Válogatott okosságok

Szurkolói gondolatok, elemzések, mélázások a válogatottainkról, válogatás nélkül.

Ajánlataink

Sztancsik Richárd: Városok, stadionok, kocsmák

Rendelje meg közvetlenül a szerzőtől!

varosok.stadionok@gmail.com

Ár 2999 Ft.Részletek itt


kupanap.jpg



hungarianultras.jpg

Friss topikok

Facebook oldalunk

Időkapszula: NB I. 1983/84 Őszi zárás – Mérlegen a felsőház

2020.05.15. 07:00 maribor_

1984. január 1-8., az év első hete

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_headlines.jpgInduljon jól az újév! 

Lássuk először a hét legfontosabb közéleti és külpolitikai eseményeit.

január 1.

Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, az új év alkalmából köszöntőt mondott, amelyet vasárnap közvetített a rádió és a televízió.

"Az újesztendő küszöbén, amikor jókívánságokkal köszöntjük egy. mást, szokásunkhoz híven megállunk egy pillanatra, hogy visszatekintsünk az elmúlt esztendőre. Röviden összefoglalva elmondhatjuk, hogy a kedvezőtlenebb körülmények közepette is sikerült fő céljainkat elérni..."

"...Súlyos, mondhatni, válságos nemzetközi helyzetben éltük át az óesztendő utolsó hónapjait. Aggódtunk a világ békéjéért. A békéért, amely boldogulásunk alapfeltétele volt és lesz a jövőben is. Lehetőségeinkhez mérten a békés egymás mellett élés elveinek gyakorlati megvalósítására törekedtünk..."

"...Napjainkban még időszerűbb az a fő politikai törekvésünk, hogy belső építőmunkánkhoz biztosítsuk a békés nemzetközi feltételeket. Ez a cél vezet bennünket a mind intenzívebb külpolitikai kapcsolatokban, ez szülte az elhatározást, hogy az ENSZ-közgyűlést is használjuk fel állhatatos törekvéseink kinyilvánítására..."

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_losonczi_pal_ujevi_beszed.jpgLosonczi Pál újévi beszédét mondja

"...Eltökélt hívei vagyunk a kelet-nyugati párbeszédnek, minden jó szándékú közeledésnek. A békés egymás mellett élésen nem csupán egy háború nélküli állapotot értünk, hanem a kölcsönösen előnyös, széles körű együttműködést is a világ valamennyi országával és népével..."

"...Belső helyzetünket a gondok ellenére is a bizakodás, a szocialista nemzeti egység kiteljesedése jellemzi..."

"...További erőfeszítéseket tettünk gazdaságunk belső szerkezetének korszerűsítésére, hogy jobban meg tudjunk felelni a külső piacokon kialakult követelményeknek, de nem kisebb mértékben a hazai fogyasztók igényeinek is..."

"...Az új esztendő első napján pártunk Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány nevében ebben a jó reményben kívánok valamennyiüknek, egész magyar népünknek, minden barátunknak békés, boldog, eredményekben gazdag új esztendőt!"

Telt ház volt az ország szinte valamennyi szállodájában szilveszterkor. Tízezernél több külföldi turista köszöntötte - együtt a hazai vendégekkel - 1984-et Magyarországon. Különösen jól sikerültek a fővárosban megrendezett bálok, amelyeken zömében osztrák, NDK-beli, szovjet, lengyel, NSZK-beli és japán vendégek vettek részt. A most megnyílt Flamenco Szállóban az első szilveszteri bálon négyszázan mulattak. Emelkedett volt a hangulat a Budapest Szállóban és a Royalban, ahol folklórműsort adtak. A Hotel Intercontinental báltermében szilveszteri bőségtállal kínálták a vendégeket. A Volga Szállóban vidám zenés műsor színesítette a programot. Vidéken a soproni Lövér Szállóban a hazai és az osztrák vendégek együtt koccinthattak az új évre. Kellemesen tölthették az óév utolsó óráit a szombathelyi Claudius, a kecskeméti Aranyhomok és a székesfehérvári Alba Regia Szálló hazai és külföldi vendégei.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_hotel_flamenco.jpgÉjféli szerencsemalac a Flamenco Szálló éttermében

Sok munka várt a január 1-én, reggel 6 órakor szolgálatba álló alkalmi útgondozókra, akik - a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalat tájékoztatása szerint - összesen 70 köbméter szemetet, üvegtörmeléket, papírcsákót és trombitát, szerpentint, konfettit takarítottak el a Lenin körúton, a Rákóczi úton, a Kossuth Lajos utcában, a Vigadó környékén, az aluljárókban, általában a főváros belső kerületeiben. Gondos munkájuknak köszönhetően újév délutánjára eltűntek a szilveszteri mulatozás utolsó ilyen nyomai is.

Mint a Budapesti Közlekedési Vállalat illetékesei elmondották; szilveszter éjjelén nem volt fennakadás a tömegközlekedésben. Jóllehet az éjszakai és a rendkívüli villamos-, busz-, illetve trolibuszjáratokat sokan igénybe vették, sehol sem volt zsúfoltság e járműveken.

Az idén 24. alkalommal sorsolták ki az idei esztendő újszülöttjei közül az Állami Biztosító AB-bébijét. A biztosítónál újév hajnalán nulla és 1 óra között 20 újszülöttet jelentettek be: hat kisbabát Budapestről és tizennégyet vidékről. A csecsemők közül 1 volt fiú és 5 lány. 1984 budapesti ÁB-bébije Závori Zoltán Lajos lett. A vidékiek közül a sorsolás a bólyi Reisz Juditnak kedvezett, aki a mohácsi kórházban született. Az AB-bébiknek a korábbi 20 ezer forint helyett 40-40 ezer forint névértékű életbiztosítási kötvénnyel kedveskedett az Állami Biztosító.

Az új év alkalmából vezető testületek és politikusok világszerte kifejtették álláspontjukat az időszerű nemzetközi kérdésekről. Az üzenetekben a világpolitika eseményei mellett nagy teret kaptak a gazdasági kérdések is.

A szovjet néphez intézett, hagyományos újévi üdvözletükben a szovjet vezető testületek megállapítják: a szovjet emberek optimizmussal, reménnyel köszöntik az új esztendőt. Az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa egyben köszönetüket nyilvánítják mindazoknak, akik önfeláldozó munkájukkal járulnak hozzá az ország anyagi és szellemi gyarapodásához.

Az amerikai kormány bel- és külpolitikáját értékelő rádióbeszédében Ronald Reagan elnök az 1983-as esztendőről szólva a gazdasági fellendülést emelte ki, amely, szerinte, az elmúlt húsz év legerősebb gazdasági fellendülése volt. Elsősorban a kamatlábak csökkenését és az infláció gyengülését említette pozitívumként. Libanonnal kapcsolatban az amerikai elnök kijelentette: a Közel-Keleten a békéhez vezető út „hosszú és nehéz”.

Támogatásáról biztosította az eurorakéták telepítését Francois Mitterrand francia elnök a kormány kül- és belpolitikai tevékenységét elemző beszédében. Kijelentette, hogy Franciaország nem vonja ki csapatait sem Csádból, sem Libanonból addig, ameddig az ottani belső konfliktusok nem oldódnak meg.

Margaret Thatcher brit miniszterelnök újévi üzenetében kifejtette, hogy szerinte az ország „jó úton jár”, amit eddig elért - élen az infláció letörésével - „csak kezdete Nagy-Britannia megújulásának”.

Helmut Kohl nyugatnémet kancellár újévi rádió- és televíziós üzenetében megígérte, hogy kormánya minden lehetséges alkalmat kihasznál arra, hogy fönntartsa a Kelet és a Nyugat közötti együttműködést. Ugyanakkor az eurorakéta-telepítés megkezdéséért a kancellár a Szovjetunióra próbálta hárítani a felelősséget.

„Általános és ellenőrzött” leszerelés szükségességét hangoztatta Alessandro Pertini olasz köztársasági elnök a központi televízióban elmondott újévi köszöntőjében. Libanonról szólva Pertini határozottan fellépett az ellen, hogy a négyhatalmi erők keretében a Libanonban állomásozó olasz kontingens háborúba keveredjen.

Japán politikai nagyhatalom akar lenni, s e célkitűzés megvalósításához békére, belpolitikai stabilitásra és gazdasági erőre van szükség - hangoztatta az új év első napján tartott sajtóértekezletén Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnök. Nakaszone aggodalmának adott hangot a kelet-nyugati kapcsolatok helyzete miatt, s a feszültség csökkentése érdekében szovjet-amerikai csúcstalálkozót sürgetett.

Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök újévi üzenetében fölszólította a nyugati országokat: fogadják el a szocialista országokkal való békés együttélés elvét. A béke azonban nem azt jelenti, hogy a világ minden népének át kell vennie a Nyugat eszméit és életmódját - hangsúlyozta Trudeau. Egy nukleáris háború vereséget hozna mindkét félre - mondotta.

II. János Pál pápa a Szent Péter-bazilikában a 17. békevilágnap alkalmából elmondott miséjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a leszerelési tárgyalások megszakadása radikálisan megosztotta a Keletet és Nyugatot. Kijelentette, hogy a római katolikus egyház támogat minden személyt és csoportot, aki, illetve amely a béke megőrzésére törekszik.

Január 1-ére virradó éjjel indítható állapotba hozták a Nagy-Britanniába telepített 16 amerikai szárnyas rakétát. Hivatalos megfogalmazás szerint ez annyit jelent, hogy „nukleáris támadás esetén” az amerikai légierő a London melletti Greenham Common- ból útnak indíthatja ezeket a nukleáris eszközöket. A tizenhat szárnyasrakéta az első, brit földre telepített hányada annak a 160, hasonló típusú fegyvernek, amelyet a tervezett 572-ből ebben az országban fognak elhelyezni - feltéve, hogy nem születik időközben idevágó fegyverzetkorlátozási megállapodás. A bejelentés hírére nagyszabású tüntetést tartottak brit békeharcosok a Greenham Common-i rakétabázisnál. A támaszpont körül létesített táborokban lakó nők léggömböket eresztettek fel, amelyekhez leszerelést követelő feliratokat erősítettek.

Az esztendő első napján Olaszország több nagyvárosában egyházi szervezetek szólították utcára az eurorakéták ellen tüntetőket. Milánóban, Velencében és másutt került sor fáklyás felvonulásra. A római békemenet, melyet a Pax Christi nevű katolikus szervezet, valamint szerzetescsoportok kezdeményeztek, aláírásgyűjtést indított el. Az aláírók leszögezik, hogy nem tartanak igényt a nukleáris fegyverek védelmére, vagyis arra, amire hivatkozva a parlament hozzájárult az amerikai fegyverek befogadásához.

Az új év első napján ünnepelte Kuba a forradalom győzelmének 25. évfordulóját. A központi rendezvénynek Santiago de Cuba adott otthont, ahová 1959. január 1-én Fidel Castróval az élén bevonultak a felkelő seregek első egységei. A negyedszázados évfordulót köszöntő központi ünnepség szónoka, Fidel Castro elemezte Latin-Amerika első szocialista államának 25 éves eredményeit. Az ipar, a negyedszázados átlagot mérve, évi 4,7 százalékos töretlen fejlődést mutat abban az országban, amelyben - a cukortermelést leszámítva - korábban semmiféle ipari tevékenység nem folyt. Castro kiemelte az egészségügy és az oktatás területén elért eredményeket is. A gazdaságban elért sikerek szoros kapcsolatban vannak a szocialista országokkal kialakított gyümölcsöző együttműködéssel; Kuba kereskedelmi forgalmának 80 százaléka már velük bonyolódik le.

A Kubai KP első titkára kiemelte, hogy az eredmények még meggyőzőbbek lehettek volna, ha Kuba az Egyesült Államok állandó fenyegetése, a politikai és gazdasági blokád miatt nem kényszerül hatalmas anyagi erőket fordítani védelmi célokra. Castro az amerikai kormányzatot tette felelőssé a nemzetközi helyzet feszültté válásáért, és hangsúlyozta, hogy a katonai erőegyensúly megbontására tett amerikai kísérletekre határozott választ kell adni.

Kuba soha, egy pillanatra sem szűnt meg a béke védelmezője lenni, s nem utasította vissza a feszültség enyhítésére hivatott tárgyalásokat. A béke azonban oszthatatlan, nem fér meg az imperializmus agressziós törekvéseivel, s ezért mindaddig folytatni kell a harcot, amíg az imperialista körök, s mindenekelőtt az Egyesült Államok rá nem kényszerül a szocialista világrendszerrel való békés együttélésre - mutatott rá beszédében Fidel Castro.

Heves harcok zajlottak le a Nicaragua északi határvidékén Hondurasból behatolt ellenforradalmárok és a sandinista népi hadsereg egységei között. Egy managuai szóvivő szerint a harcokban 40 ellenforradalmár és 25 kormánykatona vesztette életét. A nicaraguai kormány bejelentette, hogy az ország északi megyéiben a hét végén kétezer, Hondurasból behatolt ellenforradalmár indított újabb támadásokat a határvidék települései és létesítményei ellen. A kormány megítélése szerint hondurasi támaszpontokon mintegy tízezer ellenforradalmár tartózkodik.

Nicaraguába látogatott Adolfo Pérez Esqwivel Nobel-békedíjas argentin személyiség, az emberi jogok ismert harcosa. Újságírók előtt kifejtette, hogy Közép-Amerika békéjének megteremtését az amerikai furkósbot-politika akadályozza. Kijelentette, hogy a béke csak a külföldi beavatkozás beszüntetésével érhető el, és ezzel összefüggésben sürgette a Hondurasba és Salvadorba küldött amerikai katonai tanácsadók azonnali visszahívását.

Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium döntése alapján az AT&T (American Telephone and Telegraph Company) céget, amelyik akkor a világ legnagyobb telekommunikációs és távközlési vállalata, a monopolellenes törvény alapján 24 önálló részre darabolták.

A lépés különösebben nem viselte meg a cégcsoportot. Az újonnan létrejött vállalatokból (Baby Bell-ek) három azonnal megalapította az SBC Communicationst, amely később felvásárolta a korábbi anyavállalatot, sőt, szinte az összes többi, előzőleg létrejött céget. A Forbes szerint 2010-ben az AT&T a 7. legnagyobb vállalat volt az Amerikai Egyesült Államokban a teljes bevétel alapján, és a 4. legnagyobb nem olajcég. Az AT&T-nek manapság világszerte több mint egymillió alkalmazottja és több mint százmillió előfizetője van. Az akkor döntés egy nyolc éven át tartó peres folyamat végeredménye volt. Az Egyesült Államok kormánya, cserébe, hogy a cég szinte szó nélkül belement az ügyletbe, engedélyezte, hogy a cégcsoport a számítástechnikai iparág felé nyithasson. Ennek eredményképpen a későbbiekben olyan cégekben is részesedést szerezhettek, mint az Olivetti, az Oracle, a Lucent Technologies, illetve az Alcatel nem mobil üzletága.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_at_t.jpgA cég logója

január 2.

Az új esztendő első munkanapján több vállalatnál, gyárban és üzemben évindító munkásgyűlést tartottak a műszakok kezdetekor, illetve váltásakor. A vállalatok vezetői értékelték a múlt évi gazdálkodást, ismertették az idei legfontosabb feladatokat. Szinte mindegyik helyszínen elhangzott: 1984-ben a követelmények tovább növekednek, a külpiacok megtartásáért, újak megszerzéséért még keményebben kell dolgozni, a feladatok azonban jó irányítással és szervezéssel, a kollektívák - elsősorban a szocialista brigádok - összehangolt munkájával teljesíthetők.

A bányászatban több vállalatnál is tartottak munkásgyűlést. A Tatabányai Szénbányák ezer dolgozója vett részt a város sportcsarnokában rendezett gyűlésen. A vállalat vezetői elmondták, hogy a múlt évihez hasonló mennyiségű szén és brikett termelését tervezik; a széntermelésnek csaknem a felét az új nagyegyházi és csordakúti bányaüzemekből várják, mert a régi aknák szén vagyon a alaposan megfogyatkozott. A Veszprémi Szénbányák üzemeiben rendezett munkásgyűléseken arról szóltak, hogy 1984-ben majdnem 30 kilométer hosszú vágatot hajtanak ki, és fokozzák a páncélpajzsok beépítését. Az ajkai medencében gépesítik a negyedik frontfejtést, Várpalotán növelik a meddőanyag-leválasztás arányát. A Borsodi Szénbányák bükkaljai üzemében pedig elhangzott, hogy 420 ezer tonna szenet akarnak az idén termelni, százezer tonnával többet, mint a múlt évben.

A gépipari vállalatoknál elsősorban az export fokozásának módjait vizsgálták. A Videoton munkásgyűlésén elmondták, hogy 820 millió forintot költenek az idén műszaki fejlesztésre, mert termékeikkel csak úgy maradhatnak versenyképesek, ha a modern technológiákkal és eljárásokkal lépést tartanak. Az idén gyártmányaik fele olyan számítástechnikai berendezés lesz, amelyek keresettek és kelendőek külföldön. A gyár újdonságai között szerepel a képújság vételére is alkalmas színes televíziókészülék.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_videoton_munkasgyules.jpgA Videoton munkásgyűlésén ismertetik az idei tervet

A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár munkásgyűlésén elmondták, hogy 1984-ben több mint 222 ezer tűzhelyet állítanak elő, és saját öntvényszükségleteiken kívül több ezer tonnát eladásra is készítenek, ily módon is növelve a vállalat bevételét. A Magyar Gördülőcsapágy Művek munkásgyűlésén arról szóltak, hogy gyorsítják a termékszerkezetváltást, s az év során húsz új csapágytípust fejlesztenek ki. A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár vezetői elmondták, hogy az idén először túllépik az évi egymilliárd forintos termelési értéket. A szénhidrogéniparnak sok terméket szállítanak, s elsősorban az olajipari vállalatoknak most új, importpótló berendezéseket is készítenek.

Az építőiparban dolgozók közül sok százan vettek részt Budapesten, a XIII. kerületi pártbizottság nagytermében rendezett munkásgyűlésen. Az észak-budapesti közlekedési nagyberuházáson dolgozóknak az idén különösen az ütemtervek pontos betartására kell ügyelniük, hogy a legkisebb határidőcsúszás nélkül, az előre meghatározott munkamenetben készüljön el az Árpád-híd és a Flórián tér átépítése. Az Árpád-híd és a Flórián tér átépítését augusztus végére befejezik, s ekkor adják át a felújított Róbert Károly körutat. A metró Élmunkás tér és Árpád-híd közötti szakaszát a felszíni közlekedés teljes kiépítésével együtt októberben adják át.

A Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői az új év alkalmából jókívánságaikat fejezték ki Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének. Az Országházban Losonczi Pál fogadásán részt vett Gáspár Sándor, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnökei és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. A fogadás szívélyes légkörben zajlott le.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_diplomaciai_fogadas.jpgA vendégek egy csoportja a fogadáson

Légi csatákról számolt be mind az iráni, mind az iraki hírügynökség. Az iráni hadi jelentések szerint iráni repülőgépek heves támadást intéztek az iraki erők egyik rakétabázisa ellen. A jelentés hozzáfűzi, hogy az akciót végrehajtó gépek sértetlenül tértek vissza támaszpontjukra. Bagdadi jelentések ugyanakkor arról számoltak be, hogy az iraki légierő „közvetlen és hatékony” támadást intézett iráni tüzérségi állások ellen a front északi szakaszán. A közlemény szerint az iraki légvédelem megakadályozta, hogy két iráni gép behatolhasson az irakiak által ellenőrzött légtérbe a front déli részén. A bagdadi hadijelentés arról is hírt adott, hogy az iraki erők iráni állásokat támadtak a front déli és középső szakaszán, és 16 iráni katonát megöltek.

január 3.

Folytatódtak az évindító munkásgyűlések. A Dunai Vasmű leányvállalatává alakult át a Lőrinci Hengermű, amely eddig a Dunai Vasmű gyára volt. Ezt Szabó Ferenc, a DV vezérigazgatója munkásgyűlésen jelentette be. A leányvállalat létrejöttét új vállalkozási formának tekintik a vasmű vezetői. Mint anyavállalat, biztosítják az indításhoz a feltételeket, a termeléshez az anyagokat. A Lőrinci Hengermű ezentúl önálló kereskedelempolitikát folytat, így a korábbinál rugalmasabban alkalmazkodhat a piaci igényekhez. Legfontosabb feladatuk, hogy eleget tegyenek az ipar durvalemez-igényének. Az idén több mint 150 ezer tonna terméket készítenek majd, ebből húszezret a konvertibilis elszámolású piacra exportálnak. A szervezettebb, rugalmasabb és jobb minőségű munka eredményeként az átlagosnál nagyobb keresetnövekedésre számíthatnak az ott dolgozók. Munkásgyűlésen értékelték a gödöllői Ganz Árammérőgyár dolgozói az elmúlt évi terv teljesítését, s egyben áttekintették az 1984-es feladatokat. Mint elhangzott, előreléptek a gyártmányfejlesztésben, s idén az elképzelések szerint 35 millió forintot fordítanak gépek és berendezések vásárlására.

A Magyar Légiközlekedési Vállalat csatlakozott a légitársaságok nemzetközi szervezetéhez (IATA), annak 125. tagjaként. A szervezethez való csatlakozás egyben azt jelenti, hogy ezentúl a magyar légitársaság részt vehet a légi közlekedési ágazatra vonatkozó nemzetközi szabványok kidolgozásában, s szavazati joga van a vonal- hálózatán meghirdetett díjtételek egyeztetésében. Az IATA-tagság több külföldi piacon jobb kereskedelmi és bevételi lehetőségek kialakítását teszi lehetővé, szolgálja továbbá a szakmai információ bővítését.

A szilveszter esti vonatrobbantást az AFP-hez érkezett telefonhívások szerint egy Fegyveres Harc elnevezésű szervezet vállalta magára. Korábban pedig egy Iszlám Szent Háború nevű csoport jelentkezett. Rendőri körökben fenntartással fogadják a bejelentéseket. Az AFP-hez telefonáló ismeretlen személyek szerint a francia légierő libanoni akcióját akarták megbosszulni a merénylettel. Más források szerint az ügy hátterében a Carlos nevű terroristát kell keresni, aki eddig ismert merényletein kívül 1982-ben egy expresszen követett el robbantást. A véres robbantások hatására bizonyos merényletpánik figyelhető meg. A vasúti rendőrség idomított kutyákkal vizsgálja át a legfontosabb vonatok utasainak poggyászait. A betanított állatok ugyanis mindenféle lőporszagra érzékenyek, és jelzik, ha ilyet találnak.

Rauf Denktas, a kizárólag Ankara által elismert „Észak-ciprusi Török Köztársaság” elnöke, egy sor javaslattal fordult a Ciprusi Köztársaság kormányához. Előfeltételül azt szabta, hogy a nicosiai kormány ismerje el a sziget török csapatok által megszállva tartott északi részén létrejött „köztársaság” függetlenségét. Denktas felajánlotta, hogy a törökök visszaadják a korábbi görög lakosoknak Famagusta üdülőváros nagy részét, valamint újra megnyitják a nicosiai repülőteret. Ezek a területek - hangsúlyozottan ideiglenes jelleggel - ENSZ-felügyelet alá kerülnének. A ciprusi törökök vezetője ezenkívül vegyes bizottság létrehozását javasolta az eltűnt személyek felkutatására. Azt indítványozta, hogy ebbe a munkába a Nemzetközi Vöröskeresztet is vonják be. A javaslatokat Denktas „a jóindulat jelének” nevezte, ciprusi görög részről viszont nyomban emlékeztettek arra, hogy lényegében semmi új nincs bennük. Mindazonáltal Kiprianu elnök a Denktas-javaslatok ismertetése után összehívta tanácsadó testületét a török kezdeményezés megvitatására. A Ciprusi Köztársaság a szigetállam egységének helyreállítására törekszik, és Denktasék „államát” szakadár képződménynek tartja.

Délelőtt a szíriai ellenőrzés alatt álló libanoni területeket bombázta az izraeli légierő a Bejrúttól 25 kilométerre fekvő Bhamdun városban. Egy izraeli katonai szóvivő szerint két épület, az Arafat-ellenes palesztin lázadók bázisa volt a légitámadás célpontja. A földi légelhárítás tüzet nyitott a támadásban részt vevő négy vadászbombázóra, de azok sértetlenül tértek vissza támaszpontjukra. Az áldozatok száma egyelőre nem ismeretes. A második támadó hullám három órával később követte az első bombázást, amelynek - az akció sikeréről és az okozott súlyos károkról szóló izraeli jelentésekkel szemben - damaszkuszi tájékoztatás szerint csak négy polgári sebesültje volt.

Bejrúti sajtóértesülések szerint a libanoni polgárháborús ellenfelek, egyfelől a libanoni hadsereg és a falangista milíciák, másfelől a Nemzeti Megmentési Front és az Amal nevű síita szervezet vezetői jóváhagyták a szaúd-arábiai közvetítéssel véglegesített biztonsági tervet, amelynek a bejelentése a közeli napokban, de legkésőbb a szíriai, a szaúd-arábiai és a libanoni külügyminiszter e hét végére jelzett rijadi találkozóján várható.

Egy motorkerékpáros fegyveres Bejrútban életveszélyesen megsebesítette a francia konzulátus francia állampolgárságú gépkocsivezetőjét.

Szíriából érkezett jelentés szerint Damaszkuszban szabadon bocsátották az egy hónapja szíriai fogságba esett Robert Goodman amerikai pilótát. Goodman repülőgépét akkor lőtte le a légvédelem, amikor az a Libanonban állomásozó szíriai csapatok állásait bombázta. A pilóta érdekében Jesse Jackson, elnökjelöltségre pályázó amerikai politikus járt közben Asszad szíriai államfőnél.

Az Egyesült Államok mindaddig folytatja felderítő repüléseit Libanon felett, amíg a nyugati négyhatalmi erőkben részt vevő csapatait támadások érik - jelentette be Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője. A bejelentésre Robert Goodman amerikai repülőhadnagy szabadon bocsátását követően került sor. A Pentagon szóvivője hangoztatta: nincs tudomása arról, hogy a pilóta szabadon bocsátása fejében az Egyesült Államok bármiféle engedményt tett volna Szíriának.

Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár üdvözölte az amerikai pilóta szabadon bocsátását és kifejezte reményét, hogy a lépés a megértés és az együttműködés előfutára lesz a térségben.

Mohamed Buhari tábornok, Nigéria új katonai vezetője harcot hirdetett a korrupció ellen. Magas rangú tisztviselők és politikai tanácsadók előtt mondott beszédében azzal fenyegette meg a csaló és korrupt állami alkalmazottakat, hogy bírósági eljárás nélkül börtönbe zárják őket. A tábornok katonákat küldött ki a piacokra, hogy megkíséreljék az árusokat portékáik árának csökkentésére kényszeríteni. Mint az várható volt, a kísérlet nem bizonyult sikeresnek, mert a kiskereskedők inkább bezárták boltjaikat, kiürítették pultjaikat, és hazamentek. Lagosban, az ország fővárosában nyugodt a helyzet. Katonai járőrök cirkálnak az utcákon, minden járművet átvizsgálnak. Katonák őrzik a fontosabb kormányhivatalokat.

Megbilincselve szállították Shehu Shagarit, a megbuktatott nigériai elnököt Kadunából Lagosba reggel egy katonai repülőgép fedélzetén. A hírt az angol rádió közölte a NAN nigériai hírügynökség híre alapján. A NAN szerint Shagarit múlt szombat óta Kadunában tartották fogva, miután Abujában őrizetbe vették. Egy szemtanú szerint Shagarit katonai őrizettel szállították ismeretlen helyre a lagosi repülőtérről.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_nigeria_buhari_saghari.jpgMohamed Buhari tábornok, Nigéria új katonai vezetője és Shehu Shagari, a megbuktatott elnök - Buhari a puccsot követő napon törlesztette államadósságainak nagy részét

A nicaraguai ellenforradalmárok egyik repülőgépe rakétatámadást intézett Puerto Sandino, az ország legjelentősebb olajkikötője ellen - jelentette be a nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium. A légitámadás után a kikötőváros közelében fegyveresek motorcsónakokról tüzet nyitottak egy nicaraguai halászhajóra. A rakétatámadás nem okozott károkat, a halászhajón azonban egy ember életét vesztette. A nicaraguai hadihajók üldözőbe vették a támadókat, de azoknak sikerült elmenekülniük. A nemzetvédelmi minisztérium azt is bejelentette, hogy a nicaraguai kormánycsapatok visszaverték az ellenforradalmároknak az ország északi részén indított támadását. A térségben az ellenforradalmi erők egy hónapja próbálkoznak azzal, hogy ellenőrzésük alá vonják a határ menti területeket.

január 4.

Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese a magyar-kubai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság XII. ülésszakára küldöttség élén Kubába utazott. Marjai József - útban Kuba felé - Madridban tárgyalt Alfonso Guerra spanyol miniszterelnök-helyettessel. A szívélyes légkörű találkozón áttekintették a két ország kapcsolatát. Hangsúlyozták, hogy mindkét kormány törekszik a magyar-spanyol kapcsolatok széles körű fejlesztésére, különösen a gazdasági együttműködés területén. Kölcsönösen kifejtették az erre vonatkozó elképzeléseiket. A megbeszélésen jelen volt Dóczé Kálmán, hazánk madridi nagykövete.

Andrej Gromiko, a szovjet minisztertanács elnökének első helyettese, külügyminiszter Moszkvában megbeszélést folytatott Oskar Fischerrel, az NDK külügyminiszterével, aki a szovjet kormány meghívására tartózkodik Moszkvában. Az elvtársi, szívélyes légkörben megtartott megbeszélésen a felek véleményt cseréltek a Szovjetunió és az NDK kapcsolatainak továbbfejlesztéséről, valamint a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről, különös figyelmet szentelve az európai biztonság ügyének.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_szovjet_ndk_targyalasok.jpgA két küldöttség a tárgyalóasztalnál

Gromiko időszerű nemzetközi kérdésekről szólva megállapította, hogy a mostani veszélyes feszültség oka elsősorban Washington világuralomra törekvő politikája. Az európai helyzet jelentősen kiéleződött annak következtében, hogy az Egyesült Államok hozzálátott új rakétáinak nyugat-európai telepítéséhez, és ezzel megszakította a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverzetekről szóló szovjet-amerikai tárgyalásokat.

Oskar Fischer válaszában kiemelte: az NDK maradéktalanul támogatja Jurij Andropov 1983. november 24-i nyilatkozatát. Az NDK a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal vállvetve minden tőle telhetőt megtesz a szocialista közösség gazdasági erejének, védelmi képességének és egységének szilárdítása érdekében. Az NDK külügyminisztere hangsúlyozta: a Szovjetunió és az NDK együttesen, következetesen megvalósítja az Erich Honecker és Jurij Andropov által tavaly májusban, az NDK párt- és kormányküldöttsége moszkvai látogatásakor aláírt megállapodásokat.

Reggel - 24 órán belül másodszor - ismét szíriai ellenőrzés alatt álló libanoni területeket támadott az izraeli légierő. A támadásban részt vevő 16 repülőgép az iráni forradalmi gárdistákkal együttműködő síita szervezet, az Iszlám Amal bázisait bombázta a kelet-libanoni Bekaa-völgyben, Baalbek térségében. Izraeli közlés szerint a vadászbombázók feladatuk teljesítése után sértetlenül tértek vissza támaszpontjukra. Mint ismeretes, Washingtonban, Párizsban és Tel-Avivban az Iszlám Amalt vádolták az amerikai és a francia csapatok bejrúti szálláshelye, illetve az izraeli megszálló hadsereg tyri főhadiszállása ellen elkövetett öngyilkos bombamerényletek előkészítésével. A nap folyamán a mentési munkálatok előrehaladtával állandóan emelkedett a kelet-libanoni Baalbek térségében végrehajtott izraeli légitámadás áldozatainak száma. Nabih Berri, az Amal nevű síita szervezet vezetője közölte, hogy nem végleges adatok szerint csaknem százan vesztették életüket, s több mint háromszáz sebesültet szállítottak kórházba.

Reagan elnök délelőtt a Fehér Házban fogadta Jesse Jackson néger lelkészt, a demokraták egyik elnökjelöltjét és Robert Goodman repülőhadnagyot, akit Szíria Jackson közbenjárására és az amerikai nép iránti jóindulat jeleként szabadon bocsátott hadifogságából. A fogadáson az elnök igennel válaszolt arra a kérdésre, adott esetben találkozna-e Hafez Asszad szíriai elnökkel.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_robert_goodman_ronald_reagan_jesse_jackson.jpgA Fehér Házi fogadáson Robert Goodman, Ronald Reagan és Jesse Jackson

Reagan előzőleg „határtalan örömmel” üdvözölte Goodman szabadon bocsátását, és közölte, hogy levelet írt Hafez Asszad szíriai elnöknek. Levelében köszönetét fejezte ki a szíriai kormányzat humánus cselekedetéért, és egyben „a közel-keleti helyzet békés rendezéséhez vezető utak keresésére” szólította fel Asszadot. Bár a Fehér Ház ilyenformán most „jó képet vág a dologhoz”, és minden módon azt sugallja, hogy Jackson lelkész Washington jóváhagyásával és Paganelli damaszkuszi nagykövet közreműködésével cselekedett, Reagan részéről csupán ügyes taktikaváltás történt. Az elnök néhány nappal ezelőtt még Jackson telefonhívását sem volt hajlandó elfogadni, hogy még a látszatát is elkerülje a küldetés jóváhagyásának. A Fehér Ház ügyesen végrehajtott pálfordulása azonban nem csupán Jacksonnak szól. Reagan a hét elején közel-keleti tanácsadóival is tárgyalt, és tőlük sem hallhatott jó híreket saját közel-keleti elképzeléseinek realitását illetően. Jackson sikere csak aláhúzta Washington katonai felügyeletet erőltető és gyakorlatilag háborús konfliktusba torkolló diplomáciájának teljes kudarcát a térségben.

Az akkor 29 éves Bobby Goodman hadnagy 1978-ban végzett az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiáján.  A haditengerészet légierejének navigátoraként kezdett repülőtisztet 1983. december 4-én lőtték le Libanon felett. A sikeres katapultálása után harminc napig tartották fogságban. Szabadonbocsájtásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Jackson tiszteletes, a demokraták akkori elnökjelöltje, aki a színesbőrűek legnagyobb polgári aktivistája volt akkoriban. Goodman 1983 októberében a USS John F. Kennedy anyahajóval érkezett az Indiai-óceáni térségbe, innen vezényelték át a legénységet a Földközi-tengerre, miután egy öngyilkos bombatámadás közel 300 tengerészgyalogos halálát okozta Bejrútban. December 4-én, járőrözés közben, találat érte gépét. Vagy egy Sztrela-2, első generációs, vállról indítható, szovjet hordozható kis hatómagasságú légvédelmi rakétarendszer, vagy egy Sztrela-1, páncélozott járműre telepített, kis hatómagasságú önjáró légvédelmi rakétarendszer találata érte F-16-ának egyik hajtóművét. A gép ettől még manőverezhető maradt volna, de a rajtalévő bombák súlyától - idő nem volt megszabadulni tőlük - irányíthatatlanná vált, ezért a pilóta katapultálni kényszerült.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_robert_goodman.jpgGoodman hadnagy a fogságba esésekor az őt elszállító kocsi hátsó ülésén egy szíriai katona őrizetében

Bobby Goodman élete, valószínűleg, leglazább 30 napját tölthette a hadifogságban. Jól tartották, nem vallatták, nem kínozták. Az Asszad-kormánynak a legnagyobb fejtörést a jelenléte és hadifogsága okozta, hiszen nem volt vele semmilyen céljuk. Valószínűleg megváltás volt Szíriának, mikor, végre, megszabadulhattak tőle. Fogsága alatt szabadon látogatható volt, számos nyugat-európai országot képviselő diplomáciai testület tagja bármikor tiszteletét tehette nála, a bejrúti amerikai nagykövet, Robert Paganelli karácsonyra vacsorát is vihetett neki. Szabadonbocsájtása után Goodman azonnal visszatért a légierőhöz és szolgálatba állt. 1991-ben részt vett az Öböl-háborúban, majd 1995-ben ezredesként vonult nyugállományba.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_robert_goodman_jesse_jackson.jpgJackson és Goodman 2014-ben, a szabadulás harmincadik évfordulóján

Goodman 2020-ban 68, Jackson 78 évesek. Bár minden esélye megvolt rá, nem Jackson lett az első színesbőrű amerikai elnök. A mai napig összejárnak és tartják a kapcsolatot. Fekete polgárjogi aktivistaként vesznek részt az Egyesült Államok közéletében.

Argentínában továbbfolytatódik az 1976 óta tisztázatlan körülmények között meghalt, majd titokban, hozzátartozóik tudta nélkül eltemetett személyek holttesteinek exhumálása. Feltételezik, hogy a halottak személyazonosságának megállapításával számos eltűnt személy sorsára derül majd fény, és a halálukért felelősöket is megtalálják. A legutóbbi exhumálások során az egyik Buenos Aires-i temetőben ruhadarabjairól azonosították Oscar Smith-nek, az elektroipari munkások szakszervezete főtitkárának holttestét. A szakszervezeti vezetőt 1977 februárjában rabolták el és azóta nyoma veszett. Az utóbbi napokban több tucat titokban eltemetett személy sírjára bukkantak Buenos Airesben, de több vidéki város hatóságai is jelezték, hogy temetőikben ismeretlen, jegyzékbe nem vett sírok vannak.

január 5.

A Minisztertanács áttekintette a fogyasztói szolgáltatások szervezeti korszerűsítésének helyzetét. Megállapította, hogy az eddig végrehajtott szervezet-korszerűsítési intézkedések eredményesek voltak. Ugyanakkor kötelezte az illetékeseket a fogyasztási szolgáltatások szervezeti korszerűsítésének meggyorsítására, hatékonyabb segítésére. A kormány két energiaellátást érintő kérdésben fogadott el rendeletet. Jóváhagyta a helyi jelentőségű földgázforrások hasznosítását előmozdító jogi szabályozást. Intézkedett az alapellátás feletti villamosenergia-igények gyorsabb kielégítése végett közületi, illetve lakossági hálózatfejlesztési hozzájárulás bevezetéséről, s megállapította ennek mértékét. A kormány áttekintette az országgyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatokat. Kötelezte a minisztériumokat és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az indítványok megvalósításának lehetőségeit, és az eredményről tájékoztassák az országgyűlés elnökét, valamint a javaslatokat tevő képviselőket.

Az Elnöki Tanács Straub F. Brúnó kétszeres Kossuth-díjas akadémikusnak, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézete igazgatójának, kiemelkedő tudományos munkássága, valamint közéleti tevékenysége elismeréséül, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendjét adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Tétényi Pál, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezetője és Pál Lénárd, a Magyar Tudományos Akadémia fő. titkára.

Kubai-magyar tárgyalások kezdődnek Havannában. Marjai József miniszterelnök-helyettes csütörtökön a karibi szigetország fővárosába érkezett, ahol José Ramón Fernández kubai miniszterelnök-helyettes meghívására részt vesz a magyar-kubai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság soron következő, 12. ülésszakán. A mostani tanácskozáson áttekintik a két ország árucsere-forgalmának, a kormányközi egyezmények és megállapodások keretében folyó együttműködésnek, valamint műszaki-tudományos kapcsolatainak fejlődését az előző ülésszak óta eltelt időszakban, és meghatározzák továbbfejlesztésük irányait. A bizottság megvizsgálja a kölcsönös áruszállítások bővítésének lehetőségeit. Foglalkoznak az Ikarus autóbuszok kubai összeszerelésével és a szigetország tömegközlekedésének szervezését érintő kérdésekkel. Áttekintik a két ország együttműködésének eredményeit a KGST-összefogással megvalósuló programokban.

Túlnyomórészt polgári áldozatokat követelt a kelet-libanoni Baalbek térségében végrehajtott tegnapi izraeli légitámadás, amelyet a haladó sajtóval összhangban tömegmészárlásnak minősítettek a síita vallási-politikai vezetők. Még mindig nem végleges adatok szerint több mint száz a halottak és legalább négyszáz a sebesültek száma - elpusztult sok lakóház, egy-egy mecset, iskola és orvosi rendelő. A sebesültek között 150 iskolás gyerek van. Az áldozatok számát növelte, hogy a légitámadás második hulláma a mentési munkálatokban részt vevő polgári lakosokat érte. A bejrúti és a baalbeki síita vezetők az Egyesült Államokat tették felelőssé az 1982-es libanoni hadjárat óta legsúlyosabb áldozatokat követelő izraeli támadásért. Az ellenzéki nemzeti megmentési front csütörtökre országos gyászt hirdetett. Az Asz-Szafir című lap határozott kezdeményezést követelt a libanoni kormánytól Izraellel szemben.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_balbeeki_bombazas.jpgBaalbek egyik lerombolt utcája a bombatámadás után 

Bejrúti sajtóelemzések szerint Izrael most a libanoni síitákat tekinti fő ellenségének, velük szemben alkalmazza a palesztin táborok módszeres bombázásának korábbi taktikáját, azt remélve, hogy a megtorló, megelőző támadások révén felszámolhatja a fegyveres ellenállást a síita többségű, megszállt Dél-Libanonban. Safik el-Vazzan libanoni miniszterelnök az izraeli agressziót elítélve rámutatott, hogy az effajta légitámadások nem szavatolják az izraeli Galilea biztonságát.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa este összeült, hogy megvitassa a Dél-afrikai Köztársaság Angola elleni agressziója következtében kialakult helyzetet. Az angolai és a dél-afrikai delegátus felszólalásából kiderült, hogy továbbra sincs egyetértés a két ország között a Pretoria által korábban javasolt tűzszünet feltételeit illetően. Mint ismeretes, a Biztonsági Tanács összehívását Angola kérte, mivel az utóbbi hetekben a dél-afrikai csapatok fokozták támadó cselekményeiket Angola déli területei ellen. A Biztonsági Tanács már decemberben is foglalkozott a kérdéssel. Elisio de Figueiredo, Angola állandó ENSZ-képviselője az ülésen elhangzott felszólalásában bejelentette: a közelmúlt napokban a pretoriai rendszer haderői fokozták hadműveleteiket az angolai-namíbiai határtól több mint 200 kilométerre, lakott területeket, iskolákat, kórházakat bombáztak. Kurt von Schirnding, a pretoriai rezsim képviselője beszédében elutasította a tűzszünettel kapcsolatos angolai feltételeket. Mint ismeretes, az angolai elnök Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkárhoz intézett és egy nappal korábban nyilvánosságra hozott levelében jelezte: Angola kész elfogadni a harmincnapos tűzszünetet a dél-afrikai kormánnyal, de csak abban az esetben, ha Pretoria kivonja csapatait Dél-Angolából, és a tűzszünet életbe léptetése után hozzákezd a namíbiai kérdés rendezéséhez. Dél-Afrika képviselője kijelentette, hogy a namíbiai rendezést össze kell kötni a kubai csapatok Angolából való távozásának a kérdésével.

Angola nemzetvédelmi minisztériuma közölte, hogy a dél-afrikai csapatok, durván megsértve a nemzetközi jogot, vegyi fegyvereket, többek között idegbénító mérgeket alkalmaznak a Dél-Angolában folyó harcokban.

Súlyos harcok színtere volt az óév utolsó és az új év első napjaiban Nicaragua néhány, Hondurasszal szomszédos határkörzete. A legkeményebb összecsapásokra Nueva Segovia tartományban került sor, ahol az ellenforradalmárok néhány százfős egységei .már hetek óta garázdálkodnak. Az ellenforradalmi csoportosulások újabb támadást indítottak egy nicaraguai város ellen. Managuai közlemény szerint Honduras irányából érkezett naszádok és felségjelzés nélküli repülőgépek aknavetőikkel és rakétákkal tüzet nyitottak a Fonseca-öböl partján levő Potosi kikötőváros ellen. A támadás következtében megrongálódott a városon átvezető vasútvonal. A nicaraguai külügyminisztérium jegyzékben tiltakozott Hondurasnál az újabb provokáció miatt.

A venezuelai fővárosban a chilei politikai titkosrendőrség ügynökei megölték Hector Duvochel chilei emigránst. A tettesek a közvélemény és a helyi rendőrség megtévesztésére úgy hajtották végre a merényletet, hogy az közönséges; nem politikai jellegű bűnténynek tűnjék. A venezuelai hatóság által folytatott nyomozás viszont nyilvánvalóvá tette, hogy politikai gyilkosság történt. Az El Nációnál című venezuelai lap közölte: a chilei katonai kormányzat már hosszú ideje tervezte Duvochel fizikai megsemmisítését, és nemegyszer halállal fenyegette meg az emigráns politikust. Hector Duvochel Salvador Allende kormányzata idején tevékeny politikai szerepet játszott. Az Allende-kormányzat megdöntése után emigrációba kényszerült, színtársulatot szervezett és színielőadásokon leplezte le a chilei katonai diktatúrát, valamint külföldi támogatóit.

Santiagóban rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak Pinochet tábornok-diktátor rezidenciája, az elnöki palota körül - közölte az Orbe félhivatalos chilei hírügynökség. Első ízben került sor ilyen óvintézkedésre azóta, hogy Pinochet tábornok a puccs óráiban lerombolt Moneda-palota újjáépítése után, 1981-ben beköltözött az épületbe. A híradás szerint a biztonsági intézkedésekre „a nemzetközi helyzettel összefüggésben került sor”. Az Őrbe utalt arra, hogy a libanoni nemzetközi erők amerikai és francia kontingensét ért merényletek után Washingtonban is megerősítették a Fehér Ház és más hivatali épületek őrzését. A santiagói elnöki palota őrségének parancsnoka tagadta, hogy a chilei hatóságok bármiféle erőszakos cselekményre utaló fenyegetést kaptak volna. Mint emlékezetes, a múlt héten hírek terjedtek el arról, hogy Pinochet tábornok ellen merényletet követtek el. A tábornok személyesen cáfolta a hírt.

január 6.

Megkezdődtek a városavató ünnepi tanácsülések; Móron, Sümegen és Zalaszentgróton vehették át a település várossá nyilvánításáról szóló oklevelet. A három helység az Elnöki Tanács rendelete alapján viselheti január elsejétől a város címet.

Fejér megye legifjabb városa, Mór tanácsülésén részt vett Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke. A szőlőkultúrájáról s az utóbbi években iparáról is híres település fejlődését Káldi Béla városi tanácselnök idézte fel. Elmondta, hogy az utóbbi két évtizedben több mint 1400 lakás épült fel két lakótelepen, s megkezdték egy újabb, majdan félezer családnak otthont nyújtó lakónegyed kialakítását. A móri házak háromnegyed részében vezetékes ivóvíz van, kétharmadukat bekapcsolták a csatornahálózatba. A közoktatás, a kereskedelem és az egészségügy több olyan intézménnyel gyarapodott, amely a vonzáskörzet - a környező bányásztelepülések - ellátását is szolgálja.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_mori_unnepseg.jpgLosonczi Pál az ünnepségen átadja Káldi Béla tanácselnöknek a városalapító oklevelet

Sümegen, a Kisfaludy Művelődési Házban tartották az ünnepi nyilvános tanácsülést. A városi rang értékéről, a múlt hagyományainak megbecsüléséről, az alkotásban és a közösségi életben való megújulási készségről beszélt ünnepi köszöntőjében Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. A városi cím elnyerésében a nagyközség lakosai szereztek alapvető érdemeket - mondotta, hozzátéve: ez a rang arra kötelezi a sümegieket, hogy a település sajátos kultúrájának megőrzésére törekedjenek, előbbre lépjenek a közösségi és termelőmunkában. A városnak nagy szerepe van a környező települések életében is.

Zala megye ötödik városának, Zalaszentgrótnak az avató ünnepségén részt vett Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, aki meleg szavakkal köszöntötte a település lakosságát. A várossá nyilvánításról szóló oklevelet Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter adta át Ács László tanácselnöknek. A miniszter ünnepi beszédében kiemelte: a település városi címe kötelezettséggel is jár, feladata ezentúl, hogy segítse a környezetében levő huszonkét község fejlődését, ellátását.

Megkezdődtek a munkásőrök évzáró-évnyitó egységgyűlései; a következő hetekben - február 5-ig - tartják a hétvégi pihenőnapokon gyűléseiket az acélszürke egyenruhások. Az egységgyűléseken adják át az országos parancsnok által adományozott kollektív elismeréseket is. A Munkásőrség kiváló egysége címet, a vele járó vándorzászlót és Várhelyi György szobrászművész e kitüntetést jelképező Harcos út című szobrát ebben az évben a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett budapesti XIII. kerületi Killián György egység érdemelte ki magas színvonalú teljesítményével. A mátészalkai Rózsa Ferenc egység az országos parancsnok különdíját kapja a feladatainak kiemelkedő teljesítéséért.

Kambodzsa nemzeti ünnepén Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke üdvözlő táviratot küldött Phnom Penhbe Heng Samrinnak, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Kambodzsai Népköztársaság Államtanácsa elnökének és Chan Synek, a Kambodzsai Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének.

A kambodzsai nemzeti ünnep alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Chea Simet, a Kambodzsai Népköztársaság nemzetgyűlésének elnökét. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács, a Magyar Szolidaritási Bizottság, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Nők Országos Tanácsa ugyancsak táviratban köszöntötte kambodzsai partnerszervezetét.

A francia békemozgalom vezetősége levelet intézett a január közepén Stockholmban összeülő európai bizalomerősítő és leszerelési intézkedésekről tárgyaló konferencia részvevőihez. A levél hangsúlyozza, hogy a francia közvélemény nagy jelentőséget tulajdonít a konferenciának, mert az példamutató szerepet játszhat a jelenlegi nyugtalanító helyzetben, amikor megszakadtak a nukleáris fegyverekről folyó tárgyalások. A francia békemozgalom felhívja a francia kormányt, hogy mozdítsa elő a stockholmi konferencia sikerét.

A belga és holland atomfegyverellenes mozgalom képviselői februárban közös akciókat kezdenek el. Azt már elhatározták, hogy a tavasszal „élő láncot” alakítanak ki Florennes és Woensdrecht, a cirkáló rakétáknak kiszemelt belga és holland légi támaszpont között. Galand elismerte, hogy az atomfegyver-ellenes mozgalom új helyzettel áll szemben azután, hogy a belga parlament novemberben a rakéták telepítése mellett döntött (illetve felhatalmazta döntésre a kormányt), és a genfi tárgyalások megszakadtak.

Salvatore Pappalardo, palermói érsek, a legtekintélyesebbnek tartott olasz polgári újság, a Corriere della Sera pénteki számában aggodalmát fejezte ki az eurorakéták szicíliai telepítése miatt. Az állásfoglalás jelentőségét növeli, hogy olyan időpontban látott napvilágot, amikor erősödik a polémia a sziget katolikus papsága körében a comisói rakétabázist érintő püspöki felfogásról.

Valid Dzsumblatt, a libanoni drúzok vezetője elutasította azt a „biztonsági tervet”, amelynek értelmében egyes területek felett a bejrúti kormány hadserege venné át a különböző milíciáktól az ellenőrzést. Dzsumblatt Damaszkuszban kijelentette, hogy a libanoni hadsereg nem más, mint a falangisták és a Dzsemajel család kezében levő milícia. „Nem engedjük, hogy ez a had. sereg belépjen területünkre” - közölte a Haladó Szocialista Párt elnöke. Nem sokkal ezután Bejrútból a szíriai fővárosba érkezett, és tárgyalásokat kezdett Dzsumblattal Rafik Hariri szaúdi diplomata (aki közvetít a Libanonban egymással szemben álló csoportok között), valamint Nabih Berri, az Amal nevű síita mozgalom vezetője.

Az egyiptomi diplomácia igyekszik maga mellé állítani a Camp David-i paktum miatt tőle elhidegült arab kormányokat. A jelek szerint Kairó célja az is, hogy a palesztin belviszály miatt bűnbaknak kikiáltott Szíriát elszigetelje a konzervatív arab köröktől. Mint a kairói rádió pénteken jelentette, Kamui Hasszán Ali miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter megbélyegezte a libanoni Bekaa-völgy Baalbek városa ellen intézett izraeli terrortámadást, ami - mint egy nyilatkozatban Ali mondotta - óhatatlanul fokozza a gyűlölséget, és egyszersmind hátráltatja a rendezés kibontakozását. Egy másik nyilatkozatban Ali elégedetten nyugtázza az El-Fatah tuniszi nyilatkozatát, különösen azt, hogy a palesztin vezetés elismerte Egyiptomnak az Arafat-féle erők észak-libanoni elvonulásakor tanúsított pozitív magatartását. Ali - aki diplomáciai úton bekérette a tuniszi nyilatkozat szövegét - ugyanakkor láthatólag egyetért a szövegnek azzal a részével, amely felelősnek mond ki bizonyos arab országokat a palesztin sorok megbomlása miatt.

Hírügynökségi jelentések szerint az Egyesült Államok sokoldalú támogatását élvező ellenforradalmi csoportok újabb súlyos provokációt követtek el Nicaragua ellen. Hivatalos közlemény szerint Honduras irányából érkezett repülőgépek és rohamnaszádok - ezen a héten immár második ízben - tüzet nyitottak a Fonseca-öböl partján fekvő Potosi kikötővárosra. A támadásnak a polgári lakosok között halálos és sebesült áldozatai vannak, és anyagi károk keletkeztek.

Los Angelesi otthonában nyolcvanöt éves korában elhunyt László Ernő (Ernest Laszlo) világhírű, Oscar-díjas filmoperatőr. Olyan munkák fémjelzik pályafutását, mint a Houdini, a Logan futása, vagy az Airport.

január 7.

Az elmúlt huszonnégy órában a megszállt Dél-Libanon több településén is tüzet nyitottak a helyi lakosságra. A Nabatije közelében fekvő Dzsibsitben az izraeli megszállók egy embert megöltek, egyet pedig megsebesítettek. Tyr városában belelőttek a tömegbe. Szidónban szombaton az izraeli katonák páncélozott járműveikről kétszer tüzet nyitottak a járókelőkre, akik közül többen megsebesültek. A libanoni hazafias erők eközben több fegyveres akciót hajtottak végre a megszálló izraeli katonák ellen: Ajn-El-Delb közelében foglyul ejtettek egy hírszerző tisztet, néhány dél-libanoni városban rajtaütöttek járőralakulatokon.

Ki-kiújuló fegyveres összecsapások, tisztázatlan kérdések késleltetik a három hónapja vajúdó libanoni biztonsági, csapatszétválasztási terv véglegesítését. Bejrútban általános csalódást keltett, hogy a diplomáciai testület vezetőit fogadó Amin Dzsemajel elnök adós maradt a tartós fegyvernyugvást ígérő program bejelentésével, és most már leghamarabb csak a szíriai, a szaúd-arábiai és a libanoni külügyminiszter vasárnapra jelzett rijádi találkozójától remélhető a megbékélési folyamat felújítása. Szombatra virradóra odáig fajult a tűzszünet megsértése a Suf-hegység déli vidékén, hogy a Haladó Szocialista Párt ultimátumot intézett a falangista milíciákhoz: ha nem hagynak fel Iklim Al-Harub falvainak ágyúzásával, a drúz tüzérség Kelet-Bejrútra és más falangista körzetekre mért ellencsapással vet véget a provokációknak. Szűk El-Garb és Halde térségében szintén kiújultak a harcok a kormányhadsereg és a drúz-szocialista erők között.

Abu Musza ezredes, az Arafat vezetése ellen lázadó El-Fatah-erők parancsnoka, akit a PFSZ legfelsőbb katonai tanácsa kizárt tagjai közül, damaszkuszi nyilatkozatában törvénytelennek nevezte az El-Fatah KB-ülésének tuniszi határozatait, valamint a PFSZ vb üléseit is, és személyében is támadta Jasszer Arafatot.

Eközben Abdusszalam Dzsallud, a líbiai forradalmi vezetőség tagja felszólította az El-Fatah Arafathoz hű erőit, hogy álljanak át a PFSZ vb elnökével szembefordult csoporthoz. Dzsallud „árulásnak” minősítette Arafat múlt év végi kairói útját, amelynek során fogadta őt Hoszni Mubarak egyiptomi elnök.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_abu_dzsihad_jasszer_arafat.jpgJasszer Arafat és helyettese, Haul Al Vazir (Abu Dzsihad)

Óvatos derűlátás és rendkívül nagy várakozás előzte meg a Contadora-csoport (Kolumbia, Mexikó, Panama, Venezuela) és az öt közép-amerikai ország (Costa Rica, Guatemala, Honduras, Nicaragua, Salvador) külügyminisztereinek szombaton kezdődött panamavárosi tárgyalásait. Oyden Ortega panamai külügyminiszter a találkozó előestéjén döntő fontosságúnak nevezte a háromnaposra tervezett tanácskozást, amelynek során a kilenc ország külügyminisztereinek meg kellene egyezniük egy közép-amerikai békeszerződés tervezetében. Szeptemberben a Contadora-csoport 21 pontos rendezési tervet dolgozott ki, amely a térség legfontosabb biztonsági, politikai és gazdasági kérdéseit foglalja magában. Az érintett államok elfogadták a 21 pontot. Ennek alapján decemberben a Contadora-csoport külügyminiszterei kidolgozták a tervezet gyakorlati megvalósításának alapelveit. Ezekről az elvekről kellene most dönteni a panamai fővárosban.

január 8.

A hét végén fordulat állt be Közép-Európa szokatlanul száraz időjárásában: hazánkban, valamint a környező országokban szórványos havazás kezdődött. Magyarországon főként a déli, délnyugati megyékben volt közepesnél erősebb a hóesés, de kis mennyiségben jutott a főváros környékére is. A havazást egy enyhébb, nedvesebb légtömeg váltotta ki. Kétszeresen használt az Alföld déli részén hullott, kiadós téli csapadék az őszi vetéseknek. Egyrészt azért, mert az őszi hónapok rendkívül aszályosak voltak, másrészt azért, mivel a hóbunda a még várható fagyoktól jól védi a zsenge növényzetet. A havazások ellenére egyelőre sem Magyarországon, sem a környező országok többségében nincs síelésre alkalmas hó.

Valamennyi libanoni frontszakaszon heves harcok kísérték Abdel Halim Haddam Szíriái, Szaúd al-Fejszal szaúd-arábiai és Elie Szalem libanoni külügyminiszter vasárnap megnyílt rijadi találkozóját. Ez utóbbi azt a feladatot tűzte maga elé, hogy a fegyvernyugvás állandósításával megnyissa az utat a kilencéves polgárháborús válság átfogó rendezése felé. A találkozó azonban hétfőn minden konkrét megállapodás nélkül ért véget, közleményt nem adtak ki róla.

A tel-avivi kormány határozottan megcáfolta a több mint másfél éve Libanonban tartózkodó izraeli megszálló csapatok egyoldalú kivonásáról szóló híreszteléseket. Izrael változatlanul ragaszkodik a szíriai csapatok egyidejű kivonásához és a Libanonnal kötött megállapodás végrehajtásához - jelentette ki a kabinet szóvivője.

A nyugat-bejrúti tengerparton ismeretlen fegyveresek megtámadták a négyhatalmi nyugati haderőhöz tartozó amerikai csapatok egyik helikopterét, és utasai közül megöltek egy tengerészgyalogost. A támadást géppisztolyokkal és páncéltörő rakétákkal hajtották végre.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_amerikai_tengereszgyalogos_bejrutban.jpgEgy amerikai tengerészgyalogos - bejrúti tűzelőállásban

A dél-afrikai hadügyminiszter bejelentette, hogy öthetes bevetés után fokozatosan visszavonják Angola területéről a dél-afrikai csapatokat. Magnus Maian hozzáfűzte, Pretoria bármikor kész újabb invázióra Angola ellen, ha Dél-Afrikát fenyegetnék a nemzeti felszabadító mozgalmak, főként a namíbiai SWAPO. A TASZSZ pretoriai értesülésekre hivatkozva arról számolt be, hogy a dél-afrikai rezsim folytatni akarja katonai beavatkozását Angolában. Az agresszorok figyelmen kívül hagyják az ENSZ Biztonsági Tanácsának arra vonatkozó határozatát, hogy haladéktalanul vonják ki Angolából a dél-afrikai csapatokat, és folytatják katonai akcióikat Angola egyes térségei ellen, veszélyeztetik Angola függetlenségét és szuverenitását. A dél-afrikai légierő tömeges bombatámadásokat intéz angolai települések és gazdasági objektumok ellen.

Washingtonban nyilvánosságra hozták a Henry Kissinger vezette közép-amerikai bizottság jelentését. (A bizottságot a kormányzat azért állította fel, hogy az a térség ügyében folytatandó távlati politikára tegyen indítványokat.) A bizottság jelentése a közép-amerikai helyzetet az Egyesült Államok szempontjából veszélyesnek nevezi, és azt állítja, hogy a haladó mozgalmak térhódítása a Szovjetunió stratégiai érdekeit szolgálja. A bizottság dokumentuma azt követeli, hogy e veszély fényében az Egyesült Államok kötelezze el magát egy új, ún. regionális Marshall-terv mellett, és fordítson a következő öt esztendőben nyolcmilliárd dollárt egy - ahogy nevezik -, a „demokráciát és jólétet megtestesítő” új szövetség előmozdítására. A dokumentum már a hivatalos beterjesztés előtt éles nézeteltérések középpontjába került. A testület tagjainak egy része írásos különvéleményt téve közzé, tiltakozott a nicaraguai ellenforradalmi bandák folytatódó segélyezése ellen.

Humor: Jancsó és Hernádi
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_humor.jpg

Reklám:
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_reklam_1.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_reklam_2.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_reklam_3.jpg

Kékfény:
Az év első napján, vasárnap tragikus tűzeset történt Hajdúhadházán. A Dorogiáshegy utca 8. szám alatti családi házban a szülők távollétében az otthon maradt két kisgyermek gyufával játszadozott, s felgyújtotta a lakást. Az ötesztendős fiú a lángoktól megrémülve az ablakon át kimenekült, másfél éves húgát azonban az égő épületben hagyta. A közelben tartózkodó nagyapa azonnal unokája segítségére sietett, de a másfél éves kislányt már nem tudta kimenteni az égő házból. A lángokat végül is a tűzoltók fékezték meg. A tűzeset körülményeinek vizsgálatát a rendőrség és a tűzoltóság megkezdte.

Tragikus tűzeset történt a Pest megyei Maglódon, a Dózsa György út 43. szám alatti épületben. A ház mellé kiöntött parázsló hamu okozott tüzet Schulcz László nyugdíjas otthonában; az idős ember füstmérgezésben életét vesztette.

A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság bükki erdeiben a jávorkúti erdőterületen kigyulladt egy nemrég telepített erdőrész. A helyszínre érkezett miskolci tűzoltók és a honvédségi alakulatok a tüzet lokalizálták, továbbterjedését megakadályozták, de így is tizenöt hektár területen a tűz martaléka lett a fiatal tölgy-, juhar- és lucfenyőerdő. A lángokat a vizsgálat megállapítása szerint az erdőgazdaság dolgozói okozták, akik a szabályok mellőzésével tüzet raktak. A szél a parazsat az erdei avarra fújta, amely lángra lobbant. Mindkét ügyben szakértők bevonásával folytatják a vizsgálatot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte Ozsváth Károly 48 éves foglalkozás nélküli, Raduly János 23 éves segédmunkás, büntetett előéletű, B. G. 17 éves és F. R. 15 éves tanuló, budapesti lakosokat, akik alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy január elsejére virradóra budapesti lakásán megölték és kirabolták Balogh János 81 éves nyugdíjast. A rendőrség ügyükben folytatja a vizsgálatot.

Közlemények:
A MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt 1984. január 1-től felemelte egyes papírhulladékok átvételi árát. Az új árakról a lakosság a begyűjtőhelyeken kap tájékoztatást.

Szélvédőüveg nagy választékban személygépkocsikra. erőgépekbe kapható üveges részlegünknél. Veresegyház, Mikes Kelemen út 18. „Haladás” Mgtsz.

A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Hajdú-Bihar megyei bizottságának kezdeményezésére a KISZ Központi Bizottsága és az Országos Béketanács ifjúsági és diákbizottsága pályázatot hirdet békedalok, zeneművek megírására. A pályaművek beküldési határideje: 1984. március 15. Az alkotásokat szakzsűri értékeli, az eredményhirdetés - nyilvános bemutatón - május 9-én lesz. Pályázni csak eddig meg nem jelent zeneművel lehet. A mű lehet egy-, vagy többszólamú, szóló énekhangra, vagy együttesre írott, szövege igényes tartalommal szóljon a békéről, a szabadságért harcoló emberek küzdelméről, a hazánk építésében elért eredményekről. A pályázat jeligés, a pályamű kottáját vagy a kazettát három példányban kell beküldeni a KISZ Hajdú-Bihar megyei bizottságához: Debrecen. Simonyi utca 14. 4028. A borítékra rá kell Írni: Békedalpályázat. A legjobban sikerült művek alkotóit díjazzak: az első díj 20 ezer forint.

Állásajánlat:idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_allasajanlat_1.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_allasajanlat_2.jpg

Divat: Téli sporthoz divatos ruhák
Hazánkban is évről évre nő a téli sportok kedvelőinek száma. Annak ellenére így van ez, hogy az előző tél nem kényeztette el igazán sportolásra alkalmas hóval a síelőket, szánkózókat. Reméljük, az idei tél több havat hoz majd és a lassan szaporodó hazai sípályákon mindig lesz friss hó. Sokan vannak, akik csak gyönyörködnek a téli sportokban és csak álmodoznak arról, hogy egyszer majd ők is felcsatolhatják a léceket. Nos, csak biztatni tudjuk őket, mert ez az a sport, amit bármelyik életkorban el lehet kezdeni és meg lehet tanulni. Mások nem a félelem, hanem anyagiak miatt halogatják, hogy sítanfolyamra jelentkezzenek. Való igaz, a sífelszerelés nem éppen olcsó dolog. De nem kötelező egyszerre mindent beszerezni. Egyik évben vegyük meg a ruhákat, a másikban a lécet, majd a kényelmes sícipőt. De addig sem kell havas napokon otthon ülni, mert a síelés alapjait kölcsön-léccel is meg lehet tanulni. A kölcsönzők országszerte márkás léceket és cipőket adnak bérbe, diákoknak kedvezményes áron. Ruhát azonban kölcsönözni nem lehet, azt meg kell vásárolni. Ezért mutatunk be most olvasóinknak néhány divatos öltözéket. Valamennyi kényelmes, meleg, és nagyon szép színes. A választásnál azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a síruhát sem egyetlen szezonra vesszük...idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_divat_1.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_divat_2.jpg

Növekvő zöldség-gyümölcs felhozatal:
Most már a raktárakból és a hűtőházakból érkeznek az idénynek megfelelő termékek az üzletekbe és a piacokra. Burgonyából az ősszel a szövetkezeti kereskedelem mintegy 30 százalékkal többet hozott forgalomba, mint az előző év azonos időszakában. A keresletet meghaladó mennyiség van belőle most is a piacokon. A Zöldért-üzletek kilónként 6,90 forintért árusítják, és sok helyen előre csomagolva hozzák forgalomba. Vöröshagymából és leveszöldségből szintén megfelelő a piaci kínálat. Fejes káposztából bőséges a felhozatal. Kelkáposztából és vörös káposztából ugyancsak ki lehet elégíteni az igényeket. Savanyított káposztából, vegyes savanyúságból ugyancsak bőséges a felhozatal. Az őstermelők és a magánkiskereskedők helyenként sóskát, parajt, fejes salátát és piros hónapos retket is árusítanak. Üvegházi paradicsomból - csakúgy, mint más évek első napjaiban - a szövetkezeti kereskedelem csak kisebb mennyiséget tud felvásárolni és forgalomba hozni. Tölteni való paprika pedig csak néhány magánkereskedő üzletében található. Az ára is igen magas: darabját 12-14 forintért adják. Paradicsomból és paprikából várhatóan csak február végén, március elején növekszik a piaci kínálat. A gyümölcsfélék közül téli almából a vártnál jobb lett a termés. A tervezettnél többet is lehetett felvásárolni. Most is bőség van belőle. Található még a piacokon téli körte is, bár most már csak kisebb mennyiségben. Helyenként pedig héjas diót, mandulát, dobozos ananászt és datolyát is árusítanak. Citromból kiegyensúlyozott az ellátás. A kubai grape fruit ugyancsak hosszabb ideje rendszeresen található az üzletekben. A Görögországból importált narancsból most szintén megfelelő a piaci kínálat.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_pesterzsebeti_piac.jpgAz idénynek megfelelő az árukínálat a pesterzsébeti piacon

A növénytermesztés idei terve:
Az évszázad egyik legszárazabb időjárása volt az 1983-as. Az aszály kedvezőtlen hatását még 1984-ben is érzi a mezőgazdaság. Az idei terv hangsúlyozza, hogy az 1984-es eredmények valamennyi mezőgazdasági ágazatban enyhítsék, kedvező időjárás esetén pedig ellensúlyozzák a tavalyi veszteségeket. A mezőgazdaság termelésértéke a terv szerint 4 százalékkal növekszik, s ezzel elérjük az 1982. évi szintet. A terv teljesítése különösen a növénytermelésben nem könnyű feladat, hiszen két esztendeje kedvezett az időjárás a gazdaságoknak. A tavalyi, szerényebb eredményeket 9,8 százalékkal kell növelni ahhoz, hogy az 1982-es sikerek megismétlődhessenek. Ehhez a szántóföldi növények termelését 11,2 százalékkal, a zöldségfélékét 15 százalékkal, a szőlőét 4,7 százalékkal, a gyümölcsfélékét pedig 4,4 százalékkal kell növelni. A terv teljesítését a közgazdasági szabályozás is ösztönzi. A gabonafélék felvásárlási ára az átlagot meghaladó mértékben emelkedik. Ezzel egy időben azonban megszűnt a többlettermelési prémium, de az erre kifizetett összeg beépült a felvásárlási árba. A kenyérgabonák felvásárlási ára például 7 százalékkal emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy ennyivel javul a termelés jövedelmezősége. A növénytermelési tervek teljesítésének anyagi, műszaki feltételei kielégítőek. Elegendő és jó minőségű vetőmagot kínálnak majd a gazdaságoknak, bővül a korszerű, nagy hozamot adó fajták aránya. Műtrágyákból folyamatos lesz az ellátás. Beruházásokra azonban a tavalyinál kevesebb pénz jut, s ezen belül csökken az állami támogatás aránya.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_szekesfehervari_szabad_elet_tsz.jpgKészülődnek a tavaszi munkákra, javítják a gépeket a székesfehérvári Szabad Élet Tsz-ben

Villamosenergia Detkről:
Az Országos Villamos Távvezeték Vállalat detki alállomásának kulcsszerepe van abban, hogy a villamos energia eljusson a hazai fogyasztókhoz és a KGST-energiarendszerhez. A folyamatosan üzemelő állomás korszerű technikai berendezéseit 10-12 szakember működteti.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_detki_villamosenergia.jpg

A gyöngyösi Mátra Múzeum új szerzeményei:
A gyöngyösi Mátra Múzeum országhatárainkon túl is elismerést szerzett természettudományi gyűjteményével. Most a vadászattörténeti osztállyal gazdagodik az intézmény. Ami e címszó alatt létezik a régészetben, művészetben, néprajzban és egyéb tárgykörben, ezek összegyűjtésével, rendszerezésével foglalkoznak majd a munkatársak. Részint vásárlásokkal, ajándékozások kapcsán több új értékes darabbal bővült a vadászattörténeti gyűjtemény, amely önálló kiállításon mutatkozik be.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_gyongyosi_matra_muzeum.jpgÉrtékes korsó és önfedeles kupa a 18. századból

Export - kötés:
Hárommillió körkötött és mintegy hétszázezer síkkötött női-, bakfis- és gyermek felsőruha készült a múlt évben a Budapesti Finomkötöttárugyárban. A keresett cikk mintegy huszonöt százalékát külföldi piacon értékesítik. A gyár legjelentősebb partnerei a Szovjetunió, Ausztria, NSZK, Dánia, Svédország és Svájc.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_budapesti_finomkotottarugyar.jpg

Diákcentrum - négy napig:
Négy napon át működött a diákcentrum a téli szünet idején Miskolcon. Reggel kilenctől este kilencig kínáltak programokat a fiataloknak a Molnár Béla Ifjúsági és Úttörőházban. Rendeztek szórakoztató zenei műsorokat, volt csere-bere vásár, videovetítés, politikai stúdió. A versenyeken és vetélkedőkön jól szereplő fiatalok részjegyeket szerezhették, amelyet a zárónapon értékes ajándéktárgyakra válthattak be.

Szokásosan - nem hagyományosan:
Januárban szokásosan eljön a zárszámadás ideje. Felmérések, kimutatások, egyeztetések kavarognak. A mérleg a legtöbb nagyüzemben már nem hagyományosan készül, hanem számítógép segítségével, mint a kiskunlacházi Kiskun Szövetkezetben is.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_kiskunlachazi_kiskun_szovetkezet.jpg

Kerámiák a kertben:
Kőbányán a közművelődési bizottság és a HNF Budapest X. kerületi Bizottsága a Pataky István Művelődési Központtal közösen vállalkozott arra, hogy bemutatja a kerületben élő művészeket és alkotásaikat. Budapestnek ebben az ipari centrumában 35 képző- és iparművész él, dolgozik. Eddig 17 művész alkotásait láthatták az érdeklődők, legutóbb Mózes Mária kerámiáit mutatták be.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_kobanyai_szoborkiallitas.jpg

Tiszaroffi csendélet:
A Compack Kereskedelmi Vállalat tiszaroffi telepén csomagolják az aromás fűszereket és a teakeverékeket. Elsődleges céljuk, hogy a vásárlók belföldön is hozzájussanak az ízléses, gusztusos küllemű ízletes konyhakellékekhez.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_tiszaroffi_fuszercsomagolas.jpg

A bányabiztonságért:
Vakakna épül Mány alatt, a bányaüzemben. Ebben helyezik el azokat a szivattyúkat, melyek percenként 15 köbméter vizet képesek a felszínre juttatni, ötvenmillió forintba kerül ez a víztelenítő telep, s noha nem termelőegység, szerepe felbecsülhetetlen, a bányászok biztonságát védi. Sajnos, tavaly újra és újra meg kellett tanulnunk, hogy a bányákban első: a biztonság.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_manyi_vakakna.jpg

Nyolcvan százalék - exportra:
A Híradástechnikai Szövetkezet már december közepén teljesítette éves tervét. Termékeinek jelentős részét, mintegy 80 százalékát exportra készíti. Szervizműszereik, tévégyártó technológiai berendezéseik és monitorjaik keresettek. A képen látható berendezések szovjet megrendelésre készülnek.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_hiradastechnikai_szovetkezet.jpg

„Tartósított” ablakok:
Székesfehérváron az Alba Regia Építőipari Vállalat üzemében két olyan, osztrák gyártmányú gépsor üzemel, amelyeken műanyag bevonatú ajtók és ablakok készülnek. A rutinmegmunkálás után PVC burkolattal látják el a fát, ezzel biztosítják a hosszabb élettartamot és a jobb illeszkedést. Az új ablakok és ajtók iránt nemcsak itthon, hanem külföldön is van érdeklődés.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_alba_regia_epitoipari_vallalat.jpg

Szaktanterem összefogásból:
A dévaványai általános iskolások hulladékgyűjtésből szerezték a pénzt a bútorlapokra. Ezeket az ipari szövetkezet asztalosai alakították át padlapokká. A lábakat a padokhoz a Csepel Autógyár helyi szocialista brigádjai hegesztették össze abból a fémből, amit a község termelőszövetkezetei adtak. A padokat a diákok szerelték össze. Az eredmény: harmincezer forint érték. Kerekecske, gombocska. Képünkön a hetedik bések kísérleteznek az új fizika-kémia szaktanteremben.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_devavanyai_altalanos_iskola.jpg

Bevásárlóközpont az M 1-es autópálya mentén:
Újszerű kereskedelmi létesítménnyel gazdagodik a hazai kereskedelem. A Skála-Coop beruházásában Tatabánya mellett, az M 1-es út mentén 7600 négyzetméter alapterületű bevásárlóközpont épül. A létesítményben nagykereskedelmi és kiskereskedelmi részleg is helyet kap. Az utóbbiban egyebek között ABC-áruház, zöldség-gyümölcs, ruházati és vegyesiparcikk-üzlet is lesz. A nagykereskedelmi részleg márciustól, a kiskereskedelmi pedig áprilistól fogadja majd a vásárlókat. A Skála-Sztráda áruházat az Iparterv mérnökei tervezték, kivitelezője a Komép, üzemeltetője pedig a tatai Vértesalja Áfész lesz.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_skala_sztrada.jpgFestik a kirakatkereteket

Új híd épül a Szamoson:
Az évtized közepére új híd épül a Szamos fölé Fehérgyarmaton. A folyó e szakasza fölött nemrég csupán egy közös vasúti-közúti híd ívelt át, ám ennek teherbíró képessége, valamint zsúfoltsága szükségessé tette a forgalom különválasztását. A közúti járművek számára készült hidat már átadták, s jövőre elkészül az új vasúti híd is. Az acélszerkezetű, 150 méter hosszúságú, négynyílású híd alapozása a Hídépítő Vállalat feladata, a szerkezet a Ganz-Mávag mátranováki gyárában készül, a vasbeton alaptestek és a pillérek kivitelezője a nyíregyházi Közúti Építő Vállalat, a síneket a MÁV építőbrigádjai fektetik majd le.

Nagy fényerejű halogénlámpák készülnek Nagykanizsán:
A Tungsram nagykanizsai fényforrás- és üveggyárában az idén 310 millió különböző típusú izzólámpát állítanak elő, és ennek több mint 80 százalékát a tőkés országokba szállítják. Jó néhány lámpatípusból a tavalyinál számottevően többet exportálnak; keresett termékeik közé tartozik egyebek között a nagy fényerejű halogénlámpa, amit 6 és 12 voltos változatban gyártanak. A gyár újdonsága az üveggyöngyös szállal készülő normál izzó, ezt angol megrendelésre készítik. A normál lámpák festett, világos, illetve a kívánságra homályosított burákkal készülnek. A burák festésére az év eleje óta új technológiát alkalmaznak, minőségük megegyezik az opál- lámpákéval. Európa egyik legnagyobb fényforrásgyárában megoldották az égők vas-, illetve rézfoglalatának alumíniummal való helyettesítését, ezzel egyetlen évben tízmillió forint értékű importanyagot takaríthatnak meg. A nagykanizsai Tungsram gyár legkeresettebb terméke a nagy fényhatású, energiatakarékos szuperbalux égő, amiből az előző évi mennyiség dupláját exportálják.

Műhold-ellenőrzés Taliándörögdön:
Posta Kísérleti Intézete mikrohullámú és távközlési osztálya a taliándörögdi Interszputnyik állomás közelében kísérleti telepet létesített. Itt folynak - az Interkozmosz nemzetközi tudományos együttműködés keretében és a dubnai központi kutatóállomással összhangban - a műholdas műsorszórás, a műhold megfigyelési vizsgálatai. A mérési eredményeket az állomás rádiótelefonvonalán továbbítják a Posta Kísérleti Intézetébe, ahol az adatokat számítógéppel dolgozzák fel.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_taljandorogdi_muholdallomas.jpgBeállítják a mérésekhez a parabolavevőantennát

Korszerűsödik Budapest közlekedése:
A fővárosi közlekedés idei fejlesztésének kiemelt feladata továbbra is a lakótelepi hálózat és a tömegközlekedés korszerűsítése, valamint az észak-budapesti közlekedési beruházások összehangolt megvalósítása. Az esztendő legjelentősebb feladata az Árpád-híd térségében készülő létesítmények befejezése. A tavalyi jó munka eredményeként elérhetőnek látszik az a cél, hogy itt október végére kialakuljon, a végleges forgalmi rend és meginduljon a közlekedés. A terveknek megfelelően az észak-déli metróvonal Élmunkás tér és Árpád-híd közötti szakaszát a többi kapcsolódó beruházással és a kiépített felszíni úthálózattal együtt üzembe helyezik. A Dózsa György úti és az Árpád-hídi csomópontban gyalogos-aluljárón, lehet majd a metróállomást megközelíteni. Az új metrószakasz forgalomba helyezésével összhangban átadják a kiszélesített Árpád-hidat, a korszerűsített Flórián teret és a Vörösvári utat is. Ezzel egy időben megindul a forgalom a Róbert Károly körúti gyorsvillamosvonal első szakaszán, a Vörösvári út és a Lehel út között. Az építési feladatokat három szakaszra bontották: az Árpád-híd és a Flórián tér átépítését augusztus végére befejezik, ugyancsak augusztusban adják át a felújított Róbert Károly körutat - e két helyen a végleges forgalmi rendet majd az 1-es gyorsvillamos októberi indulásával alakítják ki -, a metró Élmunkás tér és Árpád-híd közötti szakasza pedig októberre készül el.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_arpad_hid.jpgÉpül a gyorsvillamos pályája az Árpád-hídon

Fedett uszoda Sopronban:
Sopron városának sok műemlék épülete, nevezetessége van. Ez utóbbiak közé tartozik az országban szinte egyedülálló fedett uszoda. A soproniak közkedvelt sportlétesítménye már több mint ötesztendős, de tavaly tavasszal bezárta kapuit, mert a tetőzete elhasználódott. Dicséretes gyorsasággal - alig fél év alatt - Tolnai Lajos, Ybl-díjas építész tervei szerint a tájba illő faszerkezettel elkészült a 46 méter átmérőjű kupola - merevítő nélkül. Büszkék is az uszodájukra a városi és megyei sportkedvelők.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_soproni_uszoda.jpg

Víztároló Veszprémben:
Imponáló méretű víztároló acélkehely építését kezdték meg Veszprémben. Az új létesítmény a megyeszékhely legújabb negyedének jobb vízellátását szolgálja majd. A Cholnoky lakótelepen jelenleg helyi nyomásfokozókat alkalmaznak az egyes épületekben, hogy minden emeleten legyen víz. A Veszprém megyei Víz- és Csatornamű Vállalat beruházásában készülő tornyot a Vízgépészeti Vállalat, valamint a balatonalmádi mélyépítő gazdasági munkaközösség a tervek szerint 1984 augusztusára építi meg.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_veszpremi_viztarolo.jpgAutódaruval szerelik a kehely felső részét

Új sportcsarnok Kecskeméten:
Sportlétesítménnyel gazdagodott Kecskemét városa. Az Alsóvárosi lakótelepen elkészült, és átadásra vár egy 24x48 méteres csarnok, amely lehetővé teszi a II. Rákóczi Ferenc iskolában a testnevelési tagozat indítását, de edzenek itt majd a Dutép sportolói is. A sportcsarnok világítása színes tv-közvetítésre is alkalmas, sőt az emeleti lelátókon sajtókabinok is helyet kaptak. A hatalmas terem a tanítási időben leválasztható: így egy időben három osztálynak lehet tornaórája.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_kecskemeti_sportcsarnok.jpg

Új határátkelőhely:
Január 2-án átadták rendeltetésének az ország legújabb határátkelőhelyét, a Győr-Sopron megyei Vámosszabadi határában. Az új magyar-csehszlovák határátkelőhely a személyforgalmon kívül jelentős teherforgalom lebonyolítására is alkalmas. Az új létesítmény közel százötven millió forintba került.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_vamosszabadi_hataratkelohely.jpg

Alkatrészgyártó üzem:
A közelmúltban Jászkiséren átadták rendeltetésének a MÁV Építő-Gépjavító Üzemének új alkatrészgyárát. A korszerű üzemben gyártott alkatrészek jelentős mértékben pótolják a vasútépítő gépek alkatrész hiányát.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_jaszkiseri_mav_javito.jpg

Oktatóbázis Nyergesújfalun:
Magas színvonalú vegyipari szakemberképzésre alkalmas gyakorlati oktatóbázist adtak át a nyergesújfalui Magyar Viscosa Gyárban. Valóságos minigyárat építettek a nagyüzemben, ahol 13 alapvető vegyipari technológiát alkalmazhat, vizsgálhat és ellenőrizhet - egyszerre harminc diák.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_nyeregsujfalui_oktatokozpont.jpg

Csupa kis Ribli:
Ez egy királyi lépés: Kurucsai István péti sakkedző régi vágyát váltották valóra egy péti óvodában: megszervezték az óvodáskorú gyerekék rendszeres sakkoktatását. A három- és hatéves "mesterek” a szülők szekundálásával cserkészik be a sakktáblát.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_kurucsai_istvan_peti_sakkedzo.jpg

1984-es kártyanaptárak: Boldog újévet!

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1984_es_kartyanaptarak_boldog_ujevet_6.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1984_es_kartyanaptarak_boldog_ujevet_7.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1984_es_kartyanaptarak_boldog_ujevet_8.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1984_es_kartyanaptarak_boldog_ujevet_9.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1984_es_kartyanaptarak_boldog_ujevet.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1984_es_kartyanaptarak_boldog_ujevet_2.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1984_es_kartyanaptarak_boldog_ujevet_4.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1984_es_kartyanaptarak_boldog_ujevet_3.jpg

A Magyar Televízió műsorán: Peter Sellers-sorozat, Ordító egér

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_petr_sellers_ordito_eger.jpgFőszerepben Peter Sellers (balra)

Levelezőtársat keresünk:

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_levelezo_tarsat_keresunk_matko_zsuzsanna.jpgMatkó Zsuzsa (15) 1157 Budapest, Páskom park 26. - középiskolás - fiúkkal levelezne

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_levelezo_tarsat_keresunk_nagy_miklos_attila.jpgNagy Miklós Attila (19) 1036 Budapest, Lajos u. 119. - sütőipari dolgozó - lányokkal levelezne

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_levelezo_tarsat_keresunk.jpg

Hová menjünk? Moziba!
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_mozi.jpg

Színházi bemutató: Győri Balett, Boleró
A győri balett-est két kiemelkedő táncos-alakítással ajándékoz meg. Az egyik Fülöp Viktoré, aki bölcs, lehiggadt, mindent átélt, s ezért már mindent csak szemlélő világ-öregapjaként méltóságteljesein irányítja az élet útvesztőiben csetlő-botló ifjakat az Évszakokban. A másik Ladányi Andreáé, aki a Boleróbán szinte testetlenné válik a testi vágy megszemélyesítéseként: hajlik, repül, tekeredik, kitárulkozik és bezárul, vonz és taszít, mámorít, ígér és kijózanít, elbutít és okossá tesz, a mennyet ígéri s közben a poklokra visz. Régóta várt táncos személyiség!

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_marko_ivan_gyori_balett_bolero.jpgA szerző 2020-ban is elgondolkodik a kép láttán - csak úgy, mint 1984-ben

Az 1. héten a magyar slágerlista a szólisták között: 1. Somló-Sztevanovity D.: Nálad (Sztevanovity Zorán), 2. Szörényi-Bródy: Kárpáthyék lánya (Koncz Zsuzsa), 3. Fáy-Bradányi: Őrzöd-e a szívedben a dallamot? (Poór Péter). Az előadók között: 1. Pásztor-Jakab-Hatvani: Pago Pago (Neoton Família), 2. Pataki-Slamovits-Barta: Érzés (Edda), 3. Szikora-R-Go együttes: Kriszti (R-Go).

Világsztár a Newton Family:
Szerkesztőségünk levelet kapott a közelmúltban, melyben dr. Erdős Péter, a Pro Menedzser Iroda igazgatója arról tájékoztatott bennünket, hogy úgy érzi, megvalósult hajdani nyilatkozata, melyben magyar világsztárt ígért. Egyúttal mellékelte a Billboard 1983. november 26-i számának egy egész oldalas hirdetését, melyből világosan kiderül, hogy a Yamaha Music Foundation dalfesztiválján nagydíjat kapott a Neoton Família olyan világhírű sztárok társaságában, mint Makow Japánból, Crystal Mexikóból, Nicole az NSZK-ból, Homero Peruból, Bessy Görögországból, I Pooh Olaszországból, a Small Talk Angliából és Franne Golde az Egyesült Államokból. Gratulálunk a világraszóló sikerhez, s további eredményeket kívánunk az új esztendőben.

Szavazás:
Az idén is közönségszavazást tartunk a Kertészeti Egyetem Klubja, a Magyar Ifjúság, a Magyar Rádió és a Pesti Műsor szervezésében. Olvasóink ezúttal is a legjobb hazai előadókra, produkciókra adhatják le voksukat. Kérjük, hogy a szelvényt levelezőlapra ragasztva adják postára, úgy, hogy az január 16-ig érkezzen szerkesztőségünkbe. A szavazatok összeszámolását ezúttal is úgynevezett társadalmi zsűrire szeretnénk bízni. Azok a közösségek (középiskolai osztályok, üzemek, klubok fiataljai), melyek szívesen vállalják a felelősségteljes munkában való részvételt, jelentkezzenek szerkesztőségünk címén január 12-ig.
idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_szavazolap.jpg

A héten az amerikai slágerlistákat Madonna Like A Virgin-je, a nyugat-európai slágerlisták többségét pedig a Duran Duran Wild Boys című számai vezetik.

Az Ú. Dózsa labdarúgócsapata hétfőn Nyugat-Berlinbe utazott, ahol szerdától teremtornán vesz részt. Temesvári Miklós vezető edző irányításával 15 játékos kelt útra, a válogatottak 5-én, Stuttgartban csatlakoznak a kerethez. A lila-fehérek ellenfele lesz többek között a Hertha és a Kaiserslautern együttese is.

A holtidény ellenére igen nagy munka folyik a napokban az MLSZ-ben. Nem is csoda, hiszen a labdarúgó-válogatott csütörtökön elutazik háromhetes nyugat-európai túrájára. Az út első állomása a stuttgarti teremtorna lesz, később pedig Spanyolország az úti cél. Hétfőn egyébként már elkezdődött a mindenre kiterjedő, rendkívül alapos orvosi vizsgálat Szükség is van rá, hiszen nem mindegy, hogy milyen egészségi állapotú és milyen kondícióban lévő játékosok vágnak neki a hosszú utazásnak. 

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_magyar_labdarugo_valogatott_kohalmi_gabor.jpgKözismert tétel: futballistát egy injekcióstűvel a világból lehet kikergetni. Kőhalmi, a Csepel középhátvédje sem ilyen élményre számított mindjárt az esztendő elején

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_magyar_labdarugo_valogatott_dajka_laszlo.jpgAz EKG-készülék előtt nincs titok, azt azonban még egy csodamasina sem képes vegytisztán kimutatni, hogy Dajka Lászlóban „Honvéd-szív" dobog...

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_magyar_labdarugo_valogatott_varga_jozsef_zsiboras_mecseki_doktor.jpgMecseki doktor, a Bp. Honvéd orvosa (középen, a fotelban) asszisztenciájával munka közben. Varga Józsefnek a térdét, Zsiborás Gábornak a testméreteit vizsgálják

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_magyar_labdarugo_valogatott_dajka_bodonyi_nagy_antal.jpgNo, akkor ezen is túl vagyunk... A Honvédos különítmény hazafelé indul. Az utasok (Bodonyi és Dajka), Nagy Antal a tulajdonos

A túrára tizenkilenc játékost jelölt ki Mezey György szövetségi kapitány. A névsor: Kovács A. és Disztl P. (kapusok), Csuhay, Farkas, Kőhalmi, Nagy A., Kardos, Varga J., Gálhidi, Péter, Róth, Garaba, Hannich, Csongrádi, Dajka, Törőcsik, Hajszán, Bodonyi és Mészáros (mezőnyjátékosok). Törőcsik és Kardos, akik az Ú. Dózsa csapatával Nyugat-Berlinben teremtornán szerepelnek, pénteken csatlakoznak társaikhoz.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_magyar_labdarugo_valogatott_garaba_varga_roth_nagy_antal_kovacs_galhidi_hajszan_bodonyi.jpgMég néhány perc, és a magasba emelkedik a Lufthansa müncheni járata. A géphez vezető lépcsőn néhányan a labdarúgó-válogatott tagjai közül, balról: Garaba, Varga, Róth, Nagy, Kovács, Gálhidi, Hajszán és Bodonyi

A nyugat-berlini sportcsarnokban szerdán hétezer néző előtt megkezdődött az a nemzetközi teremlabdarúgó torna, amelyen az Ú. Dózsa is szerepel. Az újpesti lila-fehérek jól rajtoltak, 1:0 (0:0) arányban győztek az Eintracht Frankfurt ellen. Ugyanebben a csoportban a Charlottenburg 2:1 (1:0)-ra verte a Hertha együttesét.

A nyugat-berlini nemzetközi teremlabdarúgó-torna csütörtöki második fordulójában az Ú. Dózsa az Eintracht Frankfurt elleni 1:0 arányú győzelem után 4:0 arányú vereséget szenvedett a Hertha BSC együttesétől.

Pénteken indult Indiába a Vasas labdarúgócsapata, amely magyar B válogatott néven január 11. és 27. között Argentína, Kína, Lengyelország és Románia, valamint a házigazda India együttesével nemzetközi tornán szerepel. Szó lehet arról is, hogy a torna után a Vasas Bagdadban is játszik két mérkőzést. A túrára 18 játékos utazott, Birinyi egyetemi vizsgái miatt nem tartott a csapattal.

- Átnéztem az utaslistát, a lengyel válogatottban például nyolcan szerepelnek az 1982. évi Mundial döntőjében részt vett, és ott 3. helyet elért válogatottból - mondotta Mészöly Kálmán, a Vasas vezető edzője -. Értesüléseim szerint Kína és Románia is a legjobbjaival lép pályára. A románok számára az indiai torna a fő előkészületi állomás a franciaországi EB-döntő előtt. Nagy várakozás előzi meg Argentína szereplését. Az 1978. évi világbajnok együttes jelenlegi szakvezetője, Carlos Bilardo kijelentette, hogy az 1986. évi mexikói VB selejtezőire próbálják Indiában a csapatot. Indiában az alábbi játékosok szerepelnek: Kakas, Leboniczky, Rácz, Híres, Komjáti, Csorba, Mészöly G., Szabó, Balogh, Müller, Kiss, Csík, Katona, Pecha, Zvara, Magos, Izsó és Kuti.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_vasas_meszoly_geza_muller_meszoly_kalman_zvara.jpgPéntek reggeli pillanatkép Ferihegyről. Indulás előtt a Vasas labdarúgói. Balról: Mészöly Géza, Müller, Mészöly Kálmán és Zvara

Pénteken Nyugat-Berlinben, a nemzetközi teremlabdarúgó-tornán a csoportokon. belül 4 forduló zajlott le. Az Ú. Dózsa 3. és 4. mérkőzését is megnyerte. Előbb az addig élen állt SC Charlottenburgot verte 3 gól különbséggel, majd az Eintracht Frankfurt ellen nyert 4:3-ra. A Frankfurt már 3:1-re vezetett, de nagyszerűen hajrázott a magyar csapat, és 57 másodperccel a befejezés előtt Szebegyinszki megszerezte a győztes gólt. Négy forduló után: 1. Ú. Dózsa 6 pont (9:8), 2. Hertha 5 (10:5), 3. Charlottenburg 3 (5:9), 4. Frankfurt 2 (6:8).

Minden jó, ha jó a vége! A magyar válogatott szombati bemutatkozása a nemzetközi teremtornán - a Mezey-legénység 2:1-es győzelme és 1:0-ás veresége - aligha engedett arra következtetni, hogy a befejezés várakozáson felül sikerül. Igaz, a nézőket a többi részt vevő csapat sem kényeztette el vérbeli kispályás játékkal. A VFB Stuttgart a Dinamó Zagreb ellen ingott meg, a viszonylag legjobb benyomást keltő jugoszlávok pedig az amatőrökből álló württembergi tartományi válogatottnak voltak kénytelenek pontot átengedni. Mindez nem okozott pánikhangulatot a magyar táborban, bár látszott a játékosokon: ennél ők is többre számítottak.

Mezey György kívánsága szombaton teljesült. A teremtorna első összecsapásán a magyar csapat a VFB Stuttgart ellen olyan játékkal rukkolt ki, amely többször is tapsviharra ragadtatta a stuttgarti közönséget. Nem úgy indult a találkozó, hogy a végén biztosan győz a magyar gárda. Kezdetben percekig át sem léptek a felezővonalon, a nyugatnémet együttes sorozatban három százszázalékos helyzetet teremtett, de eredmény nélkül. A félidő közepén a három teljes sort változtató magyar válogatott lendületbe jött. Péter először még nagy helyzetben hibázott, de aztán Törőcsik pompás átadását már belőtte (1:0). Fordulás után nem sokkal eldőlt a mérkőzés sorsa. Előbb Péter használta ki a válogatott B. Förster ügyetlenkedését ügyetlenkedését, majd Törőcsik látványos szóló végén szép gólt lőtt (3:0). A hajrában a hazaiak már minden elképzelés nélkül támadgattak.

A folytatásban először a jugoszláv Dinamó Zagreb győzte le 3:0-ra a Stuttgarter Kickers együttesét, majd a VFB Stuttgart 4:0 arányban lelépte a Württembergi tartományi amatőr válogatottat. A körmérkőzés-sorozat utolsó összecsapása a Magyarország-Dinamó Zagreb találkozó volt, amelyre a jugoszlávok már biztos döntősként álltak fel, míg a magyaroknak a döntetlen is elegendő volt a fináléba jutáshoz. Mindkét csapat megelégedésére az összecsapás 2:2 arányban végződött. A magyar gólszerző Hajszán és Nagy volt.

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_stutgarti_teremtorna.jpg

Ezután a rájátszás következett. Az első és második helyezett a tornagyőzelemért, a harmadik és negyedik a harmadik helyért mérkőzött. A VFB Stuttgartnak nem okozott gondot a Stuttgarter Kickers 5:0 arányú legyőzése és ezzel a harmadik hely megszerzése. A döntőben a zágrábiak ellen Garaba mindjárt a kezdés után a jobb felső sarokba bombázott, majd Hajszán először a felső lécet, utána a háló bal sarkát találta el (2:0). Szemet gyönyörködtetően játszottak a magyarok, a zágrábiak nem tudtak magukhoz térni. Fordulás előtt Bodonyi látványos góllal növelte az előnyt (3:0). A második játékrészben Garaba újabb találata már bebiztosította a győzelmet, Zajec később szépített, Zvetkovics tovább csökkentette a különbséget (4:2), de aztán Varga a két góljával kialakította a 6:2-es győzelmet. Általános vélemény, hogy a tornán egyetlen csapat egyetlen mérkőzésen sem játszott olyan jól, mint a magyarok a befejező találkozón.

A magyar küldöttség vasárnap Strasbourgba utazott, ahol a helyi francia első ligás együttessel játszott szabadtéren.

- Soha rosszabb rajtot világbajnoki előkészületek során - mondta Mezey György szövetségi kapitány -, hiszen Dajka góljával 1:0-ra vertük Strasbourgban az igen jó francia csapatot, előtte pedig teremtornán diadalmaskodtunk az NSZK-ban. A szabadtéri találkozón még engem is meglepett a játékosok akarása és küzdőkedve, remélem, az itteni tavaszban továbbra is szorgalmasak lesznek. Egy jó felkészülés nagyon sokat jelenthet a várhatóan nagyon nehéz évben.

A nyugat-berlini nemzetközi teremlabdarúgó-tornán az Ú. Dózsa együttese öt ponttal a második helyet szerezte meg. A győztes a Werder Bremen csapata (11 pont).

És akkor lássuk a lényeget, a felsőházban végzett csapatok mérlegét.

1. Videoton

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1_videoton.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_1_videoton_szabo_jozsef.jpgA Videoton sikerének az egyik kulcsa Szabó József (jobbra) volt, aki számolatlanul rúgta a gólokat - őszi gólkirály is lett

2. Bp.Honvéd

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_2_bp_honved.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_2_bp_honved_bodonyi_bela_golorom.jpgJól indult a kispestieknek a bajnokság, már az 1. fordulóban nyertek a Hungária körúton. Bodonyi góljának örülnek a játékosok

3. Ú.Dózsa

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_3_u_dozsa.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_3_u_dozsa_fekete_szendrei.jpgAz Újpest a nemzetközi kupában is helytállt, Szendrei és Fekete öröme a kölni éjszakában

4. Rába ETO

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_4_raba_eto.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_4_raba_eto_szepessy_laszlo.jpgA Rába azért tudott fontos meccseket is hozni. A 3. fordulóban a Videoton verték, Szepesi a győztes gólt ünnepli

5. Tatabánya

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_5_tatabanya.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_5_tatabanya_kiss_imre.jpgA tatabányaiak egyik legjobb meccse és teljesítménye volt, mikor a 4. fordulóban legyőzték a Fradit. Kiss Imre, akivel Mezey György szövetségi kapitány is számolt volna, az idény közben megsérült. Itt Rubold lábáról szedi le a labdát

6. Csepel

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_6_csepel.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_6_csepel_tulipan_mihaly.jpgTulipánon nem múlt semmi, ha formában volt, hárman is nehezen tudták tartani

7. Vasas

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_7_vasas.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_7_vasas_csima_hires.jpgRitkán parádézott ősszel a Vasas. Kevés kivétel volt, mikor az 5. fordulóban a kettős rangadón lelépték a Fradit. A 4. gól szerzőjét, Csimát köszönti Híres

8. ZTE

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_8_zte.jpg

idokapszula_nb_i_1983_84_oszi_zaras_merlegen_a_felsohaz_8_zte_balazs_peter_konrad.jpgSzívós csapat alakult Zalaegerszegen, a "nagyok" orra alá is sok borsot törtek. Itt Péter (feltett kézzel), Balázs és Konrád együttesen hárítanak el egy veszélyt a Vasas ellen

Az alsóházban végzett csapatok őszi mérlegével folytatjuk.

Kiemelt támogatónk:
idokapszula_nb_i_1980_81_nepsport.jpg

Aranyfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_1980_81_kepes_sport.jpg

Ezüstfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_1980_81_labdarugas.jpg

Bronzfokozatú együttműködő partnerünk:
idokapszula_nb_i_1980_81_nepszabadsag.jpg

Emlékeztetőül:

Időkapszula: NB I. - 1983/84

Szintén figyelmükbe ajánljuk: 

Időkapszula: NB I. - 1980/81
Időkapszula: NB I. - 1981/82
Időkapszula: NB I. - 1982/83

Végül egy kis kötelező irodalom: 

Osztálynapló
Két évtized felejthetetlen és elfelejtett magyar hálóőrei

Köszönetnyilvánítás:

Sorozatunk nem jelenhetne meg Kárpáti Tamás segítsége nélkül akinek ezek a kincsek digitalizálva is megvannak. Köszönet illeti a Népsport tudósítói gárdáját is a kiváló összefoglalókért. Belenézünk az Arcanum Adatbázisba is, mert nekik is szokott lenni releváns érdekességük.

Megjegyzés:

A sorozatot maribor és a szerethető dózsás együtt készíti, a szerző neve csak blogmotor etetésére van feltüntetve.

Olvasóink segítségét szeretnénk kérni: Szívesen fogadunk kiegészítéseket, javításokat, javaslatokat, korabeli anyagokat, egyszóval bármit amivel pontosítani és jobbá lehet tenni a sorozatot. Különösen örülnénk ha volt játékosok, edzők, vezetők, játékvezetők, gyúrok, jegyszedők, szurkolók és bárki más akinek valamilyen története, emléke van jelentkezne nálunk és egy-egy interjúval és beszélgetéssel színesíteni tudnánk az anyagot. Elérhetőségeink: emailen a valogatott.blog@gmail.com, Twitteren @ValogatottBlog, Facebookon pedig megtalálhatóak vagyunk a https://www.facebook.com/Valogatottblog címen. Előre is köszönjük.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valogatott.blog.hu/api/trackback/id/tr6015650458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.