Válogatott okosságok

Folytatjuk dominikai kalandozásainkat! A beszámoló első részét itt olvashatják (fürdőzés a tengerparton, a dzsungelben, különleges utazási élmények), a másodikat pedig itt (a cím sokat sejtető: Szex, drog, sapote). A harmadik részben végre eljutunk a stadionba is, egy egészen rendkívüli párosítás végett!

Aki figyelmesen olvasta az első két fejezetet, az nem fog meglepődni azon, hogy P. előbb látta a játékvezetői szobát, mint a lelátót. Dominika mindig tartogat meglepetéseket.

Kissé hosszúra nyúlt élménybeszámolómat követően térjünk is át az utazás fő eseményére!

A mérkőzés a Felix Sanchez Stadionban került megrendezésre, régebbi nevén egyébként Stadio Olimpico Jamie Capejon, vagy még régebbi elnevezése pedig  Centro Olimpico Juan Pablo Duarte. A mostani névadó pedig egy szintén, már visszavonult atléta, aki 2004-ben és 2012-ben is olimpiai aranyat nyert 400 méteres gátfutásban. A komplexumot egyébként 1974-ben nyitották meg,  A közép amerikai és karibi játékokra készült. Majd 2003-ban otthon adott a Pánamerikai játékoknak is.  Befogadó képesség 27.000 fő, de ugyanúgy, mint a legtöbb stadion, rendeznek koncerteket is. A Dominikai foci válogatott mellett egyébként az Atletico Pantoja, az Atletico Barcelona és az O&M otthona is -mindkettő a helyi bajnokság I. osztályában szerepel. Csak az épület egyik fele fedett, az sem teljesen, az alul ülőket már nem védi a tető az esőtől. A nézők a futópálya miatt egyébként is messze ülnek a pályától. Az állapotán is látszik, hogy látott már szebb napokat, ismét csak az egykori  Puskáshoz tudnám hasonlítani.  Létesítményekben nem állnak túl jól, míg minden kisebb településnek van baseball csapata, addig ez a focipályákra már nem jellemező. Pár ezer fős stadionokat találunk az első osztályban, de például az Olimpico San Francisco szentélyébe hivatalosan 500 néző fér be.

A Dominikai Labdarúgó Szövetség Facebook oldalán tájékozódtam előre, a meghirdetett eseményre kemény 30 ember jelentkezett, hogy szeretné megtekinteni a helyszínen. Sajnos a kiszámíthatatlan forgalom miatt, kissé késésben voltam,  kormányhivatalok, rendőrség és kórház mellett haladtam el. Rögtön a stadio mellett pedig egy óriási több sávos, gyalogos felüljáró található. Ezután egy park, sok-sok sport épülettel, karate terem, röplabda pálya, foci edzőpályák és egy nyitott uszoda. 19:00-ra meghirdetett kezdés előtt egyetlen perccel érkeztem meg.

Sportkomplexum kívülről

Gondolom senkinek nem lesz meglepetés, de ismét rögtön a játékoskijáróhoz kerültem. Itt várakoztak a mazsorett lányok, a dobosok, táncosok Ez megkönnyebbüléssel töltött el, hiszen a csapatok még nem is voltak kint a pályán. Egy, a szövetség pólóját viselő, nagyban dohányzó embertől kérdeztem, hogy hol tudok jegyet venni, vagy akár csak bemenni a lelátóra. Először körbevezetett az öltözőben, majd a játékvezetői szobát mutatta meg, végül odakísért egy katonához, aki kinyitotta nekem az oldalsó ajtót. Kérdeztem, hogy jegyet hol tudok venni? Sehol, ingyenes a belépés, pedig az eseménynél kemény 100 pesót írtak.

Sportkomplexum belülről, meccslázban égő helybélivel

A Los Quisqueyanos sosem járt még világbajnokságon, az igazsághoz hozzátartozik, hogy többször nem is indultak selejtezőkön, csakúgy mint a CONCACAF által szervezett Arany Kupán sem.  A  Karibi kupába (igen, ilyen is létezik) is csak néhányszor jutottak ki. Legutóbb 2012-ben jártak ott, akkor a csoportból sem mentek tovább.  A bajnokságuk 12 csapatos,( idén emelték meg a létszámot  10 csapatról) playoff rendszerrel, ahova a legjobb 6 csapat kerül be. A legjobb 4 jut be az elődöntőkbe oda-visszavágós rendszerben, majd a bajnoki címről egyetlen meccs dönt.  A tavalyi bajnok a puerto platai Atlantico Fc, akik mindössze 3 éve, 2015-ben alakultak.Két 0-0-s eredménnyel, bűntetőkkel  jutottak a döntőbe. Biztos jó emlékeket őriznek erről a stadionról, mivel tavaly itt győztek le a helyi Atletico Pantoját 11-esekkel, 1-1-es rendes játékidő után. 

A jelenleg is tartó playoff szakaszba pedig be sem jutottak, 7. helyen zártak.  A helyi kis bl-t, vagyis a karibi klub bajnokságot, viszont a bajnoki második helyezett Atletico Pantoja nyerte. Dominikán kívül Haiti, Trinidad és Tobago, illetve Jamaica delegál 2-2 csapatot. A Kingstonban lejátszott találkozón, a helyi Arnett Gardens csapatát múlták felül - a sors fintoraként, büntetőkkel.

A hazai csapat után térjünk át a vendégekre. A Turks és Caicus Szigetekre. Abban biztos vagyok, hogy erről az országról nem sokan hallottak eddig. A Kuba mellett található ország lakossága körülbelül 33000 fő, 6 nagyobb és sok-sok kisebb szirtből áll. Jelenleg Nagy Britannia koronagyarmata, a hivatalos nyelv is az angol. A legtöbb szükségleti cikket importálják, jelentős bevétele az idegenforgalomból és a banki offshore szolgáltatásból keletkezik. Hol máshol lenne jobb helye a pénznek, egy Isten háta mögött lévő mini karibi országnál?

A Gödöllővel megegyező népességű ország labdarúgó szövetségét 1996-ban alapították, FIFA és CONCACAF tagságát 1998-ban kapta meg, 1999-ben pedig a Karib kupa selejtezőjében sor került az első válogatott mérkőzésre is, Bahama ellen, ahol 3-0-s vereséggel jöttek le a pályáról. Ezek után 2006-ig vereséget vereségre halmoztak, majd óriási küzdelemben a Karibi kupa selejtezőjében Kubától  6-0-ra elveszített találkozó után végre megszületett az első győzelem, a szintén roppant nagy erőkkel rendelkező Kajmán-szigetek válogatottja ellen, szeptember 4-én, 2-0 arányban. Megpezsdült a futball élet, a FIFA segítségével az első stadiont is megépítették, a maga 3000 fős befogadóképességével. Lehet nevetni, de ez a lakosság körülbelül 10%-a.

Időközben az első VB selejtezős győzelmük is meg lett, viszont idén szeptemberben, szóval már az általam megtekintett mérkőzés után,  a CONCACAF Nemzetek Ligájában bele szaladtak a késbe, a nagy mumus Kuba ellen, akik 11-0-ra mosták le őket a pályáról.

A bajnokságukban a Provo Premier League-ben jelenleg 7 csapat játszik, érdemes megemlíteni néhány  csapat nevet. Kedvencem a Full Physic Fc, ennél már csak a csapat címere jobb, aminél bárki küönbet készít a Paint nevű programmal 5 perc alatt. A jelenlegi bajnok az Academy Jaguars Fc, a tavalyi győztes pedig a sokat mondó Beaches.

A jelenlegi FIFA ranglistán Dominika 152, a vendégek pedig Az utolsó, 210. helyet foglalják el. Az előzmények tekintetében ebben semmi meglepő nincsen, nem is számítottam óriási minőségű labdarúgásra, viszont amit kaptam az még a képzeletemet is felülmúlta. Vagy inkább alul.

Kezdésre jó indulattal 500 néző gyúlt össze a főlelátón. Én elfoglaltam egy teljesen középen lévő helyet. Bár a televízió élőben közvetített, a 10 perces késés azért engem is meglepett, de ahogy már feljebb említettem, itt akkor lenne fura, ha valami nem késne.

A közönségben helyet foglalt a helyi sportminiszter, aki előttem ült egy sorral, az Olimpiai bizottság elnöke és természetesen a Labdaragú Szövetség vezetője. A nézők nagy tapssal köszöntötték őket, és a celebek folyamatosan jattoltak, pózoltak a „rajongókkal", akik között sok fiatalabb gyerek foglalt helyet.

A körítéssel nem is volt probléma, egy néhány fős mag folyamatosan biztatta a hazai csapatot, számomra ismeretlen karibi dallamokkal, dobokkal, trombitákkal. Vezetőjük egy 50 év körüli, szakadt arc volt, aki ránézésre sem volt szomjas, sokszor táncolt, énekelt, üvöltözött, úgy ahogy a megyei bajnokságokban szokás. Szerintem már direkt is csinálta a műsort, pláne azok után, hogy a szövetség vezetője küldött neki rágcsálnivalót és üdítőket. Egyébként büfé nem üzemelt, árusok jöttek körbe egész pizzákkal és a melegre való tekintettel, jeges vödörből alkoholmentes frissítőkkel.

A hangulatfelelősök érkeznek

A pályán, ahogyan várható volt a hazaiak domináltak, már második percben a kapufát találták el, majd a harmadikban meg is szerezték a vezetést egy szabadrúgás után. Egy perccel később egy hajmeresztő labdaeladás után pedig már kettő nullát mutatott a nem működő eredményjelző. Ekkor azt hittem, hogy egy két számjegyű eredmény születik. Végül nem így lett. Látványosan visszavettek az addig sem túl nagy iramból. A vendégek kapusa hajmeresztő dolgokat művelt, többször árnyékra vetődött, luftot rúgott, késve jött a beadásokra, én csak jókat mosolyogtam. Nekik talán 2 helyzetecske jutott, labdakezelési problémáik voltak, ahogy édesapám mondta régebben, „ két egyeneset nem tudtak belerúgni a labdába”.

Még a félidő derekán 3-0-ra módosult az állás.

A szünetet jelző sípszónál elindultam gyorsan könnyíteni magamon, szerettem volna visszaérni a half time showra. Az illemhelyek viszont zárva voltak, ezért követtem a többséget és a beton oszlopokra eresztettem.

Aztán a középkörbe megérkeztek lenge szoknyában, törzsi ruhában a táncosok, majd a Busó járás maszkjaihoz hasonló, gondolom régi törzsi tagok és ők szórakoztattak.

A távolban látható a pálya

A második félidő jobbára a mezőnyben folyt a játék, de a dominikaiak, hiába a dominancia, csak a 83. percben találtak be újra, mégpedig egy gyönyörű 16-os vonaláról meglőtt, felső kapufás gólból.

A lefújáskor aztán úgy 50, a szövetség logójával ellátott labdát rúgtak ki a játékosok. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy mindenkinek jutott. Ezt követően kinyitották az alsó kerítéseket, és boldog-boldogtalan ment ölelkezni a győztesekkel. Készültek a szelfik és az aláírások. Én is bementem, mégis csak egy pitch invasion, mondjuk az invasion túlzás. Néhány szót váltottam angolul az egyik vendég spílerrel, aki perfekt angollal közölte, hogy ő bizony egy angliai egyetemi csapatban focizik.

Aki szeretni szenvedni, az megtekintheti a teljes találkozót

Összességében ismét egy remek túrán vagyok túl. Elmondhatom, hogy láttam a világ jelenlegi legrosszabb Fifa tag válogatottját játszani. Dominika pedig a szívem csücske lett. Kis utánajárással, szervezéssel, bárkinek lehet hasonló élménye, csak ajánlani tudom és még mélyen sem kell pénztárcába nyúlni