Válogatott okosságok

„Mi lett vele?” sorozatunkban ma Nógrád megyébe kalauzoljuk az olvasót. A megye két csapattal (SBTC, SSE) is képviseltette magát az élvonalban, és az NB II-ben  is számos nógrádi csapat küzdött az idők folyamán (Nagybátony, Kisterenye, Baglyasalja, Salgóbánya illetve Balassagyarmat). Szedlák Gáborral a Balassagyarmat és a Stécé - idén 60 éves - egykori balszélsőjével beszélgettünk Hidegkutiról, Fradiverésről illetve a Salgótarján „majdnem mennybemeneteléről”

- Gábor, honnan indult el a labdarúgó pályafutása és kinek a hatására lett focista?

1968-ben kezdtem a pályafutásomat a Balassagyarmati MÁV csapatában. Abban az időben három klub is működött a városban, a MÁV, a Dózsa és a Volán. A bajnokságban hatalmas csatákat vívtak egymással, fiatalon csodálatos élmény volt őket nézni. 1969-ben a sikeresebb szereplés érdekében fuzionált a három klub és megalakult a Balassagyarmati SE. Ez nagyban segítette a későbbi jó csapat kialakulását. A csapatot a város és a városban lévő vállalatok „szponzorálták” nagyszerű összhangban és így elindulhatott a csapat, amely aztán a Nemzeti Bajnokságban folytatta szereplését.

Pályafutásomra nagy hatással volt nagybátyám Szedlák József. Szécsényben kezdett el focizni, majd innen került a Balassagyarmati MÁV-ba az ötvenes években és játszott NB II-es szinten. Két társával próbajátékra hívták őt az olasz Juventushoz, de abban az időben nem sikerült megoldani a kiutazását. Nagybátyám volt a példaképem, hiszen miatta szerettem meg a focit, sokat segített és tanított a labdarúgás alapjaira. Abban az időbe több fiatallal tanultuk a játékot és köztük volt Kiss Lászlóné (Lukács Katalin), aki később 80-szoros magyar válogatott lett. Sokat segített az előrelépésben, hogy a családom maximálisan támogatta a sport karrieremet.

Szedlák Gábor kapura tőr

- Milyen képességei emelték ki társai közül? 

Ügyesek voltak a társaim is, talán a gyorsaságom, technikai képességeim és hogy bal lábas voltam, ez sokat jelentett a továbblépéshez.

- Mit jelentett egy vidéki közösségben focistának lenni? Mennyire voltak népszerűek a labdarúgók? 

Nagyon nehéz ezt leírni, szerettek minket a város lakói, sporttársai. Az üzemekben a munkások a fociról beszéltek egész nap, de ez nem ment a munka rovására. Ha idegenbeli mérkőzésről hazaértünk és bementünk vacsorázni az étterembe, a zenekar máris húzta a BSE indulót. Volt idő, mikor Balassagyarmaton 3-4 ezer néző is kilátogatott a másodosztályú meccsekre, manapság az NB1-ben egy forduló alatt nincsen ennyi néző. De nem csak a pályán az öltözőben is jó volt a csapatszellem. Imádtunk edzésre járni, hatalmas öröm volt, azt csinálni, amit szerettünk. Minden csapatomnál voltak olyanok, akikre kölcsönösen figyeltünk, akiknek a szava szent és sérthetetlen volt. Ezért is volt minden klubban a csapat egységes és remek társaság.

- Hogyan lehetett a munkát összeegyeztetni az élsporttal?

Abban az időben napi két edzésünk volt az NB II-ben. Kezdetben a BSE hátterét adó vállalatokhoz voltunk kihelyezve, napi 4 órát kellett munkahelyen dolgoznunk. Majd később a vállalatokkal kötött szerződés tekintetében csak a focival kellett törődnünk. A fizetésünket az adott vállalattól kaptuk.

Az 1982-es Stécé

- 1982-ben a megye leghíresebb csapatába a Stécébe igazolt. Ki figyelt fel Önre?

1982-ben ismét egy csoportos lett az NB II mezőnye és a Salgótarjánt is meg kellett erősíteni, így a megyéből és Budapestről is próbáltak játékosokat igazolni. Akkoriban Hidegkuti Nándor volt a Stécé szakmai tanácsadója illetve játékosmegfigyelője és a Balassagyarmat pesti mérkőzésein felkeltettem a figyelmét. Nándi bácsi látott bennem fantáziát és javasolta leigazolásomat. Velem egyidőben érkerkezett még László László Jászberényből, a válogatottban is megfordult Kántor Mihály a Vasasból illetve Kovács III. István hozzám hasonlóan a megyei rivális Balassagyarmatból.

A csapat és Borbély András edző elé állított célkitűzés a 82-83-as szezonra az első 5 közé kerülés volt. Bár a vezetőség nem mondta ki, de tudott volt „nem bánnák” ha sikerülne a feljutást jelentő első két helyre odaérni. Nagyon jól kezdtük az őszi szezont, hiszen az első mérkőzésünket Budapesten a Ganz-Mávag ellen 6000 néző előtt 3-0-as ragyogó játékkal nyertük meg. Kint volt a mérkőzésen az MLSZ vezérkara és a válogatott csapat is. Elismerően beszéltek a csapat játékáról és a bajnokság egyik várományosát látták a csapatban. Ezek a vélemények minket játékosokat úgy megzavartak, hogy elhittük jönnek majd az eredmények maguktól is.

Nógrádban három csapat a Stécé, a Balassagyarmat és a Nagybátony közötti meccseknek hatalmas presztizsük volt. Függetlenül egy-egy csapat aktuális helyezésétől, a csapatok kemény, szikrázó mérkőzéseket játszottak. A Ganz MÁVAG utáni meccs után a bajnokság egyik kiesőjének tartott Nagybátony látogatott Tarjánba, soraikban több volt Stécé játékossal, ráadásul még az edzőjük is tarjáni kötődésű volt, Dávid Róbert. A vendég fekete-fehérek mindent beleadtak és sajnos hazavitték a két pontot, majd a Siófoktól is kikaptunk idegenben illetve a Debreceni Kinizsi ellen megint nem sikerült otthon tartanunk a pontokat. Az őszi szezonzárásra az alapcélt ugyan teljesítettük, csak hát a csapat tudása magasabb célok elérésére sarkallta a játékosokat és a vezetőséget is. A tavaszi indulás előtt a vezetőség megfogalmazta, hogy a mezőny ismeretében igen is próbáljuk meg a felkerülést, amihez minden feltételt biztosítanak nekünk és tegyünk meg mindent ennek érdekében.

Mi ennek szerettünk volna megfelelni, de sajnos nem jött össze a feljutás. A csapat pedig igencsak összeszedte magát, 19-ből 12 meccsen sikerült győznünk, de a végén sajnos egy pont hiányzott a feljutáshoz. A tavaszi fordulókban Nagybátonyban ismét kikaptunk, ha a rivális bányász csapat ellen csak egy pontot szerzünk a Szeged helyett mi örülhettünk volna a végén. Így visszagondolva a vezetőknek és nekünk játékosoknak is nagy csalódást okozott, hogy nem tudtunk felkerülni, mert a játékos anyag és a csapat tudása meg volt, a többi csapat véleménye szerint is. Sajnos nem tudtunk élni vele.

A feljutás elmaradása után a vezetőség átalakította a keretet, én pedig elfogadtam Buzánszky Jenő bácsi hívását és a szomszéd megyébe Dorogra igazoltam.

- Melyik volt a véleménye szerint a legjobb meccse?

A sok közül az SBTC-ben játszott Szeged elleni 3-1-re megnyert mérkőzés 1983-ban. Áprilisban a tabellán elöttünk álló szegedieket láttuk vendégül. Az odavágón 1-3-ra kikaptunk így különösen fontos volt a visszavágás. László – Babcsán, Bogdán, Kovács II József,  Kántor - Balga, Varga, Berindán –  Kovács I István, Földi, Szedlák összeállításban kezdtünk. A meccs nem indult számunkra a legjobban mert a szegediek már  a 7. percben egy fejessel megszerezték a vezetést. A lelátókon 4000 tarjáni drukker hajtotta a csapatot és ennek még a szünet elött meglett az eredménye. A félidő derekán a baloldalról íveltem be egy szabadrúgást amire Földi érkezett és máris egál volt az állás. A második félidőt erősen kezdtük és Földi újabb találatával sikerült megfordítanunk az eredményt. Az egész mérkőzésen „nagyon éltem” a baloldalon többször is sikerült zavarba hoznom a szegedi védelmet. Az aznapi teljesítményemre a 74. percben tettem fel a pontot, lecsaptam egy rosszul eltalált hazagurításra és bebiztosítottam a győzelmünket. Óriási öröm volt a városban a meccs után mert a győzelemmel továbbra is versenyben maradtunk az első két helyért. A Szeged elleni meccs mellett ugyancsak emlékezetes egy balassagyarmati MNK mérkőzés amin a Ferencvárost sikerült megvernünk 1:0-ra.

- Volt e pályafutása során olyan csapat ahová sajnálja hogy nem igazolt? 

Igen, 1978-ban hívott a Nyíregyháza, de előtte nősültem, így nem igazoltam oda, amit így utólag is nagyon bánok.

- Ki volt az edzői közül akire legszívesebben emlékszik vissza aki a legnagyobb hatást gyakorolta önre? 

Morvai Béla és Gyuris Gyuszi bácsi az első edzőim voltak, rájuk szívesen emlékszem, azért is, mert soha nem futballoztak és amellett mozgáskorlátozottak is voltak. Azonban hallatlan akaratuk, emberségük és a futball iránti szeretetük a mai napig az emlékemben vannak kitörülhetetlenül.

Nagyon nagy tudású edzőkkel dolgoztam együtt, akikre nagy tisztelettel gondolok vissza. Nem tudok köztük különbséget tenni, mindannyian kiváló emberek és hallatlan szakmai tudással rendelkeztek. Öröm volt tőlük tanulni, bár ma is volnának ilyen edzők: Tományi Pál, Dávid Róbert, Dr. Fenyvesi Máté, Borbély András, Hidegkúti Nándor, Szojka Ferenc, Gabala Ferenc, Buzánszky Jenő, Beke Ferenc, Kertész János és Bundzsák Dezső

Nagyon sok történetem van azzal kapcsolatban, hogy a mesterek a szakmai tudásuk mellett milyen „dörzsöltek” is voltak, semmilyen trükkel nem tudtuk őket átverni.

Egy ilyet elmesélek röviden, név nélkül. Edzőtáborba mentünk 2 hétre, ahol napi 2 edzés volt. Megbeszéltük, mi játékosok a gyúróval, hogy amíg mi edzünk, addig ő megoldja nekünk a szükséges „folyadék pótlást” és azokat eldugja nekünk a szobáinkban. Ott is az asztalok alá kellett tenni, amik alatt zárt nagy tér volt, így nem voltak láthatóak. Így is ment két napig problémamentesen. A harmadik nap rájött a mester, hogy ebédnél sokat járunk WC-re, így bement a szobákba és felfedezte a rejtekhelyeket. Ilyen edzőink voltak, nehéz volt őket „átverni”. De a hétvégén a jó munkáért meghívta a csapatot egy italra.

- A családi hagyomány ha jól tudom tovább folytatódott

Így van! A lányom a Verőce NB I-es nagypályás csapatában játszott 16 évesen, 2000-2002 között, majd NB I-es futsal bajnokságban is szerepelt a Salgótarjáni Skorpió együttesében 2007-2009 között.

- Hogyan alakult élete a foci után? Mennyire maradt kapcsolatban a labdarúgással?

1990-ben fejeztem be a pályafutásomat, utána a BSE-nél láttam el technikai vezetői feladatokat 2005-ig. Erre az időszakra esik, hogy az egykori megyeszékhely csapata szerepelt a legmagasabb osztályban (NB IB) az összes nógrádi csapat között. Azóta is követem a labdarúgást, naprakész vagyok hazánk és a nagyvilág sportjával.

Névjegy:

Szedlák Gábor

Született: 1954. június 12. (Budapest)

Klubjai: Balassagyarati SE (1968-82), Salgótarjáni TC (1982-83), Dorogi Bányász (1983-84), Romhány (1984-87), Balassagyarmati SE (1987-90)

Az NB II-es Balassagyarmat csapata

Szívesen szerepelne a Mi lett vele? sorozatban? Focistaként van egy jó története? Írjon nekünk a digitalisregiujsag(kukac)gmail(pont)com címre!