Válogatott okosságok

Az akadémiai rendszer bevezetésétől sokan várták a magyar labdarúgás azonnali és látványos feltámadását és felemelkedését. Arra számítottak, hogy már egy-két éven belül tömegesen lepik el a hazai pályákat az új Puskások, Albertek, Pelék, Maradonák és Messik. A kezdeti lépések megtétele után néhol már körvonalazódik némi eredmény is, azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy fentiekhez hasonló klasszis világszerte is csak nagyon kevés születik. Nemzetközi szinten is elismert, meghatározó játékosok kinevelésére azonban mi is képesek vagyunk. Ehhez nem feltétlenül kell még több akadémiát létesíteni, hogy aztán ezeket az új létesítményeket is a lehető legmodernebb technikai feltételekkel szereljük fel. Akadémiából már bőven elég van, a már meglévő és működő intézményekben bőven kinevelhető a nemzetközi szintű játékosok egész sora.  Nem attól lesz egy utánpótlásközpont akadémia, hogy ezt a szót írjuk ki a nagykapura és a klubházra, hanem attól, hogy ott megfelelő színvonalú képzést kapnak azok a fiatal játékos-palánták, akiknél a tehetség mellett az akaraterő sem hiányzik.  Természetesen az is fontos lenne, hogy a kissrácok már gyakorlatilag óvodás koruktól kezdve magas színvonalú képzést kapjanak a megfelelő felkészültséggel rendelkező edzőktől, és az akadémiákra már biztos alapokkal juthassanak el. Az akadémiai képzés viszont önmagában semmit sem ér, ha a játékosok nem viseltetnek megfelelő alázattal ehhez a csodálatos sportághoz.

A kiemelkedő infrastruktúra, a modern tantermek és lakószobák, a szakemberek által összeállított étrend, az erőnlétet fejlesztő berendezések, valamint az aktuális formát, terhelhetőséget és egészségi állapotot felmérő legmodernebb készülékek természetesen már elengedhetetlenül fontos részei a mai képzésnek a felnőttfoci előszobájában. De alázat, elkötelezettség, szorgalom és kitartás nélkül ezek önmagukban még semmit sem érnek.

Mindannyian tudjuk, hogy az utánpótlás problémái nem csak az utóbbi években, évtizedekben jelentkeztek. A megoldás kulcsa pedig régen is, most is ott volt, ott van a szakemberek kezében. Hosszú-hosszú bekezdéseken át lehetne okoskodni az okokról, a hibákról, a felelősökről, akár még arra is kísérletet lehetne tenni, hogy megpróbáljuk megmondani a frankót, mit kellene másképpen tenni a jövőben. Ehelyett álljon itt három vélemény, amelyekben szinte minden benne van. Az egyik közülük néhány napja, a másik kettő pedig jó néhány évtizeddel ezelőtt hangzott el. Persze tudjuk, hogy utóbbi két megnyilvánulás idején még kocka alakú volt a labda és kör alakú a pálya, de én azért nem zárnám ki, hogy a megoldás kulcsa mégis ebben a néhány mondatban van elrejtve.

A SZORGALOM

„Kispesten a város túlsó szélén lévő Lipták-gyár melletti üres telek, a Lipták-rét gyűjtötte össze a környék focizni vágyó szegény legényeit, gyerekeit. Bozsik is ott kezdte. Rongylabdával – és végtelen komolysággal, szorgalommal, a labda iránti nagy-nagy szeretettel, sőt tisztelettel. Ott gyakorolt. Edzőtársa legtöbbször – a telep szélső házának nagy tűzfala volt. Százszor, ezerszer rúgta oda a labdát, rongylabdát, gumilabdát, kiszuperált ócska focit, ami csak kezeügyébe került. Csodálatos türelemmel, - ami azután a pályán is nagy erénye lett – kitartással. Ha Liszt Ferencnek helytálló az a híres megállapítása, hogy „a zsenialitás tulajdonképpen a szorgalom”, már mint az a félelmetes szorgalom, amellyel Liszt képes volt napi 12-14 órán át a zongora mellett ülni és a Czerny-gyakorlatokat próbálgatni, ismételni – akkor Bozsikot is a tehetségesek nagy karéjából ez a félelmetes szorgalom emelte a zsenialitás szintjére.

(Rejtő László, 1966)

                                           Bozsik, Tichy és Kotász egy régi-régi csapatképen

AZ ALÁZAT

„… A sikerért meg kell küzdeni, ebben a sportágban nagyon sokat kell tanulni, s ezért a sikerért nagyon sokat kell áldozni!

 Az alapvető problémákat itt látom. A mai fiatal labdarúgó-tehetségek ugyanis nagyon keveset tesznek és nagyon keveset hajlandók áldozni a sikerért. Mivel viszonylag kevés a tehetség a magyar labdarúgópályákon, a nagyobb egyesületek szakvezetői túl korán, indokolatlanul, egymást licitálják felül egy-egy „félig kész”, vagy éppen meglehetősen képzetlen ifjúsági labdarúgóért. Elsősorban ezek a túl korán kapott, a fiatalok tudásához képest aránytalanul nagy előnyök, erkölcsi és anyagi javak az okozói annak, hogy a tehetségesnek induló fiatalok jelentős része előbb válik követelőző, elkényeztetett sztárrá, mielőtt még valójában megtanult volna futballozni.

… Nagy siker, nagy eredmény a mai felgyorsult játékban, a megnövekedett követelmények között komoly áldozatvállalás nélkül nem lehetséges. S e nagy áldozatok helyett a mai gyerekek már inkább járnak moziba, színházba, táncolni vagy esetleg beat-zenét hallgatni. … Eljárnak edzésre, de inkább testedzésre.

… A kevés áldozat – legyen valaki bármily tehetséges – a nagy eredményekhez kevés!

(Tichy Lajos, 1976)

És akkoriban még nem volt ennyi szórakozóhely, pláne nem volt számítógép és okostelefon. Így hát azóta be is épült szinte az összes grund, hiszen már nem volt rájuk igény. Egyébként talán az is jelzésértékű, hogy a szorgalmának és a kitartásának köszönhetően Bozsik és Tichy is világszínvonalon űzte ezt a sportágat, azonban edzőként már egyikük sem tudta átadni azt a mentalitást, amit annak idején játékosként ő is képviselt. És nem a mag hiányzott, hanem már a talaj... (a szerk. megjegyzése)

ÚJ SZEMLÉLET AZ EDZŐKÉPZÉSBEN

„Nem csak a létszámon múlik a jó futball szerintem sem. A képzés minősége és az alanyok, vagyis az edzők képzettsége, valamint a játékosok hozzáállása megkerülhetetlen.

… Régebben sem tiltotta meg senki, hogy valaki jobb játékos legyen, többet gyakoroljon az edzés után, és esetleg kevesebbet járjon az éjszakába, vagy esetleg jobb edző legyen. De a belső késztetés és fanatizmus adott esetben hiányzott, és ehhez asszisztált a többség.

… Ha egy edző nem befogadó és nyitott az újra, ha ragaszkodik az általa elképzelt régi módszerekhez, akkor felül lehet vizsgálni, hogy alkalmas-e a licenc megújítására. Ha nem alkalmas, lépnünk kell, mert a gyerekek sem fejlődnek, ami a legfontosabb fokmérő. Ha nem akarja megérteni, hogy valamit régebben nem megfelelően csinált, nem lehetünk a partnerei.

… Szakmai tudás megszerzése intelligencia nélkül lehetetlen, ez az alapelvem. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy a társadalomban nagyon rossz kép alakult ki az edzőkről. Sokszor lenéznek bennünket, rossz a vélemény szakmánk hallatán. De higgyék el, vannak nem suksükölő szakemberek, és olyanok, akik nem ragasztják tele a gallérjukat matricákkal.

… Egy edző példakép. Ha erre a szerepre alkalmatlan, edzőnek is alkalmatlan. Egy tíz vagy tizennégy éves gyerek esetenként jobban hisz edzőjének, mint az édesapjának. Egy edzőnek tanárnak is kell lennie, mert az iskolában is tanárok foglalkoznak a gyerekkel.

… Pontosan tudom, hogy a hangzatos szólamok eddig is megvoltak húsz év alatt. Egyet ígérhetek, már voltak tettek céljainkért és a jövőben is lesznek.”

 

(Szalai László, 2013)