet, hogy Camara nem játszhat a következő mérkőzésen". Az idézet Borsos Attilától…
Szólj hozzá!
Amikor a bajnokot nagyon megverik
2016.10.05. 16:00 Fradista Utazó
A TuS Walle Bremen kézilabdacsapata a nyolcvanas években nemigen volt ismert a kerület határain túl. A lányok a nyugatnémet negyedosztály Nordseeliga csoportjában szerepeltek, egy bajnokságban, amely a résztvevőkön kívül nem érdekelt senkit. Aztán beszállt a csapatba egy innét…
Szólj hozzá!
Ide járnak a családok
2016.10.03. 17:00 Fradista Utazó
Győr - Ferencváros, Győr, 5.000 néző Debrecen - Győr, Debrecen, 5.500 néző Még ha valaki esetleg nem is követi a magyar labdarúgás eseményeit, és lemaradt arról a hírről, miszerint a Győri ETO-t az NB I-ből kizárták és a csapat a harmadosztályban vitézkedik, a nézőszámokból az is rájöhet, hogy a…
Szólj hozzá!
A támadás a kapus nélkül mondd, mit ér?
2016.09.22. 16:53 Fradista Utazó
Bár a kézilabda 2016-os szabályváltozásai közül a legtöbb vihart az ápolásra vonatkozó szabály kavarta, a játékba a legnagyobb változást a kapus lecserélésére vonatkozó szabály hozta. Akiknek esetleg nem tiszta, hogy pontosan miben is változott a szabály, az egy korábbi cikkünkben részletesen…