Néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy egy szerencsés időpontváltozásnak köszönhetően lehetőségünk nyílhat egyazon hétvégén két baráti lengyel brigád csapatát is látni. Néhány soproni barátommal nem hagyhattuk ki a lehetőséget és már be is indult a szervezés, amelynek eredményeként május 24-én kora hajnalban útra is keltünk célállomásunk, Opole felé.

Az elején néhány szóban a kapcsolatok kialakulásáról: Egy lengyel-magyar válogatott meccs alkalmából soproni szurkolók barátkoztak össze az Odra Opole szurkolóival, és mivel az opoleiek baráti kapcsolatokat ápolnak a Polonia Bytom szurkolóival, így hamarosan egy baráti háromszög alakult ki, bár azért tapasztalatom szerint a fő kapcsolodási pont még mindig az Opole-Sopron vonal. Néhány év alatt egy aktív baráti viszony alakult ki egymás focitornáinak látogatásával és alkalmi meccsnézésekkel. Jómagam abszolút külsősként érkeztem a soproniak néhány tagjával meglévő személyes barátságom okán. De néhány év alatt én is jó néhány opolei srácot ismertem meg, aztán tavaly négyüket vendégül láthattam nálam egy Újpest-Fradi derbi beiktatásával.

A kora hajnali indulás semmiféle problémát nem okozott, mivel a két sofőrön kívüli két srácot stílszerűen egy-egy kocsmából szedtük össze. Egyikük "elsőbálozó" volt a szurkolói léttel kapcsolatban, őt konkrétan azért csaltuk ki magunkkal, hogy tolmácsoljon nekünk – mivel 5 éves kora óta Magyarországon, Sopronban él, de született lengyel, ez tökéletesen sikerült is neki.

9 óra körül megérkeztünk Opolébe, ahol a stadion parkolójában vártuk a barátainkat, megérkezésük után gyors fényképezés a stadionban, majd a szállás elfoglalása. Ezek után városnéző sétára indultunk az elbűvölő belső-sziléziai városban...

Némely helyi italok és ételek elfogyasztása után irányt vettünk a stadion felé, és itt kezdődtek a meglepetések. Az Opole, bár tradicionálisan egy másodosztályú klub, néhány éve licenc okok miatt a harmadik ligában találta magát (ez Lengyelországban a negyedik vonal!). Ennek ellenére komoly szurkolótáborral rendelkezik, hazai viszonylatban kb. a nagyobb klubok mögött helyezkednének el valahol a Vidi, a Győr és Haladás után. Mármint létszámban, mert egyéb mutatókban élvonalban lennének (gondolok itt a szurkolói ajándéktárgyak, ruházat, klubélet és egyéb témákra). Szóval már a stadion melletti törzskocsmában megkezdődött az italozás, számunkra. Ugyanis a lengyelek jó része nem iszik a meccs előtt, egyrészt a szurkolás miatt, másrészt a Bielsko-Biala volt az ellenfél, így mivel "ellenséges" csapat, mindenre felkészülten várják őket. (Ez az írás terjedelmében kicsi ahhoz, hogy a lengyelek baráti-ellenséges kapcsolatait kivesézzük, ezért majd visszatérünk rá később egy másik cikkben.)

Mi mint magyar és védett vendégek, békésen elvodkáztunk a terasz közepén, de lengyel barátaik, a Polonia Bytom és Zaglebie Lubin szurkolói, ugyanolyan alkoholmentes beszélgetést folytattak, mint a helyiek. A kezdésre kb. 1500 néző verődött össze (4. vonal!), ebből nagyjából 400 helyi ultra illetve úgy 200 vendégszurkoló (160 kilométer a távolság a két város között).

Mindkét tábor folyamatosan szurkol, minden dalt 8-10-szer énekelnek egymás után, de még a nem értő fül is hallja, hogy széles a repertoár. A dallamok nagy része ugyanaz, mint nálunk, így nem volt nehéz bekapcsolódni, apró különbséget csak az jelentett, hogy egész szektoros ugrálás közben én nem a lengyel rendőrséget szidtam, hanem a Fradit emlegettem.

A második félidőben, miután sportszerűen megvárták, hogy az ellentábor is elnyomja a piróit, a hazaiak is begyújtották a készleteket. A koreográfia mindkét oldalon ugyanaz volt, egy egész szektoros zászló kihúzása, mely alatt őrült helycserélések kezdődtek, ruhacserével egybekötve, mivel a rendőrség folyamatosan kameráz és a pirotechnika ott is bűn; sál, kapucni, sapka felhúz és már ég is az egész szektor. Aki nem tüzet tart, teli torokból énekli a csapat indulóját. A meccs közben a helyieknek megfelelően alakult, mivel nagy nehezen begyötörtek egy gólt, amivel meg is nyerték a meccset.

Ezzel az Odra az élre ugrott és két fordulóval a vége előtt minden esélye meg van a feljebb lépésre. A mérkőzés után őrült italozás vette kezdetét, lassan a helyi huligánok harckészültsége is megszűnt, folyamatosan készültek a képek a soproni és magyar drapikkal, úgy tűnt, mindenki szeretne a telefonjába olyan képet, amin éppen magyarok torkán gurít le egy-egy korsó sört vagy féldeci vodkát. Mi két tálca Sopronival szálltunk be az italozásba, amelyek olyan gyorsasággal fogytak el, mint a menekülttáborban a vöröskereszt segélyszállítmánya. Éjfél körül mindenki hazaindult, mert készültek a második felvonásra: a baráti Polonia Bytom krakkói vendégjátékára!

2. felvonás: Cracovia-Polonia Bytom

Szombat délelőtt 10 óra körül kezdetét vette a nagy utazás, első lépésben Szilézia belsejébe autóztunk a 120 kilométerre lévő Bytom városába. Ez a 200 ezres bányaváros Lengyelország egy másik arcát mutatta meg, mind Opoléhoz, mind Magyarországhoz képest olyan volt, mintha időgépbe ültünk volna és a késő kommunizmus idejébe repültünk volna. Szakadt lakótelepek, lepusztult és elhagyott ipari létesítmények, felújítást soha nem látott régi házak, látszik, hogy az egykor szebb napok elmúltak a lengyel brikett piacvesztésével...

A lassú autózásnak köszönhetően éppen csak beestünk a vonat érkezése előtt a peronra. Itt kb 500 Bytom szurkoló várt az indulásra, köztük jónéhány tegnapról már ismerős opolei arccal. A vonaton jól összezsúfolva hamar elkezdett lazulni a tömeg. Szinte mindenki piálásba kezdett, mert a Cracovia semleges státuszú klub, a Bytommal ráadásul van egy közös barátjuk: az Arka Gdyna, így a verekedés, balhé kizárva a két klub között. Az általunk közösbe dobott pálinkák után ismét a vodkáé lett a terep, no meg az erős lengyel söröké, de sokfelé komolyabb tudatmódosítók is előkerültek.

Ez éles különbség a magyar illetve lengyel mentalitás között, bár a lengyelek is szélsőjobbosok illetve antikommunisták, a fű meg amfetaminok simán beleférnek náluk. A vonaton folyamatos az éneklés illetve a sűrűn egymás után következő nagyvárosokban ablakon kiordítás, mutogatás, cigányozás(!). Az elsuhanó nagyvárosok mind-mind ellenséges területek, GKS Katowice, Ruch Chorzow, Gornik Zabre, mind gyülőlt ellenségeik a Bytomnak. A rendőri kíséret rendkívül hatékony és szinte láthatatlan, látszik, ezek a droidok csak akkor baszakodnak, ha szükséges, nem úgy, mint a mieink. Pedig a szurkolók osztják őket rendesen, de méla közönnyel tojnak rá. Viszont a fegyverzetükön látszik, hogy mindenre fel vannak készülve, néhány puskás közöttük, illetve ketten permetezővel(!!!) a hátukon, amivel a könnygázt adagolják, ha szükséges.

Ki nevet a végén?

Az állomáson buszokra terelik a népet, és kb. 10 perc múlva már a stadion mellett egy kb. 700 négyzetméteres ketrecben találjuk magunkat. Megkezdődik a jegykezelési-beléptetési ceremónia. Fénykép, vonalkód, név a jegyen (mi már tíz nappal ezelőtt leadtuk az útlevélszámmal együtt), igazolvány megnézés, és már be is pöröghetsz a 40 centi széles rácson. Bent motozás és már bent is vagy. A lépcső tetején két csinos Polonia drukkerlány mindenki(!!!) kezébe nyom egy csak erre a meccsre csinált sálat. A legnagyobb csoportjuknak, a Bytomska Patologia neve és jelmondata van rajta. (A Patologia névválasztás története egyébként tudatos, mivel Bytomot a lengyel sajtó a "Halott Városnak" hívja a leépülés miatt, így a srácoknak kézenfekvő volt a Patologia mint név).

A Cracovia stadion egy csili-vili kis 18 ezres aréna, ahol ezen a meccsen még félház sem volt, mivel a kijelző szerint 6701 néző látta a meccset. Másodosztályban, egy kieső ellen...nálunk a forduló nézőcsúcsa lenne. A szurkolás itt is a megszokott, végig dalok, lengetés, ugrálás jobbra-balra és a pályának háttal. A lelátó mögött büfé sörrel, kajákkal, kulturált wc-vel. Nem egy pápai vagy fehérvári vendégjáték, valljuk be. A Cracovia simán nyer kettő-nullra, a visszaút már sokkal eseménytelenebb, no nem a vereség és a kiesés miatt, hanem mert minden elfogyott már. A kiesés épp annyira érdekli őket, mint az aznap esti BL döntő...semennyire.

Az ismerősök elmondása szerint, egy osztállyal lejjebb ugyanígy járnak, csak más stadionokba, ott is vannak ellenségek, semlegesek, sőt az Odra feljutásával most sok év után a barátokkal is egy ligában lesznek.

Mi mindenesetre ízelítőt kaptunk egy más világból, ahol hét közben nem arról megy a vita, hogy miért nem vettétek fel a telefont, meg hogy 123-an voltak-e a vendégszektorban és ebből mennyi volt a komoly arc, illetve a sima sálas.

Én 27 év meccsre járás után kijelenthetem, úgy ahogy a nálunk játszott játék nem ugyanaz, mint amit a világ élvonala játszik, úgy az ultraélet és huligánkodás sem az, ami Lengyelországban van. Remélem, egyszer talán nálunk is megjelenik ez a mentalitás, de bevallom, kevés esély van rá. Addig is, aki teheti, keljen útra és nézzen be bármelyik lengyel csapat pályáján a lelátóra, csodát fog látni!